Hétfői Hírek, 1961 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1961-01-02 / 1. szám

­ A televízió szilvesztere Ha az elmúlt hatvannégy óra, vagyis a kötetlen vidám­ság, vásott rögtönzés és szinte kötelező irónia stílusában akarnék összegezni a televí­zió szilveszteri nyilvános mű­sorát (és meglehetősen nehéz ellenállni a kísértésnek), akkor tömören, egy mondatban így tudnánk megfogalmazni véle­ményünket: behozták az egész évi lemaradást! S ez az ítélet, noha jogilag nem is menti fel őket tizenkét hónap jó néhány botladozása, tévedése alól, mégis előrevetíti annak le­hetőségét — amit a képernyő­­tulajdonosok egyébként régóta sejtenek már! — hogy tudni­illik a jó könnyű­ műsor szer­kesztése korántsem boszor­kányság. Elsősorban idő kell hozzá idő, amely érleli a tré­fákat, és élesztő módjára csí­pőssé dagasztja a jó megfigye­léssel összegyűjtött anyagot A megfigyelők, vagyis a humoris­ták és akik megfigyeléseiket csokorba szedték, a műsor szer­kesztői (Fábri Éva és Bencsik Imre) ezúttal a megnövekedett igények felelősségérzetének tu­datában igazodtak el a toll­hegyre tűzött kérdések kiválo­gatásának nehéz munkájában. S egy-két műsorszámtól el­tekintve, példamutató bátor­sággal álltak ellen a csábí­tásnak, a műfajt könnyebbik oldala felől megközelítő tréfák és vidám monológ veszélyének is. Csakis így kerekedhetett ki annak a három órányi vi­dámságnak tartalmas, mag­vas humora, amely a bátor, kötetlen élcelődést legfőbb mondanivalónak tekintette és bepásztázott jó néhány olyan területet is, amely fölött a ka­baré reflektorfényei mindeddig észrevétlenül és érthetetlenül Siklottak át Mintegy félszáz élvonalbeli színész, énekes, zenész vonult fel a Vidám Színpadon, hogy a humor gazdag választékaiból, a maguk sajátos előadói stílu­sával elegyítve, emlékezeteset formáljanak. Mindnyájan te­hetségük legjavát adtáig de a sorrend bármiféle megvonása nélkül néhányuk teljesítményé­ről mégis szólni kell. Elsősorban a változatos műsort egybe­kötő konferansziék közül kettő érdemel megkülönböztetett figyelmet és elismerést: Kellér Dezső és Rátonyi Róbert. Kel­lér humorának, csipkelődései­nek már hagyománya van a Vidám Színpadon. Ezúttal a házigazda szerepét átvéve tel­jes „szellemi” vértezetében kalauzolta nézőit és hallgatóit állandó figyelő-őrhelyéről, a kabarészínpadról, Rátonyiról egy időben mint konferanszié­ról és mint a frappáns, vitrio­­los televíziós és rádiós paródia előadójáról kell megemlékez­nünk. Kitűnő volt. Ellenállhatatlanul mulatsá­gos volt Bessenyei Ferenc és Németh Marika groteszk ket­tőse, Othellónak és a Csárdás­királynő Sylviájának mulat­ságos pár jelenetében; Sárdy János szellemes, kedves ön­­karikatúrája; Feleki Kamill és Mécs Károly az ó- és új esz­tendőt megszemélyesítő finom­mívű jelenetben; Törőcsik Mari, Benedek Tibor, Bodrogi Gyula és Sebestyén Zoltán az össze­kés­zítési tárgyalás szerep­lői, Deák István jóiramú, per­gő rendezése. S ha a három óra valamennyi pillanatát nem is tudjuk ezúttal felsorolni, de, a költővel együtt mi is őszintén elmondhatjuk: ez jó mulatság, férfimun­ka volt. 1.­­ ,1­­ , 1 Bános Tibor­ ­ a tavalyinál, a dicséret nem maradéktalan. Néhány jelenet, magánszám és konferansz­­betét nagyon tetszett. Ezek hu­mora egyazon tőről fakad, mint a bevezető számé, értel­mes és tartalmas vidámság, a jellemző vonalaiból készült karikatúra és nem véletlen, szeszélyes ákom-bákom. A hallgató ezekben a szá­mokban magára ismerhetett és az évre is, amelyben él­tünk, a mára, amely mindig úton van a tavaly felől a jövő felé. Csípést kapott ezen a szilveszteren sok rossz tulaj­donságunk, kisebb-nagyobb furcsaságok — eredetien és jóízűen. Az üzemi névnapo­zásról, a nylon­ószeresről, a külföldi énekesek nimbuszá­ról, a divat visszásságairól szóló számok, a rádió önkri­tikája (Halász Rudolf jelenet­sora), az éjfél előtti jókíván­ságok ebbe a kedves, őszinte, jóízűen mulatságos csoportba tartoznak. Persze akadt közben egy­két „tavalyi” szám is, amely­nek nevettető módszere, for­mája vagy tartalma nem ép­pen új és kívánatos. Néhány tréfát csak az tett „mai”-vá, hogy az óév egyik-másik esemé­nyére utaltak benne, de komi­kuma régi és elavult. Ilyen volt a lakbér, a film körüli élcelődés és az egyébként szel­lemes összekötő szöveg né­hány frivol tréfálkozása. Oly­kor a rádiószerűséget hiányol­tuk, mert a TV műsorával azonos részekben a vizuális elem hiánya érezhető volt. Másutt a jól felépített, mag­vas tréfa sablonos megoldás­ban, tartalmatlan poénben végződött. Egyszer-egyszer a szép magyar beszédet is sére­lem érte. Az összekötő szöveget író Róna Tibor, a rendező Hor­váth Tivadar, a konferáló Rá­tonyi Róbert, a művészek kö­zül elsősorban Alfonzó, Gázon Gyula, Fónay Márta, Horthy Hanna, Kazal László, Psota Irén, Rozsos István érdemes munkát végzett. Újévi jó­kívánságul azt feleljük nekik, ami jó volt, vigyék tovább, ami nem, hagyják, hogy az óévvel együtt elfelejtsük. Zay László B. U. E. K. 1961 Két műsorról, amit milliók láttak-hallottak i . - i ttt . ^ I Cccia 'tilLy'' I A rádió évbúcsúztatója Az első, hangmontázs-szerű jelenet tizenöt év történetét mondta el. Minden évet egy­­egy kurta krokival és az év slágerének néhány taktusával jellemzett, legtöbbször talá­lóan. Humora mindig az év karakterisztikumából fakadt és nem elégedett meg üres szó­játékokkal. Amikor nevetésre ingerelt, nem kerülte meg az értelmünket. Senkinek sem kell restellnie, hogy jót neve­tett ezen a kis karikatúra­sorozaton. Tizenöt év után a tizenha­todik, már nemcsak pár mon­dat, röpke dallam, hanem a két és fél órás vidám rádió­sévá vált. S ha jobb is volt „Színházaink sajátos profilját az eddigieknél markánsabban kell kialakítani“ v írf2 . Benkő Gyula az új esztendő színházművészeti kérdéseiről Az új esztendő színházi éle­tünkben is új terveket, új feladatokat, új problémákat hoz. Ezekről beszélgettünk Benkő Gyula színművésszel, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége színházi szakosz­tályának vezetőjével. — 1961-ben indul színházi életünk ötéves terve. Ez nem csupán távlati műsortervet jelent, hanem színházaink éle­tének széles, átfogó összehan­golását. Meg akarunk szüntet­ni minden esetlegességet, kap­kodást, elsietett produkciót. Egyik legfontosabb felada­tunk: az egyes színházak sa­játos profilját az eddiginél markánsabban kel kialakíta­nunk. Ez egyaránt vonatkozik a darabkiválasztás és az elő­adási stílus kérdéseire. Meg­győződésünk, hogy a stiláris sokoldalúság csak emeli majd színházművészetünk nívóját. — Egyéb tervek? — Sok művészeti vitát ter­vezünk. Részint magukban a színházakban, részint falaikon kívül, ankétok formájában, kritikusok és a nagyközönség bevonásával. Az­­ a célunk, hogy a magyar színikultúrát még jelentékenyebb mérték­ben föllendítsük, magyarán, hogy a közönség minél maga­sabb színvonalú előadásokat élvezhessen. Ehhez sok eszme­cserére, vitára van szükség. A viták egyik fóruma lesz rövidesen megjelenő új folyó­iratunk, a Színpad is. Erre a folyóiratra különleges szerep hárul: színházművészetünk fölmerülő kérdéseinek elmé­leti síkon történő elvi tisztá­zása. Úgy érzem, az 1961-es esztendő új, nagy fellendülés kezdetét jelenti majd szín­házi életünkben — fejezte be újévi nyilatkozatát Benkő Gyula. E­­gy- Tudod-e, ki volt...? Szúrópróba­ idén érettségiző fiatalok közt a Béke­ Világtanács ez évi évforduló-naptárán szereplő tudósokról, művészekről A Barcsay utcai Madách gimnázium idén végző 144 diákja — 68 fiú és 76 lány — válaszolt kérdésünkre: mit tudnak azokról, akik évfor­dulójának a most kezdődő év­ben történő megünneplésére a Béke-Világtanács javaslatot tett: Francis Bacon, Tarasz Sevcsenko, Herakleitosz, Hein­rich von Kleist, Liszt Ferenc, M. V. Lomonoszov, Fridtjof Nansen, Pak In Ro, Domingo Faustino Sarmiento, Rabind­ranath Tagore, Abudaker ibn Tufail__ Hatvannyolc fiú közül har­mincnégy tudta Baconról, hogy párszáz évvel ezelőtt élt angol filozófus. Sevcsenkón a többség fennakadt, de tizen­hatan pár szóban méltókép­pen emlékeztek meg Ukrajna nemzeti költőjéről („Részt vett az ukrajnai parasztfelkelések­ben. A honvágy, a hazaszere­tet, a vágyódás ihletett költő­je”... „Sokat üldözték elvei miatt. Katonai büntetőszázad­ban is volt. Itt nem engedték írni, ekkor szobrokat mintá­zott.”) Hérakleitosz görög ma­terialista filozófust negyven­­ketten „ismerték” viszont Kleistről csak nyolcan tudtak Liszt Ferencről mindenki írt. („Operákat kivéve minden műfajban alkotott. A szimfo­nikus költemény megteremtő­je. Les Preludes") Lomono­­szovról öten „hallgattak”. Ér­dekesség azonban, hogy a nagy orosz tudóst — joggal — a legkülönbözőbb titulu­sokkal illették (fizikus, ké­mikus, vegyész, biológus, ma­tematikus.) Nansenről ötven­öten írtak, bár közülük néhá­nyat­ az Északi- helyett a Déli­sarkra küldték, sőt volt olyan is aki szerint „ő találta fel a sílécet”. Pak In Ro koreai költőről csupán öten tudtak. Sarmiento argentin írónak pe­dig egyáltalán nem ismerték a nevét. Rabindranath Tagoré­­val vigasztalódtak. Csupán he­ten nem válaszoltak helyesen kérdésünkre. Hárman Abuda­ker ibn Tufail kilencszáz év­vel ezelőtt született arab filo­­zófus-orvos-matematikus és író munkásságáról is beszá­moltak. A lányok jóval gyengébben szerepeltek. Sevcsenkóról négy, Kleistről öt, Nansenről hét, Abudaker ibn Tufeilről egy diáklány számolt be helyesen. De Ba­conról is csak huszonöten tudtak (a többiek jó része francia vagy angol költő, biológust, zeneszerzőt „csi­nált” belőle.) Hérakleitoszt mithológiai alakká, drámaíró­vá, nemzeti hőssé tették. Liszt Ferencről mindnyájan meg­emlékeztek, de bizony olyan hiba is történt, mint hogy egyikük neki tulajdonította a Bánk bán operát. Lomono­­szovról csupán nyolcan nem tudták ki volt, de Tagore sze­mélye tisztázatlan számukra (sokak szerint ma is él... Nyáron Magyarországon járt­­indián költő ... Köztársasági elnök). . Ez a kis, sebtében rögtön­zött „közvéleménykutatás” is felhívja a figyelmet, hogy a Béke-Világtanács által megje­lölt évfordulókkal kapcsolat­ban a sajtónknak és könyvki­adásunknak fokozott feladatai vannak. (aj­ács) Ruhatáros Reszketek tőle, gyűlölöm, szegény, pedig nem tehet róla, alázatosan, lopva jön, bocsánatkérőn, mosolyogva. S mikor már elhelyezkedem, elfelejtem a gondjaim, a buszon a sok szemtelen embert, szorongó álmaim, már kiittam a feketémet, — na, végre van egy szabad percem! — s e zajban, mint vadlibaének a nádsusogás fölött fenn, fenn elhúz valahol — tisztán hallom —, holdra rajzolt szép tiszta V-vel egy örökre búcsúzó daliám, s már kész vagyok a vers felével: — alázatosan, lopva jön, bocsánatkérőn, mosolyogva, — megfojtanám, úgy gyűlölöm, pedig, tudom, nem tehet róla —, é­s egy számot tűz a kalapomra. Váci Mihály ... arra, hogy Brigitte Bar­­dot első magyarországi bemu­tatkozására január 12-én kerül sor. Akkor vetítik filmszínhá­zaink az eddig csak hírből is­mert francia filmsztár nem­régiben készült Babette há­borúba megy című színes film­jét. ...arra, hogy Angliában az egyre kisebb méretű lakások lehetetlenné teszik a magán­­könyvtárak létesítését, s így a kölcsönkönyvtárak forgalma erősen megnövekedett. Ez vi­szont azt jelenti, hogy az an­gol írók az eladott példányok után kevesebb tant­emet kap­nak. Most az angol alsóházban a kölcsönkönyvtárak megadóz­tatásáról terjesztettek be egy törvényjavaslatot. ... arra, hogy Nógrádi Ró­bert, a szolnoki Szigligeti Színház főrendezője megálla­podást kötött a Vígszínházzal. A színház következő bemuta­tóját, Calderon Huncut kísér­tet című vígjátékát ren­dezi. ...arra, hogy 1961 májusá­tól közvetlen televíziós mű­sorcsere lesz Moszkva és Lon­don között. Az angol nézők az. első adásban megismerhe­tik Moszkvát, a televízió ka­merája elvezeti őket a Kreml­be, és a Nagy Színház balett­együttesének műsorához. A szovjet nézők London életét látják majd képernyőjükön és hangverseny közvetítést halla­nak, illetve látnak a Festival Hall-ból. arra, hogy Giulietta, Simio­­nato, a világhírű olasz mezzo­szoprán a jövő év tavaszán két alkalommal ve ndéas zerevel Budapesten. Az Erkel Színház Aida és Don Carlos előadásán lép fel. ... arra. ho®v érdekes há­zassági hírt röpített világgá a Schweitzer Illustrierte. Kami­ra Menuhin, a világhírű he­gedűművész Jehudi Menuhin lánya, férjhez ment Fu Cseng I kínai zongoram­ű­vészhez. 10 év — 20000 előadás Az Állami Déryné Színház jubileumi esztendeje Január 4-én sajtótájékozta­tóval kezdődnek az Állami Déryné Színház jubileumi esz­tendejével kapcsolatos ese­ménysorozatok. Tíz esztendő­vel ezelőtt Sztálinvárosban volt falujáró színházunk első előadása. Akkor még esztrád­­műsorokat vittek a kulturális központoktól távoleső falvak, kisvárosok közönségének. Ezt követően átütő sikerrel mutat­ták be a világirodalom és a magyar drámairodalom leg­java termését. A Tartuffe-nak, Moliére remekének 698 elő­adásával a magyar színház­­történetben példa nélkül álló előadássorozatot állítottak fel. Tíz év alatt 20 000 előadást tartottak. A jubileumi esztendő köz­ponti ünnepségének színhelye­ a budapesti Nemzeti Színház lesz. Január 21-én ott ünnep­ük majd tíz esztendő hősies erőfeszítéseinek részeseit, a színház együttesét. 1961-ben az ország minden megyéjében, járási székhelyén megemlékez­nek majd a színház áldozat­kész, felelősségteljes munká­járól. i,fókái, Htutalják fie/p A BÍRÓ Magyarul beszélő olasz—spanyol film Mit ér a bíró embersége, igazságkutató lelkiismerete olyan társadalomban, amely az igazságot létével csúfolja meg? Erről győződik meg Luigi Zampa új filmjének hő­se, Morandi vizsgálóbíró. Két tragédiának lesz tanú­ja. Az egyik egy jóravaló fia­­talemberé, akit a munkanél­küliség és a korrupció fojto­gató szorítása akaratlan gyil­kosságba sodor. A másik azé a családé, amely Morandinak Szállást adott. Az apa, Bon­­nelli elveszíti állását a bizto­sítótársaságnál, mert nem fű­lik a foga az üzletszerzés tisz­tességtelen módszereihez, s a kellő „élelmesség” híján, egyebütt sem érvényesül, míg végül a nyomor egy zugvál­lalkozásba hajszolja. Felesége a pénz bűvkörében él, kész eladni saját leányukat is, aki elkeseredésében egy gazdag, úri gonosztevő szeretője lesz. Bonnely véget vet családja életének, s csak halála menti meg attól, hogy gyilkosként ő is a vádlottak padjára ke­rüljön. Mindezek arra indítják Morandit, hogy lemondjon bí­rói állásáról. A film nyíltan, szenvedélye­sen bírálja a nagytőke társa­dalmát. Am írói, P. F. Cam­­panile, M. Franciosa és L. Zampa nem mondanak erről a társadalomról többet, mint a haladó olasz filmművészet számos korábbi alkotása. De filmjük nemcsak emiatt kö­zépszerű teljesítmény. Az áb­rázolt világ életszerűségével bántó ellentétben áll a bíró alakjára erőltetett, hűvösen tartózkodó, néha már ellen­szenves passzivitás. A tulaj­donképpeni főszereplő egye­düli feladata: szemlélni az eseményeket, s azoknak ta­nulságaként benyújtani,­­­majd — egy kellően nem indokolt „fordulattal” — visszavonni lemondását. Az igénytelenül megírt figurát még Zampa kitűnő rendezése és a nép­szerű José Suarez játéka sem tölthette meg élettel. Annál sikerültebb Francois Périer Bonnelli alakítása, s Jaqueline Sassard is közel hozza a zül­lésbe kergetett leány alakját Gábor Pogány felvételei fo­kozzák a drámai hatást. A szinkron magyar hangjai kö­zül különösen Várady Hédié és Gera Zoltáné idomult jól a szerephez. (­gy) A hanglemezgyártásról írt múlt heti cikkünkre a Belke­reskedelmi Minisztérium Vas- és Műszaki Főigazgatósága levélben válaszolt, felhívta figyelmünket arra, hogy a cikk ,,a kereskede­lemmel kapcsolatban egy-két té­ves megállapítást is tartalmaz”, így többek között leszögezi, hogy a „hanglemezek átvevője és for­­galombahozója nem a Vas- és Mű­szaki Főigazgatóság, hanem a RA­­VILL Vállalat­’. El kell ismernünk, fogalmazásunk itt valóban felü­letes volt, hiszen egy miniszté­riumi főigazgatóság nem is lehet átvevő és forgalombahozó, már csak azért sem, mivel árusító üz­letei nincsenek. Véleményünk sze­rint azonban a Főigazgatóság, mint a szaknagykereskedelmi vál­lalat felettes szerve nem érdekte­len fél abban, hogy miként végzi munkáját az igazgatása alá tartozó vállalat. A Főigazgatóság levele megálla­pítja, hogy a ..hanglemezrende­lés minimuma nem 1500, hanem 5000 darab”. Ezek szerint valóban téves adatot közöltünk, de mivel mi az 1500-as minimumot is so­­kaltuk, a cáfolat lényegében elvi­ meg­állapít­ásunk helyességét erő­síti. A Főigazgatóság kifogásolja cikkünknek azt a megállapítását, amely szerint az MHV sem piac­­kutatási, sem propagandamunkát nem végezhet. „Nincs tudomásunk arról — hangzik a levél —, hogy bárki is megtiltotta volna azt a Magyar Hanglemezgyártó Válla­latnak, sőt véleményünk szerint ez kötelessége is volna”. Vélemé­nyünk tehát megegyezik a Főigaz­gatóság véleményével. Mi egyetlen szóval sem írtuk azt, hogy az MHV-nak ezt a kötelességteljesíté­sét bárki is megtiltotta volna, vi­szont arra rá kívántunk mutatni, hogy az MHV ezt a munkát nem végezheti el, hiszen nincs hozzá megfelelő apparátusa. Végezetül a Főigazgatóság le­vele szerint a „jelenlegi nehézsé­get nem a megosztott munka és megosztott felelősség okozza, mint ahogy a cikk állítja . . . „Itt mind­össze kettő, a felvételt készítő és a hanglemezeket sokszorosító vál­lalat együttműködését kell meg­javítani”. Szerintünk, ha három szerv érdekelt valamely kooperác­ióban, egyikük sem vonhatja ki magát külön az együttműködés felelőssége alól. Kiváltképp nem akkor, ha az a harmadik szerv mint megrendelő — pontosan a másik kettő munkája közé éke­lődik.­ ­­­ ! Közkívánatra ismét az­­ Essen |­llu­s Iliit az t ! Állami népi együttes ! műsorán, január 8-án,­­ vasárnap délután 3 órakor, az i ERKEL SZÍNHÁZBAN !­­­­»!«

Next