Zalakaros - Karosi Krónika, 2003 (8. évfolyam, 1-12. szám)

2003-12-01 / 12. szám

2 %aross­z Krónika Tájékoztattuk már Olvasóinkat ar­ról, hogy az önkormányzat ad hoc bi­zottságot hozott létre azzal a céllal, hogy csokorba szedje és véleményez­ze a város 750 éves évfordulójának megünneplésére hozott javaslatokat. A bizottság legutóbb a képviselők elé terjesztette elképzeléseit, s a testü­let döntött a megvalósítás lehetősé­geiről. A város napját július 22-én rende­zik meg. Ebből az alkalomból a tele­pülés minden lakója névre szóló em­léklapot kap. A rendezvény négy na­pos lesz, a protokolláris rendezvényt három napos szórakoztató program követi majd. A 750 éves évforduló tiszteletére a Dísz téren kőből csobogó készül, a Termál út mellett, az Arborétum sar­kában, a szabadtéri színpadhoz veze­tő járdához nem messze emlékmű ké­szül. Ezek elkészítésére az önkor­mányzat pályázatot hirdet. Május elején, az Európa Naphoz is kapcsolódóan Európa Parkot avat­nak fel, ez az Arborétumnak a Zalagyöngye utcai oldalán lenne ki­alakítva, kiépítésében kertépítő szak­ember bevonását tartják szükséges­nek. Az évforduló tiszteletére a város érmeket is verettet. Az érmek felüle­tén a létesítendő emlékmű rajza „750 éves Zalakaros" felirattal, a másik ol­dalára pedig a település címere ke­rülne. Az érmeket bronzból és ezüst­ből adják ki, korlátozott példány­számban. Első kiadását éri meg „A szőlő- és borkultúra" című kiadvány, a Karosi Krónika különszámmal kö­szönti az ünneplő települést. A város lakói számára helytörténeti vetélke­dőt szerveznek, az iskolában helytör­téneti kiállítás nyílik, kártyanaptár készül három változatban, s a 750 éves évforudlót a település három bejáratánál többnyelvű tábla jelzi. Számos programmal bővül és bővül­het még az éves ünnepségsorozat, így kerékpáros találkozó, körmara­­ton, karácsonyi vásár, konferencia szervezése is szerepel az elképzelé­sek között. A sörfesztivált a testület jövőre anyagilag nem támogatja, a vállalkozó számára azonban lehető­séget biztosít annak megrendezésére. Természetesen új, egyedi javasla­tokat továbbra is szívesen fogadnak a szervezők, ezek a meglévő prog­ramsorba beépülhetnek. A megvaló­sításhoz önkormányzati források mellett pályázati és egyéb forrásokat kíván bevonni a település. Méltón kívánják köszönteni az évfordulót Jövőre lesz 750 éves településünk Átfogó vizsgálatra van szükség­­i építési szabályzat módosítását szorgalmazzák Mind a képviselő-testület tagjai, mind a lakosság részéről többször felve­tődött már a helyi építési szabályzat módosításának szükségessége. Decem­ber 11-i ülésén a testület napirendre tűzte a módosítással foglalkozó anyagát, melyben már a lakossági fórumon felszólalók által felvetett problémákkal is foglalkoztak a képviselők. Czeglédy András, a műszaki osztály vezetője, valamint az egyes bizottságok vezetői egyön­tetűen hangsúlyozták: a módosí­tási javaslatokat egyelőre első ol­vasatban tárgyalja a testület. Ah­hoz azonban, hogy egy-egy vál­toztatást elrendeljenek, részben komplex vizsgálatra van szükség, részben arra, hogy a folyamatban lévő szakhatósági egyeztetések lezáruljanak. Amennyiben a vál­toztatási javaslatokat a területi fő­építész jóváhagyja, ismét testület elé kerülhetnek azok, és a végle­ges elfogadás még az idén, rend­kívüli ülés keretében is megtör­ténhet. A testület elfogadta dr. Szabadosné Rák Éva képviselő ja­vaslatát, mely a HÜI-es jelű építési övezetben az építési magasság új­bóli szabályozását, illetőleg a szintterület sűrűség felülvizsgála­tának kérdését szorgalmazta. A képviselők szerint azonban a vizs­gálatot a város egészére vonatko­zóan is el kell végezni. Változtak a vízdíjak Módosította az ivóvíz- és csatornaszolgáltatás díjainak megállapításáról szóló önkormányzati rendeletét a képviselő-testület. A bizottságok előzetes egyezte­téseit követően a testület az alábbi díjakat állapította meg: ivóvíz ese­tében a lakossági vízfogyasztás 200,- Ft/m3+18,-Ft/m3+Áfa, a nem lakossági fogyasztás 240,-Ft/m3 +18,-Ft/m3+Afa. A szennyvízcsa­­torna-díj egységesen 127,-Ft/m3 +24,-Ft/m3+Afa, ez 18/m3/hó la­kossági fogyasztásig érvényes. Az ivóvíz szolgáltatási díj 18,-Ft/m3-e, illetve a csatornaszolgáltatási díj 24,-Ft/m3-e a használati díjat fog­lalja magában. A testületi ülésen a víz- és csatornamű vállalat részéről je­len lévő képviselők elmondták: a díjak mellett - kormányrendelet alapján - bevezetik a környezet­­terhelési díjat is, erről azonban december 15-i hatállyal születik majd döntés, addig a vállalat sem tudja ennek mértékét meg­határozni. 2003. december ...a további döntésekről • Infláció közeli, 8 százalékos emelést határozott meg a testület a 2004. évre vonatkozó közterület-használati díjak, élelmiszerpiaci és fi­zető parkolókkal kapcsolatos díjak, továbbá a művelődési ház egyes szolgáltatásaival kapcsolatos díjak esetében. A parkolóhelyek működ­tetéséhez szükséges terület bérleti díját a jövő esztendőben nem emelik. • Elfogadták a 2004. évre szóló idegenforgalmi és közművelődési tervet a képviselők a Czirákiné Pakulár Judit által felvetett javaslattal együtt. E szerint a tourinform irodának részletes marketing tervet kell készítenie a jövő évre vonatkozóan, konkrét költségszámításokkal együtt - ez kiterjed többek között arra is, hogy a település számára egy­­egy újság- vagy internetes hirdetés mekkora összegbe kerül, mennyibe kerül az egyes vásárokon való részvétel. A számítások alapján konkré­tabban lehet tervezni a jövő évi feladatokat, és a források hozzárende­lését is megfelelő módon lehet betervezni a jövő évi költségvetésbe. • Megvitatta, és számos ponttal kiegészítve elfogadta 2004. évi munkatervét a képviselő-testület. A tárgyalni kívánt témák közé felvet­ték többek között az idegenforgalmi vásárokon való részvételről, a he­lyi épített és természeti értékek védelméről, a civil csoportok, alapítvá­nyok tevékenységéről és helyzetéről, a parkerdő turisztikai kihasználá­sának lehetőségeiről, az állandó gyógyszertári ügyelet megteremtésé­nek lehetőségéről, a város egészségügyi helyzetéről szóló napirendeket is. • A Zala Megyei Területfejlesztési Tanács munkájáról hallgatott meg beszámolót a testület. Az előterjesztéssel kapcsolatosan dr. Tóth Lajos képviselő elmondta: az rendkívül hiányos és egysíkú, számos, Karost érintő kérdésre nem ad választ, így például arról sem szól, hogy Zalakarost milyen okból hagyták ki a kistérségi központok közül. Szirtes Lajos polgármester válaszában aláhúzta: a kormány váro­sunkat nem jelölte meg kistérségi központként, gyakorlatilag azok a te­lepülések kapják meg ezt a rangot, amelyek korábban járási és megyei székhely szereppel bírtak. A beszámolót ezzel a kiegészítő magyarázat­tal vették tudomásul a képviselők. • Alma utcának nevezték el a Termál utat az Erdész utcával össze­kötő közterületet. Az elnevezés illeszkedik az utca környezetében lévő utcák elnevezéséhez, jellegéhez. • 4,2 millió forintot fordíthat a tourinform iroda 2004-ben bel- és külföldi vásárokon való részvételre - így foglalt állást e kérdésben a tes­tület azzal, hogy bár továbbra is a német területeken jelenik meg váro­sunk a legtöbbet, a vásárokon való megjelenést ki kell terjeszteni a szomszédos országok irányába is, és meg kell próbálkozni skandináv területek bevonásával.

Next