Hétfő, 1939 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1939-07-03 / 27. szám

Lázas munkával folyik az új MLSz átszervezése Ha az ember a Magyar Labda­rúgók Szövetsége Vadász­ utcai székházának folyosóira lép, nagy változásokat észlel. Sok az új arc, az eddigi sétálgat­ások helyett az ember sürgő-forgó csoporto­kat talál és a legfeltűnőbb az, hogy egyál­­ta­lánban nem lehet látni az összes jellegzetességekkel felruházott funkcionáriusokat. A belügymi­niszter legutóbbi rendelkezése, amellyel a Labdarúgó Szövetség autonómiáját felfüggesztette, nagy változásokat hozott a magyar labdarúgás életében. Eltűntek a bizottságok Az összes eddigi alkalmazottak­nak felmondtak, a zsidó alkalma­zottak teljesen eltűntek , a ke­resztények közül is csak az alkal­masakat és a rostán átszürteket tartották meg. Az összes eddigi megválasztott tisztségek megszűn­tek és a volt tisztikar az újonnan kinevezett főtitkárnak és titkár­nak már átadták hivatalukat. Az ügymenet így meggyorsult az eddigi „bizottságosdi” meg­szüntetésével. A BLASz-ban a nyári szünet alatt az ügyeket három egyesbíró intézi, a fellebbezést pedig az eddigi bi­zottság helyett maga az ügy­vezető bírálja el. M­eglepetések várhatók A vidék ugyanígy átszerveződött, itt azonban ez a munka már köny­­nyebb volt. Keletmagyarország és Délmagyarország a saját helyi zsidókérdését már korábban meg­oldotta. A szövetségben megindí­tott és elrendelt vizsgálat minden irányban folyik és a hírek szerint igen meglepő adatok fognak a vizsgálat be­fejezése után a nyilvánosság elé kerülni. Az illetékesek ezirányban minden nyilatkozattól elzárkóznak, de kö­zelálló információk szerint az el­vesztett pénzszerző pozícióikat visszavágyó zsidó és félzsidó szer­vezkedések — bár reménytelenek — a vizsgálat adatainak nyilvá­nosságra hozatalával saját maguk­tól fognak összeomlani. Hogy mennyire a keresztény közvélemény helyeslésével ta­lálkozott a belügyminiszter in­tézkedése, annak legékesebb bizonyítéka a szövetséghez ér­kezett levelek és sürgönyök százai. Magasrangú közfunkcionáriusok, régi idők sportküzdelmeinek hősei, akiknek nevei a zsidó tülekedés­ben már majdnem a feledés ho­mályába merültek, mind munkára jelentkeznek. Ez a jelenség a test­nevelés iránt érdeklődök táborában a boldog felszabadulás és a jóleső biztonság érzetét kelti. A közvélemény szerint ha egy belügyminiszteri intézkedés már öt évvel ezelőtt megszüntette volna a zsidók eldorádóját, sokkal több értéket lehetett volna megmenteni és az ad­minisztráció csatornáin és a zsidó kezeken keresztül elfolyt sokezer és tízezer pengőt a ke­resztény magyar sportolók ja­vára lehetett volna fordítani. Amatőrliga Az egész országban lázasan folyik az átszervező munka. Elsősorban az NB és az NBB átszervezését intézi el az ötös bizottság, majd ezt követi az alszövetségek ügyei­nek megreformálása. Budapesten a sok felhigítás és a párhuzamos osztályok szaporítása után az ügyvezető megteremti az „amatőrliga” névvel az egységes első osztályt, így az alszövetségek­­ben küzdő egyletek közül a legjob­­babbak fognak az élcsoportba ke­rülni és az alszövetség keretében is komoly fejlődés indul meg. Rövid időn belül tartandó érte­kezleten fogják megtárgyalni az egész országra kiterjedő KISOK-programot és Budapest diákjainak sportbeli fellendíté­sét. Az e célt szolgáló tervezetek már ki­dolgozva készen állanak és az ügy­vezető az igazgatói és a tanári kar­ral karöltve, különösen vidéken, megoldja a magyar futball után­pótlásának égető problémáját. A játékvezető testületnél a legnehe­zebb a helyzet, ugyanis az ősszel meginduló mérkőzéseken már zsidó játékvezető nem veheti a szájába a sípot. Erre garancia a miniszteri biztos és az ötös bizottság tagjai­nak kijelentései. Reformot a játékvezetés terén! Nem ismerjük pontosan a meg­oszlás százalékos arányát, de nem is tartjuk e pillanatban fontosnak, mert ez ma már túlhaladott állás­pont. Annyi bizonyos, hogy ha a nagyközönség vagy a sporthatóságok vezetői a játék­vezetőkre gondoltak, mindig azokat a jellegzetesen hemzse­gő és faji tulajdonságaiknál fogva könnyen felismerhető embereket látták maguk előtt, akik most mindenkorra el fog­nak tűnni a magyar labda­rúgás életéből. De el fognak tűnni azok a nem zsidók is, akik nem felelnek meg a keresztény, morális követelmé­nyeknek. Felhívjuk a figyelmét az új ve­zetőségnek és az MLSz ötös bizott­ságának arra, hogy a magyar labdarúgás egyik rákfenéje az úgynevezett mér­legelő, a szabályokat be nem tartó, a nagy csapatoknak ön­tudatosan, vagy tudat alatt kedvező és éppen ezért meg­bízhatatlan játékvezetés. Míg az egyik oldalról a szabályos testtel való játékot elnyomta a szabályok félreismerése, addig az alattomos gáncsokat büntetlenül hagyta. Így nevelődött ki az a pu­ha játékos típus, amelynek legutóbb is legékesebb példáját mutatta az olasz-magyar mérkőzésen szereplő csatársor belső hármasa. A felvidéki labdarúgók meg­szervezése már folyamatban van és remélhetőleg már egy megtisz­tult, keresztényebb, gyorsabb ad­­minisztrációjú MLSz fogja őket nagy készséggel és meleg szeretet­tel fogadni. MAZAK KÁROLY A Postások kettős győzelme a Mávag versenyén A MÁVAG Sport Egyesület va­sárnap délelőtt rendezte a Nép­ligetben 20 kilométeres futóverse­nyét. A versenyen tizenhét ver­­senyző indult. Részletes eredmények: 1. Gyimesi Postás 1 óra 7 perc 11.8 mp. 2. Mucsi Postás 1 óra 7 perc 49.8 mp. 3. Csaba BSzKRT. A győztes ideje nem sokkal ma­radt el a rekordtól, amely esetben megkapta volna az aranyjelvényt. A csapatbajnokságot a Postás csapata nyerte. 2. Szegedi Vas­utas Sport Egylet, 3. a MÁVAG csapata. E 4* E # g EBUS Végső vonaglás A Labdarúgó Szövetség régi elüzletiesedett és elposványoso­dott szellemű garnitúrája felett sok-sok sajtó­­ostorozás után megkondult a lélekharang. A magyar sport­társadalom legfőbb óhaja, hogy a fut­­ballsportunkat mély szaka­dékba rántó társaság minden­korra eltűnjék a szereplés szín­teréről. Vannak, akiknek nagyon fáj a nemzeti irányú megújhodás, a régi szellem elűzése a vadász­utcai székházból s ebben sehogy­­sem akarnak beletörődni. Leg­alább ezt mutatják azok a rob­bantási kísérletek, amelyek már a rendőrséget is foglalkoztatják. Pénteken este az egyik körúti vendéglőben mintegy hetven zsidó, illetve azok által szaturált néhány megtévedt sportcsáklyás futballbíró összegyűlt, hogy a miniszteri biztos intézekedéseit megkritizálják és tiltakozzanak a játékvezető testület autonómiá­jának felfüggesztése ellen. A fő­­kapitányság idejében értesült az engedély nélküli gyűlésezők össze­jöveteléről és szétugrasztotta őket. Amint értesülünk, a Lénárt— Löwinger-féle BLASz-társaság az Alkotmány­ étteremben kíván gyűlésezni a kisegyleti problé­mákról. Ezúttal felhívjuk Löwin­­ger elvtársékra a rendőrség fi­gyelmét. Bár nem sok vizet zavarnak, hiszen úgyis ez a végső vonag­­lásuk... Vitéz Ginzely Dénes Végre hosszú vajúdás után tel­jesült a labdarúgósport híveinek régi óhaja. Felfüggesztették az MLSz önkormányzatát. Halomra­­dőlt az a rendszer, amely fejlesz­tés helyett csak sorvasztotta ezt a legnagyobb embertömeget meg­mozgató sportágat. A kétbalkezes főképpen anyagi érdeket néző régi vezetőség helyébe a miniszteri biztos már kinevezte az új embe­reket, akik már át is vették az ügyek intézését. Átvette már hi­vatalát vitéz Ginzely Dénes ügy­vezető elnök és szövetségi kapi­tány is, aki régi harcosa labda­rúgósportunknak. Háború előtt a BTC és a MAFC kiváló képességű kapusa volt. Háború után egy ideig csendes szemlélője volt a dolgok­nak, míg néhány év előtt újból be­kapcsolódott az egyesületi és szövetségi életbe. Munkálk­odása már akkor is nagy szerencsének bizonyult, mert a tiszta sportért való bátor kiállása minden igazi sportember tiszteletét kivívta. Sikerrel járt a tehetségkutatás A vasárnap délelőtt a Postás-pá­lyán a MOVE északi kerületének testnevelési szakosztálya tehetség­kutató atlétikai versenyt rendezett. A rendezést Szalay József test­­nevelési tanár látta el és a fiatal atlétajelöltek nagy lelkesedésről és hellyel-közzel figyelemreméltó ké­pességekről tettek tanúságot. Eredmények: 100 m síkfutás: 1. Nagy János 12.2 mp. 2. Kapocsi 12.3 mp. 3. Moldován. 400 m: 1. Moldován 55 mp. 2. Berta 56.2 mp. 3. Izsák 58 mp. Súlydobás: 1. Keresztes 10 m 12 cm. 2. Mihály 9 m 80 cm. 3. Po­gány 9 m 62 cm. Magasugrás: 1. Ducker 148 cm, 2. Szeld 140 cm. 3. Mandel 140 cm. Gerelyvetés: 1. Prager 44 m 52 cm. 2. Tóth 42 m 44 cm. Hazaérkezett a diadalmas Fradi , és szerdán indul Bolognába Vasárnap többszáz főnyi kö­zönség lelkes tapsa és éljenzése közben futott be a Ferencvá­rost hozó vonat a pályaudvarra. A közönség öröme nem ismert határt, s egymásután ölelget­ték meg a vonatból boldogan kilépő zöld-fehér fiúkat, akik szombat délután Prágában, a a cseh protektorátus fővárosá­ban csodás 2:0-ás győzelmet arattak a Sparta, a protektorá­tus bajnoka ellen. Ez a mesteri bravúr a legélénkebb bizonyíté­ka annak, hogy a legendás hírű Ferencváros legénysége még mindig képes csodákat véghez vinni és a két év előtti elparen­­tálás és lecsepülés jogtalanul érte a zöld-fehéreket. Megkérdeztük vitéz Kemenessy Sándort, a zöld-fehérek kitűnő igazgatóját, mi az oka annak, hogy a Ferencváros ilyen csodás eredményt ért el a prágai orosz­lánok ellen. — A budapesti közönség lecse­­pülése jogtalanul ért bennünket, hiszen a KK-­nérkőzés két for­dulóból áll és a budapesti mérkő­zés csak az első forduló volt. Ne­künk sokkal nehezebb feladat volt harmincezer főnyi idegen közönség előtt játszanunk, ahol egyetlen biztató szó nem hang­zott el mellettünk. Nem volt iga­zuk azoknak, akik azt állították, hogy a fogalommá lett ferenc­városi szív meghalt. Joggal érez­tük magunkat bántva, amikor az itthoni közönség oly agresszíven viselkedett velünk szemben. A csapat ragyogóan játszott és egyként harcolt az egész mérkő­zésen. Az első félidőben négy holt­biztos helyzetünk volt, de a balszerencse mellénk szegődött. A második félidőben negyed­órás játék után a Sparta össze­­csuklott, a halfsorunk ekkor brilliáns játékkal valósággal tömte a csatársort jobbnál-jobb labdákkal, mind a három­ fiú csillogtatta tudását és nem is lehet közöttük sorrendet meg­állapítani. A Spartának meg kellett hajolni a Ferencváros nagy­ob tudása előtt. Még csak annyit szeretnék mondani, hogy a prágai közönség vázig biz­tatta fiait és csak a lefújás pil­lanatában fojtotta keserűségét és­ bánatát füttykoncertbe. — A győztes csapatunkon nem változtatunk, már akkor megvolt a vezetőség bizalma ez­iránt a csapat iránt, amikor ezt az összeállítást a nyilvánosságra hoztuk. Ez az együttes bevált és semmi módon sem kívánunk változást véghez vinni. Tóth Lajos dr., a zöld-fehérek kitűnő főtitkára adta meg a további programot. — Szerdán reggel hét órakor indul a csapat a Déli pályaud­varról, este érkezünk Triesztbe, ahol meghalunk és csak csütör­tökön reggel folytatjuk utun­kat Bolognba. Megérkezésünk után kimegyünk a várostól mintegy húsz kilométerre eső Casa Lechioba, a­­ tenger part­jára. Tájékozódásképpen említem meg, hogy nem fürödni és üdül­ni akarunk, hanem pihenni és azért választottuk ezt a helyet, mert tervünket könnyebben tud­juk elérni a tenger has habjai mellett. Tudvalevőleg ugyanis, hogy Bologna Olaszországnak a legforróbb része, valóságos kat­lan. Közvetlenül a mérkőzés előtt jövünk majd be a városba. " Reméljük, hogy a további mérkőzések is sikert eredményez­nek, ami nem is olyan elképzelhe­tetlen, hiszen a Ferencváros a korábbi években az Austria, a Roma és Lazio elleni mérkőzésein bebizonyította tudását és harci­kedvét. Most a csapat nagyon együtt van, a pihenés megsokszo­rozta erejüket, ami a legjobb biz­tosíték a további sikerek felé. ■■■mm- -------------------------------------­BEMUTATKOZOTT a női atlétika dísze, virága KITŰNŐ EREDMÉNYEK A „KOSZORÚ” ORSZÁGOS VERSENYÉN A magyar sporttársadalom na­gyon keveset, vagy semmit se tud a Koszorúról. Már hosszabb idő óta működik Vonke Rudolfné, a női at­léták szövetségi kapitányának lel­kes irányítása mellett egy szerv, amely hasonló a leventemozgalom­hoz. A kitűnő eredményekkel dol­gozó női társaságnak az a célja, hogy a magyar nő­i atlétika számára a megfelelő utánpótlást bizto­sítsa. A Koszorú vasárnap délelőtt né­pes mezőnyök mellett a népligeti diákstadionban rendezte első orszá­gos versenyét. Vonke Rudolfné ön­zetlen, lelkes, szakavatott irányí­tása mellett az első verseny kitűnő eredményeket hozott és számos te­hetséges atlétanőt fedezett fel a magyar sport számára. Mintegy ötven 15—16 éves leány vett részt a nagyszabású versenyen és a közönség egy­ként állapította meg, hogy a női atlétika három év múlva nem ott fog tartani, ahol ma van. Vonke Rudolfnét nemcsak a tehetsé­gek felkutatásáért, hanem azért is dicséret illeti, mert a rendezés ko­rántsem könnyű munkáját szinte egymaga látta el, amellett a kis atlétanőknek a hibáit sorra kijaví­totta és elmagyarázta nekik észre­vételeit. Pálffy, Pákány, Lédermayer, Kö­vér, Földessy, Tóth, Gábori azok, akiknek nevével gyakran fogunk találkozni az atlétikai versenyeken. Részletes eredmények: Súlydobás II. osztályú: Kövér, Koszorú 9 m 33 cm. A IV. osztályú versenyt ugyancsak ő nyerte. Magasugrás: I. osztályú: Oszter NTE 138 cm. IV. osztályú: 1. Pákány, Koszorú 130 cm. 100 m síkfutás, meghívási verseny: 1. Fehér Lola 13.4 mp. 100 m síkfutás: 1. Hámos TFSC 13.4 mp. Diszkoszvetés: 1. Pálffy NTE 25.90 m, 2. Kövér, Koszorú 25.37. Az I. osztályú női diszkosz­­vetést Kael Anna TFSC nyerte 31.05 cm-rel, 2. Bogyó Györgyi 29.30 cm. Távolugrás I. osztályú: Lédermayer, Koszorú 5 m, IV. osz­tályú: Gábori 4.60 m. Gerelyvetés: 1. Kövér, Koszorú 22.50 m. I,x100 méteres staféta: 1. Koszorú A) csa­pata 58.6, 2. Koszorú B) csapata. 60 m síkfutás: 1. Pálffy NTE 8.3 mp, 2. Gábori KISOK.

Next