A Hét, 1893. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1893-02-12 / 7. szám

* * * elmenni. Kétezer korona nem csekélység, ezért bizony meg lehet hallgatni az országos tanácskozást. .. Issekutz ?... Egy úr ez, kiről mit se tudsz. Ma híres lesz hirtelen — s holnap újra hirtelen. Ha bármikor bármit is szóla — soha egy szót sem szóltak róla, most meg, amikor nem beszélek a reklám szóba állott vele. Ó, azt egy nagy bölcs rég megmondta, — mikor töprengve összevonta — gondterhes homlokának ránczit: — »az élet olyan, mint egy lánczhid«. Mit érte a bölcs ezalatt — előttem mély titok marad; de mélységes sejtelmem az, — hogy ez a bölcsesség igaz. IRODALOM. A kiválás genezise. Justh Zsigmond regénycziklusa. Első darab: A pénz legendája. Budapest, 1893. Singer és Wolfner. Ha Justh Zsigmond legújabb regényének ezt a czimet adja: Mária; ha nem irja meg, hogy cziklust ir a kiválás geneziséről; ha könyvéhez előszót nem ir és abban czéljaival és szándékaival a magyar glóbuszt meg nem ismerteti, úgy aki a könyvéről referál, megírhatná. Justh Zsigmond megint könyvet irt; az ő nagy talentumának megfelelő szép, okos, érdekes könyvet, amelynek tartalma a következő, nagy erényei és csekély fogyatkozásai a következőek. De Justh Zsigmond azt mondja, hogy ő nem regényt írt, hanem tanulmányt; ő nem mulattatni akar, hanem tanítani; nem egy lefolyt proczesszust művészien elmondani, hanem egy szocziális természetű proczesszust előidézni és nyélbeütni. És ezzel a lépésével felkelti és maga ellen fordítja mindazok érdeklődését, akiknek a tudomány nem játék, a művészet nem álarcz és akik azt a hitet vallják, hogy a tudomány megállapítja a világ törvényeit, a művészet a maga módja szerint másolja a világ jelenségeit, de soha a tudomány és művészet a világot és az életet nem csinálja. Justh Zsigmond »a jövő Magyarországnak az anyaföldben gyökerező filozófiai világnézetét, szellemét« keresi. Ez nagyon bonyolult feladat. Előbb tudományosan meg kell határoznia: milyen a mai Magyarország — ebből az eredményből rideg következés útján kell eljutnia a jövő Magyarország képéhez. A mai Magyarország szellemét pedig egyrészt ennek összes megnyilatkozásaiban kell keresnie; politikájában, jogában, művészetében, gazdaságában, közigazgatási szervezetében, — másfelől a magyar nemzetet képező népek szellemében; — különkülön meg kell állapítania a magyar, német, rácz, zsidó, örmény, oláh fajok koponya-alkatából, nyelvéből, öltözködési módjából, közmondásaiból, regéiből, czeremóniáiból e fajok szellemét és aztán kimutatnia, e szellemek mint hatnak módosítás alakjában egymásra és e különböző szellemekre milyen folyton egységesítő befolyása van a klímának, a földnek, a természeti és politikai viszonyok ugyanazonosságának. Mindezt a sok feladatot Justh Zsigmond négy-öt regényes tanulmány keretében akarja megoldani. Az eddig megjelent elsőben rajzolta a puszták népét, a most megjelent másodikban rajzolja az arisztokrácziát, a harmadikban a felső-magyarországi oligarcha világot fogja rajzolni, a negyedikben Erdélyt, az ötödikben a mai Pestet A Puszta könyvében van sok hangulat és egy pár jól megrajzolt magyar paraszt és menyecske, a Pénz legendájában három-négy finoman kiformált magyar arisztokrata alak és ha, amit nem kétlünk, a következő három regény is ilyen jól fog sikerülni, lesz még tíz-tizenöt alakja, amivel Justh Zsigmond nem tett többet, mint Jókai, Mikszáth és Herczeg, akiknek műveiből hetven magyar parasztot és nyolcvan magyar arisztokratát és gentryt mutathatunk ki neki. Tegyük fel azt a lehető legjobb esetet, hogy a Justh Zsigmond Baudelaire-olvasó Mária grófnője típusa a magyar arisztokrata asszonynak, a nagylelkű Bálványossy Sándor gróf typusa a magyar arisztokratának, még ekkor sem szolgáltatott Justh Zsigmond Magyarország fizio-pszichológiájához többet egy pár elenyészően csekély, hihetetlenül jelentéktelen adatnál. És újra feltéve azt a lehető legjobb esetet, hogy ezen alakjai és cselekményei hívek a magyar valósághoz, ebből nem lehet olyan mélyreható és a magyar társadalom életébe vágó következtetéseket vonni, mint amilyeneket Justh Zsigmond vonni akar, mint amilyen a magyar társadalom testéből a kóros eliminálása, a használható megerősítése. Nem, az összes következtetések e regényéből nem mások, mint hogy Bálványossy Mária büntetlenül volt hűtelen az urához, tehát a magyar asszony legyen hűtelen, Bálványossy Sándor idiótaképen viselte magát és tönkrejutott, tehát az idiótáknak el kell pusztulniok. Az ilyen elvekkel fennállhat és elpusztulhat nemcsak a magyar, hanem a szingaléz, a yankee vagy a tibeti társadalom is. Ez adatoknál sokkal értékesebb adatot szolgáltatott Justh Zsigmond úr Magyarország fizio-pszichológusának a maga írói személyében. A magyar géniusz egyik sajátszerű nyilatkozásának fogja ez a jövő fizio-pszichológus látni, milyen ferdén hatnak olykor a külföldi irodalmak egy-egy zseniális, gondolkozó írónkra. Elvégre minden regényíró a maga nemzete társadalmát rajzolta, de különösen két író jut most eszembe, akinek határozott czélja volt egy-egy regénycziklusban a maga nemzetének a maga korában fennállott képét megrajzolni: Balzac és Zola. Ám sem a Comédie humaine, sem a Rougon-Maquart cziklus írói nem akartak tudományt csinálni; ők csak a tudomány eredményeit használták fel a maguk művészi czéljaira. Amit szabad volt és kellett is tenniök. A művész, a költő, az író a világgal, az élettel foglalkozik; amivel foglalkozik, azt ismernie és értenie kell; a világ és az élet ismeretét pedig épen a tudomány adja meg. A tudomány tehát eszköz és nem czél; a Rougon-Maquart cziklus nem azért íródott meg, hogy bebizonyuljon az öröklékenységi theória igaz volta, hanem ezen theória igaznak elfogadva arra szolgál, hogy a cziklusban előforduló cselekményeknek, ott ahol, megokolója és megmagyarázója legyen. A tudomány és művészet heterogén két dolog. Mint mondtuk: a művész a tudomány eredményeit fel- 109