A Hét, 1890. január-június (1. évfolyam, 1-26. szám)

1890-03-16 / 11. szám

i86 Berlioz «Faust»ja. Soha ellentétesebb a két szellem , nem do­minálta egy időben egy hét művészi eseményeit, mint Budapest zenei életét a lefolyt héten Berlioz «Faust elkárhozása», előadva a zenekedvelők egylete által, Bellovics Imre karnagy vezénylete alatt e hó 14-én, pénteken, s Marschner régi, ó­divatu operája, «Templomos és zsidónő», melyet az opera márczius 8-án mutatott be először. Berlioz merész reformátori szelleme iránt, mely a programmzene alapját megteremtette, ma sem csökkent az érdeklődés. «Faust»-ja a legméltóbb tárgy, melylyel lánglelke megpróbálkozhatott s effektu­sai bő eszközeivel felruházhatta ez a mystikus tehetség, kit csak csodálni vagy végkép elitélni lehet. Igaz, hogy a melódia közvet­lensége nem hat oly behizelgőleg, mint Gounod egészen lyrikus egyéniségében, de teremtő fantáziája, szingazdag jellemzése kápráz­tató drámaiságot lehel a zenei cselekvénybe, bár nem mindig a mes­terkéltség hibája kikerülésével. A nagy mester Göthe Faustjából scenirozta a magáénak szövegét, de a végén kevésbbé tér el a nép­hagyományoktól. Faust nála csak Margit börtönbe vettetésének hírére s az ő megmentésére adja el magát az ördögnek, a­ki hatalmába is keríti lelkét, úgy, hogy a megváltás gondolata Berlioznál nem létezik. De ez a módosítása a költőibb felfogásnak alkalmat ad arra a franczia mesternek, hogy a színfestés egy utolérhetlen climax­ával érzékítse meg Faust pokolra szállásának képét. A pokolba lovaglás, Mephisto hop-hop ! kiáltásaival, melylyel lovát sarkallja, phantastikus és daemoni zenei hatást kelt. Felesleges említenünk, hogy a Rákóczy­­motivum, melyet Berlioz alapthémául vett fel művéhez, a leggeniá­­lisabb kiaknázással érvényesül a modern programmzene keretében. A nagy symphonikus költemény előadása megfelelt a várakozások­nak, főleg a karok működtek dicséretes buzgósággal közre. Bellovics karmester mindenki méltánylását megérdemli, a­miért ily becses számokkal gyarapítja a fővárosi zenei élet szűkecske programmját. Képtalány. Megfejtés a 12. szántban. Honán kü­l a fiú, Honában a patak. Báró Tankés ültóné. A költő és a sorsharag Egy anyaméhből született. Megfejtők: Krausz Aranka, Hirsch Vilmosné, Szendrey Mór, Gorecz Jakab, Steinberger Nándor, Körösi Gizella, Báró Tünkés Ottóné, Székely Karolina, Medgyes Klárika, Vadas Erna, Szalai B. Virág Sándor, Szabó Samu, Rózsa Julia és Eszter, Benedek Jolán, Cséri Kálmán, Berki Katalin, Austerlitz Szerén és Klára. A 3. számban közölt szelet- és oszlop-talány megfejtése : Sakk. 0. sz. feladvány. Jespersen Jánostól Svendborgban. Sötét (3). Az 5. számú feladvány megfejtése: Világos Sötét Helyesen fejtették meg: Réthy Oszkár, Auspitz Emil, Eisler Ödön, Mandl Géza. A pesti sakk-kör és a budapesti sakkozó társaság. Heti posta: X. Y. «Eülemilém halálára.» Kezdetleges kísérlet. —Zombor. Örömmel közölnők, de nem lehet. Heinenak egyik legismertebb költeménye, mely az idők folyamában röpszóvá jegeczedett. Az effélék fordítása csaknem lehetetlen. Nem elég, hogy az értelmét adjuk vissza; a fül a teljes zenét is megkívánja. Ich bin ein deutscher Dichter, Bekannt im deutschen Land, •Und nennt man die besten Namen So ist auch der meine genannt. Tessék összehasonlítani! — B.-Sz.-Miklós. H. Vilmosné. Köszönjük, alkalmilag. — Alsó-Hegyes. N. Károly. Szépen mondja : Ott kezdődik hit, költészet, Hol a lelki diadal! Budapest. E. K. Játszi kedélylyel megirt kedves apróság, mely formátlanságában is gyönyörködtet, így, a­mint van, nem közölhető, és átöntéséhez egy kedvező pillanatra volna szükségünk ! Zörgessen máskor is. — Monok. A dicsérethez mi is csatlakozunk, de már terjedelménél fogva sem közölhetjük. — Budapest. T. B. «A drága kincs.» Ha a nemzeti szinház igazgatósága irodalmi szempontból igen figyelemre méltónak declarálta, csak gratulálhatunk önnek. Rövid kis bluettenek helyet tudnánk szorítani, de egy 1780 soros közle­mény kiadására nem vállalkozhatunk. A kézirat rendelkezésére áll. — Ausztin Gyönge lesz az 1 Budapest. D. Zs. Ezerszer elpanasz­­tott keservek! A ki először elmondta, annak a szájában tényleg őszinte és igaz volt, a­ki tizedszerre mondta el, az már csak kép­zelte magáról, hogy őszinte és a századik, az ezredik ajkán nem egyéb mint — banalitás ! Ez körülbelől minden szépnek a sorsa e földön — Budapest. IV. Gyula. «A költészet égő deszkájára állani akarok.» — írja ön. Kit avizáljunk: a tűzoltókat vagy a mentő tár­sulatot ? — L. G. *Emléksorok». Ábrándos, fiatal bölcseség az, amit ön árul. Hiszi, hogy vevőkre talál ? S. Andor. A Byron-fordításo­­kat örömest közölnék, de nagyon egyenlőtlenek. Vannak strófái, melyek hűség és forma tekintetében egyiránt kiválók, mások ismét az érthetetlenségig homályosak. A simítás több időt venne igénybe, mint a­mennyivel mi rendelkezünk.­­Postánk egy része térszűke miatt kimaradt. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: Kiss József. Főmunkatárs: Justh Zsigmond. 1. 2.

Next