Visegrád - Visegrádi Hírek, 2010 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2010-01-01 / 1. szám
VISEGRÁDI HÍREK 2010. január Elhunyt Madas László, városunk első díszpolgára Szomorú kötelességünk, hogy az új év első számában együttérzésünk és részvétünk kifejezése mellett megemlékezzünk arról az emberről, aki Visegrád 1945 utáni fejlődésének egyik meghatározója volt és egyszerre tudott vezetőként, szakemberként és emberként példaadó módon megfelelni a kihívásoknak és feladatoknak. A Visegrádi Hírek szerkesztősége tisztelettel adózik Madas László emlékének azzal is, hogy közöljük a 2010. január 9-i temetésén elhangzott búcsúztató beszédeket. Búcsú Madas Lászlótól A Erdészeti és Faipari Egyetem első évét 1964. június 27-én, Magyarországi Szent László király napján abszolváltam Sopronban. Ugyanígy végzett néhai Eőry Gyula barátom és évfolyamtársam is. Ebbéli örömünkből kifolyólag felmentük az Alpesi vendéglőbe egy sörre. - Mit csinálsz a nyáron? — kérdezte Gyula az iszogatás közben. - Dolgozom. - Te Bánó! - mondta Gyula élénken. — Gyere Visegrádra! Én el tudom intézni, hogy a visegrádi erdészetvezető alkalmaz téged a nyárra. Madas Lászlónak hívják. Tudod, ez egy rendkívüli ember... Néhány nap múlva Madas László előtt álltam Visegrádon. Vigyázz állásban, fegyelmezetten, a munkavállalásra felkészülten. Úgy, ahogy egy zöldfülű baleknak állnia kell egy nagyhírű és nagynevű Firma előtt. Ő azonban mit sem adott erre. Vidáman mosolygott. Szeméből az emberség, a szeretet, a bizalom és sok egyéb hasonló más sugárzott. Meleg, barátságos szavakkal köszöntött, miközben többször és rendesen hátba sózott. Ezután jobb kezét a jobb vállamra téve maga mellé húzott, és néhány szóval ismertette a munkámmal kapcsolatos elképzeléseit olyan természetességgel, olyan barátságossággal, mintha mindig is ismertük volna egymást, mintha ő mindig is az én Nagy Barátom lett volna. Mondandóját befejezve beugrott a Gál Jenő vezette dzsipjébe és elhajtott. Ahogy egyedül maradtam — valamilyen egészen boldog lelkiállapotban, Eőry Gyula jellemzésére gondoltam... Valóban... Ez egy rendkívüli ember. Véleményem az évtizedek során semmit sem változott. Most, a ravatal előtt állván is csak az élet kérlelhetetlen törvényei kényszerítenek arra, hogy az igeidőt megváltoztassam. Madas László egy rendkívüli ember volt. Tőle búcsúzom most az Országos Erdészeti Egyesület Elnöksége és tagjai, a pilisi erdészek, valamint elsősorban a Visegrádi Erdészet területén levő településeken élő jelenlegi és múltbéli erdőgazdasági dolgozók nevében. Alkkk Madas László életútját egy nekrológ keretében ismertetni lehetetlen. Csak a kitüntetései felsorolása kitenne önmagában egy búcsúbeszédet. Mindezeken felül lelki szemeimmel itt látom magam előtt őt, amint szemöldökét felhúzva, jobb keze mutató ujját felemelve, derűs szemeit rám szegezve, mosolygó arccal mondja: „Tudod, tudod, tél van, hideg van. Röviden mondd, mert fáznak a barátaim...” - 1920. július 26-án születik Sopronban a Muck erdészdinasztia harmadik generációsaként. Az erdőmérnöki diplomát 1942-ben szerzi a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem soproni Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karán. - 1942-1943 között a kar Út- és Vasútépítési Tanszékének adjunktusa. - 1943-1949 között háborús szolgálat, melyből 3,5 év hadifogság. - 1949-1954 között számos államerdészeti beosztást tölt be. - 1954-1968 között a Visegrádi Erdészet erdészetvezetője. 1969-1983 között a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság igazgatója. 1983-tól nyugállományba vonul. k kkkk Élete meghatározója volt a sport. Már az egyetemi tanulmányok megkezdése előtt magasugrásban ifjúsági magyar bajnok volt. Egyetemistaként az egyetem atléta csapatának vezéralakja. Egyszer például Tatabányára indult egy atlétikai versenyre, de gyorsvonat nem állt a meg Tatabányán, így be kellett utaznia Budapestre. Pesten vett egy sportújságot, és látta, hogy egy tehetségkutató verseny lesz a BBTE (ma VASAS) pályán. Kiment a versenyre, elindult 100 méteren, és megverte az akkori magyar bajnokot. 1943 nyarán már elhagyta az egyetemet, amikor augusztusban országos atlétikai bajnokságot rendezekt Pesten. A MAFC Sopron számított rá, ő pedig igent mondott a rajtra. Tréning nélkül indult a versenyen. Élete legjobb eredményével, ráadásul az év legjobb magyar magasugró eredményével győzelemre vitte Sopron ötös magasugró csapatát. Országos bajnokok lettek. Neves sportújságíró készített vele riportot, melyből nagy cikket írt. Címe: A legszerényebb magyar atléta. Egyik vallomása a cikkben: „A sport életem elválaszthatatlan része, hozzátartozik a lélek és test harmonikus összhangjához; az eredmény nem fontos, ha jön, örülök neki.”