Hetedhéthatár, 2002 (6. évfolyam, 1-25. szám)
2002-12-20 / 25. szám
12 Keszthelyi Jenő - Mit kérdeznek, mit gondolsz? - Mindent. - Mi mindent? -Amit egy horgásznak tudnia kell a szabályzatokról, horgászati jogról, halakról, etikáról, amit a füzetedből meg a könyvekből tanultál, s netalán tőlem, ha a kamatlábaid helyett rám is figyeltél néha. - Nem vagyok én horgász - mondja Jóska barátom fanyarul, közgazdász fűszertelenséggel. Bőszen rejtegetett vizsgalázát az üres zakózsebben való szorgalmas kotorászással, nyakkendő-igazítgatással leplezi. Tárul az ajtó, belesek, szemben hárman ülnek, mint a bíróságon, és Jóska eltűnő árnyékát kettévágja a rézkilincs. Rágyújtok és böngészem a paravánokon függő, pompásan színezett dalismertetőket. Alakra a kecsege tetszik a legjobban, fejre a pisztrángsügér a vérszomjas szájállásával, farokra az angolna, szemre az ábrándos tekintetű, jámbor pontyok. Morbid párhuzamok kelnek agyamban. A tüskés pikóról örökké zsémbes főnököm jut eszembe, a galócáról a gyilkos, légyölő jelzők, a dunai ingoláról Budai Ilona, a gyógyszerésznő. Kilincs nyikordul, és Jóskám széles köríve alatt látom a jó öreg pénztáros kopasz fejét. - Na, mi van? - Megvan. - Mi van meg? - Az engedély, itt a zsebemben, te elefántfóka. -Na látod! Gratulálok. - Hüüü! - Mi az a hüüü? - Megfaragtak, mint cigány a nyárfát. - Mit kérdeztek? - Mindent. Jóska belső zsebébe nyúl, és előhúzza a kék könyvecskét, körmére koppantja, tenyerébe csettenti, kinyitja-becsukja és átteszi a másik belső zsebébe. Zakóját szellőzteti, félek, hogy elrepül, mint Rebi néni lelke a balladában. - Gyere kávét inni, rádfér. - Konyakot is! Megérdemlem. Feszes eleganciával fordul ki az egyesületi iroda lengőajtaján, sodródok utána. Mintha világvárosi sztrádára lépne csúcsforgalomban, jobbra-balra néz, aztán zokniig cuppan a sárga víztócsában. - Na, mesélj! - Először is azt firtatták, mi a horgászat célja. Mondom, hogy a halfogás, ez napnál világosabb. Micsoda kérdés! Fejtsem ki, hogyan, miért, merre, meddig. Mondom, hogy sportszerű módszerekkel, megengedett eszközökkel ésatöbbi, hogy ülhessek a természet paradicsomában a nádiverebekkel és kipufogjam a munkahelyi és környezeti ártalmakat, a beosztottjaim hülyeségeit, a Trabant-gázt meg a gyerekricsajt. - Hát ez az! - Le is szálltak erről a témáról. Azt kérdezi a titkár nyomban, hogy mik lesznek az én jogaim, ha egyesületi tag leszek. Ördögi kör. Mondom, hogy horgászhatok orrvérzésig, a többi meg le van írva az igazolványban. Aszongya, mi van ott leírva? Hogy lehet valaki ennyire maximalista! Elhadartam a demokráciát, aminek a szele még az ágyban is a fülemet simogatja, hogy részt vehetek, választhatok, szavazhatok, tartózkodhatok minden fórumon, kiváltképp a közgyűlés Himalájáján. - Jó a válasz. - Naná! Lecsap rám a horgászmester erre, hogyan kell bánni a megtartott halakkal. Szusszanni sem hagytak. Mondom, hogy tisztességgel van választási lehetőségem jószerivel három is. Vagy fejbe kólintom, vagy vízbe teszem, vagy azonnal megeszem. Aszongya, ne humorizáljak. Mondom, hogy a halevés komoly dolog, már csak az ipszilonszálkák miatt is, ha siet az ember. Legyintett. Azt kérdezi, hogy szabad-e a halat a fürdőkádban tartani? Természetesen, ha az asszony megengedi, meg akkora csak a hal, hogy elfér benne kényelmesen és víz is van még a kádban rajta kívül. Naná, majd halastavat ások neki! Megint rámförmedtek. - Tovább! Mi volt még, Józsikám? - Etika. - Mégpedig? - A csend. Kérdezi az öreg, tudod, a pénztáros, hogy kiabálhatok-e a vízparton? Mondom, hogy nem, de ha nagyon muszáj, vannak kivételek. Micsodák, gyötör tovább. Lököm, hogy ha nagyon nagy halam van és te messze vagy például, ha faszálka ment a nadrágomba, vagy még azon is túl a szégülőkén, vagy ha ráejtettem a lábujjamra a húsvágó deszkát. No meg veszély esetén, mondom. Aszongya, milyen veszély esetén? Meglepett a kérdés. Hát milyen a veszély, egy igazi frankensteini sztori? Például, ha slicces gatyában beleesek a vízbe a harapós csukák közé, mondom neki. Erre még elnézően és kárörvendően röhigcséltek is. - Jó, és aztán? -Aszongya a horgászmester, mi az a cifra kölönte. Azt hittem, valami kuruc kacagányon lógó micsodát vizionál. Aztán beugrott, hogy védett hal. Jó. Mondjak még egyet. Gondoltam, kifigyelem az éberségüket, mondom, hogy hetényi máma. A pénztáros rámförmed erre, hogy a Hetényi az pénzügyminiszter volt, a máma az petényi. Nekem mondja! Nem akartam már idekeverni a Petényi Mártát, ő meg a gyerekkori szerelmem volt, úgysem ismerik, meg az olajam is nagyon sercegett már a tűzön, amit nekem raktak. No, még nevezzek meg védett halakat. Magyar bucó. Van rokona? Német bucó, mondom. Jött a keresztkérdés, hogy mi a különbség? Sóderülek, hogy nem vagyok én nacionalista. Erre kirúgtak, de az öreg kopasz már közben legyártotta a papírjaimat. Átölelem a vállát, megyünk a füstös cukrászda felé szemerkélő, langyos, tavaszi esőben, és boldogsága a toronyház tetejére repít engem is. Aki horgász akar lenni Első dobás hetedHÉTHATÁR 2002. december 20. Éger-Fatál bolt Pécs, Király u. 58. alatt Telefon: 72/313-402 • fatálak • tálalók • reggelizőkészletek • virágdíszek • • ajándéktárgyak • étkezők • kerti bútorok • • szőrmeáru (báránybőr, birkabőr, játékbirka) • • vászontörülközők • zengővárkonyi bodorvászon • Nyitva: hétköznap 9-17 óráig, szombaton 9-12 óráig