A Hét, 1891. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1891-08-09 / 32. szám

520 1. Betű az ABC második feléből. 2. Magyar fejedelem mellékneve. 3. Sokadalomnak is mondják. 4. Borhoz és pipához használják. 5. Magyarországi növényfaj. 6. Parlamentáris haditaktika. 7. Müncheni látványosság. 8. Középkori vitézek használták. 9. A nyugvónak ellentéte. 10. Ital. ii. A mi már nem uj. Az egymást keresztező két középső sor felülről lefelé és balról jobbra olvasva egy újabb időben sokszor hangoztatott szót ad. A múlt számunkban közölt tréfás szótalány megfejtése : Olló. Helyesen fejtették meg: Lőke Vilma, Rattich Irma, Steiner Ida és Dezső, a szigetvári casinó egy látogatója, Alstetter Ottó és Ernő, Szigethy Margit, Petrovits Helénke és Widder Irén. A szórejtvényé : Mennyiség, a későbbi Lendvayné első ráncza. Úgy lépett vissza a színpadtól, hogy zavartalanul, a maga fehér tisztaságában maradjon fönn szép Anikó, a drámai szende, a drámai hősnő és szentimentális naiva emléke, hogy a színpad ne tudja meg, mennyire kegyetlenül dúlt az idő az ő fiatal szépségében is. A konvertáló mamákat és a vénasszony szerepeket már csak az életben játszotta. Kedélyes mama volt a nemzeti színház udvarán és a vácziutczán, ahol eleven, pajkos nyelvével, adomáival megkacagtatott boldog-boldogtalant. De kegyetlen, gúnyos, kíméletlen, sőt brutális volt, valahányszor az új csillagokról, azok művészetéről volt szó. Az agg száműzött nő még mindig látta magát ifjúsága teljes díszében, körülrajongva fiatalok, vének által és az ő dicsősége csorbításának tekintette utódjai sikereit. Aztán szívósan ragaszkodott ahhoz a művészi evangéliumhoz, mely mellett ő nagygyűlön és gyűlölettel nézte, mint kerülnek egymásután az ő fényszerepei a lomtárba, feledségbe s helyettük uj alakok, uj szenvedélyek uralkodnak a színpadon, melyekkel -v érzi — szép Anikó nem tudott volna győzedelmeskedni. A ki dicsőségért él-hal és minden dicsősége csak a múltban van, melyet a siető jelen oly gyorsan felejt, nem lehet türelmes és elnéző. A legkegyetlenebb sors, ami embert érhet, imádott istenképeinek elpusztulása. S Lendvayné szenvedett e lassú, folytonos pusztulás alatt, melynek harmincz éven keresztül minden este szemtanúja volt mindvégig, míg az egykor oly vidám, tiszta elme elsötétült. Ott halt meg a Schwarzer-intézetben, ezen a reménytelen helyen, ahová már élőhalottan kerülnek az emberek. És ott is, a reménytelen sötétségben álmodott az ő fényes múltjáról, a csipkeruhás szép Anikóról, szeretetről, diadalról, koszorúról. S álma szomorú folytatásaként még egyszer fogják őt koszorúkkal elárasztani, de erről ő már nem tud. A deszkák feketére vannak festve és a színpad is sötét. A sülyesztő pedig mély. S előttünk, akik halála fölött megilletődünk, még egyszer, utoljára megelevenedik egy ragyogó, fehér fényben úszó jelenség: szép Anikó, az ő legszebb idejében, koszorúk a lábainál és viruló mosoly az ajkain. Feneleányok. Krecsányi végre megtalálta azt a darabot, melyet hiába keresett még Spanyolországban is. Amit Echegaray nem tudott elérni, azt elérte Lukácsy, Sándor: a színkör megtelt, sőt szűknek bizonyult a behívátlkozók nagy tömegéhez képest. Fővárosi életképnek nevezi a színlap a darabot, valószínűleg azért, miert a fővárosnak egyetlen alakja sem szerepel benne. A helyett a bécsi gigerlit fordította nőnemre és elégedetlenül a fenegyerek kaptafájára elnevezte őket feneleányoknak. A magyar ízlés fejlődésére különben nagyon jellemző, hogy ezt a fene szót a régieket étlenebb módon is alkalmazzák, holott azelőtt a pikáns históriákban is csak kipontozva (f...) merték használni. A darab meséje mellékes, főképen a körül forog, miképen szerez magának öt szegény leány az ő extravagáns viselkedésével férjet. A fődolog, hogy sok mulatságos, sőt vaskos jelenet fordul benne elő, melyeken a publikum halálra kaczagja magát. Az öt feneleány (H. Pauli Mariska, Krecsányittó, Hevessy Janka, Petrik Ágnes és Jakabffy Aranka) pajkosság és kicsapongó jókedv dolgában túlliczitálták egymást, sőt még a szerzőt is, úgy hogy egyik napilap kritikusa itt dujtátva érezte magát, hogy ezeket afedeleányokat valamivel több illemre intse. Fényalakja azonban a jókedvű életképnek Mokány Bérczi de Dombszög, akit Kiss Mihály teljesen a Borsszem Jankó rajza és jellemzése szerint személyesített." Méltó társai voltak Gyöngyi, egy amerikai plantage-birtokos (ilyenek is vannak’ nálunk!) Kovács Csurgós Erasmus szerepében, aki a német színházra mondott kupléival keltett viharos derültséget. A darabot egész héten át telt ház mellett adták. HETI POSTA. Budapest. K. Gy. Beküldött aphorismája helyes is, igaz is, de nem aphorisma. Az aphorisma a mellett, hogy igaz dolgot mond, egyszersmind új dolgot mond előkelő, vagy legalább csinos formában. Az ön tizenkét sora azonban csak száraz okoskodás, melynek eredménye oly igazság, melyet okoskodás nélkül is átlátunk. Különben is az aphorisma már megszűnt a gyöngéd női kedélyeknek kedvelt olvasmánya lenni és a mi bölcsességeket mai napság az írók följegyeznek, azok rövid néhány szóba foglalt frappáns paradoxonok. Csakhogy ilyeneket nem lehet kiokoskodni, azoknak ki kell pattanniok az ember agyából. Nem közölhetők. Dalok egy kis leányról, a két harag, az élet. Sopron. V. P. Ne csodálkozzék, hogy múltkori versét kiadtuk, sem pedig azon, hogy a mostanit nem adjuk ki. A közölhetőség nem függ sem a hőmérő, sem a barométer állásától, legfölebb a poétai hőfoktól, mely mellett a vers íródott. A mostani a fagypont alatt áll, a múltkori valamivel fölötte. Azért hát nem szükséges a jövő nyárig várakoznia. Kolozsvár. Sz. M. Ön kissé túlbecsüli a mi mindentudásunkat. Bizonyítsuk be önnek, hogy a külföldi énekművészek minálunk azért vesztik el fokozatosan a hangjukat, mert a budapesti éghajlat nagyon zordon. — Első zavarunkban egy ügyvédbarátunknak mutattuk a levelét, aki azt válaszolta : »Bizonyítsa be előbb a kisasszony : 1. hogy a külföldi énekesek tényleg elvesztik hangjukat minálunk, 2. hogy a belföldiek nem vesztik el, 3. hogy a mely énekesek minálunk elvesztették a hangjukat, Párizsban nem vesztették volna el, 4. hogy Budapest éghajlata tényleg oly zordon, hogy a hangszalagokat jobban rongálja, mint Párizsban a pezsgő, meg a czigaretta, 5. hogy ... — Elég — szakítottuk félbe a mi pedáns barátunkat, semhogy a kisasszony vállalkoznék mindezeknek a tételeknek a bizonyítására, melyeket tudvalevőknek tételez föl, inkább elengedi nekünk is a bizonyítást.« Reméljük, hogy nem hazudtol meg, mert szerénység nélkül mondjuk, ezt a rébuszt nem tudjuk megoldani. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos : KISS JÓZSEF. Főmunkatárs : JUSTH ZSIGMOND. Budapest, 1891. Nyomatott az „Athenaeum“ irodalmi és nyomdai r. társulat betűivel. Színes selyemkelméket 60 krtól 7.65 krig méterenként — sima és mintázott 25oo különböző fajtában és színben — darab vagy ruhaszáma bér és vámmentesen küld HENNEBERG G. cs. és k. ndv. szállító gyári raktára Zürichben. Minták kívánatra küldetnek. Levelek fokros bélyeggel bérmentesítendők.