A Hét, 1891. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1891-06-28 / 26. szám

II. Évfolyam. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési feltételek : Egész évre .......... frt 10.— Félévre.................. » 5—■ Negyedévre ...... ... » . 2.50 Egyes szám ára 20 kr-1891. A HÉT TÁRSADALMI, IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI KÖZLÖNY. Szerkeszti KISS JÓZSEF. Budapest, junius 28. 26. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VIII. ker., József­ körút 44. sz. H­irdetések felvétele ugyanott. Kéziratok nem adatnak vissza. A „HÉT“ t. olvasóihoz. A közönség legműveltebb rétegeire számítottunk, midőn másfél évvel ezelőtt lapunkat megindítottuk. For­mailag és tartalmilag előkelő jellegű, lehetőleg actuális hetilapot contempláltunk, mely a hét eseményeit vissza­tükrözve, s a műveit Nyugat eszméinek terjesztéséhez és a jó ízlés fejlesztéséhez hozzájáruljon. „A HÉT“ váratlan vagy sikere bizonyítja, hogy a közönség lapunk irányával egyetért, hogy lapunk héza­got pótol és hivatása van. Midőn olvasóinkat előfizetéseik megújítására fel­kérjük, azt hiszszük, ma már nem kell nevekre hivat­koznunk. A közönség tudja, hogy lapunkban a legjobbak neveivel találkozik. A régibb neves írók jóakarata és a fiatalabb nagytehetségű irói sarjadék ambicziója egy­aránt támogat bennünket komoly és lelkiismeretes törek­vésünkben. Reméljük, hogy a közönség pártolása jövőben is arányban fog állani a mi igyekezetünkkel. Budapest, 1891. junius havában. „A HÉT“ szerkesztősége. Orchidea. Irta: JUSTH ZSIGMOND. Az anya és leánya két különböző, szinte ellentétes korszakot fejezett ki. Az öreg színésznő a negyvenes évek erős, férfias asszonyaiból került ki. Az »állati élet« nyilvánulása érzett meg minden mozdulatában. Leánya pic­iny filigrán teremtés, olyan csak, mint egy orchidea: hamar elhervadó, életre képtelen, de a mellett bűbájos virágszál... Az anya minden izével az életen csüggött, leánya, midőn megszületett, már meg is ért a pusztulásra. Balczárné élt, szeretett; neki az élet a szerelem fakadását, virágait, gyümölcsözését jelentette, leánya Mártha, a lemondásra született. Ellentétes egyéniségeikben szinte a század vége s az azt megelőző évtizedek közötti éles ellentét volt megtestesítve. Sok, sok éven keresztül, némán szevedve, egy­más oldalán, nem értették meg egymást. Az anya nem tudta gyermeke iránt érzett szeretetét neki kimutatni, leánya nem bírt titkos, finomult szenvedésére az anya szeretetéből vigaszt meríteni, így éltek — éltek — az egymás oldalán, értet­lenül, magányosan, epesztve magukat, keresve azt a szót,­­ a­mely megadja a kulcsot az egymás egyéniségéhez . . . Hiába, hiába! Balczárné, a maga idejében ismert vidéki operette énekesnő volt, bejárta fél Magyarországot, mindenütt diadalt, tapsot aratva. Pedig gyűlölte a színészetet, bár maga sem tudta, hogy miért. Úgy érezte, ha felmegy a deszkákra s ott szeretnie, hanezúznia kell, a szíve szakad meg. Nem ébredt öntuda­tára annak, hogy nem a színészetet gyűlöli, hanem az irányt, a­melyre tévedt. O, ki drámai korszakban nagy viharos évek levegő­jét szívta be az anyatejjel: kinek az élet még most is, a szőrszálhasogatás, az árnyalatok korszakában, az élet­nagyságnál nagyobb arányokban jelentkezett: néki a Háromcsőrű kacsa kotkodácsdalát, néki a Szép Heléna trágár kupléit kellett énekelnie! Hogy undorodott attól a közönségtől, a­mely nem értette, s a­mely virágokkal halmozta el, és hogy undo­rodott önmagától, hogy így minden nap álcrát öltve, a legszentebb érzelmeiből űz gúnyt. De hát a kenyér — az vitte rá. El kellett önmagát és gyermekét tartania. Önmeg­­tagadás szóban és tettben. Ez legalább már heroizmus volt, s ha a Heléna rövid köntöse nem is állt a testé­hez — az »önmegtagadás« darócz ruháját már örömmel, büszke arczczal viselte. »Önmegtagadás!« Egész életének jelszava ez volt. Mennyit kellett később, midőn kiöregedett az Euridikék szerepköréből, nélkülöznie, hogy leányát a kor igényeihez mérten nevelhesse. Mindent, mindent érte. Nem járt színházba soha, hogy a leánya minden premieren ott lehessen, évekig elviselt egy fekete kön­töst, hogy leánya elegánsan öltözködhessék. És ezt Mártha érezte, tudta, s mégis, mégis! Hiába öntötte volna sza­vakba gondolatát, hiába háláját, szeretetét, édes­anyja csak nem értette volna meg. Más nyelvet beszélt, más gondolatokat más alakban formulázott. Ezért nem volt a szeretetükön kívül egyéb közös köztük, így éltek évről-évre, az anya árnyban, visszavo­nulva; a leány a külvilág szemei előtt, mint egyike a pesti divatos világ ritka ékességeinek. Pedig Balczár Mártha is szenvedett, csak máskép, mint az édes­anyja. Tragikus volt élete születésétől fogva, s tragikus annak minden állomása. Gyermekkora sötét volt, mert a társadalmi köréhez tartozó gyermekek csak úgy nem értették meg, mint anyja; sötétek serdülő gyermekleány évei, mert akkor ébredt tudatára annak, hogy pályát, hivatást tévesztett. Ez időben állt elő édes anyjának azzal, hogy ő is szí­nésznő lesz, mint anyja s nagyanyja volt.. Egyszer mondta, de nem ismételte többet. Látta, hogy milyen szenvedést okozott vele az édes szülőjének. * ...r . I

Next