Hetedhéthatár, 2006 (10. évfolyam, 1-15. szám)
2006-01-13 / 1. szám
2006. január 13. hetedHÉTHATÁR 3 A Hetedhéthatár magazin fő támogatója a Mohácsi Farostlemezgyár Rt. Lapunk további támogatói: BIOKOM Kft. BÉV Rt. Bázis-Art Generál Finish 987 Kft. Szigetvári Takarékszövetkezet (a szigetvári és Szigetvár környéki iskolák általa jutnak hozzá lapunkhoz) Iparos Kisvendéglő Eger-Fatál Bt. Kecskemét Netmester Produkció www.netmester.hu Amennyiben kedveli lapunkat, támogassa a Hetedhéthatárt előfizetéssel! Kérésre postai utalványt küldünk (7614 Pécs, Pf. 59.). Bankszámlaszám: 50100112-12005985 Kocsis József A kisváros sebesebb sodrású utcái közt nyugtató csöndességű mellékág a Kert köz, ahol megcsendesedik és elhal egészen az utcalárma, megáll a lüktetés, és az idő folyása halk fodrozódássá szelídül. Lassú, örvénylő sodrában egymáshoz koccannak itt a valaha volt dolgok a mostaniakkal, megkülönböztetni is alig lehet őket, ahogy vetődnekhömpölyödnek együtt, kocódva. Egyik szélén házak állnak ismerősen, évtizedek változatlanságában, csak a színek fakultak valamelyest, és a repkényfüggöny lett sűrűbb némelyik előtt. A járda mellett keskeny gyepsáv húzódik, megtelepülni vágyó virágágyak próbálkoznak erőtlenül; a szemközti kertvégek kerítéseit befonja vastagon az iszalag és a borostyán, mintha az idő vastagodott Dallamcsengő volna rá a drótfonatokra. A várostesthez szervetlen kapcsolódásával zárványként létezik itt egy megkövesült létállapot; a zsákutca észrevétlen bejáratát elkerülik rendre azok a különös események, amelyek kitérésre késztethetnék az idő folydogálását, tagolhatnák múlásának monotóniáját. A napok mintha sokszorosító gépből perdülnének elő. Az árokparton egyhuzamban növekszik a papsajt és a pásztortáska, a nedvesebb közepéből sűrűbb és sötétebb növényzet ágaskodik taréjban, amíg el nem fekteti valamenynyit egy-egy lezúduló zápor. Ilyenkor a sárhabosan hömpölygő langyos vízben mezítlábas gyerekek csobognak, partján füvet tépdesnek a hátsó udvarokban növekvő aprójószágnak a családok öregei, akik nemrég még ők maguk rohangásztak visongva az áradó vízben, amikor még mások voltak az árokpart tápláló füvét szedegető öregek. Mostanra valamit mégiscsak változott a világ: eltűnt az árok, a víz a vastag betonborítás alatti csövekben zubog el valahová, eltűntek az árokparti gyomok, el a füvet tépegető csöndes öregasszonyok, fölkerültek a kertvégekkel összeérő dombháti temetőkertbe véglegesen, ahová addig is följártak gyakran sírokat gondozni a kerti utak meredekén. Ezen eltöpreng néha Namma, hogy mikor is történt mindez, egyszercsak így lett, egyedül maradt közülük kilencvenvalahány évesen. Azóta aztán így van. Amióta lebetonozták az utcát, más változások is történtek. Nammának legelőbb az tűnt fel, hogy elmaradoznak az emberek, akik nemrég még csoportokban jöttek temetések idején, beköszöntek, és temetői csokrokkal, koszorúkkal vonultak a kertjén át a temetőig kitaposott meredek ösvényen, hogy ne kelljen a fél várost megkerülniök. Apró szívesség volt ez, semmibe sem kerülő figyelmesség, köszönet sem járt érte, csak néhány barátságos szó a házbélieknek. Eleinte jött még néhány jó ismerős, csalódottan baktattak visszafelé, egyre többször esett úgy, hogy zárva találták valamelyik közbeeső kertvégi kiskaput. Nem maradhat örökkön nyitva, bárki besurranhat, ki tudja, milyen szándékkal, mondták magyarázatképpen a háziak, ha ott voltak, és kizárták a kaput alkalmanként, de erre számítani nem lehetett. Namma csodálkozott ezen, eddig nem surrant be senki sehová, ugyan miért is surranna, gondolta, és a maga kiskapuit kinyitva hagyta a kertvég mindkét oldalán, ha mégis arra járna valaki. Amióta lebetonozták az utcát, bejárt a szemetes autó is rendszeresen, és a nehéz hókotró is befordult nagy havak idején, ami könnyebbséget jelentett, ennek örült nagyon. Olykor egy-egy idegen autó is betévedt véletlenül, egy ilyen megállt egyszer a háza előtt, két férfi szállt ki a hátsó ülésről, hogy nem tudnak-e eladó házat a környéken, és járt a szemük körbe, mint a becsüsöké a vásárban. A lányáék voltak éppen nála, a lánya lerázta gyorsan az idegeneket, nyugtalanul nézett az elsuhanó gépkocsi után, és csak annyit mondott: - Ilyeneket ne engedj be, anyám, ha egyedül vagy. És alá ne írt semmiféle papírt. Nem értette, mitől kellene félnie, csak rábólintott. A lánya gyanakvó, azt sem szereti, hogy néha idegen lányok jönnek ruhát varratni - ebben a korban, büszke erre nagyon, és amíg az egyikről mértéket vesz, a többiek járnak-kelnek a lakásban, viháncolnak. Mi történhetne, gondolta, legfeljebb elemeznek valami jelentéktelen holmit, mit találhatnak nála. Egy volt, igaz, akivel megjárta, de nem közülük való, egyedül járt a próbákra, a férje megvárta mindig a kocsiban a ház előtt, amikor kész lett a mun(folytatás a 4. oldalon) Következő számunk január 27-én jelenik meg