Hétfői Hírek, 1958 (2. évfolyam, 2-52. szám)
1958-01-13 / 2. szám
Szlovák György közel-keleti vázlatkönyvéből Szlovák György, az ismert festőművész és grafikus nemrégiben a Debrecen tengerjáró hajón beutazta Közel-Keletet. Kéthónapos útjáról vázlatkönyveiben 670 rajzot hozott haza. Ezekből rövidesen kiállítást rendez. Az alábbi rajzok útja egy-egy jelentősebb állomásán készültek. Konstantinápolyi részlet a Hagia Sophiával. Cicái kereskedő Beiruthban. Alexandria kikötőrészlet. Mariol^enelope^buda pe^nyi^tkozata a fiatal magyar és olasz képzőművészek eredményeiről és problémáiról Magyarországra érkezett Mario Penelope festőművész, az Általános Olaszszakszervezeti Szövetséghez tartozó Olasz Képzőművészek Szövetségének főtitkára, hogy részt vegyen a fiatal olasz képzőművészek január 18-án megnyíló kiállításán. A Szövetség 1952-ben alakult s ma már az egyik legnagyobb — 3590 tagot számláló — és a legkiválóbb képzőművészeket egyesítő képzőművészeti szövetség Olaszországban. . — Mit láthatunk a kiállításon? — kérdezzük Mario Penelope' ok — A kiállítás, amellyel a moszkvai VIT-en a legtöbb díjat azolaszok nyerték, a ■fiatal festők művészi arculatát igyekszik átvivatmi. Műveik azokat a szemléleteket tükrözik, amelyek az utóbbi években teret hódítottak az olasz festészetben. — Mi a véleménye a magyar képzőművészetről? — A moszkvai VIT-en láttam a fiatal magyar képzőművészek kiállítását. Véleményem szerint a magyar kiállítás anyaga volt a legjobb öszszeállítás valamennyi állam kiállításai közül. Kár, hogy szám szerint csökkentették a kiállítás anyagát, mert így nem részesült olyan elismerésiben, mint amelyet megérdemelt volna. A fiatal művészek kiállítása tükrözte azt az esztétikai vitát, amelyhez hazonla Olaszországban is folyik ugyanebben a vonatkozásban. — Mit szeretne tanulmányozni Magyarországon? — Most szeretném megismerni a magyar képzőművészek életét szervezeti és esztétikai szempontból is. Erre — a többi között — valószínűleg alkalmam nyílik a Művészeti Dolgozók Szakszervezetének kongresszusán, amelyen részt vesznek — fejezte be nyilatkozatát Mario Penelope. (arányi) Az ázsiai és afrikai országok filmhete Moszkvában A moszkvai filmszínházakban a közelmúltban megrendezték az ázsiai és afrikai országok filmhetét. A filmhét folyamán több mint 20 moszkvai filmszínházban került sor kínai, egyiptomi, indiai, japán, koreai, indonéziai filmek bemutatására. SlUeS.. IISCS...- ÉS IEGÍS VAN! Kultúrház-nézőben a Renault Műveknél Párizs, General Leclerc sugárút 11. Egyemeletes, kopott, szürke kis épület. Homlokzatán pirosbetűs felírás: „Loisirs et culture" (Szabadidő és kultúra). Alatta: A „Renault-gyár üzemi bizottságának kulturális egyesülete.” Odabent három egymásbanyíló irodahelyiség, a negyedik fent, az emeleten, Émile Herlic főtitkáré. — Kultúrház? ... Tudom már ... Kelet-Európában láttam többet is... De olyat itt ne keressen ... még egy valamirevaló termünk sincs ... — Egyáltalán, mijük van akkor? Van egy egyesületünk húszezer taggal, a billancourti gyártelep harmincezer dolgozójából. A gyár 1945 óta az államé, így kivételes helyzetben vagyunk: a jövedelemből a törvény értelmében némi támogatást kapunk. Munkásonként 1000 frankot egy évben. (Ezer frank , kb. 30 forint.) A magántőkés üzemekben persze még ez is csrk álom... Mire telik ebből? Például: könyvtárra. A minap vásárolták meg a harmincezredik kötetet. Ez alkalomból filmelőadást, könyv- és képkiállítást rendeznek, sétahajó-kirándulást a Szajnán, kollektív színházi estét ... Mindezt a könyv, a jó irodalom népszerűsítésére. Délre jár. A könyvtár bejárata előtt felberreg egy kis zöld Renault-teherautó motorja. A kocsi megrakva könyvekkel- Irány a „C” üzemrész kantinja... S mire a hosszú asztalok körül a lócák megtelnek éhes munkásemberekkel, a két középső asztalon már készen áll a könyvespolcaival, nyilvántartási kartonjaival, a fiókkönyvtár. Charles Leducq kocsifestő, Eugene Tacail raktáros és a többiek, ebéd után, „negyedik fogásként” — könyvet cserélnek. Akinek marad ideje, leül az egyik asztalon szétnyitva heverő képes útirajzok, képzőművészeti albumok mellé, akár egy olvasóteremben. Naponta tart gyárrészleg ebédlőjét keresik fel egy-egy autóval. Egy hét alatt valamennyi nagyobb üzemet bejárják. Dehát miért van erre szükség? «— Sottan a munka után vonathoz sietnek, vagy más okból, esetleg csak kényelmességből nem jönnének be a könyvtárba — mondja a főtitkár. — S nekünk nem mindegy, hogy ezek az emberek olvasnak-e, vagy sémi. Az eredmény: harmincezer munkásból tízezer —13 százalék — rendszeres olvasója a könyvtárnak... Színházra. Termük ugyan nincs, de időnként megveszik a Comédie Française vagy más színház teljes előadását- Ilyenkor azok a munkások is szívesen eljönnek, akik egyébként idegenkednek a színháztól, hiszen tudják: ezúttal csupa ismerős arcot találnak a nézőtéren ... ... Mozira■ Vetítőgépük ugyan nincs, helyük sem lenne hozzá, de a közeli Artistique mozit havonta egyszer bérbeveszik, s bemutatnak egyet-egyet a haladó filmművészet Párizsban ritkán látható alkotásaiból. .. • Képzőművészeti kiállításokra. Termük ugyan nincs, a képeket is díjtalanul kapják kölcsön a legjobb francia művészek műterméből, mégis három-négy kiállítást rendeznek évente. Hol? Az üzemi ebédlőkben. Itt fogadják a meghívott művészek — mint nemrég Fernand Léger és Picasso — látogatását is .. ... Hanglemez-klubra. Helyiségük ugyan nincs, de van ezer lemezük. A tagok kölcsönbe kapják a lemezt, egy-egy operát vagy koncertet — akár a könyveit a könyvtárban — otthoni lejátszásra... „Atom-hónap” rendezésére. Kiállításon, filmen szemléltetik az atombomba japán f »pusztításait és az atomenergia békés felhasználásának keleti és nyugati eredményeit. Csoportos kirándulást vezetnek egy kísérleti atomreaktorhoz. Előadást rendeznek az atomtudomány perspektíváiról békében és háborúban Mindkét szembenálló nézettel megismertetik a dolgozókat, vitát provokálnak közöttük — a CGT kezdeményezte akciót ebben a formában a jobboldali szakszervezetek is támogatják — s a vita kimenetele aligha kétséges... Van még — elszórtan, a gyár apró szobácskáiban — fotókör, filmoperatőr-klub, énekkar, zenekar, gitár- és szájharmonika-klub... Monsieur Herlic-et hallgatva önkéntelenül felötlik bennem a gondolat: érdemes lenne megnézni egyszer, odahaza, a mi drága pénzen emelt, szépen berendezett kultúrotthonainkat, vajon élnek-e úgy a kultúra terjesztésének lehetőségeivel, mint itt, a mostoha körülményekkel küszködő Renault-gyáriak?.. Herényi György Érdemes felfigyeln i.. arra, hogy a szilveszteri hangulatot idézi fel a televízió január 16-i adásával A vidám esztrádműsor címe: Még egyszer szilveszter. A műsor nem az év utolsó napja műsorának ismétlése. ... a pécsi Nemzeti Színház plakátjára. Kedd: Víg özvegy, szerda: Az ember tragédiája, csütörtök: Víg özvegy, péntek: Az ember tragédiája, és így tovább. Ez aztán a derűre ború! .. . arra, hogy Semmelweis küzdelmes életéről írt színdarabot Hans J. Rehfisch, hamburgi író. A darab ősbemutatója az NDK-ban lesz. ... arra, hogy a Művelődésügyi Minisztérium a Debreceni Csokonai Színház művészi munkájának elismeréséül, különösen pedig Nazim Hikmet: Legenda a szerelemről című darabjának kiváló előadásáért a színház társulatát 10 000 forintos jutalomban részesítette. ...arra, hogy a szegedi Tudományegyetem Tanácsa elhatározta, hogy még ebben az évben megindítja a Collegium Articumot (Művészetek kollégiumot) és a Collegium Polytechnikumot. A két kollégium célja, hogy az egyetem hallgatói a művészetek, a természettudományok és technika ágaiban egyetemen szerzett ismereteiket bővíthessék. Az előadásokat az érintett szakok legjobb előadói, tanárai tartják. ...arra, hogy az évszázados mesealak, Árgyilus királyfi, ismét felbukkant, mint a Miskolci Nemzeti Színház bűvös világú meseoperettje. Árgyilus úgy látszik örök életű, s a mese éppúgy vonzza a felnőtteket, mint a gyerekeket. ... arra, hogy Kovács Kálmán és Szinetár György már dolgoznak Illés Béla „Kárpáti rapszódia” című regényéből készülő szovjet—magyar koprodukciós film forgatókönyvén , , , ff***? SZÍNHÁZ és kritika Részletek egy előadásból idestova ötven esztendeje, hogy először ültem be a kritikusi zsöllyébe. De ma is csak azt mondhatom, amit akkor mondtam: számomra a színház örök csoda, az emberi átváltozás legősibb, legnagyobb csodája. Avagy honnan van az, hogy egy-egy színész, akit esetleg személyesen is jól ismerek a „civil” életből, mindannyiszor megejt titokzatos varázslatával, valahányszor „színe-változottan” találkozom vele a színházban. Honnan van az, hogy a függöny széthúzása után öt perccel már elhiszem neki, hogy nem azonos azzal a valakivel, akivel tegnap a kávéházban beszélgettem, hanem ma Mercutio, Hamlet, vagy Tartuffe. Estéről estére más emberré válik, aki mind benne élt a kávéházi asztal mellett üldögélő civilben is s akit nem a ragasztott bajusz és szakáll, nem a kifestett arc, felöltött kosztüm és elmondott szöveg jelenített valósággá a színpadon, hanem a művészi átélés, a teljes belehelyezkedés egy idegen, képzelt személy, egy költött figura életébe. Mit mondhatok, mit tudhatok én erről a csodáról, amelyet mindannyiszor éreztem, ha beültem a színházba s pár órára elhittem a színpad ágáló hősének, hogy ő valóban az, akinek most mutatja magát, függetlenül attól az ismerős valakitől, akivel tegnap beszélgettem? Mi ment ilyenkor benne végbe s talán bennem, a nézőben is, aki úgy rezonáltam erre az átváltozásra, mint hangvilla az Á-húr pendülésére? Azt hiszem, akiben ez nincs meg, aki nem érzi ezt a „csodát”, abból nemcsak igazi kritikus nem lesz, de igazi jó színházlátogató sem, hiába ül hétről hétre a nézőtéren. De hát itt most tulajdonképpen nem is erről akarok beszélni. Sokkal inkább a kritikusról. Mutasd meg hát, ki ő, — ha ilyen gyanútlanul belebotlottál. Vallj színt őszintén, ne csak ha más szennyesét mosod —, ahogy egyszer Voltaire aposztrofálta ezt a nemes mesterséget —, de akkor is, amikor saját magadról van szó. Az ritikusnak lenni annyi, mint egyedül lenni. A kritikus a legmagányosabb ember. Magányosabb az írónál, a költőnél is, mert a költőnek egyesülés után való sóvárgása be-telik a műalkotásban. Minden igazi költő alkotása: megtalált és kifejezett közösség. Kilépés az én egyedülségéből A kritikusban ugyanúgy él a feloldódás vágya, de — reménytelenül. A kritika sohase beteljesülés. Mindig csak keresés marad. Kísérlet az egyesülésre. Nyugtalan kutatás másokkal való közös pontok, rokon vonások után, amelyeknek hasonlóságából sohase lesz azonosság. S ez az örök kielégületlenség hajtja a kritikust egyik költőtől a másikhoz, ahogy Don Juant hajtotta a szerelem csillapíthatatlan szárma, megkeresni a végső és teljes ideált. Hiába. Az ő magányosságának gyűrűje áttörhetetlen. Innen a kritikusban is valami ki nem fürkészhető, meg nem közelíthető. Magának a kifejezésnek sóvárgása, mely csonka műveket, torzókat teremt. A költő képei nyomán kritikai képeket. Intuitive és nem eruditióval. Mert nagy tévedés azt hinni, hogy a kritika legjobb része pusztán tanultság gyümölcse. Ami a kritikában valódi, igazi érték: mindig az „ihlet” pillanatnyi felvillanásának eredménye. Éppúgy, mint a költőnél. Titokzatos belelátás a költői mű rejtélyébe. A kritikus sohase tud számot adni róla, hogy miképp jön rá a „megfejtésre”. Lényegében hát ez is „teremtés”, csak nem befejezett. A költő exakt képének kevésbé exakt képpel való magyarázata. A kritika: tükörképe a költői valóságnak. De a tükör hol domború, hol homorú.. . .-hagyján, ha kritikus költővel, í vagy íróval áll szemben. A kritika eszköze — a nyelv és a gondolat — elvégre azonos a vers vagy regény eszközével. Az igazi nehézség annál a transzponálásnál kezdődik, amely a festő, a muzsikus, a szobrász és színész munkáját igyekszik szavakba foglalni. Mert bár minden művészet gyökere (beleértve a költészetet is) végső soron egyazon talajból cefrázi, mindegyikben van valami sajátosan eredeti, ami más anyag nyelvére le nem fordítható. Ilyenkor eshet kétségbe a kritikus a rendelkezésére álló eszközök ■ korlátolt egyoldalúsága miatt. A festő színeiről, vonal- és foltritmusairól, a szobrász forma-tagolásáról és szerkezeti egységéről, a muzsikus melódiájáról, a színész hangjáról és gesztusáról vajon mi érdemlegeset, mondhat a szó? Bizony a kétkedés magasiskoláia ez. Hiába menekszel a plurális minestatis tekintélyéhez, az én ki nem vonható az értékelésből, amelynek alapja csak a tetszés vagy nemtetszés lehet. Az én pedig tele van ingadozással, igent és nemet annál inkább egyszerre érez, mennél objektívebb akar lenni. Hányszor igaz az rezsel, ami délután már tévedésnek tetszik. Mire a részek felől megszerzed a bizonyosságot, nem veszted-e el közben az egészet? Csak korlátolt bíró hiheti magát csalhatatlan ítélkezőnek a kritikusi székben, KÁRPÁTI AURÉIt lest !()est ? A kérdés látszólag sok pestibennszülöttet érdekel, mert valóságos kálváriát jár (illetőleg: áll) a Kálvária téri Budapest Varieté előtt a közönség, hogy jegyet kapjon az ,,Így fest Pest“ című új műsorhoz. Dehát valójában hogy fest Pest? ! A szerencsések, akik bejutnak a nézőtérre, már Híds véghy Gergely indító tréfájában megkapják rá a feleletet: kitűnően válogatott mintakollekciót a pesti bosszúságokból és a pesti derűből. Maga a műsor csupa sziporka és meglepetés. Hja! Könnyű ott játszani, ahol két Jocker van a pakliban... Az egyik Ric Jocker, a másik a Jolly Jocker Mednyánszky Ági, akit bárhová tesznek, bravúrosan megállja helyét. Táncol, énekel, konferál, játszik, simul és robban, ha kell. Gál Dezső rendezése ízléses, mértéktartó s nem utolsó sorban igen ötletes. Az együttes lelkessége méltán igazolja a zsúfolt házakat. Kazal László hangjával és pezsgő gesztusaival még most, sokezredszer is képes újat nyújtani. Kornay Marianne lobogó és dekoratív. Var Ilus nagyon mulatságos, Herendy Mancit pedig alig engedik le a színpadról. Az artista-számok erősek és művésziek. Az utóbbi időkben alig volt hasonló látványban részünk, mint a Binder Trio mutatványa, amely igazi világszám. Dicséret illeti a két Jovint is és Stella Viktória érzelemdús cigánytáncát. A legnagyobb meglepetés azonban kétségtelenül a „Jazz kiállítás“, amelyen Tabányi Mihály a tárlatvezető. Bercsényi Tibor hangulatos díszletei között váltakoznak a pergő ritmusok s az édesbús melódiák. Nagy kár, hogy a műsornak nincs konferansziéja. Az egyébként is közepes konferansz szöveg teljesen elsikkad a számokat bejelentő különféle színészek változó kedvén, így csak Kristóf Károly szatirikus rímekbe bukfencező pesti verse érvényesül, amely bevezeti a második „félidőt“ és bőséges előleget ad a további vidámsághoz. A műsor másik hibája a kacsaszám. Nem artistamunka és nem színészi teljesítmény, csak trükk. Annak sem a legsikerültebb fajtája Amolyan szükséges rossz a jóban, a műsorban, amely a gyakran súlyosan leíráttkönnyű műfajnak egyébként példaképe lehet. Kán Erzsébet Tigriskölyök Kínai film. Hőse Tung és Csi, két jóbarát. A Kuomintang elleni népi felszabadító háborúiban rendkívül nehéz harci feladatot kapnak: az ellenségtől megszállt hidat kell felrobbantaniok. Tung, a „Tigriskölyök“ a híd alá surran, de nem talál helyet a robbanóanyag számára. Tétovázásra nincs idő. Tung meggyújtja a zsinórt, kezében tartja a dinamitot, így várja be a robbanást. Hősi áldozata győzelemre segíti századát. Izgalmas.