Zalakaros - Karosi Krónika, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1996-08-01 / 1. szám

Tisztelt zalakarosi polgárok, tisztelt olvasóink! Zalakaros Önkormányzata kísérletet szeretne tenni ar­ra, hogy az önkormányzat és a lakosság összefogásával nagyközségünkről tudósítá­sok jelenjenek meg, s ennek megfelelő formája lenne a “KAROSI HÍRADÓ, vagy HÍRMONDÓ, vagy KRÓNI­KA” az elnevezés majd még később pontosan meghatá­rozásra kerül. Fontosnak tartanánk egy időszakosan megjelenő helyi lap kiadá­sát, hogy az önkormányzati, településen belüli informá­ció, ezenkívül megfelelő hirdetések és reklámok el­jussanak az érdeklődőkhöz, a falu lakosságához, nyári időszakban természetszerű­leg az üdülőkhöz, akár né­met nyelven is, és nem utol­sósorban a zalakarosi ingat­lantulajdonosokhoz is. Ebben példaértékű lehetne ez a törekvés, ami már más, na­gyobb településeken meg is va­lósult. Úgy érzem, hogy nagyon fontos eszköze lehet az önkor­mányzatnak, különféle társadal­mi, gazdasági szervezetek és a lakosság közötti kapcsolat biz­tosítására, ápolására. Elsősorban azért, hogy az önkormányzati döntések ne csak a televízióban, hanem az írott sajtóban is meg­jelenjenek, s megfelelő informá­ciót kapjanak a polgárok. Le­gyen lehetőség arra, hogy köz­vetlen kontaktus is kialakuljon az önkormányzat és a lakosság között. Az időközben felmerült kérdésekre, felvetésekre megfe­lelő választ lehessen adni az új­ság hasábjain keresztül is. Szükséges, hogy a település fej­lődéséről, gondjairól, problé­máiról megfelelő tájékoztatás le­gyen folyamatosan és rendsze­resen. Ugyanis csak így lehet biztosítani, hogy az egész la­kosság és az önkormányzat is­merje a tennivalókat, a feladato­kat és a problémákat, s tudjon segítséget nyújtani ezek meg­oldásához, részese tudjon lenni az elért eredményeknek, sike­reknek. 1996-ban a honfoglalás ezeregyszázadik évfordulóján számadást is kell, hogy készít­sünk, hisz ez a számadás nem­csak a honfoglalástól eltelt 1100 évre, hanem rövidebb időszakra is szólhat, ami a községünkben nagyon fontos és jelentős volt. Tavaly ünnepeltük a Gyógy­fürdő harminc­éves jubileumát, s most a harmincegyedik év el­teltével is azt állíthatjuk és mondhatjuk, hogy egy nagyon dinamikus, eredményes, a tele­pülés gazdagodását számba­­vevő időszakot tudunk magunk mögött. Mert mindenki tette a dolgát, annak érdekében, hogy az egykor itt feltörő melegvíz megfelelően hasznosuljon, s az idő múlásával gyógyvízzé legyen nyilvánítva, és célunk az, hogy Zalakaros egy üdülőte­lepüléssé nője ki magát. Azt hi­szem, hogy röviden ennyiben lehet összefoglalni azt az ered­ményt, amit Zalakaros a leg­utóbbi időszakban magáénak tud.Természetesen vannak ten­nivalók is, amelyet közösen kell megfogalmaznunk és együtte­sen tenni annak érdekében, hogy azok meg is valósulhassa­nak. Szirtes Lajos polgármester lA­­­­ugusztus 16- án 18 órától Millecentenáriumi ünnepség­­ e ^­vette kezdetét Zalaka­r­­oson a honfoglalás 1100. évfordulójára rendezett ün­­­­nepség. A bajai Rákóczi Táro­gató Együttes történelmi múl­tat és a magyar történelem je­les alakjait felidéző dallamai után Szirtes Lajos polgármes­­­ter köszöntette az ünnepség­­ résztvevőit, s elmondta: a megemlékezés jegyében Ár­pád vezér mellszobrát avatják fel, melyet Tőzsér Erzsébet szobrászművész ajánlott fel­­ Zalakaros számára. (Folytatás a 2. oldalon) U s

Next