Váci Polgár, 2021 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2021-10-01 / 10. szám
4 VÁCI POLGÁR 2021. október „ Van vértanúság vérontás nélkül is. ” (Mindszenty bíboros) Az 1956-os forradalom és szabadságharc 65 éves évfordulójára. Emlékezés osztálytársamra Komáromi Kornéliára (1938-1985) „Legyen csendes az álmuk, mert nem haltak hiába. Letarolt erdő fái úgy fekszenek vigyázba. ” (Tollas Tibor: Túlélők. München, 1986) Immár 65 éve, hogy 1956. október 23-án a magyar nép az egyetemi ifjúsági vezetésével felkelt a szovjet megszállók és az őket kiszolgáló magyar elvtársak ellen. A forradalmat az orosz tankok segítségével, áruló honfitársaink közreműködésével már novemberben leverték, és azonnal megkezdődött a „bűnösök” felelősségre vonása. A bosszú brutális és barbár volt: felállították a rögtönítélő bíróságokat, megszervezték az internálótáborokat, megteltek a börtönök. Az ún. ellenforradalom vétkekért 30.000 embert letartóztattak, de ami a legdöbbenetesebb, a kommunista vérbírák több mint 450 embert végeztettek ki, a legnagyobb hidegvérrel, legtöbbjüktől még az emberhez méltó eltemetést is megtagadva. A kivégzettek között volt a városunkhoz sok szállal kötődő tudós tanár, dr. Brusznyai Árpád, a meghurcolt váci mártírok között pedig gimnázium osztálytársam, Komáromi Kornélia. Több mint 30 évig, 1989-ig kellett várni, míg a kivégzett hősöket és a meghurcolt mártírokat megnevezhettük, s fejet hajthattunk előttük. Most volt osztálytársamra, Komáromi Kornéliára szeretnék emlékezni. Az emlékezés szigorú kötelesség, mivel 1956 óta felnőtt egy új fiatal nemzedék, amelyik már alig érzi kötelességének az áldozatokat megillető tiszteletadást. Az új nemzedéknek kevés ismerete van a Rákosi- Kádár-diktatúra alatti internálótáborokról: Recskről, Kistarcsáról, Tiszalökről. Nem tudják mit jelentettek a kitelepítések, a hortobágyi lágerek. A váci fiatalok legfeljebb a Váci Fegyházat ismerik, de hogy kiket őrzitek, kínozták ott a diktatúra alatt arról csak kevés ismerettel rendelkeznek. A hősökre, mártírokra való emlékezés 1989-1990 a félig sikerült rendszerváltozás óta lehetséges. Azóta emlékezhetünk volt osztálytársunkra, Komáromi Kornéliára, akit 1958-ban koncepciós perben letartóztattak, s hatévi börtönre ítélték. Mi volt a bűne, ahogy mi osztálytársak hívták: „Nellinek”? Komáromi Kornélia 1938. május 27-én született Újpesten polgári értelmiségi családban. A Tímár utcában lakó családot jól ismerték városunkban. Édesanyja megbecsült tanárnő volt a Karolina Polgári Leányiskolában, édesapja pedig MÁV tisztviselőként dolgozott. „Nelli” Középiskolai tanulmányait 1952-1956 között a Sztáron Sándor Gimnázium (jelenleg Madách Gimnázium) 4. a osztályában végezte. Kiváló tanuló volt, de tudásával soha nem kérkedett. Mi, osztálytársai nagyon szerettük, becsültük, mert mindig önzetlenül segített a tanulásban, s aktív szerepet vállalt a közösségi rendezvényeken. 1956 júniusában leérettségiztünk, és mivel az osztályba főleg vidékiek jártak, hamar szétszóródtunk a szélrózsa minden irányába. Nyáron még eszünkbe sem jutott, hogy néhány hónap múlva a magyar nép felkel az elnyomó gépezet, a szovjet megszállás ellen. 1956 októberében néhányan részt vettünk a váci tüntetésekben, a szovjet emlékművek ledöntésében, de hamar rádöbbentünk, hogy az orosz medve karmai közül nincs menekvés. Osztályunk legtöbbjéről semmi hírt nem szereztünk. Csak évekkel később tudtuk meg, hogy egyik osztálytársunk édesapját a Kossuth téren agyonlőtték, Komáromi Kornéliát pedig 1958- ban letartóztatták. Mint később kiderült Nelli, aki ekkor az ELTE jogi karának hallgatója volt, mint egyetemista részt vett a budapesti megmozdulásokban. Hitt a forradalom győzelmében, s hitét a