Velencei Híradó, 1998 (6. évfolyam, 1-11. szám)
1998-01-01 / 1. szám
A VELENCEI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA • HÍRADÓ 6. évfolyam 1. szám 1998 január Ára: 20 Ft VELENCEI Hírlevél A képviselő-testület 1997. december 18-án tartott ülésén több rendelettervezet tárgyalását tűzte napirendre. Először az önkormányzati lakások bérről szóló helyi rendeletet tárgyalta. A rendelet módosítását elsősorban a jogszabályváltozások, illetve az területen kialakult jogalkalmazói gyakorlatok tapasztalatai által szükségesnek bizonyult változások tették szükségessé. A fő módosítási kör azt az önkormányzati lakástulajdont érintette, amelynek kialakulására még Velencén nem került sor. Ezek a nem szociális szempontok alapján történő bérlőkijelölésű lakások. A rendelet tehát csak egy olyan szabályozási területen pótolt hiányt, amelynek pillanatnyilag gyakorlati haszna településünkön nincsen. Ugyanakkor egyértelműen törölte a rendelet szövegéből a használatbavételi díjat és helyette az óvadék megoldást szerepelteti. Változott a lakáscserével, a lakás alObérletbe adásával kapcsolatos szabály Nem módosult - legalább is ez alommal még - a lakbérek mértékére vonatkozó rendelkezés. Következőkben a rendszeres és rendkívüli gyermekvédelmi támogatásról szóló rendelettervezetet tárgyalta a képviselő-testület. A helyi rendelet megalkotását elsősorban e tárgyban kibocsátott törvény, illetve a törvényben az önkormányzatok részére fenntartott szabályozási kör indokolta. E rendeletben intézkedhet az önkormányzat a támogatás hatályáról (azaz, hogy csak a velencei állandó lakosok igényelhetik a támogatást), továbbá a kérelem benyújtás helyéről és idejéről. A rendelet teljes szövege lapunkban közzétételre kerül, a képviselő-testület által jóváhagyott formában. A közterület-használatról szóló rendelettervezetet csak részeiben hagyta jóvá a képviselő-testület, amely elsősorban a közterületek ingatlan-nyilvántartásban történő szerepeltetését. (Folytatás a 2. oldalon) Felkérés javaslattételre Velence Nagyközség Önkormányzata - mint ismeretes - 1992-ben VELENCÉÉRT EMLÉKÉRMET alapított azzal a szándékkal, hogy a helyi közösség szolgálatában kiemelkedő érdemeket szerzett személyeket és szervezeteket méltó elismerésben részesíthesse. Az idei évben március 15. megünneplése alkalmával szándékozik az önkormányzat egy Emlékérmet adományozni az Önök javaslattétele, majd a képviselő-testület döntése alapján arra érdemesnek talált személynek vagy közösségnek. Az Emlékérem adományozásával tisztelegni szeretnénk azon kiemelkedő személyiségek előtt, akikre büszkén fölnézhetünk, és akik példát mutattak számunkra és a jövő nemzedék számára, akik a mindenkori kötelességeiknél többet tettek a közösségért. Felkérjük tehát a lakosságot, hogy a Velencéért Emlékérem odaítélésére tegyen javaslatot! A javaslatban röviden értékelni kell a személy, a szervezet közéleti szerepét, a közösség életében kifejtett kiemelkedő tevékenységét. A javaslatokat a Polgármesteri Hivatalban kérjük leadni 1998. február 16-ig. Köszönettel, Képviselő-testület Emlékeztetőül a „Velencéért Emlékérem” eddigi kitüntetettjei t id. Cserny Vilmos nyugalmazott tanár t dr.Kovács Árpád nyugalmazott körorvos (posthumus) dr.Entz Ferenc Mg. Szakmunkásképző Intézet kollektívája Fehér Györgyné tanár mb. igazgató Szabó László nyugalmazott tanár Szabó György sportoló, edző, sporttudósító Velencei Általános Iskola kollektívája és Velencei Óvoda kollektívája Balogh Dezső agrármérnök-közgazdász, Meszleny Ignác kertészmérnök, dr.Sirák András főorvos Enyedi László ács, kőműves, művezető Dr.Sirák Andrásné Kulturális Bizottság elnöke 1992. 1993. 1997. 1994. 1995. 1996.