A Hét, 1910. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1910-06-12 / 24. szám
379 romnegyed ötkor gróf Lánczyhoz és félhatkor jött vissza. A pácziensei azalatt vártak és mire valamennyivel végezett, félhét volt. Ma benn alszik a városban. Valahogy elhitte. De tovább faggatott: — És te voltál az utolsó ? — Én. — De hiszen már három órakor elmentél hazulról ! — Igen. Mire odaértem, félnégy volt. Akkor tizennégyen ültek a várószobában s ezek közül tizenegygyel végzett háromnegyed ötig. Akkor bocsánatot kért és elment a grófhoz. Maradt a tizennégyből három és én, az négy. Közben jött még kettő, az hat. Ez a kettő egy anya és a kislánya volt, akik megkértek engem, hogy bocsássam be őket előbb, mert a kislánynak óriási fájdalmai vannak. Engedtem a kérésnek és így utolsónak maradtam. A doktor fél hatkor jött vissza, az öt páczienssel egynegyed hétig kínlódott s akkor én már úgy gondolkoztam, hogy ha eddig vártam, hát most már nem megyek el s negyedhét volt, amikor bemehettem hozzá . . . Mikor ezt elmondtam neki, láthatólag megnyugodott, így e levél halvány leírásából is megítélheted, hogy ez az alibi nem volt rosszul kieszelve. De az ő kriminalista esze nem hagyta nyugodni. Gyanús lehettem neki, mert tovább fürkészett. — Miért van rajtad ez a sürü fehér fátyol ? Ezt sohse viseled. Erre is tudtam mondani valamit. — A fogorvos rendelte. Azt mondta, hogy óvjam a széltől a fogamat, amelyet most kezel. Ne nyissam ki a számat és hordjak sürü fátyolt. Egy perczig úgy látszott, mintha belenyugodott volna a dologba. De aztán újra feltámadt benne a gyanú. — Melyik fogadat kezeli? Most egy kicsit meg voltam akadva. Egy éve nem voltam már a fogorvosnál, hála Istennek, s nem tudtam neki kezelhető fogat mutatni. Azt mondtam : — Hogyisne ! Majd a fogaimat mutatom neked ! Csak nem hiszed, hogy hazudtam? — Nem, nem — mondta zavarodottan — és belátta, hogy ez már nagyon brutális módja volna a vizsgálódásnak. Tehát másfelé kereskedett. — Beszélni fogok holnap dr. Szákival — mondta csöndesen, de nem minden fenyegető árnyalat nélkül. »Beszélhetsz vele, — gondoltam magamban — még ma este levelet irok neki. Udvarol nekem már egy félév óta és boldog lesz, ha ugyanezzel a hazugsággal telehazudhatja a fejedet.« És azt is gondoltam, hogy még ma este Kok Jánosnak is, aki ugyanabban a házban lakik, ahol a fogorvos és aki miatt az egész fogorvos-históriát kitaláltam, hogy a holnapi nap folyamán valahogy ne mutatkozzék a házban, mert az uram ott fog járni és félő, hogy . . .« Ida (bejön) : Kérem, nagysága, itt van a nagyságos úr. Az Asszony (megriad) : Hogyan? Visszajött? Ida: Igen. Az ügyvédi táskáját itthon felejtette. (Belép a verandára az ügyvéd, mosolyogva, kezében a táskával.) Az Asszony (rémülten dől rá a levélre) : Te . . . te ... te itthon felejtetted a táskádat? A Férj : Igen. De . . . (Észreveszi az asszony zavarát.) Az Asszony : Mit »de« ? A Férj : Miért feküdtél rá arra a levélre ? Micsoda levél az ? (Közeledik az asztalhoz.) Kinek írsz ? Az Asszony (halálsápadtan) : A mamának. A Férj : Mutasd. (Elkapja a levelet.) Az Asszony: Jaj ! (Lerogy a székbe.) (Nagy szünet. Az asszony halványan, lecsukott szemmel ül a székben, mint aki legalább egy félórára meghalt. A férj egyre növekvő ámulattal, izgalommal olvassa a levelet. A szobaleány diszkrét kárörömmel sompolyog ki.) A Férj (miután végigolvasta a levelet) : Mi ez? Hisz ez nem anyádnak szól! Ez Elzának szól . . . és . . . és . . . (bámul). Az Asszony (nem szól semmit). A Férj : Mi ez? (A levelet nézi.) Tegnap,szerdán? Hiszen tegnap, szerdán egész nap együtt voltunk! Reggeltől estig künn voltunk Rákoscsabán, Póréknál! Az Asszony (hallgat): A Férj : És aztán ... ez a jelenet, amit itt leírsz, sohasem történt meg közöttünk . . . sűrü fehér fátyolt sohse láttam rajtad . . . sőt kértelek, hogy viseld a por ellen, de sohse akartad, mert féltél, hogy elrontod vele a szemed ... És mi ez a fogorvos ? Soha életedben nem volt még egy rossz fogad se ! Sohse voltál fogorvosnál ! Az Asszony (hallgat). A Férj : És dr. Száki udvarol neked? Én úgy tudom, hogy dr. Szákinak holnapután van az esküvője .. . a Veress-leányt veszi el, akivel négy év óta jár jegyben . . . Az Asszony (hallgat). A Férj : És micsoda János lakik a Váczi-körúton, abban a házban, ahol Száki ? Annak a háznak a földszintjén banküzlet és festékraktár van. Az első emeletén egy nagy szabóüzlet van. A másodikon lakik Száki az egyik lakásban és özvegy Grószné a három leányával a másikban. Harmadik emelet pedig nincs ... Mi ez? Mi ez? (Nagyszünet.) A Férj : Mi ez ? Az Asszony : Én . . . én. . . (Megint hallgat.) A Férj : Ezt nem értem. (Belebámul a levélbe.) Az Asszony : Tudod ... én Elzának minden héten írok egy ilyen levelet ... én ... én érzem, hogy neked nem tudnék hazudni, mert olyan okos vagy, olyan ravasz vagy, olyan agyafúrt vagy ... és nem tudnálak megcsalni soha . . . már csak azért sem, mert biztosan rájönnél három keresztkérdés után . . . hát . . . én érzem . . . hogy valahol ezt végig kell csinálnom . . . nem marad meg bennem . . . Valahol ki kell adnom magamból a hazugságra való készségemet . . . valahol végig kell élveznem azt a gyönyörűséget . . . valahol kell, hogy fölötted hazugsági győzelmeket arassak. Hát ha az életben nem megy . . . hát így . . . levélben hazudom neked . . . azaz hazudom azt, hogy hazudtam . . . mert kell, kell, az egészségemhez kell . . . A Férj (bámul.) Az Asszony , Elza meg örül neki ... én meg kitombolom magam egy darab papíron minden csütörtökön, s aztán folyton igazat mondok neked egy hétig . . . óh, mily szerencsétlen asszony is vagyok én! (Sírva fakad). A Férj : Te kis buta. (Megcsókolja, a levelet visszadobja az asztalra és elmegy hazulról.) Az Asszony (letörli könyeit és utána néz) : Imádom ezt az embert . . . milyen okos, milyen bölcs, milyen megbocsátó . . . (Leül és folytatja a levelet, igy) •' ’•• • • és félő, hogy az uram meglátja, különben is gyanakszik, mert abban a házban csupa gaz-