Hétfői Hírek, 1963 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1963-09-02 / 36. szám

Új bisztrók, önkiszolgáló éttermek A Budapesti Vendéglátó­­ipari Tröszt következetesen alakítja át a rosszhírű ital­boltokat modern, kulturált vendéglátóhellyé. Hetekkel ezelőtt bezárt, s október vé­gén nyit korszerű önkiszol­gáló étteremmé átalakítva a Boráros téri Népbüfé. Szintén önkiszolgáló étteremmé alakít­ják a hírhedt „pót-Ilkovicsot’, a Fehér Ökört a Keleti pálya­udvar mellett, amely még az idén megnyílik új formájá­ban, s elsősorban az utazók­nak kíván majd gyors és ol­csó étkezési lehetőséget nyúj­tani. Önkiszolgáló étterem lesz még ebben az évben a Margit­­híd budai hídfőjénél bezárt GUI Babából. A napokban megkezdik a Vígszínházzal szemben, a Honvéd utca és Szent István körút sarkán működő falatozó átépítését. A forgalmas útvonalnak most semmiképpen díszére nem vá­ló falatozó-italbolthoz hozzá­csatolják a mellette működő Ofotért helyiségeit is (az Ofo­­tért a volt ABC-büfé helyére költözik) és tágas, modern, gyorskiszolgáló éttermet nyit­nak. Végül: bezárt már a Viseg­rádi utca és Szent István körút sarkán működött Népbüfé is, amely az átalakítás után bisztróként nyílik meg újra: hideg ételeket, rostonsülteket árul majd nagy választékban, a Marx téri Imbisz büféhez hasonlóan. Hétfőn tanévnyitás 76 új tanterem a fővárosban — Diákok segítették a kőműveseket — Egy éve tatarozzák, mégsem készült el a cinkotai iskola — 50 ezer napközis Hétfőn reggel megszólalnak az iskolai csengők — kezdő­dik az új iskolaév. Az év végéig összesen 76 tanteremmel bővülnek a fővá­ros általános iskolái. Az Üllői úti lakótelepen a 44. Építő­ipari Vállalat határidőre elké­szítette a 12 tantermes új is­kolát s bár még néhány mű­szaki javítás, igazítás hátra van, 2-án megkezdődhet a ta­nítás. Tavaly kifogásoltuk, hogy a XIV. kerületi külső Egressy úton kihasználatlanul áll az új 12 tantermes iskola. Most itt is megkezdődik a ta­nítás, s üzembehelyezik a 200 fő ellátását szolgáló konyhát is. A II. kerületben a pesthi­degkúti Szabadság úton elké­szült a nyolctanntermes isko­la. A XX. kerületi Pöltenberg utcában új, korszerű gimná­zium kezdi meg működését. Van azonban a fővárosban pa­nasz is a tatarozás, illetve az építkezés elhúzódására. A Pe­tőfi Gimnázium például csak azért kezdheti időben az is­kolaévet, mert a nyáron a le­maradt munkálatok pótlására a diákok is a kőművesek se­gítségére siettek. A XIII. ke­rületi Árpád-hídi lakótelepen csak jövőre tervezték az is­kola átadását, de a Fővárosi Tanács úgy döntött, hogy a kész tantermeket már most, szeptember 1-én megnyitják. A munkálatok elhúzódása miatt erre a nyitásra nem kerülhet sor. Kirívó példa a gondatlan munkára a cinkotai 12 évfo­lyamos iskola építkezése. Az ötmillió forintos tatarozás, fel­újítás, még a múlt esztendő elején megkezdődött. A 3. sz. Építőipari Vállalat azóta több alkalommal tett ígéretet arra, hogy a munkát befejezi. Az építkezésen azonban mindösz­­sze néhány ember dolgozik. A legutóbbi átadási határidő, augusztus 26. előtt három hét­tel, az építésvezető szabadság­ra ment s ez is közrejátszik, hogy az évnyitót bizonytalan időre elhalasztják. Budapesten az idén 50 ezer napközisre számítanak. A Gyermekélelmezési Vállalat az idén már mintegy 80 ezer gyermekre főz. Az új iskolaév kezdetén a XVIII. kerületben 2000, a II.-ban pedig ezersze­mélyes konyha kezdi meg mű­ködését. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat az idén 4 300 000 kö­zépiskolás tankönyvet hoz for­galomba, amelyeket a kerületi könyvesboltokon kívül több gimnáziumban, technikumban is árusítanak Az általános is­kolákban ez már régi gyakor­lat, a IX. kerületi Hámán Ka­tó iskolában például már a hét derekán megkezdték az iskolában az új tankönyvek árusítását. A könyvek zöme már a helyszínen van: boltok­ban, iskolákban. Hiányzik azonban még a gimnazisták negyedikes fizikakönyve, az általános iskolákban pedig a másodikosok nyelvtankönyve. Mindkettő a tanév első nap­jaiban már megvásárolható. Vasárnap az ÁPISZ-boltokban Vasárnap délelőtt 18 ÁPISZ- bolt tartott nyitva a főváros forgalmas pontjain és a külső kerületek központjaiban. A nagy roham már a héten le­zajlott, amelyre alaposan fel­készült az ÁPISZ. 270 000 elő­re elkészített füzetcsomag vár­ta a tanulóifjúságot és a ta­valy még hiányzó rajztáblák­ból is elegendőt raktároztak. Ellátogattunk néhány üzletbe. Mindenütt kényelmesen, nyu­godtan lehetett vásárolni. A József körúti 805. sz. ÁPISZ- boltban az üzletvezető elmon­dotta: az idei sztár a 127 fo­rintos, praktikus, kockás is­kolatáska volt. S mivel ez egy­ben műszaki szakbolt is, a szomszédos Bánki Donát Gép­ipari Technikum tanulói itt vásárolták meg a szükséges felszereléseket. A Szent István körúti ÁPISZ-boltban naponta 100 töltőtoll talált gazdára, s a bevétel 300 000 forinttal több mint tavaly volt. A Kossuth Lajos utcai ÁPISZ-boltban va­sárnap délelőtt a legkelendőb­bek az általános iskola negye­dik osztályának füzetei és tan­szerei voltak. A keret nem szent. ... Beszélgetés a „nagy vitatémáról”, a beruházási és a felújítási pénzügyi forrásról Az élelmiszeriparnn­k­­—a­mi tagadás — nem éppen tág a beruházási kerete. Ez magya­rázhatja, hogy egy kis „pénz­ügyi tranzakcióval” akarták megoldani az Országos Sör­ipari Vállalat budapesti üze­mének — a kőbányai sörgyár­­asaik — égető problémáját, a korszerű gyártáshoz szüksé­ges, import útján beszerezhető két élesztőszárító gép megvá­sárlását és beépítését. A szű­kös beruházási keret miatt a gépeket a vállalat felújítási keretének összegeiből hozatták meg A múlt évben a gépek meg is érkeztek a gyárba. Hozzáfogtak a beépítésükhöz. S ekkor a Beruházási Bank szakemberei kijelentették, nem értenek egyet azzal, hogy a két gép árát a vállalat felújítási keretéből térítsék meg Nagy érték mehet veszendőbe... — Miért olyan fontos, hogy melyik előirányzat terhére tör­tént a vásárlás, hiszen az a lé­nyeg, hogy a sörgyártás — ki­vetve a népgazdaság — jól járt, amikor hozzájutott a két korszerű géphez? — kérdeztük a Beruházási Bank szakembe­reitől a sörgyári eset kapcsán. —■ Előbb talán azt monda­nánk el — válaszolták —, hogy mindkét keretnek más a célja. A beruházási keretből mindig valami új születik: új ház, új gyár, új gép, vagy ép­pen új létesítményekkel bővül a régi. A felújítási keret arra való, hogy — köznapian szól­va — a régi házat, régi gyárat, régi gépet felújítsák, korsze­rűsítsék. Ez utóbbi népgazda­sági szempontból legalább olyan fontos, mint az új épí­tése, hiszen nagy értékek me­hetnek veszendőbe, ha a régi létesítményeket évről évre nem gondozzák. Visszatérve a sör­gyári esetre, azért kellett szó­vá tenni, mert a söripari vál­lalat már a múlt évben négy­millió forinttal túllépte felújí­tási előirányzatát — ez az ösz­­szeg így már az ez évi felújí­tási pénzforrást terheli —i­s fennáll az a veszély, hogy a sörgyár szükséges, esedékes felújítási munkálataira nem sikerül biztosítani a pénzügyi fedezetet. — Úgy tudjuk, gyakoriak az ilyen viták a bank és az üze­mek között. Minden esetben ilyen szigorúan ragaszkodnak a jogszabályokhoz a bank szakemberei? Ötéves gép — selejt — Elvileg igen, a gyakorlat­ban azonban rugalmasak igyekszünk lenni. Nem is le­hetne másként. A gazdaságos­ságot tartjuk szem előtt. Volt már rá eset, hogy éppen mi ál­lapítottuk meg, selejtezzenek ki — például — egy ötéves, még újnak mondható gépet, hiszen az élettartamát annak idején 15 évben szabták meg de ez a gép a technika roha­mos fejlődése következtében elavult. Felújítása kidobott pénz lett volna, ehelyett in­kább azt javasoltuk: vásárol­janak újat, korszerűt, nagy teljesítményűt, ezzel jobban jár a népgazdaság. A beszélgetés során megtud­tuk, hogy a Beruházási Bank munkatársai nemcsak az író­asztal mellett döntenek, ha­nem — ha a szükség kívánja — a helyszínen is vizsgálód­nak. Hét-nyolcszáz főre tehető azoknak a száma, akik a fő­városban és vidéken állandóan kapcsolatot tartanak az üze­mekkel, közöttük található nyolcvan mérnök és technikus. A központi apparátus szakem­berei rendszeresen figyelem­mel kísérik a külföldi szakiro­dalmat , nem akarnak elsza­kadni a rohamosan fejlődő műszaki világtól. A mindig új és új problémákat felvető valóságtól sem. Egyedileg kell dönteni — Nem könnyű következe­tesnek lenni minden esetben — mondják a bank munkatár­sai. — Nagyon sokszor egye­dileg kell döntenünk. Csak egy példát erre. Sok vállalat sze­rette volna a felújítási keret­ből a gyár hagyományos vilá­gítását átszereltetni fénycsőre. Ehhez nem járulunk hozzá, mert erre nem az üzem vil­lanyhálózatának elhasználtsá­ga miatt kerül sor. De engedé­lyeztünk már a felújítási ösz­­szegből olyan építkezést, ami­kor kisebb toldalék­épületben helyezték el a gyár összes vil­lanykapcsolóit s ez zavartalan­ná, üzembiztossá tette a ter­melést.­­ Egy másik példa a közel­múltból. A Budapesti Kon­zervgyár a felújítási keretből rendbe akarta­­ hozatni régi, csaknem fél évszázados szennyvízcsatorna hálózatát. Alapos vizsgálódás után rájöt­tek, ha a régi csatornát kiás­sák, foltozgatják, s újra bete­metik, korszerűtlen marad s mégis igen sok pénzt kell el­­költeniök. Ha új nyomvona­lon, új csatornát építenek, te­kintélyes summát takaríthat­nak meg, s ráadásul a terme­lésben sem lesz kiesés. A hely­színen meggyőződtünk a gyá­riak igazáról, hozzájárultunk a munkához, bár sokak úgy is vélekedhetnek: új beruházás történt. Holott csak az történt, hogy az eredeti célt ésszerű módon érték el. S végül még arra hívták fel a bank szakemberei a figyel­— ilyen volt — mondja, —, a megszólalásig hasonlít hoz­zá... Az alig hatvan centiméteres modell, amely a napokban ké­szült el, a 80 éves Kvasz And­rás, a magyar aviatika egyik úttörője egykori repülőgépének pontos kicsinyített mása. Megsárgult, tépett szélű la­pot, a Friss Újság 1911. április 27-i számát mutatja. — Ebben az újságban majd­nem megöltek — nevet. Valóban azt olvassuk a régi lapban, hogy Kvasz András aviatikus ezen a napon tizenöt méter magasból a rákosi re­pülőtéren lezuhant gépével és „életveszedelmesen” összezúz­ta magát. — Hát az igazság csak annyi volt, hogy a repülőgép valóban összetört, de nekem kutya ba­jom sem történt... Később is többször lezuhantam, s mindig szerencsém volt. Miskolcon a vihar vágott le, 1913-ban a Her­­nád mentén fába ütköztem és a folyóban kötöttem ki, 1912. november 16-án Horváth Ernő tanár gépét próbáltam ki. Út­közben megsérült a motor. Le kellett szállnom, de hova? Alattam volt a főváros... A Duna fölé kormányoztam a gé­pet és alig két-három méterre az akkori Erzsébet-híd fölött elrepülve, szerencsésen leeresz­kedtem a vízre. Rendőrségi csónakosok meg a parton ösz­­szegyűlt sok ember hozott ki a géppel együtt. — Véletlenül lettem repülő — idézi emlékeit. — 1896-ban jöttünk fel édesapámmal Bé­késcsabáról Budapestre, a Re­mete utcában nyitottunk ko­vács-lakatos, esztergályos­mechanikus műhelyt. Az egyik nap bejött hozzánk Zsélyi Ala­dár mérnök és azt mondta, hogy repülőgépet akar építeni, vállalnám-e a munka mecha­nikus részét? Vállaltam. Min­dent magunk készítettünk, ki­véve a motort, amit Franciaor­szágból vásároltunk. Azután megtanultunk repülni. Mutatja a pilótaigazolványát! Ennyi áll benne: „Fédération Aeronautique Internationale, Hongrie, Kvasz András pilóta, 1914, és a sorszám: „6”! 1914-ig „repülőcirkuszos” volt, 73 városban járt, szájtát­­va nézték az emberek a repülő csodát. Az első világháborúban pilóta lett, 1918-ban vöröska­tona, utána fél évre a fehérter­roristák börtönbe vetették, volt taxisofőr, portás a repülőtéren, s a felszabadulás után — vég­re, a megbecsülés első jele — a békéscsabai repülőtér gond­noka. Ma pedig? ... Régen nyug­díjban van, de örökké tervez, tevékenykedik, most a Közle­kedési Múzeummal tárgyal, hogy Zsályi Aladár — az első magyar repülőgép tervező — megmaradt gépét újjáépíti a múzeum számára ... Eljátogat az MHS-be — örökös tisztelet­beli tagja — és elmeséli a fia­taloknak, milyen volt a repü­lés őskora, 55 évvel ezelőtt Ma­gyarországon, a rákosi rétek felett... T. M. met, a felújítási „keret­” nem szent, de mégis azt szeretnék, ha mindenütt a célnak és a népgazdasági érdeknek megfe­lelően használnák fel. Ország­szerte éberen ügyelnek erre. Benkő Tibor Nyolcvanéves a 6-os számú pilóta Révész Tamás felv. McEwen kolléga igaza­ n Magyarországon szólásszabadság van. Ezt a mondatot Ritchie McEwennek, a Sunday Times című, ismert angol lap Budapestre küldött tudósítójának cik­kéből idéztük. A cikkíró hozzáteszi azt is, hogy az újságok bőséges he­lyet adnak az olvasók leveleinek, akik különböző fogyaté­kosságokat, hibákat bírálnak. Nem tudjuk, Magyarországon tartózkodott-e McEwen kol­léga a legutóbbi országgyűlési és tanácsválasztások idején. Akkor százezer számra hallhatta volna élőszóval is a vá­lasztópolgárok bíráló, értékelő, javaslattevő szavát. De mit érne a bíráló szó, a szólásszabadság, ha nem követnék tet­tek, konkrét cselekedetek? Nyilvánvalóan semmit. Ezért is van nagy jelentősége annak a most folyó nép­frontakciónak, amely a választások során felvetett egyéni és közérdekű panaszok, javaslatok sorsát vizsgálja. Már az eddigi vizsgálatokból is megállapítható, hogy szinte országszerte menetrendszerűen folyik a javaslatok feldolgozása. Csaknem valamennyi tanácsi végrehajtó bi­zottság eleget tett már ennek a feladatnak. Pest megyében például a Hazafias Népfront értékelése szerint mintegy 55— 60 százalékban már meg is valósították azokat a javaslato­kat, amelyek a jelölő gyűléseken, alakuló tanácsüléseken hangzottak el, és úgyszólván mindenütt a megvalósulás út­ján vannak azok a javaslatok, bírálatok, amelyek a taná­csok saját eszközei révén megoldható problémákra vonat­koztak. S nem sokáig késlekednek a nagyobb beruházást igénylő jogos kívánalmak sem, amennyiben azok lehetősé­geink határán belül vannak. Ami pedig McEwen kollégának a sajtóról tett megálla­pítását illeti, ez nemcsak szinte korlátozás nélküli fórumot biztosít az olvasók bíráló, észrevételező hangjának, hanem egy nemrégiben megjelent minisztertanácsi határozattal megerősítve számon is kéri az ötletekre, javaslatokra tör­ténő reagálást, s azok lelkiismeretes végrehajtását. Mert mi, kedves McEwen kolléga, a szólásszabadságon nemcsak azt értjük, hogy bárki szabadon véleményt nyilvá­níthat, hanem azt is, hogy a helyes szó­­ tetté is váljék. Az exigazgató hangja Kevés cikk keltett a kö­zelmúltban nagyobb feltű­nést, mint az, amelyben George W. Allen az USIA (az Amerika Hangja prog­ram) volt igazgatója írta meg véleményét erről a szer­vezetről. A New York He­rald Tribuneban megjelent írás nem mond kevesebbet, mint azt, hogy: „Jómagam meg vagyok győződve — mi­után 12 évig nemcsak ide­haza, hanem külföldön is foglalkoztam ezzel a kérdés­sel —, hogy az amerikai ide­gen nyelvű adások és egy bi­zonyos külföldi hallgatóság számára szerkesztett ame­rikai rádióprogramok csak időpocsékolást, hiábavaló erőfeszítést jelentenek, s az erre a célra adott összeget jobban is fel lehetne hasz­nálni.” S így hangzik Allen vég­következtetése: „Hagyjuk ab­ba a különböző keresztes hadjáratokat. Sokan azt mondják, hogy az ameri­kaiak a világ legrosszabb propagandistái. Talán az el­következő tíz évben az ame­rikaiak is rájönnek, hogy ez így van, s változtatnak ezen. Csakis akkor válik majd az USIA azzá a hatalmas esz­közzé, amelynek lennie kell — mert elhiszik, amit hal­lanak.” Vagyis röviden szólva: az amerikaiaknak is árt a „ke­resztes hadjárat”, uszításuk, mocskolódásuk nem szava­hihető, ellenszenvet kelt. Szó, ami szó, ugyanezen a véleményen vagyunk mi is, már régóta. Allennél csak azt furcsálljuk, hogy erre a vé­leményre csupán az után a különleges esemény után ju­tott, hogy megszűnt az Ame­rika Hangjának igazgatója lenni. (g­) Tél az étlapokon A hét végén indultak az utolsó nyári üdü­lőcsoportok kéthetes pihenésre. Reméljük, kedvező körülmények között üdülhetnek s az étkezésük változatosabb lesz az előző nyaralókénál. Az érdekelt me­gyék társadalmi szervei és szakemberei ugyanis a lefolytatott vizs­gálatok során megállapították, hogy 1963-ban kánikula volt az üdü­lőkben, de az étlapokon s tél. A SZOT nagyobb üdülői általában elegendő zöldséget és gyümöl­csöt szereztek be, leküzdötték a helyi felvásárlási nehézségeket. A kisebb vállalati üdülők vezetői már kevésbé bizonyultak leleménye­seknek. Hévízen például júliusban gyümölcs kevés jutott az üdülők asztalára. Földvárott május végén a beutaltak nem kaphattak friss salátát. Siófokon szinte teljesen megakadt a gyümölcsellátás és rit­kaság­számba ment a főzelék is. Somogy megyében a raktárhiány is akadályozta a zöldség- és gyümölcsellátást. Az őszibarackot nagy­részt Szatymazról hozatták, de megfelelő­­hűtőtér hiányában a ké­nyes gyümölcs hamar megromlott. A helyzet csak jövőre javul, ami­kor Fonyódligeten elkészül a modern hűtőház. A gyermeküdülők ellátása sem volt zavartalan. A röjtökmuzsaji SZOT-gyerm­eküdülőben például június végén és július első felében kevés friss gyümölcs, zöldpaprika, paradicsom került az asztalra. A hegyvidékeken — a szállítási nehézségek ellenére — megfelelő volt az üdülők ellátása. A sopronhorpácsi SZOT-üdülőben, Szilvás­váradon és a mecseki Kikeletben bőven jutott zöldfőzelék és friss gyümölcs az üdülők elé. M­indezt azért mondottuk el, éppen most, az üdülési idény vé­gén, hogy legyen idő felkészülni a következő üdülési idényre, hiszen most már gondoskodni kell a felvásárlás megszervezéséről, a tárolás biztosításáról. D. F. Iskola és lőszerek Hétfőn megkezdődik a tanév a főváros egyik leg­modernebb, tágas, gyönyörű iskolájában, a Törökvész úton is. Büszkesége a kerü­letnek ez az iskola. Sok gyer­mek fordul majd meg na­ponta folyosóin, mindany­­nyian a környező hegyvidék lakóinak gyermekei. Munká­juk után gondtalanul, vidá­man indulnak haza, s nem is sejtik, hogy közvetlenül az iskola szomszédságában, mi­lyen veszély leselkedik rá­juk. A II. kerületi tanács csü­törtöki ülésén hangzott el Bozi Miklós tanácstag meg­döbbentő bejelentése. El­mondotta, hogy a Törökvész úti iskola mögötti kiserdő­ben, amerre a gyermekek egy részének útja átvezet, igen sok a fel nem robbant lőszer. Egy részét ugyan többé-kevésbé megfelelő mó­don elásták, de jó része szer­teszét hever. Az iskola kö­zelében levő Spályi utca 16. számú telken például nagy mennyiségű lőszer van a föld alatt. Az elmúlt évben itt már történt egy szerencsét­lenség, s a lőszerek ma is veszélyeztetik az arra járó és a játszadozó gyermekek biztonságát. A bejelentésnél döbbene­tesebb, hogy a tanácstag, a most nyilvánosság előtt el­hangzott bejelentését nem először teszi meg. Minden illetékest megkeresett már jogos kérelmével, de a lősze­reket még nem szállították el, nem hatástalanították, mindig az a válasz érkezett: nincs rá időnk. Az intézkedés pedig nem tűr halasztást. Minden el­mulasztott óra és nap köze­lebb vihet egy tragédiához. Jusson el a tanácstag szava a legilletékesebbekhez: te­gyenek sürgős intézkedést, nehogy a Rózsadombon még újra pusztíthasson a máso­dik világháború. d. I.) e—“!

Next