Zalakaros - Karosi Krónika, 2013 (18. évfolyam, 1-22. szám)

2013-10-04 / 17. szám

2013. október 4. Karosi­ Krónika (Folytatás az 1. oldalról.) Ugyan a strandidő már elmúlt, a név megmaradt, és folytatódik az összecsapás egész éven át, ős­­szel és télen a fedett gyermekvi­lágban. A csatát Zalakaros város pol­gármestere, Novák Ferenc, vala­mint Katus Attila nyitotta meg, majd következett az igazi ver­seny, ahol rengeteg ügyességi já­tékban vehettek részt a lelkes gyerekek. A Turizmus Világnapján A csata végül a vendéglátó Zalakaros csapatának győzelmé­vel ért véget, elmondható azon­ban, hogy emiatt egyetlen gyer­mek sem kesergett, hiszen a víz­ben és a játékok között mindenki hihetetlenül jól érezte magát. A verseny után és az ebédet követően a gyermekek és a kísérő szülők erdei túrára indultak, mely­nek végállomásán, Zalamerenyén templomi koncerttel, tábortűzzel és ízletes étellel várták őket. Ezzel párhuzamosan az iskolá­ban fitness programokon vehet­tek részt az érdeklődők, a kani­zsai FitPoint Mozgásközpont csa­patának, valamint a Sensei Né­meth Karate Team tagjainak be­mutatóját láthatták. ,1S2 ÉVBfcN f .OREN ÉS NAI MOWIISKÖZPONT ^ 7-ALAK.AROSI l (J­ik'nls erríl 11 természet­esi, Húszesztendős a Tourinform iroda TÉRSÉGI ÉS MEGYEI MUNKATÁRSAKKAL ÜNNEPELTEK Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte a Tourinform iro­da. Ez alkalomból köszöntötték az iroda munkatársait a Nyugat-Bala­­ton térsége és Zala megye Tourinform irodáinak vezetői és munkatár­sai , az ünnepségen részt vett Novák Ferenc polgármester, valamint a hivatal és a zalakarosi intézmények vezető munkatársai. A megjelenteket Szécsényi Sza­bolcs irodavezető köszöntötte, aki szinte a kezdetektől munkatársa is az irodának. Elmondta: 1993-ban döntött úgy az akkori képviselő-tes­tület, hogy egyetért a Tourinform Tájékoztatási Iroda létrehozásával, mely akkor az ország 5. Tourinform irodája volt, s megyei feladatokat is ellátott! 1995-ben Idegenforgalmi és Közművelődési Iroda alakult, mely művelődési feladatokkal bővült ki, s működtette a kertmozit és a kábel­tévét is. 2000-ben részben önálló szervezet lett az iroda, majd 2002- ben a hivatal keretén belül Idegen­­forgalmi , Közművelődési és Sport­iroda néven szervezték újjá és műkö­dött, az ehhez rendelt státuszokkal együtt. 2008 június elsején jött létre a Turisztikai Egyesület, párhuzamo­san a részben önálló Közösségi Ház.­­ Egyesületünk jelenleg 130 fő­vel működik, az elnökség 10 fős. Kiváló együttműködésben dolgo­zunk az önkormányzattal, a térség idegenforgalmi szervezeteivel. 2013 óta tevékenységünk kibővült a kerékpáros ház üzemeltetésével. Az iroda jelenleg 5 fővel műkö­dik, 2013-ban 49 rendezvényna­punk volt, 9 nagy települési ren­dezvény főszervezői voltunk, to­vábbi 20 rendezvény szervezésé­ben vettünk részt, az idei évben több új rendezvényt is életre hí­v­­tunk, reméljük hagyományterem­tő szándékkal. Ide tartozik a Kan­navirág fesztivál szépségversenye és az Országos Tuning Találkozó is - jelezte az irodavezető. Korábbi munkatársként és veze­tőként Novák Ferenc polgármester bensőséges hangon köszöntötte az ünneplőket, akiket tájékoztatott a város jövő évi terveiről és fejleszté­seiről, majd Szécsényi Szabolcsnak oklevelet adott át, mely a húszéves irodát köszöntötte. A születésnapot vacsorával is megünnepelték, majd a vendégek megtekintették az épületet, megis­merkedtek a fürdő fejlesztéseivel, s részt vettek a fürdő aznap esti programjain is. FELHÍVÁS A KAROS-PARK Kft. a temető­kataszter felülvizsgálatát végzi, melyben kéri a Tisztelt Hozzátar­tozók együttműködését. A sírhelyek ismételt megváltá­sa és adategyeztetés céljából kér­jük keressék fel temetőgondnok­ságunkat. Elérhetőség: KAROS-PARK Vá­rosgazdálkodási Kft. 8749 Zalakaros, Behiák 1323/6 hrsz. - Tel.: 93/340-924 Email: karospark@zalakaros.hu Biczó Tamás, ügyvezető KAROS-PARK Kft ISMÉT EGYÜTT AZ EZÜST KLUB Szeptember 11-én újra indult az Ezüst Klub őszi évadja. A forró nyárban, sok munkában elfáradt tag­ság ismét együtt kezdi a szeptembert, mint a diákok. A lelkesedés a szokásos, há­rom új tagunk lépett be a klubba. Az első programot nosz­talgia videózás töltötte ki. Jó volt viszontlátni a 4-5 éve általunk alkotott, ren­dezett műsorokat. Követke­ző szerdán, szeptember 25- én mindenki születés- és névnapját ünnepeltük a ta­gokkal. Rövid műsor, utána pezsgős grillvacsora, torta­fogyasztás következett, utána pedig élőzenére viga­dott a tagság. Meglepetés, ajándék és tombola is volt, melyet a „hetvenkedők" biztosítottak, ahogyan a va­csorát is. Szeptember 27-én tagság egy része részt a vett az olesnoi testvérvá­ros küldöttségének kon­certjén, amely páratlan él­mény volt. Vendéglátás­ban, műsorban, szórakoz­tatásban segítettük a ked­ves vendégeket, így zajlik a klubtagok te­vékenysége a nyári szünet befejeztével. Pataki Jánosné klubtag 5

Next