A Hét, 1891. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1891-02-22 / 8. szám
~ m''ti 3 :;WUM)yjlMURPi 12 Stil tarai hangillatok. Irta : JUSTH ZSIGMOND. * * Algír hegyes, sziklás fönsíkja, a Tell, egyszerre megszakad. Óriási, kettős sziklafal között zuhogó patak, annak szélén régi római híd, itt végződik a Tell, itt kezdődik a Sahara. A hegyeken, a Djebel-Ziban ormain «hal el az eső», a szorost átlépve, van a száraz, az örökké szomjas Sahara, itt az első vár : hajladozó pálmák között El Kantara fehér házai, mecsete. Ezen túl már széles, halmos síkság, amelynek sárga lapját csak itt-ott szakítják meg egy-egy nomád törzs sátorai, ménese, nyája, majd mind lejebb ereszkedünk, és egyszerre megnyílik előttünk az a szinte végtelen lap, amely leszalad az egyenlítőig. Itt vagyunk a nagy sivatagban, a délibáb, a Sámum, az örök pusztulás birodalmában. . . . A sivatag homokhegyei, sárga halmai körültünk, kiszáradt folyók medrei kanyarodnak végig a lassan leereszkedő lápon. Az eledek partján itt-ott egy árva tamarinda vagy mimóza akácz-bokor, amott a láthatár alján sötét pontok, tán beduinok tanyája. Egy a meszszeségben csak kígyózó vonalnak látszó karaván, majd egy fordulatos óriási pálmaerdő lábaink előtt, mely mint sötét, szétfolyó folt, megszakítja a sivatag egyszínű sövénytengerét. A világos-zöldes ég alja sötét pirosra festve, amelytől bizarran válnak el a minarettek árnyképei. Éles, száraz jég, amely az első pillanatban szinte elfojtja a mellet, majd beljebb kerülve Biskra szűk utczáiban kávéillattól, dohányfüsttől, ópiumtól nehéz levegő, álmodozó dalok, elsuhanó fehér, árnyszerű alakok . . . Nyitva előttünk a Zibán, városaival, titokszerű, távoli láthatárával, beduinjaival, költészetével, álmaival . . . A vásártéren, a keleti élet centrumán vagyunk . . . A kereskedők éneklő, harsogó hangon áruikat kínálják, mindegyik kiált, mindegyik ágál, s a közöttük fekvő keskeny résen, lassú mozgású, csendesen, komolyan ballagó arabok, megtartva méltóságukat. Koldusok a bazár minden oldalán, szegények a földön kuporognak, dideregve félmeztelenen, kis bőr dob a kezükben, azt ütik s eldanolják hozzá nyomorúságukat. Egy beduin halad el mellettem. Burnuszának jobb csúcsában picziny gyermek. Alig látszik ki belőle egyéb, mint kis gömbölyű feje s azon a mekkai szent köpeny hegyes kapucznija. A kis szent burnuszban járnak az arab gyermekek élték hetedik évéig. Amott egy csomó spáhi csörtet el, mind piros posztó köpenyben, büszkén emelt fővel .... egy kereskedőnél megállnak. Faedényre alkusznak, úgy látszik kusz, kuszt akarnak ebédre főzni. Fiatal leány halad el mellettem, piros ruhában, tökéletesen lefátyolozva. Az arannyal hímzett fátyol egyik végébe köti a vásárolt mandarinokat. Koronkint egy marabuh**) halad el a vásárosok között. Némán megáll egyik előtt s vár. Aszentének alamizsnát adni Allah-nak kedves dolog. Mindegyik nyújt neki valamit. Az ajándékot a marabuh tenyerébe fektetve, ajkaihoz emeli s aztán burnuszába rejti . . . Künn a bazár előtt lusta arczu dromedárok, szamarak, mekegő kecskék, birkák, eladó gazellák. A tér oszlopcsarnokai alatt kávézó, a napon sütkérező arabok, lefátyolozott ouled-nail*) leányok, nagy turbánjaikban arany pénzzel megrakva, itt-ott egy arab borbély, ki itt az utczán borotválja le olyik igaz hivő hegyes koponyáját .. . ezer hang, szín, illat, a mely mind összefolyik, akár csak egy keleti szőnyeg színsymphoniája. * Furcsa menet vonul át a vásártéren. Elül egy beduin sötét paripán, fehér burnuszban, amely alól azonban arany hímzésű köntöse kandikál ki. Dúsan hímzett nyerge mögött a Kaid sapkás sólyomjai. Pár lépéssel odább ugyanilyen lovas, felhajtott csuklyájának csücskén a Kaid kedvencz sólymával. Marabuhik, beduinok, spáhik, mozabitok tisztelettel térnek ki előttük . . . A vásárosok között széles utcza nyílik a főnök szolgáinak, madarainak. Mohamed egyik mondását illustrálja e kép: «Ha hárman vagytok, válasszatok főnököt. Egyik közületek főnöknek született.» * Látogatás a Kaidnál. Az udvaron tisztelgők, ügyes bajosok serege. Jobbról a kert, illetőleg piszkos telek, a melyben pár pálma s nehány legelő gazella. Bevezetnek Ben’ Gana-hoz a Biskrai kerület főnökéhez. Európai berendezésű szoba, közepén kandalló, a melyen üvegek, egy csúnya ébresztő óra s pár európai csecsebecse, a falak mellett alacsony kesevetek perbállal áthúzva, csak a padló perzsa szőnyegei árulják el, hogy egy arab fejedelem utódjánál vagyunk. Lassú léptekkel jó elem. franczia módra, hosszú frázissal üdvözöl. Franczia nyelve majdnem tökéletes, akárki marseilleinek vehetné. De megjelenése nem franczia. Majd hat láb magas erős testű férfi, ki a finom fátyolszövetből készült gandura széles ránczai alatt még öblösebbnek látszik. Teli, kissé vaskos vonások. Élénk, ragyogó szemek, sas orr, piciny száj, kerek, piros, teli kép, fényes, gondozott szakáll, sűrü bajusz. Mellén a becsületrend nagykeresztje. Lassú mozdulattal leültet, majd leül maga is. Lassan, kimérve beszél, folyton szemembe néz, s arczkifejezése nyugodt, ajkán folytonos változatban mosoly. Érzik, ez az ember biztos azzal, amit tesz, kevésbbé bizonyos arról, amit a többiektől várhat, de egészen bizonyos arról, hogy bármi történjék, jövőjét, állását meg nem rendítheti, mert «Allah kegyelméből nagy sátorban született.» «Magyarországról . . . Budapestről jött idáig. Messzi út. . . ez az ország, úgy tudom, török föld volt egyszer ...» «Az. Volt már Európában . . .?» «Párizsban, hogynem szeretek utazni. «És Mekkában nem járt? — kérdem önkénytelenül. «Nem vagyok Hadzsi**) . . .» «Pedig hát Sidi Ben Gana is beduin, s így vérében az utazás.» «Igaz ... de hát . . . már én is már***) lettem. Rokonaim tán le is néznek ezért. Az én duazs-omat a sivatag homokja szülte . . .» «Őseim agák voltak.» * Sivatagi folyó arabul. Marabuh, szent. *) Nomád törzs az Atlasz délnyugati részén, a melynek leányai bejárják a Zibánt, tánczolva, dalolva, mulatva vagyont szereznek, s aztán hazatérnek törzsükhöz s férjet vásárolnak maguknak. TM) Zarándok, azok mellékneve, kik Mekkát megjárták. ***) Letelepedett arab. f) Törzs.