Vác - Váci Napló, 2021 (30. évfolyam, 1-25. szám)

2021-06-18 / 24. szám

Váci Napló 5 Augusztus 23-ig forog az óriáskerék a váci Duna-parton A­ugusztus végéig áll az óriáskerék a Du­na-parton, az Ország­zászlónál. Pénteken már ki is lehetett próbálni, a 30 méter magas látványosságot. A ki­lencedik alkalommal meg­rendezésre kerülő motoros találkozó megnyitója előtt még Matkovich Ilona polgár­­mester is felült egy körre. Az esemény előtt a polgár­­mester köszöntötte és adta át jelképesen a váciaknak az óriáskereket. Elmondta: ez egy különleges nap a város életében. „Azért különleges ez a nap, mert Vácon most először sike­rült egy óriáskereket telepíteni a Duna-parton. Nagyon nagy volt a várakozás és nagyon remélem, hogy sokan ülnek bele. Habár az óriáskerék­nek a megnyitója egybe esik a motorostalálkozónak a meg­nyitójával, de míg a motoros találkozó vasárnap 22.30-kor befejeződik, az óriáskerék augusztus 23-ig lesz nyitva, akkor fogják leszerelni. Úgy­hogy azt gondolom, hogy so­kan és sokszor fognak rajta menni és megcsodálhatják ennek a városnak a szépségeit a 30 méteres magasságból és nem utolsó sorban a Dunaka­nyart, a Dunát és a környező hegyeket” - mondta. Matkovich Ilona kiemel­te még, hogy sokat és sokan dolgoztak azon, hogy ez az óriáskerék ide kerüljön, ugyanis sok város állt sor­ba, akik szerették volna ezt a nyári látványosságot. Ezért köszönetet mondott min­denkinek, aki a szervezésben részt vett. Végül kiemelte, hogy nem ez lesz az egyetlen nyári program Vácon, hanem idén is megszervezik a Váci Nyár nevű rendezvényt, amelyen az önkormányzat általi pá­lyázati támogatásból lépnek majd fel az előadók a Pannó­nia Ház udvarán. Az óriáskereket végül Görbe József plébános meg­áldotta, Koksa Levente, a Du­nakanyar Rendezvényiroda tulajdonosa pedig egy üveg pezsgővel fel is avatta. A IX. Dunakanyar Moto­ros Találkozó és Családi Nap este kilenc órakor a Fiesta együttes koncertjével vet­te kezdetét. A rendezvényt Matkovich Ilona polgármes­ter nyitotta meg, aki arról be­szélt, hogy az elmúlt időszak sok minden elvett a vác­ak­tól, köztük sok kiváló polgárt is. De szerinte nagyon fontos, hogy előre tekintsünk. „Hogyha előre nézünk, ak­kor arról beszéljünk inkább, hogy ez a tizedik évfordulója a Dunakanyar Motoros Ta­lálkozó és Családi Napoknak. Valószínű, hogy a szervezők nem gondoltak arra, hogy egy ilyen különleges alkalom lesz ez a tizedik évforduló. Azért különleges, mert velük kezd­jük újra azt az életet, amit szeretnénk aztán folytatni a jövőben. Nagyon sokat kö­szönhetek nekik, azért, hogy a merszemet meghozták és rá­beszéltek arra, hogy merjünk ilyen rendezvényt tartani” - mondta. (Furucz Anita) ■ Helyreállította a Váci Városfejlesztő Kft a három éve megrongált Duna-parti korlátot 2­018 májusában a váci Duna-parton lévő, sétány képét megha­a­tározó, Feszl Frigyes által tervezett öntvény korlátját ismeretlen tettesek megron­gálták. Mintegy 5 méter szé­les darabot törtek ki belőle. A rongálok erőnlétét jellemzi, hogy a közel 120 éves korlát­ban ezideáig csak az 1940-es jeges ár tudott kárt tenni - írja a vacholding.hu. A helyreállítást megnehe­zítette, hogy az öntőformák teljes egészében egyediek, ezért nem szerezhetőek be. Csak egy helyi, öntvényekkel foglalkozó vállalkozó segít­ségével lehetett újraalkotni a legutóbb, 1987-ben felújított korlát sérült elemeit. A mun­kálatok során néhány koráb­bi, apróbb sérült elem is javí­tásra került. Aprólékos munkával elké­szültek a javított elemek, ame­lyek az elmúlt napokban be­építésre is kerültek - írják. ■

Next