Zalakaros - Karosi Krónika, 2010 (15. évfolyam, 1-12. szám)

2010-01-01 / 1. szám

Nehezebb körülmények között SZIRTES LAJOS A 2010-ES ÉV LEHETŐSÉGEIRŐL ■­ ­ A költségvetés számai még mindig képlékenyek, végleges adatok csak februárra várhatók. Egy azonban biztos: nehéz év elé néznek az önkormányzatok.­ ­ A válságból fakadóan nekünk is nehezebb körülmények között kell gazdálkodnunk idén. A költ­ségvetési koncepció tárgyalása so­rán működési forráshiánnyal is számolni kell - mondta a város 2010-es lehetőségei kapcsán Szir­tes Lajos polgármester. Hangsúlyozta: Zalakarost a leg­érzékenyebben az idegenforgalmi adó állami kétforintos támogatá­sának megfelezése érinti, hiszen ez 130 millió forintos bevétel­ki­esést jelent. Valamelyest szépíti a költségvetési koncepcióban szereplő negatívumok so­rát, hogy az iparűzési adó esetében, bár annak besze­dése valóban az APEH ha­táskörébe kerül, az eddigi tervekkel szemben nem 80, hanem 100 százalékot jut­tatnak vissza az önkor­mányzatokhoz. Ez körül­belül 30 millió forintot je­lent városunknak. A polgármester rámuta­tott: a településen végre­hajtani kívánt fejlesztéseknél min­den eddiginél jobban kell támasz­kodni az uniós és állami támogatá­sokra, pályázati forrásokra. - Több pályázatunk áll az elbí­rálás fázisában ez évre vonatkozó­an -jelezte. - Ide tartozik a közös­ségi közlekedés fejlesztésére és a városközpont rehabilitációjára vo­natkozó pályázat is, melyek sikeré­ben nagyon bízik az önkormány­zat. Szirtes Lajos szerint a 2010-es évek másik nagy feladata az intéz­mények - ide értve az újonnan létesítetteket is - üzemeltetése lesz. Folytatás a 4. oldalon. Benépesül a bölcsőde AZ APRÓSÁGOKAT IGÉNYES KÖRNYEZET VÁRJA Folyamatosan népesítik be az aprósá­gok a bölcsődét. Benkőné Gulyás Edit, az iskola, óvoda és bölcsőde egységesített intézményének vezetője elmondta: pillanatnyilag a kis­gyermekek beszoktatása zajlik.­­ Tizenegy kicsi érkezését jelezték szüle­ik (egy csoport legfeljebb 12 kisgyermek­kel dolgozhat), közülük egy apróságot a jövő évtől hoznának, két kisgyermek pedig a tavasz folyamán kezdi böl­csődei életét. Az intézményvezető kiemelte: a gyerekek biztonságos és igényes kör­nyezetben tölthetik mindennapjai­kat, rengeteg játékkal, mozgás- és egyéb fejlesztő eszközökkel várják őket. Benkőné kiemelte Rádi Hajni helyi képzőművész falfestményeit is, melyeket a fiatal művész felajánlás keretében készített, és amelyek két­ségtelenül fokozzák a belső terek hangulatát. - Megítélésem szerint a bölcsőde létrehozásának a fiatalok letelepíté­se, illetve városban tartása szem­pontjából óriási szerepe van, lesz - fogalmazott Czirákiné Pakulár Judit. - A bölcsőde kellő alapot ad ahhoz, hogy a gyermeket vállalók nagyobb biztonsággal gondolhassanak a hely­ben maradásra. A bölcsődei munkáról bővebben lapunk 5. oldalán olvashatnak. Mozgásfejlesztő játékok sokaságát is kipróbálhatják a gyerekek.

Next