Szendrő Ferenc (szerk.): 1848-1948. Száz év a szabadságért (Budapest, 1948)
1868-95
házakban és korcsmákban. A Hatvani utcai »Kanmon«-ban, a Vácziutcai »Koronádban, a »Komló«-ban, vagy a »Kispipá«-ban. A kávéház márványlapjánál vitatkoztak a francia művészeti forradalomról. A századvég két utolsó évtizedében ledőltek a szellem avult bálványai, csupa haldokló Isten s születő új Hérosz tolongott Európába. A magyar irodalom »viharmadarai« Páris felé szálltak, tikkadtan átrepülve a magyar tájakon, szórakozottan tekintgetve a pihegő vulkánokra. A politikai és társadalomtudományi áramlatokra alig néhányan figyeltek. Gáspár Imre, a szenvedélyes irodalmi szervező, a »hajniki Kazinczy« eszményi szocialistának vallotta magát, dolgozott az akkoriban indult »Népszavá«-nak és »Munkás Marseillaise«-t költött. »Föl dalra társak! Zengje — Ajkunk a munka bús, de szent dalát!« Palágyi Lajos nemcsak elméletben, cselekvően is szocialista lett. A valóság visszhangzott verseiben: a pesti utca, a külváros, az elnyomott osztály és a tőkésrend fojtogató harca. S legyen alapja fennkölt új erkölcsnek, — Hogy minden földi birtok szégyen, — S rang, származás nem kell igaz bölcsnek, — Hogy a világ vezére legyen.« Majd nyiltan kimondta: »Osztályok, törzsek önzésével szemben — Védjük az ember-összességet.« üdvözölte az első május elsejét: »Mutassuk meg, hogy egy a földnek népe. — A földön minden munkás ünnepel. — És kormányzóknak millió cselszövénye — Embert embertől nem választhat el.« Munkásság és haladás ügye, a társadalom forradalmi átalakítása, negtvennyolc eszméinek a kor igényéhez formált szelleme azonban csak a tömegek üldözött ébresztőiben, a szocialistákban parázslótt. Még nem érkezett meg a zseni, aki majd elmondja a magyar költő új hitvallását: »__telkemből más soha nem érdekelte — Fölszánt poéta ceruzámat — Csupán Politika és Szerelem.« Hódmezővásárhelyen csendőrök és huszárok verték szét véres rohammal a szocialista földmunkásokat. Csanádtól a Bácskáig sztrájkot kezdtek az aratók, a főváros munkásai bérjavítást követeltek: a finom idegek már érezték a mélyből közelgő morajt. Osztály és hatalom: a nemzet vezérei készültek a milleneumi uralmuk újabb ezredévére. Ötvenig sem tudtak számolni. IRODALOM, TANULMÁNYOK: Agárdi Ferenc: A kalapácsos ember. (A magyar szocialista mozgalmak kezdetei.) (Századok és tanulságok 226—273. old.) Bp. 1946. Alszeghy Zsolt: A XIX. század magyar irodalma. Bp. 1923. Gr. Andrássy Gyula: Kiegyezés és beavatkozás. (Nyugat, 1916. I. köt. 515—525. old.) Bp. Baráth Ferenc: Arany László. (Vasárnapi Újság. 1898.) Bp. Eötvös Károly mint író. (Egyetértés. 1901.) Bp. Irodalmi dolgozatok. Bp. 1895. Baros Gyula: Jókai és Gyulai. (Napkelet. 1925.) Bp. Bartha József: Két nemzedék magyar irodalma. Bp. 1927. Biró Zoltán: A Habsburg ház bűnei. Bp. 1919. Bóka László: Justh Zsigmond. (Szép Szó. 1937.) Bp. Buchinger Manó — Révész Mihály: Fél évszázad. (A szociáldemokrata mozgalom 50 esztendeje Magyarországon.) Bp. 1941. Dézsi Lajos: A magyar történeti tárgyú szépirodalom. Bp. 1927. Dobránszky Péter: Deák Ferenc. Bp. 1877. Fejős Imre: Modern magyar romantikus költők. Szekszárd, 1927. Ferenczy Zoltán: A magyar irodalom története 1900-ig. Bp. 1913. Galamb Sándor: Justh Zsigmond parasztszinháza. (Színpad, 1936.) Bp. Gáspár Imre: Új Nemzedék. (Költészeti gyűjtemény, jellemzésekkel.) Nagyvárad. 1877. Gratz Gusztáv: A dualizmus kora. Magyarország története 1867—1918. III. Bp. 1934. Gyulai Pál: Arany Zászló. (Budapesti Szemle 1899.) Bp. Halász Imre: Egy letűnt nemzedék: Deák Ferenc. (Nyugat, 1911. 62, 140, 259, 427. old. I-V. rész.) Bp. Hartmann János: Ábrányi 146