Hétfői Hírek, 1964 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1964-10-19 / 43. szám

Hazaérkezett a magyar párt- és kormányküldöttség, Kádár János beszéde a pályaudvaron sére törekednek. Mindebben nagy segítséget jelentettek számunkra az SZKP történel­mi jelentőségű kongresszusai, valamint a kommunista és munkáspártok által közösen kidolgozott és elfogadott 1957. és 1960. évi moszkvai nyilatko­zatok. Az MSZMP és a Magyar Népköztársaság kormánya erre az eszmei segítségre tá­maszkodva töretlenül halad tovább az eddigi úton. „Továbbra is minden erőnk­kel küzdünk a nemzetközi kommunista mozgalom megszi­lárdításáért a szakadárok el­len. Fáradhatatlanul munkál­kodunk azon, hogy egységünk erős és megbonthatatlan le­gyen!” — hangsúlyozta végül Fehér Lajos, majd átadta a szót Kádár Jánosnak. A magyar párt- és kor­mányküldöttség, amely a Lengyel Egyesült Munkás­párt Központi Bizottságá­nak és a Lengyel Népköz­­társaság kormányának meghívására Kádár Já­nosnak, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága első titká­rának, a kormány elnöké­nek vezetésével hivatalos baráti látogatást tett a Lengyel Népköztársaság­ban, vasárnap reggel haza­érkezett. A delegációval együtt jött Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára, aki a határon fogadta a kül­döttséget, továbbá Jan Kil­­janczyk, a Lengyel Nép­­köztársaság budapesti nagykövete, aki részt vett a magyar párt- és kor­mányküldöttség lengyelor­szági útján. A küldöttséget a Nyu­gati pályaudvaron Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Komócsin Zoltán, Rónai Sándor, Somogyi Miklós és Szirmai István, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagjai, továb­bá az MSZMP Politikai Bi­zottságának póttagjai, a Központi Bizottság titká­rai, valamint a Központi Bizottság, az Elnöki Ta­nács, a kormány számos tagja, politikai, gazdasági,­­ társadalmi életünk sok más vezető személyisége fo­gadta. Jelen voltak a buda­pesti diplomáciai testüle­tek vezetői is. Részletes, képes telex jelentéseim fa Tokióból Zsivótzky ezüstérmes ummm legyeztek a római n­­ ei Virágokkal üdvözlik a hazatért Kádár Jánost és Kállai Gyulát (Szilvásy z. Kálmán felvétele) Fehér Lajos üdvözlő szavai •A zászlódíszes Nyugati pá­lyaudvar előtt sok ezren gyűl­tek össze a magyar párt- és kormányküldöttség fogadá­sára. A magyar és a lengyel Himnusz elhangzása után Fe­hér Lajos, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese mon­dott üdvözlő beszédet. Hang­súlyozta: a nézetek és a ta­pasztalatok kicserélése lehe­tővé teszi, hogy a két nép még szorosabbra fűzze kap­csolatait, hiszen a hagyomá­nyos magyar—lengyel barát­ság ma még szilárdabb, mint bármikor, mert tartalma a békéért, a békés egymás mel­lett élésért, a szocializmusért, a kommunizmusért folyó harcra való összefogás. A két ország párt- és kormányvezetői a szocialista országok közti munkamegosztás, a lengyel— magyar összefogás fejlesztés Kádár János beszéde .— Mindenekelőtt engedjék meg — kezdte beszédét Ká­dár János —, hogy vala­mennyi hazaérkezett elvtár­sam nevében és a magam ré­széről őszintén megköszönjem a szíves fogadtatást, amely­ben bennünket részesítettek. — Elvtársak! Lengyelor­szágban elvtársi módon fo­gadtak bennünket, baráti, testvéri légkör vette körül küldöttségünket. Úgy érezzük, hogy missziónkat, amellyel bennünket odaküldtek, telje­sítettük. Jelenthetem, hogy a küldöttség valamennyi tagja egészséges és munkaképes ál­lapotban hazaérkezett. (Nagy taps) Hazaérkezni pedig szin­tén nem rossz. (Taps.) — Lengyelországban na­gyon sok emberrel találkoz­tunk, sokfelé fordultunk meg. Beszéltünk a lengyel testvér­párt, a Lengyel Népköztársa­ság legfelső vezetőivel és a szocializmust építő lengyel nép egyszerű dolgozói közül is nagyon sokkal. Személye­sen találkoztunk százezrek­kel. Aligha van elég idő itt ma arra, hogy megnevezzem, felsoroljam mindazokat a he­lyeket, ahol a lelkünkre kö­tötték, hogy ha hazaérkezünk, adjuk át pártunk tagságának, a főváros lakosságának, a magyar munkásosztálynak, az egész szocializmust építő ma­gyar népnek lengyel elvtár­saink, barátaink testvéri üd­vözletét. Engedjék meg, hogy megmondjam, hogy személy szerint Gomulka elvtárs, a lengyel testvérpárt Központi Bizottságának első titkára, Ochab elvtárs, a Lengyel Ál-­­ — Elvtársak! Küldöttségünk útja szerves és fontos része annak a munkának, amelyet pártunk, kormányunk és né­pünk a szocializmusért, a szo­cializmus építése érdekében végez, mint ahogyan képessé­günktől, tudásunktól telhetően idehaza is mindnyájan ezért dolgozunk. Ugyanazt a célt szolgáljuk a külpolitikában és a testvéri szocialista ország ál­lamtanács elnöke, Cyrankie­­wicz elvtárs, a Lengyel Nép­­köztársaság minisztertanácsá­nak elnöke, a lengyel testvér­párt Központi Bizottságának, kormányának tagjai, Varsó lakossága, Krakkó lakossága, Nowa Huta lakossága, az ot­tani Lenin Kohászati Művek dolgozói, a Varsói Gépkocsi­gyár dolgozói és a velünk ta­lálkozó dolgozók még számos más helyen, nyomatékosan kérték, hogy mondjuk meg: ők is testvéri üdvözletüket küldik. Ezennel átadom.­­ (Nagy taps.) hoz fűződő kapcsolataink fej­lesztésében is. Ha megengedik, először arról szólnék, hogy egész fejlődésünket érintő, nagyon komoly, beható és eredményes tárgyalásokat folytattunk lengyel testvér­pártunk Központi Bizottságá­val, a Lengyel Népköztársaság hivatalos képviselőivel, kor­(FOLYTATÁS A 3. OLDALON) Eredményes tárgyalások Vízilabdázóink ragyogó hajrája 1 1 perc alatt 3 gól és 2 aranyérem Káprázatos eredmények az olimpián Vasárnap ismét nagy nap­ja volt Tokióban a magyar sportnak. Aranyérem, ezüst­érem, egy sereg frissiben támadt reménység, volt mi­nek örülni, volt miben bi­zakodni Vízilabda-csapatunk tréfád kedvében volt vasárnap. Amúgy sem túlságosan biz­tató gólarányát a mindent eldöntő magyar—szovjet meccs első két negyedében egy kicsit még tovább ron­totta, hogy aztán fantasz­tikus hajrával mondja ki a poént, nyerje meg nyolc­évi szünet után ötödik olim­piai bajnokságát. 1932 — Los Angeles, 1936 — Berlin, 1952 — Helsinki, 1956 — Melbourne és most 1964 — Tokió! Laky Károly tanít­ványai folytatták a Kom­­jádi-féle hagyományt, a döntő pillanatban újra, aranycsapattá kovácsolódtak. Gyarmati Dezsőnek karrier­je öt olimpiáján három, Bo­ros Ottónak három olim­pián két aranyérem jutott osztályrészül. Bámulatra méltó teljesítmények ezek! Aztán a labdarúgók! Nagyon nehéz mérkőzésen két vállra fektették a románokat. Nemesfémet szerzett vasár­nap Zsivótzky Gyula is, a ka­lapácsvetés döntője után — akár Rómában — az olimpiai dobogó második fokára lép­hetett. Sokáig vezetett, a szov­jet­ Klim az utolsó sorozatban dobta túl. Az olimpia „kibice” egy pillanatra talán bosszan­kodhatott ezen ... balszerencse, gondolhatta, Földi és Kulcsár után ez már a harmadik eset, hogy az utolsó pillanatban csikarják el tőlünk az ara­nyat Zsivótzky Gyula — em­lékezzünk — fél esztendeje súlyos betegséggel küszködött, kétséges volt az is, felépül-e egyáltalán. Talán az ő teljesít­ménye a legcsodálatosabb. A magyar atlétika erős legénye, ez az acél ember ezüstöt szer­zett Tokióban, ismét túljutott a 69 méteres „hanghatáron”. Jupiter Pluvius haragos­­ kedvében volt vasárnap, tró­pusi esőt zúdított a Meidzsi­­stadionra, feláztatta a talajt holtbiztos esélyeket mosott el. Bombameglepetés: Ralph Boston nem szerezte meg az aranyat, a távolugrás baj­nokságát az angol Davies nyerte. Szerencse, hogy a kötöttfor­gású birkózás küzdelmeit fe­dett helyen bonyolítják le. S a szőnyegek tájáról is biztató hírek érkeznek. Pólyák Imre súlycsoportja élén áll, Kozma „Pistike” első két mérkőzé­sén nem szerzett hibapontot, két ellenfelét is két vállra fektette. Pezseg az élet Tokióban,­ teljes kapacitással működik az olimpia nagyüzeme. Spor­tolóink az első héten káprá­zatos eredményekkel örven­deztettek meg, magasan túl­szárnyaltak mindenféle nor­mát. Bizakodva nézhetünk az olimpia „második félideje”f­elé is. — TUDÓSÍTÁSAINK A HATODIK OLDALON - Megalakult az angol kormány — az évszázad legkisebb parlamenti többségével LONDON: Meddig tartja ma­gát az új kormány? Ez a kér­dőjel meredt a vasárnapi la­pokból a brit polgárokra, mi­közben kiadós reggelijük mel­lett — 13 év óta először — is­mét munkáspárti miniszterek neveivel ismerkedtek. A változás vágyának és a változástól való félelemnek célfotóval eldöntött küzdelmé­ből ma reggelre megszületett az évszázad legkisebb par­lamenti többségű kabi­netje. A 630 választókerületben le­zajlott hatalmas versenyfutás mindössze 13 mandátumnyi különbséggel dőlt el a két fő­rivális között, alig 200 ezer szavazattöbblet biztosította, hogy pénteken délután Harold Wilson, a Downing street­­0. főbejáratán vonult be a tv­­kamerák pergőtüzében, Sir Alec Douglas-Home pedig őfelsége újdonsült, konzerva­tív ellenzékének vezéreként távozott a miniszterelnöki re­zidencia hátsó kis­kapuján. A konzervatív Sunday Te­legraph „boldog, de rövid éle­tet” kíván az új kormánynak, a többi tory-újság 6—18 hó­napos élettartamot jósol a munkáspárti hatalomnak. Ta­gadhatatlan, hogy a mikrosz­kopikus parlamenti többség (mindössze négy mandátum, ha a 9 liberális képviselőt is az ellenzék oldalára számít­juk) nem nyújt „üzembiztos” parlamenti támaszt a válságos pénzügyi helyzettel, az égető bel- és külpolitikai problé­mákkal birkózó új kormány­nak. Megfigyelők emlékeztet­nek a hatmandátumos több­séggel 1950-ben másodszor ha­talomra került Attlee-kor­­mány húszhónapos vergődé­sére, amikor a konzervatív ellenzék szüntelen parlamenti obstrukciója közepette a beteg képviselőket toló­kocsikon és hordágyakon vitték szavazni, hogy a kormány elkerülje a bukást. Most is elegendő egy kisebb influenzajárvány, hogy a munkáspárti többséget „le­vegye a lábáról”. A komor hangú konzerva­tív jóslatokkal ellentétben az­­ új kormány lehetőségei mégis kedvezőbbek, mint azt a par­lamenti mandátumok megosz­lása mutatja. Ez az arány az angol választási rendszer sa­játosságai következtében távolról sem fejezi ki az ország politikai színké­pében végbement eltoló­dás tényleges mértékét. A 12 millió konzervatív sza­vazattal szemben összesen (a liberális és a más kisebb pár­tokra adott szavazatokat is ide számítva) 15 és fél millió szavazó­­polgár mondott nemet a tory-kormány újabb meg­hatalmazási kérelmének. A csütörtökön lezajlott vá­lasztás eredménye kétségtele­nül az, hogy a 13 éven át há­borítatlanul uralkodó konzer­vatív áramlat megfordult, és világosan kimutatható a közvélemény balratoló­­dása, vagy legalábbis az eddiginél lényegesen korszerűbb és ész­szerűbb bel- és külpolitika kö­vetelése. 1950-ben a hatmandátumos többség a vereség kezdetét je­lezte az Attlee-kormány szá­mára, ezúttal azonban még a négymandátumos mun­káspárti többség is a ha­ladás kezdete lehet, ha az évszázad legfiatalabb miniszterelnökének, a 48 éves Harold Wilsonnak lesz bátor­sága, hogy választási prog­ramjánál lényegesen radiká­lisabb politikával szerezze meg a változásra vágyó töme­gek támogatását. Köves Tibor

Next