Vác - Váci Napló, 2021 (30. évfolyam, 1-25. szám)

2021-02-05 / 5. szám

4 Váci Napló P Új autót kaptak a váci közterület-felügyelet munkatársai pnteken délután Renault Vác - Tamás a Autó Kft-nél adták át a most beszerzett Dacia Duster típusú terepjárót. Az autó, amelyet megkü­lönböztető jelzéssel is ellát­tak, közel ötmillió forintba került. „Korábban a közterü­let-felügyelet egy olyan au­tót használt, amelyben már 300 ezer futott kilométer volt és 13 éves volt, úgyhogy ideje volt lecserélni. Az ön­­kormányzat ezért nyílt pá­lyázatot hirdetett, amelyen a Tamás Autó Kft nyert, így náluk vásároltuk meg ezt az autót” - mondta Matko­­vich Ilona polgármester a helyszínen. Tamás Gergely, a cég tu­lajdonosa elmondta: bíz­nak benne, hogy hasznára válik a városnak, hiszen kiváló tereptulajdonságok­kal rendelkezik az autó. A gépjárműre 5 év garancia is jár. A közterület-felügye­let vezetője Szeri Mihály arról beszélt: nagy öröm számukra, hogy sikerült lecserélni az autójukat, egy sokkal korszerűbbre. „Megnyílt a lehetőség előttünk, hogy olyan terüle­teket is ellenőrizni tudjunk, amelyeket eddig nehezen tudtunk megközelíteni, így az ott élő emberek kérése­inek, igényeinek a jövőben eleget tudunk tenni. Szol­gálatot látunk el a pol­gárőrökkel és a rendőrök­kel is, így már nem lesznek olyan területek, amelyeket nem tudunk megközelíteni velük.” ■ Matkovich Ilona polgármester átveszi az új autó kulcsát Tamás Gergelytől H­osszú idő óta rend­szeresen közszemlé­re teszik polgárok, sajtótermékek azt az áldat­lan állapotot, amely a váci ártéri tanösvény elhanya­golt, sőt komoly baleset­­veszélyt jelentő állapotát mutatja be. A váci önkor­mányzat - bár se nem tu­lajdonosa, se nem fenn­tartója a létesítménynek - megelégelte a helyzetet és a váci emberek védelme érdekében fel kíván lépni a rendezés érdekében - írja a vac.hu. Tudni kell, hogy Göncöl Alapítvány más­a fél évtizede szerződésben vállalta, hogy az állami tu­lajdonú területet és a tan­ösvényt egy szintén állami tulajdonú cég hozzájárulá­sával kezeli és karbantart­ja. A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Víz­ügyi Igazgatóság feltétele az alapítvány felé az volt, hogy rendszeresen takarít­sák a területet, a vízfolyá­sokat akadálymentesítsék. A váci önkormányzat jelentős forrást, az évek során több millió forin­tot biztosított az alapít­vány számára, részben a tanösvényre. Mindezek ellenére év­ről évre rosszabb állapo­tok uralkodnak, nemrég a szakemberek azt állapítot­ták meg, hogy a tanösvény használhatatlan, helyenként életveszélyes. A 2019-ben megválasztott városvezetés hiába kezdeményezett több alkalommal egyeztetést a Vizsgálat indulhat az életveszélyes tanösvény miatt helyreállításáról, lehetséges fejlesztéséről, a Göncöl Ala­pítvánnyal folytatott tár­gyalások eredménytelenek voltak. A rendszeres lakossá­gi megkeresések nyomán nemrég Molnár Nándor önkormányzati képviselő (Összefogás Vácért) panaszt nyújtott be a város jegyzőjé­hez, aki a dokumentumokat továbbította az illetékes ha­tósághoz, Így tehát várható­an a közeljövőben vizsgálat indulhat a természetszerető váci embereket régóta bos­­­szantó ügyben. (Fotó: tura­­otletek.hu) ■ Dr. Nagy Lajos plasztikai sebész Rendelési idő: szerda 16-17 óra, Tel.: 30/6632-730 Rendelés helye: Vác, Argenti Döme tér 1 -3. e-mail: m­agyar@gmail.com járóbeteg szakellátás épülete Web: www.nagyplasztika.hu i ■

Next