A Hét, 1915. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1915-08-29 / 35. szám
482 műtárgyakat elraktározták a pinczékbe, ahol magányosan mereng az idők fordulóján a milói Vénusz. A régi képeket belepi a por, az őrök pedig talán már rég elestek ... És hova lettek a párisi esték ! A karneválok éjszakái most sötétek, mert jöhetnek a német repülőgépek ... A sötétben drámát játszanak. Páris halott. Az U-költő. Nem futurizmus. Korántsem. D’Annunzióról van szó, aki az U-naszádok mintájára a tenger alá szállt. A fülébe jutott már, hogy a gránátoktól való irtózása hősiességének rovására íródik, így minden héten kifundál valamit, amivel rettenthetlenségét akarja igazolni. Nemrég szúnyogként szárnyalt Itália mosolygó ege alatt, most a kék tenger habjai alá bújt. El vagyunk tőle ragadtatva, s ha nem veszi tolakodásnak, kinevezzük U-költővé. Számot nem kap, egyrészt mert számozatlan költőnek lenni elegánsabb dolog, másrészt pedig azt hiszszük, hogy a Parnasszus albérlői között nem akad úgysem követője. D’Annunzio egyedül fog állani. A földön, föld felett és víz alatt. Dallamos szónoklatait a föld megaczélozza, a napsugár bearanyozza, a tenger csillogóbbá teszi. Ő az összes elemek közt elemében van. Sőt mi már azt is meg tudjuk állapítani, hogy elemi csapása Olaszországnak. Makaróni. A Dardanellák ostroma miatt makaróniinség ütött ki Olaszhonban. A jellegzetes csőtészta fogytán kezd lenni, s a minden olajjal megkent náczió vérébe ezeken a hiányzó csövecskéken fog befolydogálni a háború iszonyatának tudata. Eddig tajtékot túrtak, furozókat jártak, most azonban közel van az idő, hogy liritáljanak. Csak egy furulyányi makarónit kell előszedniök, s ebbe egy pár lyukat harapniuk. Kiülhetnek a tengerpartra, belesóhajthatják bánatukat a reszkető csőbe, s elmerenghetnek az élet fölött. Majd megismerik ők is az utalványrendszert, s beleszoknak, hogy egyik nap a külsejét egyék meg a makaróninak, a másik nap pedig azt, ami benne van. És távcsövet is csinálhatnak nemzeti eledelükből, nézhetnek rajta a jövendőbe. A jövendőjükbe, mely veszedelmesen makarónijellegü. Egy nagy ür, amelyről már leszárad a tészta. — Sóhivatal. A francziák sószültséget látnak. A nemes gallok megrohanták legutóbb a sóhivatalokat, hogy felszerelhessék éléskamráikat és sótartóikat. .A franczia anyák kényeiből elfelejtettek sót főzni, pedig ezúton pótolhatták volna a hiányt. A franczia azonban megbódult a vérszagtól, s nem lát nemesebb czélt a bocheok irtásánál. A kultúra csatornáinak lövészárkokká alakítása most odavezetett, hogy elfogy a sójuk. Deputácziók indudtak a sóhivatalokhoz. Sőt, sót fordított a tömeg. És a sóhivatalnak nem nyílott meg a szíve. Elutasította a tömeget. Hiába, a sóhivatal nem tudott könyörületes lenni, nem volt meg hozzá az anyagi alapja. A francziák helyzete most már joggal mondható kétségbeejtőnek. Nemcsak offenzivájuk dőlt dugába, nemcsak a nemzet szine-virága veszett oda, hanem egyetlen szalmaszálukat is elégetik a tüzes üszők. Most már a sóhivatalhoz sem mehetnek többé ! — Lányok a katonavonatnál. Tegnap megint elindult egy menetzászlóalj és a szép és vidám pesti nők megint künn voltak a pályaudvaron, az induló kocsik előtt, a zene mellett álltak, és az egész, hosszú, hosszú katonavonat eldefilrozott előttük. Talán így gondolták : elbúcsúztattak öt-hatszáz halálba induló magyar legényt (mert a hatszáz között nincs iíz se, aki magamagának meg merné vallani, hogy feltétlenül bízik visszajöttében) s honleányi figyelmük — így gondolják — végtelen jól eshetett annak az öt- vagy hatszáz szálas magyar legénynek. Pedig oly hidegen és kegyetlen közömbösséggel állottak ott, mint ahogy raffináltabb idegekkel az ostobán izgató drámát szokás a páholyból nézni, vagy még inkább, — mert ott is vérre megy — Barcellónában a bikaviadalt, vagy a gladiátorjátékot Rómában kétezer év előtt. Az a halálba búcsúztatott öt-hatszáz magyar legény pedig látta a szép és vidám pesti nőket világos nyári ruhákban, üdén, az élet pirosságával és friss leheletével az arczukon, és mindnek nagyon összeszorult a szive és ökölbe szorult a keze látatlanban és végtelen keserűség lepte el a szájuk izét. És tán soha — később, a fronton sem — oly gyűlölettel nem fognak gondolni angol, galádságra, orosz nagyherczegnőkre, technikára és mit tudom én mire, mint ahogy azokban a kegyetlen percekben gondoltak. Ők a bizonytalanba indulnak, a szenvedések és férfiúi nélkülözések közé, a szép és vidám pesti nők pedig még az utolsó perczben felvontatják előttük az élet reményszínes lobogóját, exhumálják az emlékeiket és sejtetik velük a szerelmet . . . Istenem, minek is mennek a lányok az örömök temetésére ? . . . IRODALOM. Freud professzor — magyarul: Az új utakat járó tudós, mikor már felfedezéseinek eredményeit a tudós világgal elfogadtatta és saját maga vállalkozik arra, hogy mélyebb, komplikáltabb és nehezebben hozzáférhető kutatásainak anyagát a nagyközönség, a laikus, de érdeklődő publikum számára is hozzáférhetővé tegye, e munkakivonatos, popularizáló és csak lényegekről beszámoló írásművek elkészítésében rendesen ott hibázza el a dolgot, hogy mindenáron és legelsősorban meggyőző akar lenni, holott a tulajdonképpeni feladat ebben az esetben sokkalta inkább a megértetés. A megértett tudományos probléma, akár elméleti, akár gyakorlati eszközökkel történik is e megértetés, magában is elegendő, hogy a befogadók egy nagy részében elegendő érdeklődést keltsenek ahhoz, hogy a meggyőzést az egész műben s ne e rövidre fogott összefoglalásban keressék, összefoglalások és kivonatok sohasem lehetnek dokumentáris erejűek, az a tudós tehát, aki a meggyőzésben látja a maga népszerűsítő munkájának fő czélját, lehetetlen munkára vállalkozik. Ezt a feladatot szinte tökéletesen értette meg Freud bécsi professzor, aki kutatásainak egész területén maga végzi el a könnyen megértető kivonatolásnak ezt a munkáját s ilyenfajta művei gyakran sokkal több sikerrel járnak, mint azok a magyarázatok, amelyekkel tanítványai szolgálnak, ha kevésbé elhitető és bizonyító erejűek is. Freud népszerű munkái közül most három kötet jelent meg magyarul, egyik közülök, a pszichoanalízisről szóló, immár második kiadásban. Ez a kötet jóformán teljes képét adja a freudi elméletek egész jelentőségeinek, amelyek nemcsak új utakat jelöltek ki a tudós kutatás számára, hanem kész és felhasznált gyakorlati eredményeit az orvostudomány éppúgy felhasználja már, mint az esztétikai litteratura, s a keresés és vizsgálat egész sereg más területe. Röviden és primitíven összefoglalva, Freud felfedezése éppen azokra a területekre vonatkozik, amelyekkel szemben a tudomány teljesen tanácstalanul állt, kiváltképpen az okok és indítók megkeresésében; az emberi életnek olyan fizikai jellegű tünetei ezek, amelyeknek semmiféle biztos alapú és kimutatható szervi oka nem lévén, oda