Zalakaros - Karosi Krónika, 2014 (19. évfolyam, 1-22. szám)

2014-01-23 / 1. szám

XIX. évfolyam 1. szám 2014. január 23. Önzetlen munkájukért, éve­ken, sőt évtizedeken át a telepü­lésért végzett kitartó tevékeny­ségükért mondott köszönetet a civil szervezetek vezetőinek a Városházán Novák Ferenc pol­gármester. Zalakaroson 36 civil szervezet közel 700 zalakarosi polgárt von be munkájába, a sport, a kultúra, az önkéntesség terén egyaránt ko­moly eredményeket érve el. A polgármester emléklappal, pezsgővel, szerény vendéglátással köszönte meg a maga és a város nevében a lelkes, odaadó tevékeny­ségüket. Maga a polgármester is kapott oklevelet Deutschné Lang Erika al­polgármestertől önkéntes tűzoltói vezető munkájáért, az alpolgármes­ter azonban hangsúlyozta: legna­gyobb köszönet azért illeti Novák Ferencet, mert polgármesterként sem feledkezett meg azokról, akik­kel közösségi ház vezetőként napi kapcsolatban állt, s akik valóban nélkülözhetetlen részei és részesei a város életének. A vendégek közül a Bottá­s-fogó Táncegyüttes és Gönczöl György rövid fellépéssel színesítették a programot. Köszönet a civileknek AZ EGYESÜLETEK VEZETŐIT ÜNNEPELTÉK Beszélgetés a fogadáson. A sportéletben végzett nívós munkáját köszönte meg a polgármester Bognár Ottónak. A Bottal-fogó Táncegyüttes két párja nívós fellépéssel lepte meg a résztvevőket. Évkezdő interjú Egy évvel ezelőtt, szinte ugyanebben az időben jelent meg lapunk új évi első szá­ma, melyben többek között Novák Ferenc polgármester­rel beszélgettünk 2013 vár­ható kihívásairól, feladatai­ról. A polgármester akkor úgy fogalmazott: mozgal­mas, változásokkal, nehéz ki­hívásokkal teli év lesz a 2013-as. Most, hogy már „visszafelé nézünk", ugyan­ezt gondolja-e? Hogyan érté­keli az elmúlt esztendőket a város első embere? Erről be­szélgettünk Novák Ferenccel. (Folytatás a 6-7.oldalon.)

Next