Velencei Híradó, 1994 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1994-01-01 / 1. szám

2 VELENCEI HÍRADÓ 1994. JANUÁR Egy perces néma felállással adózott dr. Antall József mi­niszterelnök emlékének Képviselő-testület és a jelen a lévő vendégek. Dr. Sirák András képviselő rövid méltató emlékbeszédet mondott, majd ismertetésre került az Önkormányzat rész­véttáviratának szövege, illetve a Belügyminiszter Úr körleve­le. Az érdemi munka csak ezt követően kezdődött. A Képviselő-testület tár­gyalta az E-LINE-USA társa­ság üzleti ajánlatát. A cég je­len lévő képviselőivel folyta­tott egyeztetés eredményeként a testület szándéknyilatkozatot bocsátott ki a velencei 585/26 hrsz-ú földterület bérletére, il­letve eladására vonatkozóan. Az 1994 évi költségvetés e­­lőzetes koncepciója már meg­határozott problémakört tárt fel. Az ismert és tervezhető bevételek és a várható műkö­dési kiadások közel azonos végszámot adnak. A különb­ség oca 1,8 millió forint for­ráshiányt jelez. Ebben az e­­lőzetes anyagban jellegénél fogva fejlesztések, beruházá­sok nem szerepelnek. Két ki­adási elkötelezettsége 1994 évre az Önkormányzatnak bi­zonyos. Első helyen az iskola­­építés befejezési kötelme áll. Várható költsége 25 millió fo­rint. A másik meghatározott kiadás a tó vízpótlásához ko­rábban megszavazott 5 millió forint. A tervezett, majd jóvá­hagyott helyi adók emelése várhatóan csak a működési többletkiadásokat fedezi. A fejlesztésre két forrás nem ve­hető igénybe. Az egyik az ön­­kormányzati vagyonértékesí­tés, másik pedig a hitel. A Képviselő-testület javasolja az ingatlanértékesítések tervbe­vételét és a szükséges mértékű hitelfelvételt. A helyi adók felülvizsgálata során a Képviselő-testület messzemenően igyekezett fi­gyelembe venni a lakosságot sújtó nehéz gazdasági helyze­tet. Az üdülőhelyi (napidíj) 40.- Ft-ról 50.- Ft-ra emelke­dik. Az üdülő és építményadó osztálybesorolás szerinti vál­tozása a következő: I. osztály: 150.- Ft/m2/év, 160.- Ft/m2/évre, II. osztály: 100.- Ft-ról 120.- Ft-ra, III. osztály: 50.- Ft-ról 80.- Ft-ra emelkedik. Az iparűzési adó 2%c-ről 3%­-re emelkedik úgy, hogy megszűnik az adómentes sáv. A módosított adótétek ha­tálybalépése 1994. január 1. Beszámoló hangzott el Fe­hér Györgyné megbízott igaz­gató előadásában az önálló Velencei Kisiskola működési tapasztalatairól. A tájékoztató­ba foglalt értékelés zavartalan működéséről, szakmai ered­ményekről ad számot. A sike­res beindulást követően a fej­lődés irányának meghatározá­sa sokrétű felmérő és elemző munkát igényel. De minden tovább gondolkodás alapja a készülő 4 tantermes iskola építésének befejezése. A fő napirendek után több nem kisebb fontosságú ügy­ben döntött, illetve tájékozó­dott a testület, így tájékoztatót hallgatott meg a Velence Iskolájáért Alapítvány bejegyzésével kap­csolatos helyzetről, a kábelte­levízió díjváltozásáról, bizton­ságtechnikai védelmi rend­szerről, az iskolaépítés helyze­téről. Ez utóbbi témakörben új ki­vitelező keresését kapta fela­datul a Hivatal. Szándéknyilatkozatot bocsá­tott ki a Képviselő-testület To­­vada japán várossal testvérvá­rosi kapcsolat kiépítésére. Rendelet kibocsátására ke­rült sor a köztisztviselők ruhá­zati költségtérítésének helyi szabályozásáról. A kenyérgyár földterületi része az Önkormányzat üzlet­rész tulajdonát jelenti a vállal­kozásban. A képviselő-testü­let döntött az üzletrész értéke­sítéséről. Papp Gyula Gábor jegy:"­ Beszámoló az 1993. december 16-i képviselő-testületi ülésről Meghívó Velence Nagyközség Képviselő-testülete 1994. január 20-án (csütörtökön) 17.30 órakor a Kastélyban közmeghallgatást tart az 1994. évi költségvetéssel kapcsolatban. Ezt követően képvi­selő-testületi ülés keretében az alábbi napirendi pontok kerülnek megtárgyalásra: /./ A velencei 4 tantermes, tornatermes iskola továbbépítésének lehetőségei. Előadó: Gulyás József polgármester 2.­ Egyebek. A közmeghallgatásra Velence lakosságát tiszte­lettel meghívjuk. A korán jött nagy hó nem okozott különösebb gondot közlekedésünkben, ami a hóeltakarításban résztvevők jó munkáját dicséri

Next