A Hét, 1890. július-december (1. évfolyam, 27-52. szám)

1890-07-27 / 30. szám

64 Hová adja a vidéki szülő gyermekét? Többen kérdik. A fővárosban legegészségesebb helyen fekszik a budai hegyek ózondús légkörében parkszerű, különálló épületben, 20 tágas nagy szobával, téves, árnyas nagy udvarral s kerttel a Fekete József ny. főgymn. tanár nevelőintézete (Krisztinaváros, Attila­ utcza 58.) Az algymnasium itt nyilvános s a négy osztályról államér­vényes bizonyítványt ad ki; a nevelőintézetben mind a 8 osztályt államilag megvizsgált tanárok tanítják, még pedig oly sikerrel, hogy eddig minden növendék sikerrel tette le az érettségi vizsgát is. A szülők falusi légkörhöz szokott fiaikat csak ide adhatják be nyugodtan, hol a testet is fejlesztik az egészséges, tiszta légkör­ben s hol a főelv az, hogy jó vezetés mellett nincs rossz tanuló. A feltételek olcsók: tanítás, lakás és teljes ellátás (jó magyar házi koszttal) havonta csak 40—65 frt. Részletes programmot nevezett tulajdonos bérmentesen küld bárkinek. A 27. számban megjelent számrejtvény megfejtése: Borostyán. A betűtalány megfejtése: Betevő falat. A 28. számban megjelent fogáskérdés megfejtése : Helyesen fejtették meg: Deutsch Irén, Eislitzer Hermin, Husch Vilmosné, Kovács A. Ödön, Lederer Mártonna, Rosenberg Mór, Lencz Ida, Leopold Gusztáv, Thonka Etel és Irma, Vadas Erna és Irén. Sakk:. 24. sz. feladvány. Heathcote Györgytől. Sötét (5). A 20. számú feladvány megfejtése: Helyesen fejtették meg: Scholze Rita, Utrich Mariska, Weisz Hermin, Csellei Manó, Lantos István, Lantos Miklós, Zeisel János, E. M., J. S., M. Gy., A pesti sakk-kör és a budapesti sakkozó társaság. Koczkarejtvény. A betűk úgy helyezendők el, hogy az eredmény, az egymás­nak megfelelő sorokat balról jobbra vagy felülről lefelé olvasva, ugyanaz legyen. Világos indul s a második lépésre matot mond. 2. Vb4—C5m­. 2. Bgi—g5 m­. 1............ Tf8—h6­­ 2. Bf8—c7m. Heti posta. Budapest. F. P. Kérdésére majd csak a gazda adhat fele­letet, a­ki ez idő szerint távol van, s csak augusztus 10-ike felé jön haza. — Ygrec­ ébenhaj dicsérete».) Önnek nincs igaza. A histó­riának is, a poesisnek is a szőke haj volt a választottja. Éva szőke volt, «mint a méz». A mythologia Vénusz aranyszín, Ceresz kalász­­szín hajúnak mondja. Szép Heléna is szőke volt, «mint az érett kalász». Az előkelő zsidó­ leányok világos­szőkére festették a hajukat. Az angoloknál a legdistingváltabb hajszín az «auburn», a sötétszőke volt. Lady Macbeth és Tudor Mária haja színe «auburn», Queen Bess (Erzsébet királynő) vöröshajú volt. A római nők nem akartak barnák maradni. Ovid szerint a csatában elesett germánok fejeit fodrászok vásárolták meg szőke parókát csinálni a hajból. A Titian­­festette aranyszőke hajak ismeretesek. Borgia Lucretia szőke volt, «mint a narancs». Medicis Katalin szőkére festette magát. Longueville her­­czegné, La Valliére kisasszony hamvas­ szőkék voltak. Musset esküdözött. .... Que je Vadère et qu’ elle est blonde Comme les blés. Théodore de Banville meg így énekel: La vierge qui m’aime est plus blonde Que les sables sous les flots Metis. «Mein Herz, wass willst du noch mehr ?» — Pozsony. B. H. Nem közölhető. — Bpest. V. L. Tarokk-kérdésekben rendszerint nem nyilatkozunk, de ezúttal kivételkép megüzenjük, hogy partenaire­­jének, a­ki az ön 18-asát meghívta, első lévén quart majorral, pa­ginal és négy pique-kel, minthogy tarokk-számot senki se mondott, az ultimot ki kellett mondania. — Pécs. B. Sajnálatunkra nem hasz­nálhatjuk. — Schweiger Tivadar. Kérjük a lakása czimét, hogy meg­­küldhessük a tartalomjegyzéket. Bekötési táblákat már készíttetünk s ha elkészülnek, hirdetni fogjuk. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos : Kiss József. Főmunkatárs : Justh Zsigmond. Tiszta selyem mintázott foulardokat i frt 20 krtól 5 frt 90 krig méterenként (450 különféle színben) küld vám- és bérmentve HENNEBERG G. (cs. és kir. udvari száll.) Zürichi gyári raktára. Minták kívánatra. Levelek 10 krral bér­­mentesitendők. VÁROSLIGETI SANATORIUM Budapest, VI., Hermina­ út 9. Miniszterileg engedélyezett intézet minden állású magán szülő és beteg nők számára. — Ápolási díj (teljes ellátással és orvosi fel­ügyelettel) 3—6 órzig egy napra. Dr. Szalárdi Mór, Dr. Temesváry Rezső, igazgató orvosok.

Next