Zalakaros - Karosi Krónika, 2012 (17. évfolyam, 1-22. szám)

2012-01-19 / 1. szám

Zalakaros város XVII. évfolyam 1. szám 2012. január 19. Kedves zalakarosiak! Újévi köszöntő Megköszönöm mindenkinek a munkáját és áldozatát, melyet csa­ládjáért és városunkért tett. A közszférában dolgozóknak, a vállalko­zóknak, kétkezi és szellemi munkásoknak, hogy településünk fejlődé­sét szolgálták. Gazdasági társaságaink, intézményeink munkáját; a ci­vil szervezeteinknek pedig azt köszönöm, hogy közösségeket terem­tettek, élményeket adtak az embereknek. Az eltelt év és az elvégzett munka értékelése számomra nem­csak a fizikai építkezéseket jelen­ti, hanem az emberi kapcsolatok gazdagítását is. Hiszen az anyagi világot csak az emberek tehetik élővé, és az emberi munka és erő­feszítés az, amely a polgárok so­kaságát közösséggé formálja. Az elmúlt évben kiemelt fi­gyelmet fordítottunk a település­­tisztaságra, a virágosí­­tásra, „szeplős foltok" eltávolítására. El­­­kezdtük rendbe tenni, megszépí­teni a települési bejáratokat, fel­mérettük állapotukat és folyama­tosan újítjuk fel a korábban elha­nyagolt önkormányzati ingatlano­kat. Fedett rendezvényteret alakí­tottunk ki, emellett több infrast­rukturális beruházást hajtottunk végre, így vízvezeték építésére, útjavításokra, járdaépítésre került sor. Az érintett lakosok régi vágya teljesült a Gyöngyvirág sor hiány­zó szakaszának aszfaltozásával, a járda építésével a Panoráma úton. Ugyancsak javítottunk az új majori településrész járdagondjain. Jelen­tős villamosenergia megtakarítást várunk a közvilágításban a beépí­tett feszültségszabályzókkal. Sze­retnénk folytatni - anyagi lehető­ségek függvényében - a jogos la­kossági igények kielégítését. A gazdasági biztonság mellett fontos a lakosság összetartó erejé­nek erősítése. Először invitáltuk a városházára a civil szervezetek ve­zetőit, ahol is megköszöntem a ve­zetésük alatt ténykedő több mint harminc csoport eddigi munkáját. Ezt követően két alkalommal is szerveztünk civil napot, ahol a cso­portok tagsága kötetlen program keretében találkozott egymással. Fontosnak tartom a településen dolgozó különböző szervezetek munkatársainak a megbe­csülését is, ezért új kezdeményezésként Szent György napon, Flórián na­pon és a Mentők Napján köszön­töttem e három fontos területen dolgozókat. Anyagi lehetőségeink függvényében támogattuk a civil szervezetek működését. Rendele­tet hoztunk az újszülöttek, a fel­nőtté válók és az idősek köszönté­sére és támogatására. (Folytatás az 5. oldalon.) Hagyomány és új kezdeményezés ÜNNEPELTÉK A KIEMELKEDŐKET ÉS A NAGYKORÚVÁ VÁLT FIATALOKAT A hagyományokhoz híven az elmúlt év utolsó képviselő-testületi ülését követően került sor azoknak a kitüntető díjaknak az átadására, melyekkel a városért tevékenyke­dők eddigi, kiemelkedő munkáját kívánta el­ismerni Zalakaros vezetése. Az ünnepélyes esemény helyszíne ezúttal az általános iskola volt, ahol a testület tagjai, a kitüntetettek és családtagjaik bensőséges han­gulatban ünnepelhettek. Az elismeréseket Novák Ferenc polgármester és dr. Józsa Zsanett jegyző adta át. Zalakaros Turizmusáért kitüntető díjat ka­pott Császár István borász és e díjban részesült posztumusz Ferencz Zoltán vendéglátós (az el­ismerést felesége vette át.) (Folytatás az 4. oldalon.) A kitüntetettek a város vezetése társaságában. Ifj. Szabadics József a győztesek kupáját vehette át.

Next