A Hét, 1897. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1897-12-26 / 52. szám
Magyar porczellán. — Tóvárosi Fischer Emil áruháza. — Börne mondja egy helyt, hogy a porczellán leszereli az emberben a forradalmárt. Akinek szép porczellán-vázái vannak, az békés érzések felé hajlik. Fél a mozgalmas időktől, mert a vázák összetörhetnek. E gúnyban benne rejtőzik az az igazság, hogy az emberek szeretik a porczellánt, azt a nemes, finom agyagot, mely magához tudta csábítani a művészetet s mely nélkül elenganczia, fényűzés még polgári értelemben sem képzelhető. Hazai iparunk egyik disze, ékessége az a fényes áruház a Bécsi utcza 3. szám alatt. Itt van az egyetlen magyar porczellán áruház, melynek tulajdonosa tóvárosi Fischer Emil, kinek finom művészi érzéke, agilitása, üzleti szelleme valóságos magyar Sévrest varázsolt a Bécsi-utczába. Nagy, fényes üzlet az világvárosias értelemben. A vevő valóságos utczákon halad végig, művészi ihlettel alkotott porczellán-kincsek között. Egész erdeje a klenodiomoknak mosolyog le az állványokról hihetetlen sokadalommal és bámulatos változatokban. S mindegyik darab csupa kecs és gráczia, szubtilis remeklések, mit többnyire csak az avatott, műértő szem tud méltányolni. És mindegyiknek megvan a maga szigoru rendeltetése, a maga praktikus becse, úgyis mint háztartási czikknek, úgyis mint dekoratív résznek. Micsoda színpompa a festészetben s milyen tökéletesség a kivitelben. Ez valósággal az elenganczia nagy áruháza. 843 seket bátran oda lehetett állítani a hasonló kiállítású külföldi kötésekhez. S mikor egy-egy nagyobb munkánál teljesen kifejthette, kedveltje lett a magyar amatőröknek. Pedig az ilyen amatőrnek finom, kényes ízlése van. Érti az ornamentika művészetét, avatott a miniatúra és a figurális díszítés minden részletében, s meg tudja becsülni az elegancziát, a művészetet a könyvek tábláin. Se baj, ha egy ötforintos könyv kötése száz forintba kerül, csak olyan legyen a kötés, mely művészi érzékére kellemesen hat. És Gottermayer Nándor ebben mesternek bizonyult. Amit a könyvkötészet remekeiből az ezredéves kiállításon bemutatott, ahhoz hasonló csak a párisi kiállításon volt látható. Az állam aranyéremmel tüntette ki Gottermayer Nándort, ki a milleniumi kiállításon zsüritag volt s tizenegy külföldi kiállításról hozott haza elsőrendű kitüntetéseket. A műintézet, mely a lövész-utczában egy többemeletes lakházat tölt be, érdekesen jelöli meg e derék mester haladását, ki a váczi utczai szegényes műhelyben kezdte meg pályáját. Az az út a váczi-utczából a lövész-utczába, a magyar könyvkötészetnek egész újkori történetét foglalja magában Ennek az iparművészeti ágnak ő szerzett tekintélyt, lendületet és közönséget Magyarországon. Ha nagy és díszes munka kiállítása kerül szóba, az ő neve versenyen kívül szerepel. Saját külön rajzolói a mester felügyelete alatt szakadatlanul dolgoznak, hogy a könyvkötészet újabb és újabb remekléseit produkálhassák. Gottermayer ma már intézetében sok száz embert képes folytonos munkával ellátni, mert a kiadók épp úgy mint az amatőrök feltétlen bizalommal viseltetnek ízlése és szolidsága iránt. Ahol úgy kötnek könyveket, mint Gottermayer Nándor s ahol ezeknek a kötéseknek állandó vásárló közönsége van, ott intenzív kultúrának kell jelen lennie. S ez a szempont az, ami előttünk becsben igen magasra helyezi Gottermayer könyvkötészeti műintézetét, s a mestert, ki annak élén áll. S bennünket ez annyival inkább érdekelhet, mert ez az egyetlen hely, ahol magyar porczellánnal találkozhatunk. Ez a legújabb vivmány a magyar műipar terén, mely kizárólag Fischer Emil érdeme. S a magyar porczellángyártás megteremtője, s az ő gyárában készülnek olyan porczellán-tárgyak, minek eddig csak méregdrága import útján jutottak hazánkba. Ez emeli nevezetességgé Fischer Emil áruházát, mely amellett, mint már mondottuk, specialitása is a magyar műiparnak. A gyár az Üteg utczában van. Fölötte érdekes annak berendezése s hogy csak egyet említsünk, külön műfestészeti osztálya is van. Mert a festészet és szobrászat legszebb, s művészi tekintetben is legértékesebb formáit adja kölcsön a porczellán-gyártás műiparának. Nincs stil, stil-árnyalat, melyre rá ne bukkanánk, ha ez érdekes telepen látogatást teszünk. A magyar munkások sokaságából élesen kiválnak az öreg, routinos külföldiek, kik Sévres, Meissen és egyéb híres porczellán-gyárakban szerzett tapasztalatait itt értékesítik. A budapesti elegáns világ jól ismeri e gyárt s annak készítményeit. De az áruház megérdemli, hogy országos figyelem és méltánylás tárgya legyen. A beszélő kagyló. — Deckert és Homolka czég telepe. — Hinni a villamosság csodáiban: ez ennek a századvégi pogány világnak egyedüli hitvallása. A gépekbe szoritott villám, amely kerekeket hajt, ír és beszél, félelmetes a maga fönségében, csodatevésének ezerféle formájában. Úgy vagyunk vele, mint a természet csudáival. Megszoktuk, hogy a villamos erő egy pillantás alatt mértföldekre röpíti írásunkat, hangunkat s ami újabb meglepetést hoz az idő, azon már el nem szörnyüködik senki, hanem azt mondja rá: természetes. Természetes ma minden; az is hogy a nappalt fölváltja az éjszaka, az is hogy az éjszakát nappallá varázsolja a villamos fény ; természetes az égből lecsapó villám és természetes ami elhárítja; a telefon, a fonográf és az elektrotechnika minden vívmánya. Kérdezzék meg az utczát, amely a villamos kocsikat száguldani látja, eszébe jut-e csodálkozni rajta? Nem, mert a modern ember abban a hitben nevekedik föl, hogy minden csoda természetes s mindaz amit természetesnek hisz, csoda. Meseszerű gyorsasággal halad a tökéletesedés felé minden. Kivált az a tudomány, amely a villamos erő teljes kiaknázását tűzte ki czélul, itt Magyarországon nem egy olyan epokhális eredménynyel lepte meg a világot, amely azóta mindenfelé hódít, dicsőségére a magyar észnek és a magyar szorgalomnak. De valamennyi újabb magyar találmány közül egy sem bizonyult olyan korszakosnak, mint a hangosan beszélő grafit-mikrofon, amely a telefon készüléket tökéletesítette. Annyira, hogy ma már nélkülözhetetlenné vált. Megerősíti a hangot, amely tisztán, érthetően cseng a legmesszibb távolból is s igy megkímél attól a sok bosszúságtól, amely a grafit-mikrofonnal föl nem szerelt telefon használatakor idegessé tesz mindannyiunkat. Ennélkül alig volna gyakorlati értéke a budapest — bécs—berlini telefonvonalnak, amely a XIX. század egyik csodája. A szó elhalna útjában s a berliniek