Hétfői Hírek, 1960 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1960-09-12 / 37. szám

Vasárnapi „garden-party" 1960-ban Az angyalföldiek napja a lágymányosi vásárváros építkezésén Vasárnap — „a XIII. kerü­leti önkéntesek” munkanap­ján — reggel nyolckor kezdő­dött volna a műszak a lágy­mányosi vásárváros építkezé­sén, de negyed nyolckor a várt nyolcszáz jelentkező helyett, már ezerkétszázan forgatták a földet. Nyolc órakor pedig már nem volt szerszám a rak­tárban: több mint 2500 ember dolgozott a hatalmas terüle­ten. A „vezérkar” — az épí­tésvezetőség megbízottai, a XIII. kerületi tanácselnök, a helyettese, a kerületi pártbi­zottság titkára, a kerületi nép­front bizottság vezetősége — diszpécsermunkát végez: nem kis feladat az egy-egy üzem dolgozóiból verbuválódott bri­gádok elosztása. Még vita is akad. A Szekszárdi úti Buda­pesti Pamutszövőgyár leányai kardoskodnak: „Mi is megfor­gatjuk úgy a földet, mint a hajógyáriak. Nem leszünk víz­hordók, lapátot adjanak!” S a vezérkar meg a lányokkal együtt érkezett gyárigazgató egész tekintélyére szükség van, hogy megelégedjenek a kapával-gereblyével. Néhány perc múlva már vidám csa­tárláncban irtják a gyomot a hídfő közelében, ott ahol 46-os meg a 66-os villamos be­kanyarodik. Mosolyogva int nekik a kalauz, ők meg hív­ják: „Ne nevessen rajtunk, jöjjön ide maga is öt percre!” „Meleg ásó-váltás" A hajógyáriak — 180-an vannak — több munkacsa­patra oszolva ásnak. Nincs elég szerszám, de segítettek magukon: pihenő­ részleget lé­tesítettek, s „meleg ásó-vál­tással” dolgoznak. Távolabb ott a Darugyár, a Magyar Acél, a Láng, a Felvonógyár, az Akkumulátorgyár, meg a többi XIII. kerületi üzem, ki győzné felsorolni? Gyorsan telnek a teherautók, simul az ásók nyomán a talaj. Autó­buszsofőröket is látunk: reg­gel ezer embert hoztak ide, ugyanannyit szállítanak­ majd délben vissza Angyalföldre: a XIV. számú MÁVAUT- telep gépkocsivezetői munka­versenyben takarítottak meg annyi üzemanyagot, hogy ma társadalmi munkában végez­hessék az önkéntesek szállítá­sát. Vidáman folyik a munka, mindenki jókedvű. A hajógyá­riak csoportjából elkiáltja magát egy asszonyka: „Ezt nézzék meg! Garden party 1960-ban. Ez az igazi társa­dalmi esemény!” Rozsdás pisztoly A Váci úti Bolyai gimná­ziumból itt a második osztály, versenyt lapátolnak az iskola­­igazgatóval. Panaszkodnak a fiúk, hogy nem tudnak eleget kitermelni, mert kevés a te­herautó, sokat kell várni. De dolgoznak keményen. Aztán harsány csatakiáltás: az egyik fiú ásója furcsa holmit fordít ki a földből. Tiszti revolver volt valamikor, a rárakódott vastag rozsdából ítélve, több mint másfél évtizedig hevert a föld alatt. Körülállják, elko­morulnak egy percre, a hábo­rúra emlékeztet a pusztító szerszám. Aztán vidáman vi­szik az irodába: „Jó lesz a múzeumnak!” A rozsdás pisz­toly eltűnik egy szekrény sö­tétjében. Odakint süt a nap, harsog a hangszóró: „A követ­kező dallal a Bolyai gimná­zium tanulóit üdvözöljük!.. „Nem sokaság..." Ezüstösen gomolyog a fel­vert por a dolgozó önkéntes brigádok feje fölött. Vasárnap van. És béke van. A műegye­tem falai visszaverik a 2500 önkéntes munkás jókedvének hangjait. Az úttestről sétál­gató öregúr szemléli moso­lyogva a munkát. Kitör be­lőle: „Milyen sokan vannak!” S az egyik diák, mintha erre a meg sem hallott mondatra felelne, vidáman, keményen vágja ásóját a göröngyök közé és hangosan rikkantja Ber­zsenyi szavait: „Ordítson or­kán, jőjön ezer veszély: — Nem félek. A kürt harsogását, — A nyihogó paripák szöké­sét — Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem — Lélek s szabad nép tesz csuda dolgo­kat ...” Zsombor János Cserélje ki régi, hibás késpengéit! Új rozsdamentes késpengék a budapesti és vidéki ÓRA- ÉS ÉKSZER­BOLTOKBAN és a nemesfémjavító részlegnél, Budapest, V., Guszev u. 21. Tűzvész? Nemi Tűzoltó verseny Tűz van? Nem, csak tűz­­rendészeti gyakorlat, vasár­nap délelőtt, a Mezőgazdasági Kiállítás területén rendezett országos tűzoltó versenyen. A versenyszámokra és a bemu­tatókra dr. Micskó Rudolf tűz­oltó vezérőrnagy, az Országos Tűzrendészeti Parancsnokság vezetőjének megnyitó szavai, majd Földes László, a bel­ügyminiszter első helyettese, az MSZMP Központi Bizott­ságának tagja által elmondott beszéd után került sor. Az itt látható eredeti nagyságú lakóház-makettet a buda­pesti tűzőrség gyorsan, ügye­sen és szakszerűen mentette meg a lángoktól,­­ mert csak a lakóház hamis, a tűz valódi volt: a bemutató céljára pet­róleummal öntötték le a ma­kett tetőszerkezetét. (Alberti felvétele) Véget ért a Bőripari Szakszervezet kongresszusa A SZOT Tárogató úti isko­lájában vasárnap véget ért Bőripari Szakszervezet 15 kongresszusa. Üdvözölte a kongresszust Jaroslav Newald a Szakszervezeti Világszövet­ség szakmai tagozatának főtit­kára és S. N. Paul, a kalkut­tai Bata Művek szakszervezeti bizottságának titkára. Felszó­lalt Nagy Józsefné könnyű­ipari miniszter is. A nappali felmelegedés tovább erősödik Vasárnap délben a hőmér­séklet Budapesten 19 fok volt. Várható időjárás hétfőn estig j­obbára derült idő, reggel több helyen köd. Gyenge szél, a nappali felmelegedés tovább erősödik. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 5—9. legmagasabb nappali hő­mérséklet hétfőn 20—24 fok között. Országos erdész-vadász találkozó Október 3-án és 4-én Keszt­helyen az Országos Erdészeti Főigazgatóság, a Hazafias Népfront és a TIT rendezé­sében országos erdész-vadász találkozót hívnak össze. A tanácskozáson dr. Balassa Gyula miniszterhelyettes tart beszámolót az V. erdész-világ­­kongresszusról, Dénes István pedig az idei legnagyobb va­dászélményről, az Afrika­­expedícióról számol be. A találkozás második napján Roth Ferenc erdőmérnök a Buda környéki fásításokról tart előadást, majd Török Sándor, a MAVOSZ főtitkára tart vitaindítót a vadásztár­saságok társadalmi szerepéről és munkásságáról. A Móricz Zsigmoms körtér közlekedését is megreformálják E héten helyszíni szemlét tartanak a közlekedési szakemberek Áthelyeznek néhány autóbuszmegállót - A Villányi út távlati fejlesztési terve A múlt héten a fővárosi ta­­­­nács közlekedési igazgatóságá­nak és a Belügyminisztérium közlekedésrendészeti osztályá­nak kiküldöttei — amint ez múlt számunkban jeleztük — helyszíni szemlét tartottak a Baross téren és a Kálvin té­ren. Megállapodtak, hogy a két nagyforgalmú téren mi­lyen legyen a közlekedés új rendje. A jövő hét folyamán a Móricz Zsigmond körtéren is helyszíni szemlét tartanak. A Móricz Zsigmond körtér a budai oldal legjelentősebb forgalmi csomópontja. Nem­csak a Helyiérdekű Vasútnak van végállomása a téren, ha­nem ott fordulnak meg hu­rokvágányon a 9-es és a 47-es villamosok is. Utasok tömegét szállítja nagy távolságról a térre a 3-as, a 3/a és­ a 14-es autóbusz. A fővárosi tanács közlekedési igazgatósága meg­beszéléseket folytatott a két érdekelt kerület, a XI. és a XXII. kerületi közlekedési állandó bi­zottság tagjaival a 3-as, a 3/a és a 14-es autó­buszok Móricz Zsigmond kör­téri végállomása áthelyezésé­ről. A kerületi közlekedési ál­landó bizottságok a terv el­len nem emeltek kifogást, úgy­hogy a helyszíni szemlén a közlekedési szakemberek dönt­hetnek is majd az említett autóbuszok körtéri megállói­nak áthelyezéséről. A teret ugyanis az állomások áthelye­zésével némiképp tehermente­síteni lehetne. Az elgondolások szerint a 3-as és a 3 a autóbuszoknak a Karinthy Frigyes út torkola­tában levő megállóit megszün­tetnék. A 3-as autóbuszok a Fehérvári út felől jövet befor­dulnának a Bocskai utcába és a Fadrusz utcán át érnének a Bartók Béla útra. A Szabad­ság-mozi előtt az 1-es és a 7-es autóbuszoknak, valamint a 3-as autóbusznak p megállót, il­letve közös átszállót létesíte­nek. Ugyancsak megállót ter­veznek a 3-asnak a Körtér Fehérvári úti sarkánál. A 3'a jelzésű autó*1 'ezek végállomá­sa a Kosztol­­mó tén­e­lérő’ ›*­, a 14-es au' megálló­dhoz. A 3-?sról a 7-es­re vrt' Közvesen atsz?n­,'r* a Bartók Béla úti megállón-l h’'?*csít a­­nák, s ez a vá'V'-ra'é­s azzal az előnnyel is járna, hogy az átszálló utasoknak nem kellene gyalogol­nak. Az e heti helyszíni szemle hivatott állást foglalni abban a kérdésben is, hogy mikép­pen módosítsák a Móricz Zsigmond körtéri közlekedést, ha elkészül a Villányi út má­sodik útteste. A Karolina út és a Budaörsi út közt a má­sodik úttestet már megépítet­ték és a munkálatokat folytat­ják a Körtér felé. A második úttest megépítése jelentősen megjavítja majd a Villányi út forgalmát. A közlekedési szakemberek elkészítik a Villányi út közle­kedésfejlesztési tervét is, s a távolabbi elgondolás az, hogy a Villányi út — a Karinthy Frigyes út közbeiktatásával — folytatása legyen a Nagykör­útnak. Így a Szabadság-híd­ról egyes villamos-viszony­lato­kat a Petőfi-hídra terelhetnek majd. Morse tábornok f K­.” rr. „humanizmusa hogy összeszűkül a melle, majd nyálazni és hányni kezd, a szemei kidüllednek, görcsö­ket kap, s végül tüdővizenyő miatt bekövetkezik a halál. A tábornok véleménye sze­rint tehát ilyen az emberek megsemmisítésének humánus módszere. A hitleristák által használt „B” típusú és 1960-ban az amerikai hadsereg fegyverze­tében szereplő „GB” típusú ideggáz között nem sok kü­lönbség van. De úgy tűnik, hogy a nácik „humanizmusa” és Morse tábornok „humaniz­musa” között sincs. Az emberszeretet megható jelentkezésének lehettünk ta­núi az amerikai hadsereg egyik tábornoka részéről. Ri­chard S. Morse tábornok, a hadsereg kutatási és fejlesz­tési részlegének igazgatója a New York Herald Tribune szerint kijelentette, hogy a fele mérgező vegyianyagok. A tábornok nagy elismeréssel be­szélt a „GB” nevű ideggáz­ról, amelyről elismerte, hogy a háború idején a nácik által gyártott „B” típusú ideggáz „javított” változata. Előadásá­ból megtudjuk, hogy a „GB” perceken belül halált okoz; baktérium- és vegyiháború ha­ az áldozat először úgy érzi, mínusabb, mint a hagyomá­nyos, vagy a nukleáris há­ború. Éppen ezért az ameri­kai hadsereg most mindent el­követ, hogy a közvéleményt megnyerje ennek az álláspont­nak a támogatására. Morse tábornok szavainak illusztrá­lása gyanánt meghívta az új­ságírókat a vegyihadtest 1300 négyzetm­érföl­dnyi legtitko­sabb kísérleti telepére, ahol az Egyesült Államok olyan hábo­rúra készül, amelyben nem nukleáris bombák, tüzérségi lövedékek és szuronyok a hadsereg fegyverei, hanem ro­varok, baktériumok, vírusok, gombák, véglények és külön­ (—ö) Erkölcs és népművelés Naponta olvassuk a népművelési szervek újabb és újabb őszi munkaterveit. Legtöbbjük korszerű és vonzó ismereteket ígér. A technika óriásléptű fejlődése, a nemzetközi problé­mák, a művészetek regényes és gyönyörködtető története ad­ják általában e tervek gerincét. Ezek mellett azonban több­nyire sajnálatosan rövid idő jut az erkölcsi nevelés kérdé­seire. Úgy tűnik, hogy nem egy helyen szinte mellékes kér­désként foglalkoznak az erkölcsi nevelés problémáival. Pedig népművelésünk egyik legfontosabb feladata, hogy a technika, a politika és a művészetek felé forduló ember érdeklődésébe bevonja az erkölcsi problémákat is. Azokat a kérdéseket, melyek a társadalmi tulajdon védelméről, az öregek és fiatalok viszonyán át a nemi erkölcs kérdésein keresztül egészen a szorgalom és az emberi becsület össze­függéséig terjednek és nyilvánvalóan áthatják egész életün­ket. Társadalmi fontosságuk nem törpülhet el a legégetőbb műszaki, egészségügyi vagy művészi probléma társadalmi fontossága mellett sem, ugyanakkor megoldatlanságuk, ezek­hez hasonlóan közvetlenül érinti az egyén személyes sorsát is. Valaha minden emberi bölcsesség kezdetének nevezték az erkölcsi kérdésekben való jártasságot. Mennyivel inkább fon­tosnak kell tartanunk tehát ezt napjainkban, hiszen nyilván­való: szocialista erkölcs nélkül nincs szocializmus. Erre idő­ben gondolniuk kell a népművelési munka megtervezőinek­ is. —m­— Újfajta „tanszer”-gondok Az új iskolaév első napjaiban fiam — aki az általános is­kola V. osztályába lépett — örömmel újságolta, hogy tan­rendjében immár ott szerepel heti két óra műhelygyakorlat. S mivel ott festékkel, ragasztóval, esetleg gépolajjal is köze­lebbi kapcsolatba kerülnek, az iskola kéri a szülőket, gondos­kodjanak munkaruháról. Elindultunk hát, hogy köpenyt, overált, vagy legalább is kötényt vásároljunk. Az Úttörő Áruházban csak néhány, ta­valyról visszamaradt nagyméretű fiúköpenyt találtunk. Vé­gigjártuk a ruházati­ boltokat. Iskolaköpeny leányoknál, bő választékban, de fiúknak egyáltalán nem kapható. Annál fur­csább ez, hiszen az igény korántsem új, a sok iskolában már tavaly is volt műhelygyakorlat s így már akkor is kel­lett ez a „tanszer”. S ami a kicsiknél kicsi, a nagyoknál nagy gond, mert az 5-1-1-es oktatás nem csupán heti két óra, ha­nem egy teljes napi gyakorlati munkát ír elő. Ezt a napot­­esetleg olajos gépek mellett, vagy építkezéseken töltik a fia­Vállalat Központja ha köpenyeket csak jövőre kezdik gyártani és árusítani. Felettesük, a Belkeres­kedelmi Minisztérium ruházati főigazgatósága már a múlt évben is végzett piackutatást, tudja, hogy sokan keresik a fiúköpenyt, mégis csak a jövő évi tervükben szerepel. Miért? Arra hivatkoznak, hogy a Művelődésügyi Minisztérium még nem adta meg az „irányszámot”, hogy miből mennyi kell. A Művelődésügyi Minisztérium viszont arról tájékoztatott, hogy ez nem az ő dolga, s ez érthető. Azt ugyan megszabják, hogy könyvből, füzetből mennyi kell, de a munkaruha rém kötelező tanszer, s „hivatalból” nem is számítható ki a vár­ható kereslet, mivel van olyan szülő, aki a gyermek viseltes tréningruháját, vagy a nagyobb testvér kinőtt overállját adja a fiúval gyakorlati munkára. Viszont a Belkereskedelmi Minisztérium minden művelő­désügyi „irányszám” nélkül is tudott arról, hogy igény lesz — hiszen különben miért rendezett volna piackutatást. Ma a helyzet mégis az, hogy igény van, piackutatás van, munka­ruha a fiúk számára­­ nincs. S az idén emiatt tönkremenő ruhaneműt nem pótolja, hogy a jövő évi tervbe már bevették gyártását. A terv azonban szerencsére nem ruha, könnyebb „alakhoz igazítani”. Igazítsák hát ki idejében a helytelen tervezést, akik erre illetékesek. - la - In Cl -Jt / v L -­­talók, ahol nélkülözhetetlen a munkaruha. JLJ* ^.^1,,«. 61 mner' m;tt-ArtfVriVrl A Ruházati Bolt Kiskereskedelmi Vállal, Mippolyt Vl­tC el most m­ikrotlimen mégis arról tájékoztatott, hogy a fiú munkakö visszakapjuk Mátyás király levéltári anyagát Háromtagú küldöttség kép­viselte Magyarországot a Stockholmban összeült nem­zetközi levéltáros kongresz­­szuson, amelyet az UNESCO védnöksége alatt álló Levél­tárak Nemzetközi Tanácsa hí­vott össze. Szedő Antal, a Művelődésügyi Minisztérium levéltári osztályának vezetője a kongresszus munkájáról be­számolva elmondotta, hogy a tanácskozás — amelyen a magyar küldöttek a napirend valamennyi pontjához hozzá­szóltak — a szocialista orszá­gok tudományos munkájának elismerésével kezdődött, amit tükröz az is, hogy az LNT végrehajtó bizottsága első íz­ben választottak be tudóso­kat a szocialista országokból. G. A. Belov szovjet és H. Altman lengyel levéltári szak­emberek kerültek a végre­hajtó bizottságba és a nemzet­közi szervezetbe a Kínai Nép­­köztársaságot is felvették. A kongresszus napirendjén központi helyet kapott a le­véltári munka szervezése és a modern technika vívmányai­nak felhasználása a levéltári munkában. Igen nagy jelen­tősége van például a mikro­film mind szélesebb körű fel­használásának, ami lehetővé teszi, '■hogy eddig hozzáférhetetlen értékes l­evéltári anyagok gyakor­­lataeg a vi’valamennyi kutat '13-'"T­­rco'tilkezé­­sére álljanak és a különben országok ki tudják cserélni levéltári anya­gaikat. Magyarország például állandó szerződést kötött a Német Demokratikus Köztár­sasággal, Lengyelországgal és Romániával mikrofilmek cse­réjére. A közeljövőben mik­rofilmek útján jutunk majd hozzá egy rendkívül értékes Mátyás-korabeli levéltári anyaghoz, amelyet Olaszor­szágban a modenai levéltár­ban őriznek. Ugyanis Mátyás király „kis prímása” Hippo­lyt, az uralkodó halála után magával vitte az egész levél­tárat. Az anyagot most 12 ezer mikrofilmen megkapjuk. Ennek ellenében mi viszont többek között az olasz rissor­­gimento mozgalomra vonat­kozólag adunk át dokumentu­mokat, ugyancsak 12 ezer felvételen. A nemzetközi tanácskozá­son sok szó esett a levéltári i­ anyagok restaurálásáról és megőrzéséről is. Hazánk e tekintetben is előkelő helyet foglal el, mert nálunk működik Európa legnagyobb levéltári res­tauráló műhelye. A levéltári anyagok restaurá­lásánál mi is nagymértékben alkalmazzuk a műanyagokat és nálunk is működik az úgy­nevezett laminátor, amely szinte szendvicset készít a le­véltári iratból. A laminátor valósággal besüti a sérült i­a-I tot Ivót átlátszó műanyag lant közé és ez a n. ".anyag-bürke-: lat védi az értékes dokumrr­­i­tumot a további sérüléstől is) -k- u tiADvn« a.u~xvnjjvii e TEXTIL-LABOR. TEXTIL IB0R. TEXTIL-LABOR. . T.tXTIL-.T "­DR. TEXTT Ci-uABOR. . ISXTIL­ -LABOR. T­EXTIL IB0R. T­EXTIL IB0R. T­EXTIL-L V30R . -EXTIL-. I30R. SXTIL­­. TEJ LABOR. é. TEXT DXXTI Dk. i­sG.! EGY HÉTIG A MARGITSZIGET A DIVAT KÖZPONTJA! A Margitszigetről, a m--var divat fővárosából jc'eit.'*:: A Bad?p­r.ü Te tűrni:ás ti Kisipari Szövetkezetek Mér',­ékszabóságainak £. TEXTIL fi. TEXT­IL-LABOR• ft* L -^ORt „ , T­EXTIL- . 037l-teil DR TE­ xtil- diaat'acmutalóia no ov.:­, TE íl L-.'jA.’ DR. TE IL-IA! ÍR. TE: IL-LA! TEXTIL LABOR. ' TXXTIi L-L EXT! EXTIL-LAECR. TK T SXTIL-LAüOR. TEXTIL-i XTIL-LABOR. TEXTIL-LAB A MARGITSZIGETI NAGYSZÁLLÓBAN 1960. szeptember 12- én du. 15.30, este 19 órakor 13- án du. 15.30, este 19 órakor 14-én, 15-én és 16-án este 19 órakor Jegyek 10,0 Ft-os árban a szö­vetkezetek mértéksreadóságain­­.l és a helyszínen Válthatók. Jegyrendezés: BOY SZOLGALAT. 123—553. Rendezi: Budapesti Textil Kiszöv és OKISZ Labor.

Next