Vác - Váci Napló, 2021 (30. évfolyam, 26-52. szám)

2021-11-05 / 44. szám

16 „Engedd, hogy szavaid helyett a fotóid beszéljenek” A tavalyi sikereken fel­buzdulva, a váci Tou­rinform iroda ismét fotópályázatot hirdetett non­profit jelleggel „#welovevác 2021”címmel, Vác turisztikai értékeinek bemutatására. A fotópályázaton való részvétel nyílt és díjmentes, bárki ne­vezhet életkortól függetlenül, amatőr és profi kategóriában. A szervezők közleményé­ből kiderül, hogy pályázatuk célja idén is az, hogy bemu­tassa Vác természeti és épí­tett örökségeinek szépségeit, egyedi élményeit, azokat is, melyeket a hétköznapi, ro­hanó világban nem biztos, hogy észreveszünk. A jelent­kezésre és a minél magasabb színvonalú munkák elkészí­tésére való ösztönzésként pe­dig értékes nyereményekkel készülnek. A pályázatban összesen 9 képet fognak díjazni, amik­nek az átadójára a tervek sze­rint december 19-én fog sor kerülni. A beküldött képeket majd 3 neves váci fotóművész fogja elbírálni, a nyerteseket pedig e-mailen értesítik. A részvétel feltétele, hogy a pályázó garantálja a bekül­dött fotók feletti teljes mér­tékű szerzői és személyiségi jogi rendelkezését. Emellett a fotók beküldésével hozzá­járul ahhoz, hogy azokat a szervező a szerző nevének feltüntetésével szabadon, korlátlanul és térítésmen­tesen felhasználhatja. Egy pályázó maximum 20 pálya­művet küldhet be. Benyújtási határidő: 2021. december 10. péntek A pályázat zsűrizésének várható ideje: 2021. december 15. szerda A képek fájlneve ékezet nélkül: KategóriaSorszám_Ve­­zetéknév_Kereszt­­név_Kép_címe.jpg JPEG formátumban, mini­mum 2 Megapixel felbontás­á­ban. Elektronikus formában fotopalyazat.vac@gmail. com email címre kérik meg­küldeni. ■ A fotópályázaton való részvétel nyílt és díjmentes, bárki nevezhet életkortól függetlenül, a profi kategóriában. Jelen fotópályázat célja, hogy bemutassa Vác természeti és épített örökségeinek szépségeit, egyedi élményeit, azokat is, melyeket a hétköznapi, rohanó világban nem biztos, hogy észreveszünk. _ Fotózz és nyerj.! A pályaműveket három neves vád fotóm­űvész zsűrizi A pályázatban, összesen 9 képet olyazunk. Profi filós lottyerui 1-1 helyezett Amatőr fitos kategória. 1 -3. helyezett. A szakmaidifikon fil&L Internetes szavazás alsfién közönségdíjkat is osztunk 1-3 helyezett Részletes kiírás és pályázati feltételek: http://turizmusvac.hu/vaci/alanfo A pályázattal kapcsolatos esetleges kérdéseket az info@tdm.vac.hu email címre várjuk. Beküldési hatfridít 2021. ctecemtwr 10. pernek A pályázat benyújtásának módja Elektronikus formában a fotopalyazat.vac#gmail.com email címre SB ♦ # m lovevác202 FOTÓPÁLYÁZAT A tavalyi év sikereire való tekintene! a váci Tourinform iroda újra íotápalyazatoi hédet „#welovevac2U2i cmtnte!,;;yáC;é«risrl ámoqatóink: I MADÁCH IMRF ^ ^kanvap AZT 9H * 1 . CHtärTMl« <3V£a«KÍV>OVlC>* *n Nemzett ix,u.h *u Kmuxtu Orvosi ügyelet Vácott az éjszakai orvosi ügyelet a 06- 27/306-090 telefonszámon hívható, hétfőtől csütörtökig este 7 óra és reggel 7 óra között, illetve pénteken 16 órától hétfőn reggel 7 óráig, helye a dr. Csányi László körút 47. szám alatt. Munkaszü­neti napokon 24 órában! Vidéki háziorvosi ügyelet (Kösd, Ácsa, Csővár, Püspök­hatvan, Galgagyörk, Rád, Penc, Kisnémedi, Püspökszilágy, Sződ, Csörög, Sződliget, Vácduka, Vácrátót, Váchartyán), hétköznapokon 17 órától másnap reggel 7 óráig. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon, valamint továbbképzési napokon 24 órás, egész nap. Az ügyelet helye: váci mentőállomás, tel.: 06-27/314-862. Mentők (súlyos esetben): 104. Váci Napló Újból kötelező a maszk viselése a tömegközlekedés során A kormány döntésé­nek megfelelően újra maszkhordási kötele­zettség lép életbe a MÁV-Vo­­lán-csoportnál. November 1-jétől a közlekedési jármű­veken, a MÁV, a MÁV-HÉV, valamint a Volánbusz állomá­sainak, megállóinak zárt és nyitott területein egyaránt kö­telező az orr- és a szájmaszk­kal történő eltakarás - írja a mavcsoport.hu. A múlt heti csütörtöki Kor­­mányinfón bejelentetteknek megfelelően, november 1-jétől újra kötelező a maszkviselés a közösségi közlekedési eszkö­zökön. Tehát a hatodik életévét be nem töltött kiskorú, vala­mint értelmi vagy pszichoszo­­ciális fogyatékossággal, illetve autizmus spektrumzavarral élő személy (ezt hivatalos do­kumentummal igazolni szük­séges) kivételével mindenki köteles a közösségi eszközön és minden olyan zárt helyiségben és nyitott területen, amelyben tömegközlekedési eszközre várakoznak az utasok orvosi-, munkavédelmi-, illetve tex­til vagy más anyagból készült maszkot viselni, olyan módon, hogy az az orrot és a szájat fo­lyamatosan elfedje. A társaságok felhívják a fi­gyelmet arra, hogy a szabály­­szegő utasra, ha a felszólítás ellenére sem hajlandó együtt­működni, 8000 forintos pótdí­jat szabhatnak ki. ■ A Fogorvosi ügyelet : A váci és Vác körzeti hétvégi fogászati ^ y r­ügyeletek megszűntek! Legközelebbi ingye­nes ügyelet: Szájsebészet - Budapest VIII. k­er. Szentkirályi u. 40. Tel.: 06-1-317-6600 Taxi - személyszállítás Teletaxi Vác: 06-27/301-555 Városházi zöld szám Bejelentéseit megteheti a 06- 80/890-020-as telefonszámon

Next