Zalakaros - Karosi Krónika, 2011 (16. évfolyam, 1-22. szám)

2011-01-01 / 1. szám

2 KarosiU Krónika 2011. január Alapjaiban alakult át a köz­foglalkoztatás rendszere az idei év elejétől. A tartós munkanél­küliek hatékonyabb foglalkozta­tása érdekében 2011. január 1-től országosan hozott rendelkezés következtében megszűnt a ko­rábbi közcélú foglalkoztatás. Ez a legtöbb települést érzéke­nyen érinti, hiszen az önkormány­zatoknak az eddigieknél szűkebb mozgástere lesz a foglalkoztatás, il­letve a közcélú foglalkoztatottak folyamatos foglalkoztatása terén. Településünkön az országos rendel­kezés következtében 30 fő munka­­szerződése járt le. - Sajnálatos, hogy a rendelke­zések miatt nem tudtuk biztosíta­ni a közfoglalkoztatás folytonos­ságát. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzat nem tesz és tett lépéseket ebben az ügyben - nyilatkozta lapunknak Novák Fe­renc polgármester. - A város számára stratégiai szempontból fontos feladatok ellá­tása érdekében a már több éve fo­lyamatosan támogatással foglal­koztatott személyek egy részét az önkormányzat saját forrása terhére napi nyolc órás állásban tovább foglalkoztatja. Bővítettük a Karos- Park Kft. létszámát tíz fővel, így többen a városgazdálkodásban a továbbiakban is el tud­nak helyezkedni. Ezen kívül - az elsők közt re­agálva - pályázatot nyújtottunk be a mun­kaügyi hivatalhoz rö­vid- és hosszú távú köz­munka foglalkoztatásra. Jól látható azonban, hogy a kormányzat a rö­vid távú foglakoztatást preferálja elsősorban, va­gyis a napi négy órás munkaidő beosztással történő munkát. Váro­sunk 5 fő hosszú távú, és 13 fő rövid távú foglalkoztatását kí­vánja a beadott pályázat segítségé­vel megoldani. A pályázatok elbírá­lása folyamatos, nagyon reméljük, hogy gyors és számunkra kedvező döntés születik ez ügyben. A pol­gármester elmondta: az önkor­mányzat egyértelműen arra törek­szik, hogy a közfoglalkoztatásra rendelkezésre álló pályázati kerete­ket maximálisan kihasználja, minél több embert támogatással foglal­koztasson, valamint a fenti okok miatt krízishelyzetbe került szemé­lyeket anyagi lehetőségeihez mér­ten támogassa. A változások értelmében az ed­digi rendszerből kikerült személyek továbbfoglalkoztatására abban az esetben lesz lehetőség, ha az állás­­keresési támogatásokra való jogo­sultságot kimerítik, illetve a közfog­lalkoztatásra benyújtott pályázatok eredményesek lesznek. Komoly változás az is, hogy ez évtől nem a kistérségek, hanem az önkormányzatok egyen­ként adják be pályázata­ikat a munkaügyi köz­pontok felé. A munka­ügyi központ pedig - az igazságos elbírálás és a rendelkezésre álló keret lehető legjobb elosztása érdekében - települési kvótákat alkalmaz.­­ Az önkormányzat minden eszközzel azon van, hogy a helyzetet a lehető legjobban kezel­je. Minden foglalkozta­tási pályázatra azonnal reagálunk, és az ezekhez szüksé­ges önkormányzati önrész biztosí­tása sem lesz kérdés a képviselő­­testület számára - szögezte le Novák Ferenc. Közfoglalkoztatottból munkanélküli? Közmunkások teszik rendbe a települések közterületeit. A megváltozott szabályok Három új közfoglalkoztatási forma kerül bevezetésre, amelyhez a munkáltatók támo­gatást vehetnek igénybe. Ezt a támogatást az önkormányzat számára kötelező és önként vállalt, rendeletbe foglalt közfeladat ellátásá­ra, valamint megállapodásban meghatározott más, közösséget szolgáló, illetve szociális fel­adat ellátására lehet igénybe venni. Közfoglalkoztatási formák 2011. január 1-től * 2­3 * 2­3­ 1.) Önkormányzat által szervezett rövid idő­tartamú közfoglalkoztatás. Napi 4 órás foglalkoz­tatás, 2-4 hónapos időtartamban, a munkabér a minimálbér, illetve a garantált bérminimum (szak­munka esetén) fele és csak bérpótló juttatásban részesülőket lehet foglalkoztatni ebben a közfog­lalkoztatási formában. 2. ) Önkormányzat által szervezett hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás. Napi 6-8 órás foglal­koztatás, 2-12 hónapos időtartamban, a munkabér a minimálbér, illetve a garantált bérminimum (szakmunka esetén) időarányos része, és minden álláskeresőként nyilvántartott személy foglalkoz­tatható ebben a közfoglalkoztatási formában. 3. ) Országos közfoglalkoztatási programok. A foglalkoztatás legfeljebb 12 hónap időtartamban és teljes munkaidőben történhet, a munkabér minden egyes programban külön kerül meghatá­rozásra. Ebben a közfoglalkoztatásban minden nyilvántartott álláskereső foglalkoztatható. Támogatást kaphatnak azok a vállalkozások, akik többek között bővítik a foglalkoztatottak létszámát és bérpótló juttatásra jogosult szemé­lyeket kívánnak foglalkoztatni. Az aktívkorúak ellátásának rendszerében az alábbi szabályok változatak: A rendelkezésre állási támogatást január 1-től az ún. bérpótló juttatás (BPJ) váltja fel. A bérpót­ló juttatás szabályainak többsége megegyezik a ren­delkezésre állási támogatás szabályaival. A jövőben a települési önkormányzat rendeletben előírhatja jo­gosultsági feltételként, hogy a juttatásban részesülő a lakókörnyezetét tartsa rendben. A jogosultsági feltételként előírt 12 hónap előzetes együttműkö­désbe a keresőtevékenység is beszámít. A bérpótló juttatás folyósítása szünetel, ha az el­látásra jogosult rövid idejű, legfeljebb 90 napig tartó keresőtevékenységet folytat, ha - időtartamától füg­getlenül - közfoglalkoztatásban vesz részt, továbbá a keresetpótló juttatással járó képzés időtartama alatt. A 2010. december 31-én rendelkezésre állási támogatásra jogosult személyek 2011. január 1-től bérpótló juttatásra lesznek jogosultak, így az ellá­tás folyósítása folyamatos. Az önkormányzatok­nak felülvizsgálat keretében április 30-ig kell az átminősítéseket elvégezni. A bérpótló juttatásra való jogosultságot évente felül kell vizsgálni. 2011. december 31-e után csak annak a személynek lesz folyósítható az ellá­tás, aki a jogosultság felülvizsgálatát megelőző egy évben legalább 30 nap munkavégzést tud igazolni. A 30 napba be kell számítani az egyszerű­sített foglalkoztatást és a háztartási munkát, vala­mint a munkaerő-piaci programban, vagy 6 hóna­pot meghaladó időtartamú képzésben történő részvétel vizsgált időszakra eső időtartamát is. Amennyiben a jogosult ennek a feltételnek nem tud eleget tenni, akkor a 30 nap számításánál az ál­tala teljesített és igazolt közérdekű önkéntes tevé­kenység időtartamát is figyelembe kell venni. A bérpótló juttatásban részesülő köteles a munkaügyi szervezettel nyilvántartott álláskere­sőként együttműködni. 2011. január 1-től közfog­lalkoztatás keretében csak a kirendeltség által közvetített álláskeresők, elsősorban bérpótló jut­tatásra jogosult személyek foglalkoztathatóak. Az ügyfél a felajánlott munkalehetőséget az is­kolai végzettség és szakképzettség figyelem­­bevétele nélkül köteles elfogadni. A 35 év alat­ti általános iskolai végzettséggel nem rendelkező álláskeresőknek nem a képzésben való részvétel lesz az elsődleges együttműködési kötelezettség. A rendszeres szociális segély (RSZS) megálla­pításának, folyósításának, megszüntetésének és felülvizsgálatának feltételei nem változtak. A ke­resőtevékenység, valamint a keresetpótló jutta­tással járó képzés időtartama alatt a rendszeres szociális segély folyósítása is szünetel. Megszűnik az a lehetőség, hogy a rendsze­res szociális segélyre jogosult személy a bérpót­ló juttatásra való jogosultságot, és ezzel együtt a közfoglalkoztatásban való részvételt válassza. A 2011. január 1. előtt megkötött ilyen tartalmú ha­tósági szerződések megszűnnek, az érintett szemé­lyekre a továbbiakban ismét a rendszeres szociális segélyre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A rendszeres szociális segélyre jogosult személy állás­keresőként továbbra is nyilvántartásba vetetheti magát (ez nem feltétele a segély folyósításának) és álláskeresőként részt vehet a hosszabb idejű köz­foglalkoztatásban, illetve az országos közfoglalkoz­tatási programban abban az esetben, ha a kiren­deltség, mint álláskeresőt kiközvetíti.

Next