Zalakaros - Karosi Krónika, 2006 (11. évfolyam, 1-12. szám)

2006-12-01 / 12. szám

2006. december Karosi 9 Krónika 7 ÉRTÉKEL A SPORTSZERVEZŐ Rendezvények - aktívabb részvétel Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is megkeressük a szakosz­tályok vezetőit, illetve a sportszervezőt, hogy értékeljék az elmúlt esztendőt és a jövő céljairól beszéljenek. Elsőként Szégli János sportszervezőt kerestük meg. „Sajnálatos módon fél éves ki­hagyás volt a sportszervezői tevé­kenységben, de a Tourinform-iro­­da munkatársai jóvoltából ez nem látszott meg a rendezvényeken - kezdte évértékelését a sportszerve­ző. A kihagyás ellenére az ese­ménynaptárban meghirdetett ese­mények meg lettek rendezve, így sor került a versenysportok (sakk, teke, asztalitenisz, labdarúgás) amatőr versenyeire, amelyeken egyre többen vettek részt. Március közepén az Ifjúsági Klub tagjai Egerbe kirándultak, s több gyalog­túrán is részt vettek. Sikeresen ér­tek végett a már hagyományosnak mondható versenyeink, s rendez­vényeink, mint például a gyerek­nap, a díjugrató verseny. Jubileu­mához érkezett a nemzetközi sakk­versenyünk, melyet méltóképpen ünnepelhetünk meg. Pályázati for­rásokat igénybe véve felújítottuk a parkerdőt, és új túrakörök is kije­lölésre kerültek. Sportszervező­ként legfontosabbnak a verseny­­sport szervezése mellett a gyerme­kek sportolási tevékenységének elősegítését tekintettem. Ebben a korban lehet a gyerekekkel a spor­tot igazán megkedveltetni. Jó len­ne, ha sikerülne a szülőket is be­vonni a gyerekek foglalkoztatásá­ba, így a család együtt élvezhetné a túrák, sportrendezvények nyújtot­ta örömöket. A 2007. évi rendez­vénynaptár összeállításánál is eze­ket szempontokat vettük figyelem­be, szem előtt tartva az ideérkező vendégek sportolási igényeit is. A versenynaptárban több mint 30 db szabadidős rendezvény szerepel, szeretnénk, ha ezeken zalakarosiak is egyre nagyobb lét­a­számban vennének részt. Termé­szetesen jövőre is indulnak az amatőr bajnokságok, és megren­dezésre kerülnek a már megszo­kott rendezvényeink (majális, gyermeknap, Kis-Balaton kör, Té­li sportok hétvégéje) is. A felújított parkerdő adta lehetőséget kihasz­nálva még több túrát szervezünk, és a kerékpártúrákat továbbfej­lesztve terepkerékpár versenyekre is sor kerül, melyeket szintén a parkerdőben szeretnénk lebonyo­lítani. A fentieken kívül Zalakaros helyt ad minőségi sportesemé­nyeknek is. Itt elsősorban a nem­zetközileg is elismert Zalakaros Kupa sakkversenyre és a nemzet­közi utánpótlás kosárlabda tornára gondolok. A sportegyesületi élet szervezésében betöltött szerepem mellett fontosnak tartom, hogy utánpótlás szerveződjön minden versenysportban, szeretnénk elér­ni, hogy az elindult labdarúgás és úszás utánpótlás képzésen kívül a sakk és a tenisz utánpótlás képzés­ben is történjen előrelépés. Remél­jük, hogy a következő években is sikerül pályázatokon nyerni, mely tovább segítheti a szabadidősport rendezvényeik megrendezését és az utánpótlás nevelést” - mondta befejezésként a célokról Szégh Já­nos sportszervező. A beszámolóból kitűnik, hogy 2007-ben is számos szabadidős rendezvény várja az érdeklődőket, szeretnénk, ha ezeken minél töb­ben részt is vennének.” - kcs - Támogatásokról döntöttek A Zalakaros Sportjáért Köz­hasznú Közalapítvány Kuratóriu­mának 5 éves megbízatása az év végén lejár. Az utolsó ülésen töb­bek között a város sportéletének anyagi támogatásával foglalkoztak. A gazdasági vezető beszámolója alapján a kuratórium 606 475 Ft sorsáról döntött. A Közalapítvány mindig is az utánpótlás nevelés kérdését tartotta legfontosabbnak, ennek megfelelően kerültek a tá­mogatások is odaítélésre. A kura­tórium 200.000 Ft támogatást nyújtott az iskola sportszertárának fejlesztésére, oly kitétellel, hogy azt a helybeli sportegyesület is használhatja (pl.: NUPI-program). A Kis-Balaton kerékpártúra neve­zési díjára 11.000 Ft-ot, Zalakaros Gránit Gyógyfürdő SE támogatá­sára 280.000 Ft adott. Az SE támo­gatása az alábbiak szerint oszlott meg: 100.000 Ft az utánpótlás ne­velés számára mez- és sporteszköz vásárlásra, 100.000 Ft az újonnan alakult úszószakosztály számára, 50.000 Ft a sakk, és 30.000 Ft a labdarúgás utánpótlás nevelésre. A megmaradó 115.475 Ft-ot tartalék­képzésére szánták az új kuratóri­um munkájához. Természetesen az alapszabályuknak megfelelően 100.000 Ft-ot, mint alapító tőkét lekötve megőriztek. A Közalapítvány kuratóriuma ezúton is köszöni az eddigi támo­gatásokat, és kéri, amennyiben egyetértenek céljaikkal, támogas­sák Zalakaros sportját és Zalakaros Sportjáért Közhasznú­­ Közalapítványt. 11749015-20037790, (számlaszám: adószám: 18959095-1-20) - kis - Túralehetőségek a parkerdőben Az erdészet gondozásában 1980-ban kezdődött a parkerdő kialakítása. Pihenőhelyeket hoztak létre, erdei bútorokat helyeztek el, kilátót építettek és tú­rakört alakítottak ki. A 2000-es évek elejére az erdészet egyre keve­sebbet tudott fordítani a kiépített pihenők és a tú­raútvonal tisztítására, karbantartására. Ezzel egyidőben azonban megnőtt az érdeklődés a gyalo­gos túrák iránt. Az önkormányzat ezt az igényt fel­ismerve átvette a parkerdő gondozását, melyet a Karos-Park Kft. végez. A tavalyi évben felújította a kilátót és a PHARE CBC pályázaton való részvétellel lehetőséget teremtett arra, hogy továb­bi esőbeálló, információs táblák, tűzrakók, erdei bútorok kerüljenek el­helyezésre. A pályázaton nyert összegből továbbá sikerült elvégezni a szánkópálya földmunkáit és a forrás kitisztítását is. E munkákon kívül újra lett jelölve a parkerdei kék túrakör, valamint újabb három városi sé­takör is feljelölésre került, így az ideérkező vendégek és a túrázni vágyó lakosság a városban, illetve a város peremén mintegy 20 km-es jelölt út­vonalon túrázhatnak. Ezek az útvonalak a városi kiadványokban és egyéb térképeken jelölve is vannak. (A Tourinform-iroda ingyenesen biztosítja e térképeket, mely e havi újságunk mellékletét képezi) A Park­erdő jobb kihasználása érdekében az önkormányzat megállapodást kö­tött a Zala Megyei Természetbarát Egyesülettel, melyben megegyeztek a túrajelzések karbantartásá­ban, és különböző túrák szervezésében, illetve e tú­rák megszervezésében való segítségnyújtásban. A felújított szánkópálya és parkerdő kihasználá­sa érdekében az idegenforgalmi-, közművelődési- és sportiroda több programot is szervez. A szánkópá­lya meghosszabbításával a síelők, és a síelni tanulók is élvezhetik a pálya nyújtotta lehetőséget. Amen­­­nyiben az időjárás kegyes lesz és lehullik a hó, meg­rendezésre kerülnek a „Téli sportok hétvégéi”, amelyek már az elmúlt években is kiváló szórakozást nyújtottak a résztvevőknek. Az újonnan felfestett túrakörök megismertetése érdekében a szállodák programszer­vezőinek tavasszal gyalogtúrát szerveznek, és természetesen minden egyes körre (kék, zöld, piros, sárga) vonatkozóan megrendezik a városi túrakört. Az elkövetkező időben még nagyobb figyelmet kívánnak fordí­tani a parkerdő tisztán­ és karbantartására, hogy az ideérkező vendégek és a lakosság is élvezhessék az erdő nyújtotta lehetőséget. Szégli János sportszervező elmondta, hogy a jövőben szeretnék a gyaloglók közé a ke­rékpárosokat is bevonni, ennek érdekében terepkerékpár körök kijelö­lését tervezik, ezzel is kibővítve az itt lakók és pihenők túrázási, sporto­lási igényeit. (képünkön: túrázók a parkerdőben) - kcs -

Next