Helyi Téma, 2011

2011-09-21

tények A régi gazdasági modellnek már lejárt az érvényessége Mérő László: Fizessünk egy összegben! Mérő László matematikus-gazdaságpszichológus arról beszélt a Helyi Témának, hogy a jelenlegi gazdasági modell érvényességi ideje lejárt, változás jöhet. A szak­ember a hiteladóssággal küzdő embereknek is szolgált jó tanáccsal. - Hogyan értékeli a válságot gaz­daságpszichológusi szemmel? - Szokás szidni a bankokat, a közgazdászokat, a befektetőket, a politikusokat, mindenkit. Én úgy gondolom, hogy konkrét felelőse nincs a válságnak. A krízis fő oka szerintem az, hogy egy olyan gazdasági modellt alkalmaztunk, aminek lejárt az érvényességi ideje. Minden ember alkotta modellnek meg­van az érvényességi tartománya - gondoljunk például a newtoni fizika téziseire, amelyek kvan­tumszinten már nem állják meg a helyüket. így van ez a jelenle­gi gazdasági modellel is, amely önmaga áldozata lett, hiszen arra épült, hogy a pénz szűkös jószág. A modell következmé­nyeként kialakult pénzügyi konstrukciók hatására, pont a modell alapja vált érvénytelen­né. A válság ebbe a rendszerbe be volt kódolva, csak senki sem tudta, hogy mikor jön el. - A politika feladata új gazda­sági modellt találni? - Ebben a helyzetben a leg­jobb, amit a politikusok tehet­nek, hogy megkérdezik a szakértőket, közgazdászokat. Noha ők is gyakran ellentmon­danak egymásnak - például a Nobel-díjas Stiglitz és Mundell egészen ellentétes nézeteket vallanak. A politikusnak az a dolga, hogy meghallgassa az érveket, és valamelyik érvrend­szer mellett letegye a garast. - Mit tehet ebben a helyzetben az eladósodott magyar? - A jelenlegi kormány lehetőséget kínál, mentőövet. Aki csak teheti, törlesszen egy összegben! Ha nem áll rendelke­zésre kellő fedezet, de talál olyan embert, akivel kölcsönös bizal­mat ápolnak - legegyszerűbb családon belül akkor meg kell ragadni a lehetőséget. Egyéni szinten jobb stratégiának látom a családon belüli hitelezést, mintha ugyanezt a pénzt kama­tos kamatra egy banknak fizet­nénk vissza. Egy átlagos hitellel -­ a 180 ezer forintos törlesz­tési lehetőségnél - 1,5-2 mil­lió forintot spórolhatunk­­ 10-15 éves távlatban, ahhoz képest, mintha havi részletekben fizet­nénk vissza a bankoknak. Én úgy gondolom, többen fognak ezzel a módszerrel kimenekülni az adósságból, mint amennyien ezt valójában megengedhetnék maguknak. Gombás Bálint Mérő László: A válság magából a rossz rendszerből fakadt 2011! NEMZETKÖZI KORTÁRS KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR MAGYARORSZÁGON Időpont 2011. október 27-30. Budapest, Millenáris ..Akkor szerettem bele az Önök képzőművészetébe, amikor nagykö­vetként dolgoztam Budapesten. Különös izgalommal figyelem azóta is, hogyan nő a közép-európai régió művészeinek globális elismertsége. Az Art Market Budapest kiváló eszköze annak, hogy Magyarország és Közép-Európa különleges művészetét megmutassa a világnak!" Nancy G. Brinker, az USA volt protokollfőnöke, az Egészségügyi Világszervezet jószolgálati nagykövete, az Art Market Budapest védnöke 2011. szeptember 21. Giró-Szász: A jó politikus átgondolja, mit mond! Giró-Szász András múlt hétfő óta tölti be miniszterelnöki megbízottként a kormányszóvivői posztot. A szóvivő lapunknak az országvédelmi terv jelentőségéről beszélt, és arról, hogy az állampolgárok érdekeit nem védték megfelelően az elmúlt ciklusok idején. - Mi motiválta abban, hogy elvállalta a megbízatást? - Az ember egyéni karrierjének tervezésekor mindenképpen sze­repet kell, hogy játsszon a társa­dalmi hasznosság elve is. Ezért is döntöttem úgy, hogy részt veszek ebben a munkában, melyben a családom is támogat. - Mennyire jött későn az ország­védelmi terv? - Bár a környező országokban is voltak devizaalapú lakáshi­telek, az IMF jelentés - tehát egy pártérdekektől független tanulmány - szerint 2004-2008 között hazánkban tettek a leg­kevesebbet a devizaalapú hite­lezés korlátok közé szorítása érdekében és a magyar állampol­gárok védelmében. Ugyanebben az időben a környező országok már komoly lépéseket tettek a saját állampolgáraik védelmé­ben. Nálunk ez elmaradt.­­ A kormányt ért egyes kritikák szerint az akcióterv átgondolatlan­ságát mutatja, hogy a kormányfő beszédének leirata tele volt javítá­sokkal, áthúzott fejezetekkel.­­ Minden politikus mögött van egy közvetlen kommuniká­ciós stáb, beszédírók, ötletelők. Segítségükkel születnek a beszé­dek szövegei is. Egy érdemi politikus, ezeket a beszédeket nem kritika nélkül teszi magáé­vá, hanem átolvassa, átgondol­­ ja. Ez a politikusi individuum sajátja. Szerencsés, ha ilyennel találkozunk, hiszen ez azt jelenti, hogy gondolkozó, döntésképes, vízióval rendelkező államférfiről van szó. Ha olyan papírt tudtak volna a fotósok lefotózni, ame­lyen semmilyen javítás nincs, ez azt jelentené, hogy az adott poli­tikus ezekkel az értékekkel nem rendelkezik. Orbán Viktor a saját beszédét mondta el, és nem a mások által szájába adott szava­kat hallhattuk tőle. GB Bíró-Szász András: A munkában támogat a családom is Gördülő katolikus emlékhely Megérkezett Magyarországra II. János Pál pápa emlékvonata. A „Totus Titus - Egészen a Tiéd" névre hallgató gördülő katolikus emlékhelyen kiállítás látható az egykori katolikus egyházfő életéről. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a boldoggá avatott II. János Pál pápát méltató beszédében emlékeztetett: a vonat a szentatya egész életén át tartó zarándokútját szimbolizálja. - Ahogy a pápa egykor ellátogatott Magyarországra, úgy jött most el ez a vonat az ő lelkiségével - mondta Semjén Zsolt. Gyöngy Patikák Gyermek Egészség Kutatás Országos felmérés indult a 3 és 10 év közötti gyer­mekek és családjuk életmódjának, egészséggel kapcsolatos szokásainak megismerése céljából. Sokszor csak betegség alkalmával vesszük észre, hogy egészségünk a legnagyobb kincsünk. Gyermekeink, unokáink egészsége pedig még fontosabb számunkra. Szeretnénk megismerni a családok életmódját, egész­séggel kapcsolatos szokásait, hogy a tapasztalatokat gyermekeink egészsége érdekében prevenciós céllal hasznosíthassuk. Az­ Országos Gyermekegészségügyi Intézettel közösen ezért júliusban elindítottuk a Gyöngy Patikák Gyermek Egészség Kutatást. Amennyiben 3 és 10 év közötti életkorú gyermek él családjában, kérjük, segítse munkánkat egy rövid kérdőív kitölté­sével. A kérdőívet keresse a Gyöngy Patikákban vagy a www.gyongypatikak.hu/gyongyegeszsegprogram weboldalon. A kérdőív leadási határideje: 2011. szep­tember 30. A kérdőív kitöltését egy gyermekeknek szóló, színes Ceruzakészletet, kifestőt és 2 db Centrum Junior gyermek multivitamint tartalmazó ajándékcsomaggal köszönjük meg. A garantált ajándékon kívül nyereménysorsoláson is részt vehet, amelyen megnyerheti a három hévízi all inclusive családi wellness hétvége egyikét. További részletekről a www.gyongypatikak.hu weboldalon vagy a 06-1-327-6744-es Gyöngy Patikák információs telefon­számon érdeklődhet. ▲ Trükköznek a reklámok hangjával Mintha ismét hangosabbnak hallanánk a reklámokat a televí­ziókban, holott a Médiatörvény egyértelműen megtiltja, hogy a műsoroknál hangosabban szóljon a reklámblokk. A Helyi Téma által megkérdezett hang­mérnök szerint főleg a rek­lámstúdiók okolhatók a problé­máért, ugyanis egy ügyes trük­­kel úgynevezett komprimálással „felturbózzák” a hangot, amivel a televíziók hangmérnökei nem tudnak mit kezdeni.­­ Igazából nem mérhető paraméterekről van szó, hiába halljuk hango­sabbnak, a jelenleg alkalmazott technika nem mér különbséget a reklám és a műsor hangszint­je között, így a Médiahatóság sem tapasztal szabálytalan­ságot - magyarázta egy tele­víziónál dolgozó hangmérnök. A Médiahatóság lapunknak leszögezte: a reklámok hang­erejét egy speciális szoftver, a Humanoid segítségével folya­matosan ellenőrzik a hatóság szakemberei, de hatósági eljá­rás egyelőre még nem indult ilyen eset miatt. Nagy Orsolya

Next