Zalakaros - Karosi Krónika, 2006 (11. évfolyam, 1-12. szám)

2006-01-01 / 1. szám

Tizenhat település betegeit látják el Üzemel az orvosi ügyelet és a mentőállomás Régi vágya valósult meg az önkormányzatnak a hétközi és hétvégi orvosi ügyelet, valamint a mentőállomás és tűzoltószertár megépítésével: a létesít­mények közül az ügyelet és a mentőállomás már megkezdte működését, a tűz­oltóállomás beüzemelése tavasszal várható. A mentőállomás január 16-án, 10.00 órakor, a zalaegerszegi központ­ba történt bejelentkezésével kezdte indulását, Koncz Tibor vezetésével. „Az építés illeszkedik az országos mentőhálózat-fejlesztési tervbe, mely Zalakarost is egészségügyi bá­zisként jelölte meg. Az önkormány­zat az egész beruházást saját erőből hajtotta végre, javítandó a város és a térség egészségügyi ellátását" - mondta a megnyitón Szirtes Lajos polgármester, hozzátéve: a tervezés során folyamatosan egyeztettek a mentőszolgálattal, így az ő igényeik­nek megfelelő kivitelezéssel, és be­rendezéssel fogadhatják az egészség­­ügyi szakembereket. Dr. Puskás Tivadar, a Nyugat- Dunántúli Regionális Mentőszol­gálat vezetője elsősorban köszöne­tét fejezte ki Zalakarosnak az egészségügyi ellátás sürgősségi ré­szének fejlesztéséért. Példaértékű­nek nevezte az önkormányzat anyagi áldozatvállalását is. Hang­súlyozta: az országos fejlesztési program célja az volt, hogy a legki­sebb települések betegeihez is ne­gyed órán belül kiérkezhessenek a mentők. Rámutatott: a karosi állo­más beüzemelésével a megyén be­lül egy komoly fehér foltot szün­tettek meg, szűkebb pátriánkban azonban Zalalövő és Zalatárnok térségében akad még tennivaló. A mentőállomás jelenleg 12 fős személyzettel, és két kocsival üze­mel. Az egyenként közel 10 millió fo­rint értékű mentőkocsik közül az egyik napi 24 órában, a másik na­ponta 8-16 óráig teljesít szolgálatot. A mentőszolgálat regionális vezetője jelezte: az állomáson esetkocsi indítá­sát is tervezik a tavasz folyamán. * * * Január 2. óta látja el munkáját a Jegenye soron az orvosi ügyelet. A 16 település lakosságát 10 orvos és 16 nővér „gondozza", hét közben 16 órától másnap reggel 8 óráig, hét végén pedig folyamatosan. Ott jártunkkor Miháld körzeti orvosa, dr. Lenkovics Anna látta el az ügyeletes orvos tisztét, Antal Erzsébet nővér segítségével. A doktornő a január 2-iki kez­dés óta többször volt már ügyelet­ben, így a tapasztalatokról is kér­dezhettük. Mint mondta, mind az orvosok, mind a betegek összehasonlítha­tatlanul jobb körülmények közé kerültek az új épület átadásával. Az orvosi szoba, a kiszolgáló és szo­ciális helyiségek ellátása is megfele­lő. Némi gondot okoz, hogy a bete­gek egyelőre nehezebben találják meg a Jegenye sori ügyeletet, a tele­fonszám azonban nem változott, most is a 340-910-es számon lehet el­érni az ügyeletes orvost. Dr. Lenkovics Anna szerint orvos és beteg szempontjából az is nagy előrelépést jelent, hogy a körzeti or­vosok az ügyelet létrehozásával nin­csenek állandó készültségben. Eddig ugyanis két óránál hosszabb időre nehezen tudtak eltávozni körzetük­től, a törvény ugyanis meghatározza, hogy a sürgősségi eseteket két órán belül el kell látniuk. (Folytatás a 3. oldalon.) Szirtes Lajos polgármester, Koncz Tibor állomásvezető, és dr. Puskás Tivadar regionális szolgálatvezető a munkáját megkezdő mentőkocsit tanulmányozza. Adventi utcaszépítés Utcaszépítő versenyt hirdetett az adventi idő­szakban az önkormányzat. A települést még az év legelején öt tagú, képviselőkből álló bizott­ság járta végig. A bizottság véleményét összegző Magyar Mária elmondta: nagy örömmel tapasz­talták, hogy a település lakosságának jó része sokat tett azért, hogy közvetlen környezetét erre az időszakra is megszépítése, díszítse, így való­ban nagyon nehéz volt bármiféle sorrendet is megállapítani. Egyöntetű volt a bizottság véle­ménye azonban abban, hogy a szállodák közül a Hotel Belenus, a vendéglátó egységek közül a Szilágyi Cukrászda a legigényesebben díszített. A magánszálláshelyek közül végül három lakó­ház kiemeléséről döntöttek. Véleményük sze­rint az Erzsébet téren dr. Takács László, a Rózsa utcában Rákhely András, és Új majorban Véka Krisztián lakóháza mutatkozott rendkívül egye­dien, ízlésesen díszítettnek. Az utcaszépítő ver­seny győzteseinek az elismerő oklevelet a ter­vek szerint a februári lakossági fórumon adják át.

Next