Hétfői Hírek, 1959 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1959-10-10 / 42. szám

A szovjet ural­m­mas lefényképezte a Hold túlsó oldalát KÉPVISELŐI FOGADÓ­ÓRÁNA (P. Gy.)- Képviselői fogadóóra a VII. kerületben. Délután 5. Pontosnak kell lenni; a Haza­fias Népfront kerületi bizottsá­gának helyiségében találko­zunk, a képviselő és akik a képviselőt megválasztották. Ezeken a fogadóórákon azt hiszem, minden képviselőt sa­játos izgalom, várakozás fog el és a feladatokkal való meg­birkózás szelleme, mondhat­nám úgy­ is, áhítata. E fogadó­órákon a szavazócédulák, a választó fogalma mögül kilép az ember. A képviselő itt ta­lálkozik a névtelen szavazó­­cédula mögött álló, érző, ví­vódó, dolgozó­ emberrel. Ha valaki egy ország egész­séges embereit akarja meg­ismerni, nem valamelyik or­vosi rendelő fogadóórájára látogat el. Aki az ország és lakóinak helyzetéről a kép­viselői fogadóórákon előadott ügyek alapján akarna tájé­kozódni, torz képet kapna. A képviselői fogadóórákra nem dicsérni, lelkendezni, nem örömüket elmondani jönnek az emberek. És mégis: az előadott ügyes­bajos dolgok, keserű pana­szok, segítséget hívó gondok is — furcsán hangzik talán, de így van —, sokszor mennyi új, egészséges hajtásra utalnak és ha közvetetten bár, arról beszélnek, milyen sokat vál­toztak az emberek, mennyit fejlődött az ország. Nézzük csak először a „ke­retet", a fogadóóra tényét. Húsz—huszonöt évvel ezelőtt egyszerű halandó, munkás, paraszt­ vagy kishivatalnok sokszor még hosszas kunye­­rálás után sem járulhatott a nagyágas képviselő úr színe elé. Ma? A képviselő köteles­sége, hogy fogadja, meghall­gassa választóját, s a választó elidegeníthetetlen joga, hogy felkeresse képviselőjét. Kép­viselő és választó egyenrangú félként beszélgetnek egymás­sal és — erről bárki meggyő­ződhet — a jognak és az egyenrangúságnak ezt a tuda­tát tükrözi a fogadóórán meg­jelenő „felek“ magatartása. Nem a jólétért, alamizsnáért könyörgő koldus alázkodik itt a Nagy Férfiú, vagy a Nagyasszony előtt, hanem em­ber beszél emberhez, kér ta­nácsot, jogos — megesik, hogy jogtalan — támogatást. És ami talán a legmegrendítőbb, vagy ha úgy tetszik, legfeleme­­lőbb érzés a mi országunk képviselőjének — a bizalom, amellyel az imént még isme­retlen emberek megajándé­kozzák, legbensőbb gondola­taikat, gondjukat elmondják. A fogadóóra panasz­ bozót­jai közül kibúvó új hatások­ról szóltunk. íme: egy 35 év körüli asszony arról panasz­kodik, hogy szeretné a család, férj, feleség. Két kiskorú gye­rek jövedelmét növelni, ő is dolgozna. Igen ám, de szakmá­ja nincs, menne segédmunkásnak is, ehhez azonban gyenge, más elhelyezkedést pedig nem talál. Baj, baj. A képviselő felírja nevét, lakcímét, majd utánanéz a dolognak. Az asz­­szony közben elmondja, mi­lyen kedvesek hozzá a nagy bérház lakói, közös kirándu­lásra, színházba, moziba, strandra szokták vinni őt is, gyermekeit is, soha nem­keznek meg a család születési­napjairól, a nőnapi meglepe­tésekről sem, sok jó, de már kinőtt gyermekcipő, ing, ruha is utat talál hozzá. Nyugdíjas nénike siránko­zik valami, szerinte elszámo­lási hiba miatt, bizonyos ösz­­szeget levonnak amúgy is szű­kös nyugdíjából. A képviselő feljegyzi az esetet. A nénike aztán még mellesleg elmondja, hogy „szerencsére a ház la­kói nagyon jók hozzá’’, sok mindennel segítik. Az is ki­derül viszont, hogy a nénike az egész ház „nagymamája”, a ház minden „sráca” unokája. Ha valamelyik dolgozó apuka és anyuka gyereke megbeteg­szik, ő ügyel rá, s ő a pót­nagymama, ha ezek a szülők este színházba, moziba vagy barátjukhoz mennek. Sok-sok ilyen eset beszél a közösségi érzés, a közösségi gondolkodás fejlődéséről, a szocialista együttélésről, arról, hogy az emberek ma nem ve­­télytársként, nem közömbös szemlélőként, hanem segítő­társként viselkednek egymás­sal. A panaszok jelentős része lakásügy. Fájó, gyötrő, csúnya lakásügy. Általában a lakás­ügyben panaszkodik a legel­­keseredettebbek, sok bajuk van környezetükkel, a kis la­kásban összeszorult hozata Ho­zóikkal, a fő- vagy társbérlő­vel. Lakásügyük sokszor, mint gonosz, fertőző tüske ékelődik tudatukba, akadályozza közös­ségi gondolkodásuk fejlődését, torzítja embertárs­ viselkedé­süket. „ Bajukra nem ír, hogy a Horthy-rendszer, a háború pusztítása hagyta ránk örök­ségbe a kevés lakást. Számuk­ra nem vigasz, hogy csaknem világszerte nyomorúságos a la­káshelyzet. Igen, igen, F­elis­merik, hogy a párt, a kormány hallatlan erőfeszítéseket tesz a lakásbajok enyhítésére, évti­zedek mulasztását pótolja be gyors ütemben — de mégis bárhogy, azonnali javulást számukra nem biztosíthat. A rossz, szűkös lakásra, a drága albérletre, a társbérlet­re szorulók rosszkedve, kese­rűsége érthető. Az vesse rá­juk az első követ, aki ha­­a­sonló helyzetben jókedvű, gondtalan lenne. Ám a rossz, vagy egyenesen tarthatatlan­nak vélt lakóhelyiséggel súj­tottaknak is meg kell érte­niük, hogy elkeseredettségtől vezetett magatartásukkal csak még több bajt okoznak ma­guknak és azoknak, akikkel egy lakásban kénytelenek meghúzódni. A régi idők „em­ber embernek farkasa" szel­leme kísért itt. Igyekezniök kellene a szocialista együtt­élés szellem­ében viselkedniök, bármennyire is erőt kell ven­ni magukon. Addig is, míg jut számukra is őket megillető méltó lakás, amiért mindent megtesz kor­mányzatunk, sokszor ezt mondja, ezt mondhatja a képviselő a fogadóórán meg­jelenő lakáspanaszosoknak. Az egy mindenkiért, min­denki egyért elvének alkalma­zása, a közösségi gondolkozás­­ fejlődéséről és érvényesülésé­ről szóló tapasztalatok a kép­viselői érák legszebb mozzana­tai. A közösségi gondolkozás­ról beszélő tények legfőbb ter­paszteléig, négy szó: emberek , legyetek közösségi emberek! A fényképezés adatait feldolgozásuk után közzéteszik Lunyik 111, a Föld megkerülése után folytatja keringését Moszkva, 1959. október 18. A TASZSZ jelenti: Október 18-án, moszkvai idő szerint 19.50 órakor (ma­gyar idő szerint 17.50 órakor) az önműködő űrállomás be­fejezi első fordulatát a Föld körül. Az űrállomás tudomá­nyos megfigyeléseket végzett a világűrben, a Föld és a Hold térségében. A Hold megkerülésekor lefényképezte az égi­testnek tőlünk elfordított, a Földről nem látható oldalát. A tudományos mérések és a fényképezés adatait most dolgozzák fel. Az eredményt majd közzéteszik. Az önműködő űrállomás a Föld körül végzett fordulat befejezése után eltávolodik és körülbelül két napig nem lesz megfigyelhető a Szovjetunió területéről. Az űrállomással legközelebb október 21-én, moszkvai idő szerint 15 órától 16 óráig létesül majd kapcsolat. Ebben az időpontban az űrállomás 327 000 kilométerre lesz a Föld­től és a 38 fok keleti hosszúság és a 23 fok déli szélesség által meghatározott pont fölött lesz. (MTI) Több mint egymillió kilométer A. Mihajlov, a Szovjet Tu­dományos Akadémia levelező tagja, a pulkovói csillagvizs­gáló igazgatója, a Pravda vasárnapi számában kifejti, hogy a harmadik szovjet űr­rakéta közeledik a Földhöz, a Föld középpontjától számítva 47 500 kilométer távolságban megkerüli égitestünket és új­ra kirepül a világűrbe. Október 4. óta a rakéta több mint egymillió kilométer tá­volságot futott be és több mint 14 nap után jutott abba a helyzetbe, hogy megkerüli a Földet. Mihajlov ezután felveti a kérdést, megismétlődik-e va­laha az a helyzet, amelyet a Föld, a Hold és a rakéta a kilövés időpontjában foglalt el egymáshoz képest. Kétségtelenül előfordul­ majd — írja a kérdésre válaszolva —, hogy a rakéta megközelíti a Holdat és keresztezi a Hold pályáját. Ennek következté­ben megváltozhat a rakéta pályája. Lehetséges olyan vál­tozás is, amely ezek következ­tében a rakéta Föld-közeli tá­volsága annyira csökken, hogy a rakéta bekerül a Föld lég­körének sűrűbb rétegeibe és a Földre hull, vagy elég. Le­hetséges azonban az is, hogy a rakéta összeütközik a Hold­dal, miként ez a második szovjet űrrakétával történt, amelyet ugyan éppen ezzel a céllal bocsátottak fel. jásl össze a földi berendezés­ben a megfelelő képet. Ez az eljárás is használatos a földi gyakorlatban, még­pedig az úgynevezett telerecording be­rendezésekben. Ezekkel pél­dául a budapesti televízióban készítenek kép- és hangfel­vételt. Véleményem szerint az a valószínűbb, hogy a Holdról a rakéta Telerecording rend­szerű képfelvételt készített. Lassan haladó fényes csillag A Földhöz legközelebb eső távolság idején a rakéta körülbelül 12-es nagyságren­dű, az égbolton lassan ha­ladó fényes csillagként lesz látható, szabad szemmel ugyan nem, de optikai eszközökkel annál inkább. A nagy fényér­zékenységű csillagászati fény­képező műszerekkel felvétele­ket is lehet majd róla készíte­ni. A fényképfelvételek alap­ján annyira pontosan meg le­het majd határozni a rakéta pályáját, hogy hosszú időszak­ra ismeretessé válik a rakéta további útja. A szovjet csillag­­vizsgálók teljes készenlétben állnak és remélhető, hogy a most szerzendő adatok alap­ján a legközelebbi napokban sikerül pontosan megmondani, hogyan alakul a rakéta továb­bi sorsa. A harmadik szovjet űrrakéta a fellövése óta eltelt két hét zárásáta (MTI) alatt rádiójelzések segítségével máris nagy mennyiségű igen értékes adatot szolgáltatott a Föld és a Hold környezetének fizikai tulajdonságairól, vala­mint magáról a Holdról. Úíjá­nak további vizsgálata tudo­mányos szempontból rendkí­vül érdekes, mert olyan érte­sülésekhez juttathat, amelyek közelebb visznek annak meg­határozásához, hol van a Hold gravitációs központja. Ez a központ ugyanis — mint az ed­digi csillagászati megfigyelé­sekből kitűnik — nem esik egybe a Hold középpontjával. A szovjet űrrakéta további út­ja elősegítheti a Föld tengely körüli mozgásában tapasztal­ható­­ egyenetlenségek tanul­mányozását, a Föld sarkvidéki horpadtságának pontos megha­tározását, az égi mechanika, a csillagászat és a geodézia sok más időszerű kérdésének tisz­ Tele­foto vagy telerecording módszerrel továbbította fényképfelvételeit az űrállomás Sinka József, a Magyar Űr­hajózási Intézet Bizottság tagja a következőket mon­dotta: — A Holdnak a nap által megvilágított részén a hőmér­séklet plusz 130—150 Celsius fok. Ezért ennek a területnek igen erős az infravörös su­gárzása. A műszertartályban elhelyezett infravörös célke­resőfej rá tudja állítani a fényképezőgépet a Holdra. A programberendezés a Földről kapott parancs alapján üzem­behelyezheti a fényképezőgép­rendszert. A készült képeket akár filmen, akár megfelelő magnetofon berendezésen rög­zíthetik. A rakéta ezeket a képeket a programutasítás alapján tárolja. Amikor az­után földközelbe érkezik, újabb parancsjel alapján to­vábbíthatja a készített képet. Ha a képet filmen rögzítet­ték, akkor a kép továbbításá­ra ugyanolyan rendszerű kép­távíró telefotót használnak, mint amilyennel a jelentős nemzetközi eseményekről ké­­­szült képeket a távirati iro­dák percek alatt továbbítanak egymásnak. Ha a képet mag­netofonon örökítették meg, ak­kor a magnetofonjelekből rak. Az Uránia csillagvizsgáló és a rákosligeti holdkövető vasárnap fogta a Lunyik 111. rádió jelzéseit Az Uránia csillagvizsgáló tudományos munkatársai igen áldozatos munkát fejtettek ki, hogy vasárnap foghassák a Lunyik III. rádiójeleit. Négy nap alatt megépítettek egy úgynevezett b­ányát változtató körsugárzó „J” antennát. Délelőtt fél 10 órakor sike­rült is észlelni az Uránia csil­lagvizsgálóban a szovjet űr­rakéta rádiójeleit. Rákosligeten, a holdkövető állomáson a Lunyik III. útját a felbocsátás óta állandóan követték és jelzéseit magne­tofon szalagra vették. Vasár­nap délelőtt több szakember közreműködésével ismét fog­ták a Föld felé közeledő boly­góközi állomás jelzéseit. Horváth Tibor, a holdkö­vető állomás vezetője tájékoz­tatójában elmondotta: " A vasárnap délelőtt vett jeleket összehasonlítottuk az Uránia csillagvizsgáló vevőál­lomásának jeleivel és ezek azonosak voltak. Egy-két évig sugároz, talán évezredekig kering az űrrakéta Jan Einasto szovjet csillagász is részt vesz a magyarországi megfigyelő munkában A Tudományos Akadémia sza­badság-hegyi csillagvizsgáló­ja vasárnap sem néptelenedett el. A tágas park tisztásain, a kupolák lépcsőin emberek jár­nak ki-be. Megfigyelő tartóz­kodik a nyolcas kupolában is, ahol Lovas Miklós néhány hét­tel ezelőtt megfigyelte a má­sodik szovjet űrrakéta holdbéli becsapódását és erről — az egész világon elsőnek — hírt adott. Leggyakrabban itt tar­tózkodnak a budapesti szput­­nyik-megfigyelő állomás csil­lagászai is. Az állomásnak tegnap óta szovjet vendége van: megérke­zett az észtországi,, a tartui csillagvizsgálóból Jan Einasto kandidátus, a Szovjet Csillagá­szati Tanács tagja. Beszélget­tünk a szovjet tudóssal ma­gyarországi utazásáról. — A szovjet Tudományos Akadémia küldötteként érkez­tem, hogy felvegyem a kapcso­latot a magyar csillagászokkal — mondotta. — Részt szeret­nék venni a kozmikus rakéta itteni megfigyelésében. — Miért fontos a tudomány számára a megfigyelés és az optikai kísérés? — Azért, mert fényképpel és távcsöves, figyeléssel pon­tosan meghatározhatjuk a koz­mikus rakéta helyzetét és eb­ből pályáját kiszámíthatjuk. Csak így nyerhetünk megbíz­ható értesülést további sorsá­ról. Égi közlekedése nagysza­bású kísérlet, mely sok tudo­mányágnak fontos. Műszereinek megfigye­léseit még egy-két évig adja napelemei segítségé­vel, azután már csak a műszergömb kering kö­rülöttünk, de jóval hosz­­szabb ideig, talán évezre­dekig, most kialakuló pá­lyáján. A­ csillagászati megfigyelők dolga, hogy ezt a pályát fel­mérjék. — Reméljük — mondotta a szovjet csillagász —, hogy mint eddig is szinte naponta, hivatalos közlést adnak ki a műszer test útjának égi koordi­nátáiról. A megfigyelőállomá­sok erről táviratot is szoktak kapni. Ha ezek megvannak, a csillagász előre is ki tudja számítani azt a pontot, ahol adott időben keresnie kell az űrállomást. Megkérdeztük, miért kerüli következetesen a Lunyik elne­vezést? A Szovjetunióban nem ezt a nevet használják? — Valóban nem. A szaksajtó a szputnyikot sem így nevezi nálunk. I. Sz. Z. a neve­ ere­deti, de hosszú elnevezésének, az „Iszkusztvennij Sputnyik Zemljii”-nek (magyarul: a Föld mesterséges kísérője) rö­vidítése. A szputnyik szó en­nek ellenére tetszik nekem, mert meleg csengése van, kí­sérőt vagy társat jelent. Ta­lán még ennél is találóbb a Sunyik elnevezés, de ezt szin­tén nem szovjet emberek ter­jesztették el, hanem a francia sajtó. Mi egyszerűen harmadik kozmikus rakétának nevezzük. _ A Lunyik III. földközelbe érésekor természetesen a ma­gyar szakemberek is szeret­ték volna vizuálisan is meg­figyelni a szovjet űrrakétát. Ez azonban nem volt lehetsé­ges, mert — miként Bartha Lajos, a Nemzetközi Holdszö­vetség tagja kifejtette — a szovjet bolygóközi állomás Magyarország felett olyan idő­pontban haladt át, amikor még kitűnő csillagászati esz­közökkel sem lehetett volna nyomon követni. Ebben az időtájban ugyanis nálunk nap­pal volt és a rakéta fényessé­ge meglehetősen kicsi. A földközelbe érkezés ide­jén a Lunyik III. a legjobban Ázsia délkeleti részén, az In­diai-óceán szigetvilágán, a Csendes-óceáni szigeteken, va­lamint Ausztrália északi ré­szén és Antarktisz térségében volt látható.

Next