Hétfői Hírek, 1957 (1. évfolyam, 1-35. szám)
1957-08-05 / 14. szám
Jordánia fegyveres támadással fenyegeti Szíriát Szíria élesen visszautasítja a fenyegetést — Jordánia tagadja, hogy agresszióra készülne Damaszkusz, augusztus 4. A jordániai külügyminiszter pracához kérette Szíria ammami Ügyvivőjét és kérte, közölje kormányával Jordániának azt a követelését, hogy a Szíriai sajtó vessen véget a jordániai kormány ellen indított hadjáratnak. Rifai külügyminiszter hangsúlyozta, hogy ellenkező esetben „a kormány fenntartja magának a jogot mindazon intézkedések megtételére, amelyeket szükségesnek tart, még annak kockáztatásával is, ha ez a két ország között fegyveres összetűzésre vezet. Egyben követelte, hogy a damaszkuszi választ vasárnap folyamán küldjék meg. A harcias kijelentésekkel kapcsolatban szombaton este Szabri Asszali szíriai miniszterelnök sajtóértekezletet tartott. A miniszterelnök élesen visszautasította az erőszakos jordániai lépést és hangsúlyozta,hogy Szíria semmiféle nyomásra nem hajlandó lemondani politikájáról. „Az arab politika történetében — mondotta — még nem hangzottak el olyan szavaik, mint amilyeneket Rifai hangoztatott. Már értesítettük Szaud-Arábiát és Egyiptomot az új jordániai magatartásról és arról hogy minden eshetőségre felkészültünk, minden szükséges intézkedést megtettünk." Aszszali végül felkérte a sajtót, ne támadja személyében a jordániai uralkodót, vagy a kormány tagjait. Az egyiptomi sajtó határozottan elítéli a jordániai magatartást, rámutat arra, hogy Amman az imperializmus hídfője. Az Al Gumhuria így ír: „Vajon a szíriai—jordániai kapcsolatok leromlása Dulles londoni útjának első eredménye, vagy az Eisenhower-doktrina közép-keleti alkalmazásának egyik következménye? Nem engedünk éberségünkből, Szíriát korántsem hagyjuk sorsára, hanem támogatjuk.“ Ammani Reuter-jelentés szerint a jordániai kormány szóvivője „szemenszedett hazugságnak“ minősítette azt a Szíriai állítást, hogy Jordánia erőszak alkalmazásával fenyegetett. Vasárnapi telefonjelentés Moszkvából Tizenötezer fiatallal a Kreml bálján Moszkva, augusztus 4. (Kiküldött munkatársunktól) Micsoda sereg! Tizenötezer fiú és leány kapott meghívást a Kremllbe a szombat esti bálra. És milliók irigylik őket Soha még ilyen sok nemzetiségű tömeg —• száznál több ország gyermekei — nem igyekezett a Kremlbe. Már hét óra után megkezdődött a népviseletbe, ünneplő ruháikba öltözött fiatalok kápráztatóan színpompás vonulása Moszkva szíve felé. Két perccel kilenc óra előtt a vendéglátó moszkvai fiatalok nevében a Kreml Ivanovszkij terén a szép szőke Tamara Ivanova köszöntötte a világ minden részéből érkezett kedves vendégeket. Kilenc órakor a négy bástyatornyon megszólaltak a harsonáik. Ezer meg ezer lampion, sokszáz fényszóró , és lámpa gyulladt ki s fényárba borította az ősi vár tornyait, épületeit, tereit és tériméit. Keringő hangzott fel. Édes, szép keringő, s hangjaira öt világrész tizenötezer boldog fiataljának önfeledt mulatsága kezdődött meg. Aki pedig későbbre tartogatta táncoló kedvét, az egy órán át gyönyörködhetett a változatos, színes műsorban, amelyben artisták, művészek váltották egymást. Az Ivanovszkij tér színpadán a szovjet balett legszebb gyöngyszemeit látták a fiatalok. Ki-tki kedve szerint választhatta meg, hogy jazzra, szalonzenére, vagy éppen népi muzsikára táncol. Voltak olyanok is, akik a Perenyicát, ezt a nagyon népszerű román játékos táncot részesítették előnyben, mert a tánc vége msegy csók. Éjfélkor fáklyás fiatalok vonultak fel, majd pazar tűzijáték kápráztatta a bál résztvevőit. Az utóbbiban már egész Moszkva gyönyörködött hiszen a magasba szökő tűzrózsákat, az üstökösként világító rakétákat mindenki láthatta a VIT fővárosában. Aligha volt szombaton a világon még egy színháznak annyi látogatója, mint ahányan a leningrádi balettintézet és a tbiliszi opera- és balettszínház művészeinek előadását megtekintették. Tíz- és tízesszen gyűltek össze a DinamóStadionban. A műsort négy színpadon adták elő: egy téglalap alakon a balettrészleteket mutatták be , három kisebb, köralakú színpadon pedig a szólisták szerepeltek. A színpadok padlóját tükörüveggel borították és a tükröző padlózat szinte varázslatos hatásúvá tette az előadást. Moszkvában egyébként vasárnap hűvösre fordult az idő. Délben esni kezdett az eső. A moszkvai utcákon jóval kevesebben jártak, mint az előző napokon. A szabadtéri színpadokon mégis hatalmas tömeg tapsolt az ifjú szereplőknek. A magyar fiatalok a műsor szerint az osztankinói parkban és a Gorkij kultúrparkban lépnek fel. Sikerrel? Bízunk benne. Mátray Ferenc A hét elején angol szárazföldi hadműveletek indulnak meg Ománban Kairó, augusztus 4. Az Associated Press közli: Mohamed el Hamszi, az ománi imám kairói képviselője kijelentette, hogy az ománi vita ügyében Dag Hammarskjöld ENSZ főtitkár azonnali interveniálását kérik majd. A kérést az Arab Liga útján terjesztik elő. Az angol lapok haditudósítói beszámolnak az ománi felkelők ellen foganatosítandó angol lépésekről. A Daily Express tudósítója szerint a szárazföldi angol támadást a hét elejére tervezik. Skót hegyicsapatok különítménye érkezett repülőgépen Ihribe, amely még a muszkáti szultánhoz hű omani őrség kezében van. A skót csapatok feladata az lesz, hogy lezárják a Szaúd-Arábiába vezető utakat, nehogy a felkelők segítséget kapjanak. A Daily Mail tudósítója szerint a skótok is offenzívát fognak indítani, céljuk Nizvának, a felkelt területek füvének elfoglalása. Ismeretlen sivatagi faluban rejtőzködik az omani imám Az első interjú a felkelés vezetőjével Napról napra hírek számolnak be az omani felkelésről, melynek harcosai kemény szabadságküzdelmet vívnak az angol imperializmussal és szövetségeseivel. Kevesebb szó esik az omani imámról a felkelés fejéről. Kicsoda tulajdonképpen? Miért rejtőzködik oly szerényen az események hátteréből? Az imám neve: Ghaleb Ben Ali, ő a felkelt törzsek szellemi vezetője. Dél-Arábia egyik ismeretlen sivatagi helységében tartózkodik. Eddig csupán az Associated Press hírügynökségnek sikerült távirati úton interjút kérni tőle. Az imám 1955-ben menekült el a szultánátus és Szaúd-Arábia határán lévő rejtekhelyére, miután a muszkati szultán elfoglalta az ománi szultánátus fővárosát, Nizwát. Ghaleb imám állítólag azért marad a most folyó események hátterében — miközben irányítja a felkelést —, mert így parancsolják a Korán törvényei, amelyeknek híven engedelmeskedik. Ghaleb imám az Associated Pressnek elmondotta, hogy az 1920-ban kötött megállapodás szerint — ebben az angolok közvetítő szerepet töltöttek be —" a muszkafi szultán elismerte Oman függetlenségét, megígérve, hogy nem avatkozik be a terület belügyeibe. 1955-ben azonban angol tisztek vezényletével a szultán csapatai elfoglalták Ománt. „Harcunk célja — mondotta Ghaleb imám — az, hogy visszaszerezzük a támadók által elrabolt függetlenségünket és szabadságunkat. Kormányellenes bírálatok a japán szakszervezeti kongresszuson A küldöttek hárommillió 340 ezer tagot képviselnek. Szuzuki, a szocialista párt elnöke megállapította, hogy Kisi miniszterelnök amerikai utazása után a japán kormány még reakciósabb irányzatot követ és valósággal kihívja maga ellen az ország haladó erőit. Nedzaka, a Kommunista Párt titkára, miután ugyancsak bírálta a kormányt, hangsúlyozta, hogy szükség van a szocialista és a kommunista párt szoros együttműködésére. Tokiói lapjelentés szerint szombaton megnyílt a Japán Szakszervezeti Főtanács (SOHYO) IX. kongresszusa. Érdemes a CALVIN TÉRI ÁRUHÁZ ÚJONNAN MEGNYÍLT MÁSODIK EMELETÉRE, LAKBERENDEZÉSI CIKKEK, GYERMEKBÚTOROK. Lengyel nyilatkozat a német kérdésről Varsó, augusztus 4. (PAP) A lengyel külügyminisztérium közleményt adott ki a nyugati hatalmak és a Német Szövetségi Köztársaság legutóbbi berlini nyilatkozatáról. A lengyel közlemény szerint a nyilatkozat semmi újat nem mond. Az a javaslat, hogy úgynevezett szabad választásokkal egyesítsék Németországot, nem reális, tekintettel a két német állam létének és társadalmi fejlődésének különbözőségére. A lengyel közlemény a továbbiakban bírálja az Adenauer kormány politikáját, majd rámutat arra, hogy a bonni kormány a valóságban nem akarja normalizálni a kapcsolatokat Lengyelországgal és a nyugati határokat illetően ragaszkodik revizionista magatartásához. A jelenlegi helyzetben, hangsúlyozza a lengyel külügyminisztérium, Németország egyesítését csak fokozatosan lehet megvalósítani, elsősorban is a németek egymás közti megértésének útján. A Német Demokratikus Köztársaság kormányának július 27-i javaslatai fokozatos megoldást keresve helyes irányba mutatnak. Hogyan gyilkolták meg Armast ? Castillo Armas guatemalai elnök múlt hétentörtént meggyilkolásából kifolyólag eddig a palotaőrség hét tagját tartóztatták le és állítják bíróság elé a gyilkosságban való részvétel vádjával. Állítólag kiderült, hogy Sanchez, az elnök gyilkosa a merénylet estéjén helytet cserélt egy másik palotaőrrel, hogy az ebédlőterem ajtaja előtt állhasson. Nehru sztrájkellenes törvényt kíván Nehru indiai miniszterelnök szombaton kérte, hogy a törvényhozás hétfőn törvényilegtiltsa meg a sztrájkot a közüzemekben. Indiában a posta és távirati dolgozók csütörtökön éjfélkor sztrájkba lépnek, mert a kormány nem teljesítette követeléseiket. Nehru ezért hangoztatta, hogy a népi kamara nem várhat hétfőnél tovább a fenyegető sztrájkveszély elhárításával. Terjed a sztrájk Kubában New York, augusztus 4. Az amerikai sajtó jelentései szerint Kuba szigetén a helyzet változatlanul rendkívül feszült. Santiagoban a legtöbb vállalat és hivatal munkásai és alkalmazottai sztrájkolnak. A sztrájk az ország keleti részének hat másik városára is átterjedt. A kormánycsapatok és a felkelő erők között újabb öszszeütközésre került sor. Harc folyik a Sierra-Maestra hegységtől délre fekvő vidéken. A harcban tíz felkelő elesett. Világháborús emlék a windsori hercegről (P. Gy.) Ez a különös emlék most támadt fel bennem, amikor olvasom az angol lapokban a brit kormány hivatalos kiadásában megjelenő „A német külpolitika dokumentumai" című sorozatnak X. kötetéről szóló beszámolókat, amelyek a windsori hercegnek és feleségének háború alatti magatartásáról s a legmagasabb náci körökkel való szoros kapcsolatairól rántják le a leplet. Ribbentrop náci külügyminiszternek a portugáliai és spanyolországi német nagykövetekkel folytatott levelezéseiből, a „Titkos megbízatás’’ című szovjet filmből s a náci rémuralom memoár-irodalmából jól ismert Spellenberg Gestapo-vezérnek jelentéseiből megtudjuk, hogy a windsori herceg és amerikai származású felesége, Simpson asszony nemcsak a háború előtt tartottak fenn baráti kapcsolatokat Hitlerrel, Ribbentroppal, de a háború alatt is. A herceg halálosan meg volt sértve, hogy feleségét nem akarták a királyi család tagjaként elismerni. Ezért tüntetően hangsúlyozta a náci Németország iránti rokonszenvét. Ellenezte, hogy Nagy-Britannia a hitleri Németország ellen háborút viseljen. Churchill tudta ezt és ezért a most nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint, hűvös, de annál határozottabb levélben szólította fel, hagyja el Portugáliát és Spanyolországot, s foglalja el az isten háta mögött fekvő Bahama-szigetek kormányzóságát. A herceg és felesége eleinte vonakodott elfogadni Churchilnek ezt az utasítását. Kacérkodtak a náciknak ama ajánlatával, hogy a brit alkotmány megváltoztatása árán is visszahelyezik trónjára. Ekkor Churchill szóbelileg közölte a herceggel, hogy amennyiben nem foglalja el bahamai kormányzói állását a hadbíróság elé állítja. E komoly figyelmeztetés után a házaspár elvitorlázott a Bahamaszigetekre. Dióhéjban összefoglaló ez a lényege az említett okmánygyűjteménynek. De miért nevezem mindezt személyes világháborús élményemnek? Abban az időben a Magyar Nemzet szerkesztőségében dolgozva, felfigyeltem a windsori herceg bahamai kormányzói kinevezéséről szóló hírre. Hoszszabb kommentárt fűztem hozzá, azt írva, hogy Churchill azért küldte el a Bahazma-szigetekre a herceget, mert nem tekinti kívánatosnak, hogy a brit birodalom élet-halál harca közepette a Hitler-rajongó herceg belekotnyeleskedjék, s zavarokat okozzon Angliában. E cikkem miatt éles támadást indított ellenem a hazaáruló Volksbund itthoni lapja, aljas módon és átlátszó célzattal denunciálva, azt állította, hogy titkos értesüléseim vannak Churchill terveiről, s követelte, hogy távolítsanak el a magyar politikai és sajtóéletről. A személyes élmény tehát az, hogy Churchillnek is sikerült a cselszövő szerepből eltávolítani a windsori herceget Bahama szigetére, a Volksbund lapjának viszont sikerült enged,met elküldeni a mauthauseri, koncentrációs táborba. OLASZ ÉLETKÉP dolog előzménye az, hogy a fiatalok egy görkorcsolya-versenyen ismerkedtek meg. A menyasszony az esküvőn fehér szatén korcsolyaruhát, a vőlegény pedig rövidujjas sportinget és barna nadrágot viselt. A tanúk ugyancsak görkorcsolyákon vonultak be. Csak a pap, aki az esketési szertartást végezte, nem viselt görkorcsolyát Egy angol katonai repülőgép a napokban Borneo közelében támadást intézett egy 50 hajóból álló kalózflotta ellen. A kalózok fülöpszigeti származásúak és vitorláshajóikat oldalmotorokkal szerelték fel. A veszedelmes banditák Hornóénak nemcsak brit, hanem indonéz partvidékét is rettegésben tartják. A kalózhajók géppuskákkal és kisebb ütegekkel vannak felszerelve. Greta Garbo, a világhírű filmcsillag, aki pályafutása alatt milliókat keresett, most örökséghez jutott. Az örökség értéke írd és mondd: 75 dollár. Ezt a „nagy” összeget nagybátyja, Rudolf Johannsson hagyta reá, aki egy kis svéd faluban gazdasági cseléd volt... Egy londoni kiállításon bankjegyszámoló készüléket mutattak be. Az önműködő készülék hét másodperc alatt hibátlanul át tud számolni 100 bankjegyet. Az automata titka öt csövecskében rejlik. A kötegben odahelyezett bankjegyet a készülék szívóberendezése egyenként elkülöníti és megszámolja. Az új találmány nagy örömet keltett pénztárosoklkörébe esi., . Az UNESCO nemrégiben adatokat tett közzé az 1954. évi könyvkiadásról: a Szovjetunió 50 109, Japán 19 837, Anglia 19 188, az Egyesült Államok 11 901, Franciaországpedig 10 622 művet nyomtatott ki. A Georgia állambeli Atlantában egy fiatal pár görkorcsolyával járult a pap elé. A ■ BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ vállbllt 1957 szeptember havában az IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM KUPOLATERMÉBEN Művészeti aukciót rendez. Kiállításra és árverésre kerülnek antik és MOBITOROK, MARKAS KÉPEK, PORCELÁNOK, SZŐNYEGEK, ANTIK EZÜSTÖK és különféle műtárgyak. Az aukcióra a tárgyak felvételét a IX., Kinizsi utca 12. sz. alatt megkezdtük Minden felvilágosítást megad a BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT LAKBERENEDEZÉSI OSZTÁLYA, IX. Kinizsi u. 12. Telefon: 386—373 és lakberendezési boltjai. EGY KERÉKPÁROS HALÁLA SPANYOL FILM BEMUTATÓ: AUGUSZTUS 8