Zalakaros - Karosi Krónika, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1996-12-01 / 4. szám

1996. december 'Karosi Krónika 5 Energikus, határozott, temperamentumos. Minden percben máshol bukkan föl. Különös ismertetőjele: esős időben sárga esőköpeny, állandó kellékként pedig egy kis robogó. Aki a leírásból Káldiné Kopcsándi Szilviát véli felismerni, nem téved. Nekem kicsit furcsának tűnt, hogy az eddig népművelőként ismert és számontartott - “mellék­­foglalkozásban” - alpolgármester mostanában a kommunális csoport vezetőjeként tevékenykedik. - Csak első pillantásra furcsa ez - mondta ő, kételyeimre re­agálva. Tulajdonképpen most kerültem igazán közel az eredeti foglalkozásomhoz. Ugyanis ag­­ronómus végzettségem van. - Mégis, több éven keresztül művelődésszervezőként dolgoz­tál. - Igen, bár kicsit messze kerül­tem az eredeti szakmámtól. Az az igazság, hogy sértette a hiúsá­gomat, hogy a tanultságomat, a szaktudásomat nem respektálja senki. Az agrárpályán eltöltött néhány év azt bizonyította szá­momra, hogy a karrierrel nem párhuzamos az értelem - sajnos. Úgy döntöttem, elhagyom ezt a pályát. Felkerestem a jegyző urat, munkát kértem tőle, így kerültem a művelődési házba, népművelőként. Tehát szakirá­nyú végzettségem erre tulajdon­képpen nem volt. De a szerve­zés­ része a dolgoknak nagyon könnyen ment. Novák Ferivel pedig egész jó kiegészítettük egymást, neki ugyanis az írás ment sokkal jobban... - Otthonosan mozogtál ezen a területen. - Tele voltam lelkesedéssel. Az agrárpálya után szinte feldobott a művelődési vonal. Kiállításo­kat szerveztem, élveztem az al­kotók "közelségét", azt a külön­leges világot, ami körülvette őket. Óriási sikerélmény volt mindig, ha valakit rá tudtam be­szélni az alkotások megtekinté­sére­­ olyan embereket, akiket pedig nem igazán érdekelt a művészet. Útjára indítottuk a Karos Táncegyüttest is. Célul tűztük ki a hagyományőrzést. A környező falvakból összegyűj­töttük a népviseleteket, kiállítást is szerveztünk belőle. Bizonyos fokig ez konkuren­ciát is jelentett az idegenforgalom­mal szemben, hi­szen ők majdnem mindent felvásárol­tak. - Nehéz volt a tánccsoport meg­szervezése? - Jaj, rettenetesen! Minden évben 3-4 gyerek elment. Ami­re összeszokott vol­na a csapat, új ta­gokat kellett tobo­rozni... Együtt dol­gozni is sokszor nagyon nehéz volt velük. Én voltam a gyerekek szemében a "mumus", mivel állandó harcban álltam hol a szülőkkel, hol a gyerekekkel, hol pedig a koreográfussal. Békítő szerepet is be kellett töltenem, mert amikor a gyerekek rossz jegyet kaptak, az volt a büntetés szülői részről, hogy nem jöhet­tek táncolni. Meg kellett értet­nem, hogy nem ez a leghelye­sebb módja a büntetésnek. - Most azonban a kommuná­lis csoportban dolgozol. Alább­hagyott volna a lelkesedésed? - Egyáltalán nem erről van szó. Az idei évtől a népművelést és az idegenforgalmat közelítet­ték egymáshoz, és az idegenfor­galomnak szántak nagyobb hangsúlyt. Itt viszont fontos szerepe van a nyelvvizsgának, ezzel pedig én nem rendelke­zem. Ésszerűbbnek tűnt tehát, hogy a kommunális csoportban egyedül dolgozó Bazsó János mellé - mivel a végzettségem ennek úgyis megfelel - kerüljek. VArcképek A közvetlen kapcsolattartás megmaradt - Gondolom, azért nem ké­szültél fel erre a váltásra. - Bizony, villámcsapásként ért a hír. Négy nap gondolkodási időt kértem a polgármester úr­tól. Végül is ő mondta ki a döntő szót. Az emberi kapcsolatok azonban továbbra is ugyanolyan fontosak számomra. Akikkel most együtt dolgozom, úgy érzem, bármikor fordulhatnak hozzám a problémáikkal. Sze­retnék rajtuk többet segíteni. Jó lenne beiskolázni őket... Napon­ta találkozom a szegénység szív­szorító fokával, és ezen én, saj­nos, nem nagyon tudok változ­tatni. - Alpolgármesterként is részt veszel a község életében. Hogy lett belőled Karos "második embere"? - A '94-es választásokon képviselő-testületi jelölt lettem, és feltételezem, mint népművelő közvetlen kapcsolatban álltam (és állok ma is) a lakossággal, ezért is kaptam elég szavazatot. A kapcsolattartás továbbra is megmaradt, amely közvetítő szerepet biztosít a lakossági fel­vetéseknek az önkormányzat felé való továbbítására. Ez a munka néha nagyon nehéznek bizonyul, de megpróbálok Al­bert Schweitzer gondolatával azonosulni: "Embernek lenni nagyon nehéz, de másnak lenni nem érdemes." [irodalmi pályázat ] Puchheim városának Idősek Tanácsa minden második évben kiadja az idősek által megírt versek és elbeszélések antológiáját. Ez az irodalmi pályázat nemcsak a nyilvánosság, hanem az idősek körében is nagy tetszést vált ki. Ez a lehetőség, hogy gondolataikat közzétegyék, tapasztalataikat átadják, amelyekre egész életük során szert tettek - s az egészet könyv alakban viszontláthassák - egyedüli Németországban. Mivel Zalakaros Puchheim partnertelepülése, a város szeretné ezt a pályázatot ide is kiterjeszteni. Ezért juttatta el felhívását dr. Rupert Witzmann Zalakarosra. A pályázat szerint két kézi­ratot (mindegyik maximum három oldal), illetve verset az itteni idősek a puchheimi könyvben megjelentethetnek, amely­nek témája szabadon választható. Természetesen nem kíván­nak irodalmi szaktudást ehhez. A nyomtatási költségeket a puchheimi önkormányzat fedezi, de sajnos, a szerzőknek hono­ráriumot fizetni nem tudnak. dr. Rupert Witzmann reményét fejezi ki arra, hogy ez a kulturális csere segíti az országok közötti kapcsolatban többek között az idősek barátságát is. A kéziratok beérkezési határideje a jövő év február elseje. Aki kedvet érez arra, hogy részt vegyen a pályázaton, versei­­ vagy prózai művét juttassa el a Tourinnform Irodába.

Next