Hetedhéthatár, 2003 (7. évfolyam, 1-25. szám)

2003-01-10 / 1. szám

2003. január 10. hetedHÉTHATÁR 3 Célhoz ért az Európa levél 2000 Lapunkban már hírt adtunk róla, hogy 2000-ben öt soproni polgár nagy mére­tű levél elkészítését tervezte, amelyet rekord méretű borítékba helyezve kí­vánt eljuttatni az Európai Közösséghez. A hatalmas boríték elkészült, felszerel­ték egy fahenger palástjára és Sopron­ban három helyen: a Sopron Plaza-ban, a városházán és a Pannónia Med­ hotel­­ban állították ki egy-egy időre. A 8x4 méteres boríték hivatalos feladói (mint a képen is látható): dr. Winkler András intézetigazgató, tanszékvezető egyete­mi tanár (egyben az „Európa levél 2000’­ Alapítvány elnöke), dr. Juretzky Csaba jogász, Nagy László vállalkozó, a Pán Európai Piknik Alapítvány titká­ra, Kuntz Zoltán újságíró és Hillebrand Imre nyomdatulajdonos. A címzett: Pat Cox, az Európa Parlament elnöke. A borítékra mindenki ragaszthatott bélyeget, aki úgy gondolta: hazánknak az Európai Közösségben a helye. Le- A Hetedhéthatár magazin fő támogatója a Mohácsi Farostlemezgyár Rt. Lapunk további támogatói: BIOKOM Kft. Buttinger János az Élelmiszerkereskedelmi Rt. elnök-igazgatója (a pécsi általános iskolák általa jutnak hozzá lapunkhoz) Mecseki Bányavagyon­hasznosító Rt. (a komlói és Komló környéki iskolák e cég által jutnak hozzá lapunkhoz) Szigetv­ári Takarékszövetkezet (a szigetvári és Szigetvár környéki iskolák általa jutnak hozzá lapunkhoz) Iparos Kisvendéglő Éger-Fatál Bt. Kecskemét Comptel Kft. Magyar Áruk Klubja velet is mellékelhettek a polgárok, ame­lyek szintén a borítékba kerültek. A nem kis műszaki feladatot, az óriás boríték elkészítését, szállíthatóságának, a boríték bemutathatóságának megol­dását soproni iparosok és a Nyugat- Magyarországi Egyetem Faipari mérnö­ki Karának oktatói, hallgatói végezték el. Az óriás boríték 32 m2 felületű, és két év alatt közel 22 ezer bélyeget ragasz­tottak rá. Több, mint százan vették a fáradságot és levelet is írtak a boríték­ba. A levelek olvasása rendkívül tanul­ságos volt és, mint arról az Országgyű­lés Európai Közösség Integrációs Bi­zottsága előtt a szervezők beszámolhat­tak, az EU-hoz való csatlakozást támo­gatták, sürgették. Az Európa levelet 2002. november 19-én a Magyar Posta kézbesítette Strasbourgba, ahol az Európa Parlament elnöke, Pat Cox úr fogadta azt. A leve­let 8 napon át szemlélhették meg az ér­deklődők. Sokan voltak. A Magyar Posta tehergépkocsin száll ?si Cox President of the Sorcpei­n Parliament Mr Us/Jo NAGY Dr András WINKLER Mr Imre iUU.KBRAND Dr Csaba JDRliVZKy MrZo!WoKUN!Z «14*460 OiXtfrCO? rusfiiavír it m (1-9400 80PKQK Hungary Dear Sire. Thank you very mucii lor your letter of 15 November 2002. which «as presented to me as a large envelope carrying hundreds of stamps gathered by Hungarian citizens on behalf of the citizens of Sopron and of Hungary by tbc Vice-President of the National Assembly. Mr József Szajcr. It was prominently displayed in the Parliament to coincide with the enlargement event. which the European Parliament organized on 19 November 2002® Strasbourg. During the nressoiaiioo of litat envelope, I was also given a piece of the barbed wire, which -in a gesture of civil courage and strength- «os cut in Sopron in 19Ü9 to allow OUR citizens to move freely, t.ct me take this opportunity to thank you also for that symbolic giß, which has two special place to usy office and will always remind me of die lirst breach in :he Iron Conain. 1 look forward to I lungary and the citizens of Sopron joining the European Union In the very ucar future. Your sincerely. Pst COX Pat Cox, az Európa Parlament elnökének levele Következő számunk január 24-én jelenik meg A feladók Az Európa levél az Európa Parlament épületében Strasbourgban látotta az erre a célra készült kábeldob­ra felcsévélt óriás borítékot és a felállí­tásához szükséges váz­szerkezetet. Sop­ronból 17 órás út után ért célhelyére. A Magyar Posta történetében eddig ez volt a legnagyobb kézbesített levél. Az Európa levelet Pat Cox elnök úr december 6-án levélben köszönte meg a soproniaknak, a magyaroknak. I V* Mr. Pat Cox JL jLsjjfe Preside»! of ihr F.ttniprt­ yp Allee du Printemps Wt gig; B.P. 1024/F ij I--(1 71170 strasboufl'ljHjl

Next