A Hét, 1890. július-december (1. évfolyam, 27-52. szám)
1890-07-06 / 27. szám
agyag korsó, továbbá lengyel, milánói, kurlandi, dél-orosz, spanyol és afrikai korsók, svédországi — fedelén szent Ferenczczel, palermói virágtartó, fakorsó 1600-ból, római síri lámpa Pompejiből stb. Történeti ereklyékből is érdekes darabjai vannak a zegenyei családi múzeumnak. Rákóczi Ferencz imakönyvén, Bornemisza Anna fejedelemasszony gyönyörű török munkájú falszőnyegén s Illéshágy nádor hatalmas ezüst kupakos pipáján kívül ■— a legelső pipák egyike, melyek Magyarországon meghonosultak s büszkén pöfögették a trafikra még nem szorult kospallagi kék füstjét — ott van Nagy Frigyes elefántcsontból faragott egykorú hasonmása, Schiller viasz-lenyomata, Rákóczi Julia ékszer-cassetteje, egy szép művű elefántcsont-kereszt a tizenkét apostol ereklyéivel, egész costum-tanulmányok a múlt századok polgári és egyházi viseletéből, Mária Lujza játék-cassetteje, s több rendbeli óra, vasból, gyöngyházból, bronzból vagy fekvő szerkezettel a XVIII. és XVII. századból, köztük a magyar jakobinus, a Vérmezőn kivégzett Zsigrayé. Órákban különben csak két egészen specialista amateure van Magyarországnak: gr. Hunyadi László és Vigyázó Sándor. Mindkettőnek gyűjteménye páratlan a maga nemében, ép úgy, mint Tarnóczy Gusztávné gyűrűi, melyekben rajta kívül csak Grünhut Alfrédnek van még tudtunkkal számbavehető gyűjteménye Nagy-Kanizsán. Tarnóczyné gyűjteményének, mely a párisi kiállításon is figyelmet keltett, újabban a Berlini «Sammler» is hoszszabb leírást szentel. Igaz, hogy a collectió sok utánzatot mutat fel a párisi Louvre, a londoni British, South- Kensington s a Royal Irish Academy múzeumból, a Landesborough és Waterton-féle híres gyűjteményekből, de kivált magyar darabjai rendkívül becsesek. . Több érdekes történeti darabnak van birtokában Zavaros János paksi földbirtokos is, azon specialitások mellett, melyek rendkívül eredeti juhászfaragványokat és josephstadti s kufsteini politikai foglyok által dolgozott kézimunkákat tartalmaznak a terjedelmes gyűjteményben, így itt van Deák Ferencz egy fából faragott kése, melyet az «öreg úr» élete utolsó éveiben faragott volt a Szeniegey-család rokoni körében, hová gyakran le szokott volt rándulni. A kést br. Exterdéné kapta tőle emlékül, kitől fia, br. Exterde Adolf útján került mostani tulajdonosához. Nem csekélyebb érdekű darab Bem tábornok egy feltűnő hosszúságú puskacsöve, melyet 1848-ban, Pakson átutaztában az ellenség hirtelen közeledtére a lelkes honleány és Madarász J°sef képviselő közel rokona, Korniss Rózánál hagyott hátra, hol szállva volt. Később a kutatás elől Ambrózy Györgyhöz vitték, ki egy ideig padlásán rejtegette, de a háztető egy ízben leégvén, a puskának csak csöve maradt épen. Természeti ritkaságokat (fehér mókust, hármas búzakalászt, különös alakú tojásokat és fatörzseket), továbbá helypénzjegyeket és bűvmentő szereket gyűjt nagy előszeretettel Lónyabányán Lehóczfey Péter, tánczrendeket és cotillion-jelvényeket dr. Lisguyai Elemér, Dévay József pompás Elzevirjeit, Aldus Manutiusait, a vaskos fofioktól a legkisebb gyémántkiadásokig, híres philologusoktól, Lipsius, Vossius, Schwab Gusztávtól eredő saját példányait csak az avatott bibliophil képes valódi értékükben méltányolni. Kuriosus két gyűjtemény Elischer Boldizsár és Karády Bertalané is; előbbi a Göthe-, utóbbi a Poe-irodalomból gyűjtött minden e szakba vágót össze. A legnagyobb magyar autograph-gyűjteményt, a Vargay-félét újabban Réső Ensel Sándor vette meg, míg az ő szintén tekintélyes gyűjteménye Luckra szállt át. De ez csak egy futólagos szemle a hazai amateurök felett. Sok van még, a kit fölemlíteni sem enged a tér és még több, fájdalom, a ki a nyilvánosság kizárásával működik. Pedig ezek még csak az igazi amateurök. V. s. 8 Fái Szeréna. — Czimképünkhöz — Az «Ember tragédiája» első előadásain ő személyesítette az egyik arkangyalt. Jelentéktelen kicsi szerep ez, voltakép nem is szerep, csak afféle zenei betét. Egy hang a mennyei orchestrumban, és akik Fái Szeréna ajkairól hallották, azokra úgy hatott, mint a legtökéletesebb zene. Hangjának csodálatos meleg színe és gazdag, hullámos skálája van, de sorokra inkább alkalmas, mint duettekre és ezért a poéta inkább veszi hasznát, mint a drámaíró. Legnagyobb sikereit tényleg nem a színpadon aratta hanem a hangversenyteremben és a merre az országban megfordult — és sok helyen fordult meg — hálásabban emlékeznek szavallatára, mint játékára. * A szavaló művészetnek, az érzelmes patheticus előadásnak ez idő szerint talán leghivatottabb képviselője színpadunkon és Jókainé óta a nyelv zenéjét senki sem emelte annyira érvényre, mint ő. Több a muzsikája, mint a temperamentuma és a mi agilitásban hiányzik játékából, azt melegsége által akarja pótolni és pótolja is. * A nemzeti színháznál körülbelül a Földnélküli János szerepére van kárhoztatva, mert az uralkodó hatalmas peripheriákban mozgó drámai csillagzat mellett az ő pályafutásának körei igen szűkre vannak kimérve. Olykor akad egy-egy szerepe, amelyben a közönség újra meg újra, — isten tudja, hányadszor — fölfedezi, nyílt jelenetekben tapsolja, éljenzi, de ez mindannyiszor vaklármának bizonyul. Egy-egy nagy siker után rendesen hosszabb időre el szokott tűnni a felszínről, olykor darabostul együtt s mire ismét felbukkan, képe elhalványul, sikerét a közönség elfeledte, mert a t. publicumnak kurta emlékezete van. Csak annyit tud, hogy van egy hosszú ideig mellőzött, nagy drámai talentuma a nemzeti színpadnak, a melyhez méltán nagy várakozásokat fűznek, akinek chanceai, hol emelkednek, hol hanyatlanak, egy Földnélküli János, aki koronát praetenciál. Vájjon még meddig? * * * Vasárnap. Csendes, mélabús harangszó reszket végig a tájon: dicsőség a magasságban lakó örök Istennek ! Ezt hirdeti a simándoki torony érerszavú harangja. Korlátlanul száguld keresztül a tekintet a költőies rónasík végetlen terén. A felhőtelen égbolt óriás tüköréről szelíden mosolyog alá érlelő melegséggel a jó Isten ragyogó napja, milliárd sugaraival szinte felszívá a termő anyaföldnek szűz lehelletét, a kristályharmatot, mely gyémántcseppekben csügg a növényzeten s az édes illatú ózont, melylyel a légkör telítve van. «Dicsőség a magasban lakó örök Istennek!» A hívó harangszóra lassan-lassan benépesülnek az ébredő falu tisztára sepert utczái. A friss meszeléstől fehérlő házikókból egyenkint lépdelnek ki a «kékbeli» férfiak, komoly ábrázattal ; ifjú hajadonok, kezeikben csipkés fehér keszkenőt tartva ; utánok ballagnak a koros