Hétfő, 1939 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1939-02-27 / 9. szám

12 * KÖZGAZDASÁGI FIGYELŐ Suttogásokkal szeretnének egye­sek zavart kelteni a közvélemény­ben, amikor a v­állalkozási kedv ha­nyatlásáról helyeznek el a hiszéke­nyek körében egy-egy hírt. Nos, álljon itt a következő hír: gróf Ze­lensky Róbert­, Magyarország egyik leggazdagabb f­öldbi­rtokosa, aki hosszú ideig a háború előtti magyar politikai élet első vonalában állott, mezőgazdasági és ipari gépgyárat alapított. A vállalat korlátolt fele­lősségű társaság formájában egy­előre 50.000 pengő törzstőkével ala­kult meg. A törzstőkéből 42.500 pengőt a gróf fizetett be. 7500 pen­gőt pedig Gots János gépészmér­nök, aki technikai vezetője a válla­latnak és akinek már eddig is ér­dekes találmányai voltak a mező­­gazdasági gépgyártás terén. A vál­lalat ipartelepét a fővárosban állít­ják fel . Sok ásó esett az elmúlt napok­ban érdekelt körökben arról, hogy szükség van-e a felvdéki gyárak külön érdekképviseletére. A GYOSz részéről azon az állásponton van­nak, hogy a felidéki ipar problé­mái a GYOSz keretein belül is meg­oldhatók, a felvidékiek pedig arra hivatkoznak, hogy amíg a corpus separatum ténylegesen meg nem szűnik, addig érdekvédelmi problé­máikat maguk képviselhetik a leg­eredményesebben. A közeli napok­ban érdekes döntést várnak ebben a kérdésben a hivatalos tényezők részéről. * A mezőgazdasági kamarák meg­alakulása rövidesen megtörténik. A héten a kecskeméti kamara tartott alakuló közgyűlést, rövidesen sor kerül a szombathelyi, komáromi és miskolci kamarák megalakulására is. A kisalföldi kamarai körzet leg­esélyesebb elnökjelöltje gróf Khuen- Héderváry Károly, aki hoszú időn keresztül a győri kamarát vezette elnöki minőségben. A szombathelyi körzetben még nem alakultak ki az entropeonyok, előreláthatóan szent­­márrtoni Aadó Lajos országgyűlési képviselőt választják meg erre a tisztségre. •­ Az Országos Szeszértékesítő Rt. a napokban tartja felszámoló köz­gyűlését.­ Hír szerint a mezőgazda­sági szeszgyárak részéről mozgalom indult meg, hogy a közel húsz esz­tendő alatt jelentős mértékben fel­duzzadt és a felszámolás során fel­osztásra ker­ülő tartalékokból a kor­mány megfelelő hányadot biztosít­son azoknak a mezőgazdasági szesz­gyáraknak, amelyek majdnem húsz éven keresztül drágán termelt szesz­­készleteiket kénytelenek voltak olcsó áron a szeszkartelnek átadni. Ezek a mezőgazdasági szeszgyá­raik ugyanis a nyersanyagbeszerzés és a kevésbé modern gyári felszere­lés következtében sokkal hátrányo­sabb helyzetben voltak, mint az ipari szeszgyárak és ezért méltá­nyos az a követelésük, hogy most legalább a felosztásra kerülő va­gyonból kapjanak nagyobb hánya­dot, mint az ipari szeszgyárak. * A gorániai Hansa szövetkezet a napokban tartja rendkívüli közgyű­lését és ezen kimondja a Hangya Szövetkezeti Központhoz való csat­lakozását. A felszabadult területek hitelszövetkezetei is egymásután csatlakoznak az Országos Központi Hitelszövetkezethez. A gazdasági pályákon működő ke­resztény fiatalság régi kívánsága a hitelprobléma gyökeres rendezése. Az eredményes munka legfontosabb előfeltétele a hitelkérdés megoldása, különösen exportviszonylatban. A kontingensek eléggé megbízható alapot adnak a hitelnyújtáshoz, a pénzintézetek azonban a mai körül­mények között messzebbmenő ga­ranciákat követelnek. A keresztény exportőrök ezeket a biztosítékokat ma még nem tudják nyújtani. Ép­pen ezért az a gondolat merült fel, hogy külön exportbankot kellene alapítani, amely elsősorban a sze­mélyi hitelek rendszerét állítaná vissza és ezzel lenne segítségére a feltörekvő fiatal exportőrgárdának. Az elgondolást hivatalos körökben is rokonszenvvel fogadták. Budapest, 1939 február 27. 112. Szabad-e tizenkétezer pár harisnyát vásárolni egy köztisztviselőnek? Elkészült a résztelüzletekkel folytatott visszaélések letörésére irányuló törvényjavaslat Gróf Teleki Pál miniszterelnök programbeszédjének egyik mon­data széles körökben keltett nagy érdeklődést. A­­ miniszterelnök ugyanis bejelentette, hogy a részlet­­üzletek szabályozásáról szóló törvényjavaslat készen áll és az bármikor törvényhozás elé terjeszthető. A részletüzletek szabályozásának problémája évek óta foglalkoz­atja a gazdasági közvéleményt, de azokat a rétegeket is, amelyek a részleteken keresztül ezzel a kérdéssel szorosan kapcsolatban vannak. 1937-ben Bornemisza Géza kereskedelmi miniszter, egy interpellációra adott válaszában, már kijelentette, hogy a kormánynak megvannak az eszközei a részletrészletekkel folytatott visszaélések meg­torlására. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ebben az ügyben ankétet is tartott és a megbeszé­lés során az az álláspont alakult ki, hogy a szabályozás elsősorban hitelvédelmi kérdés és arra kell törekedni, hogy a részletüz­letek­­nél a beszerzés és eladási ár kö­zötti különbözet a normális mér­tékre szálljon le. Még adót sem fizetnek a részletüzlet-vállalatok . Ez időszerint a fővárosban há­rom­ nagy részletüzlet-központ működik, az A. B. C., az EBKA és a Concern. Az utóbbi részletközpont felszá­molás alatt áll, illetve részben a Polgári Gazdasági Szövetkezettel együttesen dolgozik. A Hétfő értesülése szerint ille­tékes helyen érdekes szempontok alakultak ki a részletü­zlet szabá­lyozásával kapcsolatban. Elsősor­ban meg akarják vizsgálni azt, hogy a részletüzleteket köz­­pontosít­ó vállalatok milyen iparengedély alapján dolgoz­nak. Az érdekeltek részéről ugyanis azon a véleményen vannak, hogy a részlet­központok működéséhez, miután azok inkább csak admi­nisztrációs szervek, iparengedély nem kell. A második kérdés az adózás problémája. A részletköz­pontok álláspontja az, hogy a kereskedők amúgy­­is leróják az adót, tehát a központok nem kö­telesek még további adót is fi­zetni. Felhajtó ügynökök serege­­ és uzsora A harmadik nagy kérdés a részletüzletek szabályozásánál a haszonkulcs megállapítása. A részletközpontok a kereskedőktől átlagban tíz százalékot kapnak, a vásárlók még további három százalékot fizetnek, összesen tehát nagy általá­nosságban tizenhárom száza­lékos haszonkulccsal dolgoz­nak. Kétségtelen, hogy a részlet üzle­tekkel kapcsolatos kockázat, különösen a gazdasági helyzet romlása idején meglehetősen nagy, de ez mégsem indokolja a magas haszonkulcsot. A részletüzletek szabályozásá­nak legfontosabb és talán leg­súlyosabb része a könnyelmű hi­telezések megakadályozására irányuló tevékenység. Az el­múlt esztendők során számtalan esetben fordult elő, hogy bajbajutott és ne­hézségekkel küzködő kis­embereket felhajtó ügynökök fontak be és egészen fantasztikus méretű forgalmat bonyolítottak le azok a vállalkozók, akik kizárólag uzsoraü­gyletek ellepl­esésére használták fel a részletüzletek­­ben rejlő lehetőségeket. Anyagi romlás és öngyilkosság Itt csak arra utalunk, hogy a Textilbeszerző és Ruházati cik­keket árusí­ó kft. egy köztisztviselőnek har­mincezer méter matracszöve­tet adott el, egy másiknak pedig tizenkétezer pár haris­nyát, részletre és a hasonló üzleteknek egész sorát kötötte. Ezeknek a részletüzleteknek az eredménye a teljes anyagi romlás, sőt az öngyilkosságok sorozata lett, a kormányzat te­hát a könnyelmű hitelezéseket és a könnyelmű adósságcsinálá­­sokat a legmesszebbmenő szigo­rúsággal kívánja megakadá­lyozni és lehetetlenné tenni azt, hogy legálisnak látszó takaró alatt a legsúlyosabb uzsoraügy­letek húzódjanak meg. Külön kíván intézkedni a kor­mányzat a mezőgazdasági ter­meléssel kapcsolódós gépek és eszközök részletre való eladá­sának újabb szabályozásával is. Általában az a vezérlő szem­pont, hogy ezt a kérdést törvé­nyes úton és megnyugtatóan — még­hozzá sürgősen — szabá­lyozzák. Vízszintes: 1. Elvi ellensége min­den haladásnak, újí­tásnak 7. Híres örmény hegy­ség, melynek tetején — monda szerint — még mindig látható Noé bárkája 13. Választó — ismert idegen szóval 15. Kellemes illat, élve­zetes íz 16. Üvegelzáró 17. Nagyobb fás, városi terület 19. Férfinév 20. Helyhatározó 21. Nagy francia festő­művész, az impresz­­szionista irány meg­alapítója 23. Időmérő 26. Női név 29. Balatoni fürdőhely 31. Híres hagy­matermelő városunk 33. Ölel — másképpen 34. Pápai hármas korona 36. Becézett Károly 37. Bérelt földterület 41. Nem tud — szegény — beszélni 45. Nagyobb edényféle 47. Afrika ókori neve, ma nagyrészében a si­vatagos Észak-afrikai olasz gyarmat neve 49. Szélhárfa 50. Német hely­határozó 52. Halál — idegen nyel­ven 53. Az USA és Kanada határán lévő öt nagy tó egyike 54. Jó kedve van 56. KÖZSZERETETNEK ÖRVENDŐ ÖRVENDŐ 58. ,,A három testek” egyike 59. Részismertetés — névelővel Kétbetűs sorok: nj, za, . 1*. »I. líé, Rejtvény versenyünk IV. fordulója A Hétfő, nagy, öthetes rejtvényversenye febr. 6-i számunk­ban kezdődött s mint irtuk, a március 6-i számunkban fog véget érni. Ezalatt minden rejtvényünkben elrejtünk egy szót. Az öt szó együtt egy jelmondatot ad. A szavakat a megjele­nés szerinti sorrendbe rakva, egyszerre kell szerkesztőségünk címére (Budapest, VIII., József­ körút 5.) március 11-én déli 12 óráig beküldeni. A megfejtéshez csatolni kell az egyes számokból kivágott „rejtvényszelvény”-eket is, tehát öt darabot, mert ezek beküldése nélkül a pályázat érvénytelen. A versenyrejtvények helyes megfejtéseit a március 13-iki, a jutalmazottak névsorát pedig a március 20-iki számunk­ban fogjuk közölni. Függőleges: 1. Arábiai város, a mo­hamedánok búcsújá­róhelye 2. Álmos embernek mondják 3. Vitézi történet 4. űrmértékegység 6. Görög betű 9. Angol segédige 10. Redőny — idegen szóval 11. A korlátlan lehetősé­gek hazája 12. Lepel — vastagabb anyagból 14. Régi forint jelzője 18. Szentéletű férfiú 21. Erdei szellem 25. Zrínyi híres vára 27. Régi magyar dalköl­tő, életében csak val­lásos versei jelentek meg, világi verseit csak később adták ki 29. Testrész 30. Félrevezet 32. Asszony lesz beléüke — akárki meglássa 33. Ismert kártyajáték 35. Peru régi uralkodói, a spanyol hódítás ve­tett véget hatalmuk­nak 36. A legnagyobb ma­gyar drámaíró 38. Az­­ állami szállodák ,,vendégei” 39. Helyhatározó 44. Íme — franciául 46. Bulgár valuta 48. Ötlet ismert idegen szóval 49. Keletkezik — más szóval­­51. Tagadószó 53. Éva idegen alakja Kétbetűs sorok: dt, ra, tm..A «v 1 1 5 H­T“6 :i­­s-r V 9 10 11 12 n~m TS“ n­ W~ 1» W~ 20~~ 21 12 w~ 25n 27 51 29 5»m 21 22 22■ JH 35m 56É 21■ *9 Ho■ ki H2m 03n híj «5 •HO • v. HlB H­? 56 51n B 55 5 H 55■ 56 57 StB 5? A kétbetűs sorokat nem definiáljuk, azokat a meghatáro­zások végén sorrendben közöljük. REJTVÉNY-SZELVÉNY a Hétfő keresztrejtvényver­senyének IV. fordulója Versenyünk alatt a heti jutalmaink kiírása szünetel! Rovatvezető: VALLÓ EMIL Erős ellenforradalmi hangulat a szovjet flotta legénysége között Varsó, február 26. Szovjetooroszországi jelentések szerint a vörös hadseregben erős nyugtalanság észlelhető. Külö­nösen a flotta legénységénél mu­tatkozik erősen a titkos ellenforradalmi alakulatok tevékenységének eredménye. A nyugatszibériai Szaiparlatinszk városában nyolc kémet ítélte­k halálra. Vladivosztokban a távolkeleti flotta három magasrangú tisztje öngyil­kosságot követett el, több tengerésztiszt pedig meg­szökött. Az öngyilkos tisztek — Teterev, egy tengeralattjáró flotilla parancsnoka és két he­lyettese — közös elhatározással menekültek a halálba, miután hajóikról több tiszt megszökött. A hivatalos jelentés szerint ugyan a három tengerásztiszt szerencsétlenség áldozata lett, ennek a jelentésnek azonban se­hol sem adnak hitelt. A hadseregnél észlelhető nyugtalanság következtében a Politbüro elhatározta, h­ogy a politikai vétségeket és a fegyelemsértést sokkal sú­lyosabban bünteti ezután a hadseregnél. Az erre vonatkozó utasításokat a hadseregparancsnokságok már kézhez is kapták. — Vályi Nagy Géza rádió­előadása. Vályi Nagy Géza, az is­mert költő, a Petőfi Társaság tagja, március 5-én­ fél 5 órakor gróf Zrínyi Miklósról, a nagy költő-hadvezérről, kora magyar sorskérdéseit legtisztábban látó államférfiről előadást tart. Az előadás a széles tömegek faji ön­tudatának és katonás szellemének erősítését szolgálja.­­ ■ — A Bécsi Tavaszi Iem­etközi Vásáron Magyarország zúttal is külön reprezentatív kiállítással vesz részt. A német vasutakon 60%, a magyar vasutakon 33%% utazási kedvezmény. Felármentes márka-hitellevél, külön társasuta­zások útlevél nélkül. Felvilágosí­tást nyújt a Bécsi Vásár kiren­deltsége. Budapest, VI., Andrássy­­út 28. Telefon: 119-155.­­• A budapesti áramfogyasz­tók meghibásodott villanykészü­lékeit az Elektromos Művek be­mutatói (V., Honvéd­ utca 22., Margit­ körút 15. sz.) díjtalanul megvizsgálják és készséggel ad­nak tanácsot a megjavításra vo­natkozólag. — A Nemzeti Családvédelem, amely dr. Doros Gábor szerkesz­tésével második évfolyamában jelenik meg, legutóbbi számában közli a Központi Házassági Ta­nácsadó Intézet ünnepélyes meg­nyitását, dr. Darányi Gyula, Kovácsy József, Melczer Lilla, dr. Schirilla Achill, és Bakonyi István nevei szerepelnek az új szám tartalomjegyzékében. A szövetség központi irodája (IX., Üllői­ út 11.) készséggel küld mutatványszámot, előfizetési ár évi 5 pengő. — Két autógázolás. Vasárnap délben két autógázoláshoz hívták fel a mentőket. A Dohány-utca és Akácfa­ utca­ sarkánál a BO. 201 rendszámú kéktakszi elütötte Zsufa Lipót 34 éves péksegédet, akit a mentők sérüléseivel a Rókus-kórházba vittek.­­­ A Si­­mor-utca és az Orczy-út keresz­teződésénél egy ismeretlen au­ó elgázolta Hilla Károly 30 éves kárpitost. A kárpitost­ súlyos ál­lapotban a Szént István­ i kórház­­ba vitték a mentők, a gázoló autót keresi a rendőrség. Felelős szerkesztő: KASS ENDRE Felelős kiadó: LILIAN GYULA Nyomatott a Stádium Sejtővállalat körforgógépein, Budapest, VIII., József-kő­­út 5. Felel.c­s­c­y Aladár igazgató.

Next