Velencei Híradó, 2010 (18. évfolyam, 1-10. szám)

2010-01-01 / 1. szám

2 VELENCEI HÍRADÓ 2010. JANUÁR-FEBRUÁR (Folytatás az 1. oldalról) kérdés eldöntése SZMSZ módosítást igényelhet, valamint konkrét javaslat is szükséges, a képviselői indítványról ezen testületi ülésen döntés nem született. Összeállt és elfogadásra került a Képviselő-testület 2010. évi Munkatervi, mely e lapszámban olvasható. A helyi adókról szóló rendelet módosítás kapcsán az iparűzési adóval kapcsolatos jogszabályi változásokról tárgyalt a Képviselő-testület. (A változásokról e lapszámban külön cikk keretében részletesen olvashatnak.) Név szerinti szavazással döntött a Testület arról, hogy a Velencei-tó Kapuja projekt kivitelezőjének kiválasztására ismételten ajánlati felhívást bocsát ki. Mivel már két sikertelen pályázat volt, a megvalósítás sikeressége érdekében a felhívásban módosítások kerültek átvezetésre. A módosítás szerkezet és anyag felhasználásra kiterj­edő racionalizálásra irányul. A Képviselő-testület az Óvoda eszközbeszerzése köz­­beszerzési eljárásban a Bíráló Bizottság javaslatát elfogadva, pályázatnyertesként az Alex Fémbútor Kft-t nevezte meg. Az ajánlati árat nettó 1.243.440,-Ft-ban elfogadta. Az iskolai informatikai eszközök közbeszerzési eljárás­ban a Bíráló Bizottság javaslatát elfogadva, pályázatnyertes­ként az Albacomp Rt. Rendszerintegrációs Kft-t nevezte meg. Az ajánlati árat nettó 16. 269.226,- Ft-ban fogadta el. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy vételi kérelem alapján eladja a velencei 4412 hrsz-ú, 432 m2 nagyságú beépített üdülőingatlant a HORVÁTH G3 Kft. társaságnak bruttó tízmillió forint vételárért. Döntött a Képviselő-testület arról is, hogy a temető üzemeltetésére vonatkozó Szolgáltatási szerződést, valamint a ravatalozó üzemeltetésére vonatkozó Szolgáltatási szerződést 3 évvel meghosszabbítja. A döntés előkészítése során a Római Katolikus Egyházközség, a Református Egyházközség, valamint a Baptista Gyülekezet képviselőjével a szükséges egyeztetések megtörténtek, és az így kialakult egyetértés alapján került napirendként a Testület elé. A következő napirend a Velence-fürdői strand üzemel­tetési kérdése volt. A képviselők úgy határoztak, hogy a fizető és nem fizető strand üzemeltetésére pályázati hirdetést bocsátanak ki. A 2010. évi szennyvízszolgáltatás díjmegállapításáról szóló rendelet (a rendelet teljes terjedelmében e lapszámban olvasható.) elfogadását követően a munka zárt ülésen folytatódott. * "k * Velence Város Önkormányzat Képviselő-testülete az év első testületi ülését 2010. január 18-án tartotta a kastélyban. Jelen voltak: Oláhné Surányi Ágnes polgármester, Galambos György alpolgármester, Benkő Istvánné képviselő, Cserny Vilmos képviselő, Fehér Györgyné képviselő, Füri Mihály képviselő, Gránitz Gáspár Istvánné képviselő, Juhász Gyula képviselő, Martinovszky József képviselő, Serbók György képviselő, Senik István képviselő, Dr. Sirák Andrásné képviselő, dr. Papp Gyula Gábor címzetes főjegyző. A napirendek elfogadását követően, valamint a két ülés közötti eseményekről való polgármesteri beszámolót kö­vetően a képviselő-testület az SZMSZ módosítására való képviselői indítványt tárgyalta meg. Mivel a 2009. december 7-ei testületi ülésen olyan képviselői indítvány hangzott el, mely szerint a bizottsági elnökök és tagok külön díjazásban részesüljenek, az indítvány önálló napirendként került a Testület elé. Mivel az indítvánnyal érintett kérdés a Szervezeti és Működési Szabályzat (továbbiakban: SZMSZ) hatálya alá tartozik, azt előzetesen az Ügyrendi Bizottság megtárgyalta. A Bizottság azzal a javaslattal élt a Testület felé, hogy a 4 éves ciklus utolsó 8-9 hónapjára megváltoztatni az elismerési rendszert, nem javasolt. Név szerinti szavazást követően a Képviselő-testület az Ügyrendi Bizottság javaslatát elfogadva elutasította bizottsági tagok és elnökök külön díjazását. Megfogalmazásra került, hogy a képviselői indítvány megtisztelő elismerés, így a következő helyi választás után megalakuló képviselő-testü­letnek javasolt ismét tárgyalni. 2009. októberében a képviselő-testület elfogadta a város középtávú óvodafejlesztési koncepcióját, melynek első lépése az volt, hogy az újtelepi óvodarész két csoporttal bővül. Ezen bővítés része a megvalósítandó végső, 6 csoportot magába foglaló óvodalétesítésnek. 2009. decemberében megterem­tődött a tervezés forrása, így tervezői árajánlatok kerültek bekérésre. A felhívásra 3 ajánlat érkezett. Mivel a felkérés műszaki tartalma azonos, az adott ár határozza meg a nyertes ajánlattevőt. Erre tekintettel a képviselő-testület a Zárt utcai új óvoda tervezésére benyújtott ajánlatok közül a Horizont „4” Tervező és Szolgáltató Kft. 7.400.000,- Ft + ÁFA összegű ajánlatát fogadta el. Kapcsolódva az előző napirendhez, az óvodafejlesztési koncepcióval kapcsolatban a képviselők úgy határoztak, hogy az újtelepi Meseliget Óvoda bővítési munkái támogatására a KDOP-2009-5. 1. 1. Közoktatási infrastruktúra fejlesztés pá­lyázat kapcsán a pályázati előkészítéssel, a pályázatírással a ProjectMine Gazdasági Tanácsadó Kft-t bízza meg, 4.450.000 - Ft + ÁFA vállalási díjért. Hasonlóan a tervezési ajánlatkéréshez, ez esetben is 3 ajánlat került bekérésre azok­tól, akik a Hivatal látókörében voltak. A legkedvezőbb ajánlatot a fent nevesített ProjectMine Kft. tette. A Tele­pülésőrök foglakoztatásával kapcsolatosan számos képviselői kérdés, vélemény, hozzászólás hangzott el. Mivel a telepü­lésőri jogintézmény országosan is új, friss kezdeményezés, érthető, hogy számos kérdés merül fel feladatukkal, jogállásukkal kapcsolatban. Velencén novembertől 3 fő településőr segíti a közterület-felügyelők munkáját, az eddigi tapasztalatok azt támasztják alá, hogy munkájukra szükség van. A képviselő-testület úgy határozott, hogy a 2010-es évben 4 fő településőrt kíván foglalkoztatni. Az Egyebek napirendi ponton belül elsőként tárgyalt a Képviselő-testület a terv szerint velencei állandó lakosokat, valamint Velencén üdülővel rendelkező adózókat érintő kártya bevezetéséről. A testületi ülés lezárása előtt a tájékoztatásul kiküldött anyagokkal kapcsolatban tárgyaltak a képviselők. Szelei Andrea aljegyző A velencei internetes honlap megtalálható a www.velence.hu címen

Next