Ferenczi Zoltán (szerk.): Petőfi-Muzeum 7. (Kolozsvár, 1894)
1894-11-01 / 6. szám
134 PETŐFINEK EGY SZAVALLATI DARABJA. Kezem, ha lányt ölelhetek. Zsebembe nem teszem, Sőt, hogyha úgy kerül sora, A csókot elveszem. Sőt a mi több és édesebb, Titkon el is lopom, Csintalan pillangó vagyok A rózsaajkakon. Hisz ez igen természetes, Mi erre késztető, Ez e jelenkor álkodó Divatművészete. Ez még korántsem szerelem, Csak éldető szokás, Az ily ártatlan rászedés Rendes világfolyás. — Sok a dolgot ott fogja fel ,Hja! költő a legény S mi sokszor zenge szent, komoly Szerelmet énekén.“ Bocsánatot! ez már igaz, Ezt nem tagadhatom, — Szerelem! édes kínjaid Szivemben hordozom. De ez nem olyan szerelem, Minőt a vád beszél: Ez önmagában — senkiért, Senkit se bántva él. Ég, forr ez égi láng, de nem Lobog még senkihez S tán oly bolygótűz lesz, a mely Pusztán a légbe vesz. De, hogyha tárgya lenne, A melyre lobbanna, Varázs szikráival tündér Világot gyújtana, így nálam a szerelmi dal, Csak egy jóshangú jel, Ha mátkám volna, hogy mi hőn Imádná e kebel. Mi költők dalvilágunkban Szerelmet éldelünk, A nélkül, hogy leánykebel Dobogna mellettünk. . . . . De mit? — Varázsló állj elő, Te szép őszinteség, Nem hímezem, nem hámozom, De mint lelkemben ég : Kizengem ,Édes jó hazám ! Szerelmes hölgyeid, Oly lángra még nem gyújthaták E szív érzéseit. Mért? — Rá, mint a parancsolat Rohan a felelet: — .Szivükből a nemzetiség Eddig száműzetett.“ Nyelvét, szokását gyűlölé. Honában idegen, Ily szívben nem nőtt, de csinált- Virág az érzelem. ... De most, de már, hálá neked Korunk őrszelleme, Valód, im egy egész hazát keresztül ihlete. Ki-zengem ,Édes jó hazám! Szerelmes hölgyeid, Oly lángra kezdik gyújtani E szív érzéseit. Ha kérded: Mért e változás ? Könnyű a felelet: — Szivükben a honszerelem Tart egy új ünnepet. Nyelvét, szokását kedveli. Szivében honja ég! Ily nőt szeretni isteni! Adj ilyet oh nagy ég! Versenyre hát! ki hív, ki jó, Egy búzaszem e szív : Galambocskák! azé lesz az, Ki szép honához hív. Sfent kebletek forró haván Aranykalászt terem, És e kalász mi volna más, Mint boldog szerelem.