Hétfői Hírek, 1966 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1966-11-28 / 48. szám

Várossá „készítik elő”­­ Érdet Érd tanácsa napirendre tűzte az ország egyik legna­gyobb — több mint 30 ezer lakosú — községének fej­lesztési problémáit. A nagy lélekszám alapján Érdet vá­rosi státus illetné meg, eh­hez azonban ma még hiá­nyoznak bizonyos feltételek. E feltételek megteremtésé­vel a harmadik ötéves terv során előkészítik a várossá alakulás lehetőségét. Elsősorban nagyobb arány­ban közművesítenek majd, és több fontos közintézményt létesítenek. Érd rendezési terve szerint egy főközpon­tot és hét alközpontot ala­kítanak majd ki. Az új köz­pontban 600 lakás épül, to­vábbá számos oktatási intéz­mény, egészségügyi létesít­mény és üzlet. A helyi mun­kaerők foglalkoztatására több ipartelep alakul. Pavilon­sor kerül a B­a­hcs Lujza térre Program készült a Blaha Lujza tér és környéke to­­vábbszépítésére. Eszerint az Akácfa utca sarkán levő foghíjas telek beépítéséig pavilonsort állítanak a te­lek jelenlegi kerítése he­lyére. Dohányárusító, könyvárusí­tó pavilont, idegenforgalmi tájékoztató helyiséget ter­veznek ide, továbbá egy vit­rinsort és egy virágárusító üzletet. A pavilonokat a jö­vő év első negyedében ké­szítik el. A terv szerint a József körúti postahivatal közelé­ben is négy pavilont helyez­nek el, és ugyancsak árusító­pavilonokat állítanak fel a földalatti-vasúti torony le­bontása után a Már­­kus Emília utca torkolatában is. Hírlapszekrények kerül­nek az Emke-sarokra, a nagy Csemege-áruház elé és pavilon a gyógyszer­tári árkád Rákóczi úti oldalára. Az árusító pavilonok ter­vét a hatóságok — a Belke­reskedelmi Minisztériummal egyetértésben — jóváhagy­ták. „lábas­ házak” a Kálvin téren Elkészült a Kálvin tér— Kecskeméti utca torkolatá­ban építendő lakóházak be­ruházási programja: az OTP két, lábakon álló lakóházat épít itt. Földszintjük beépí­tetlen marad, csak a lépcső, a felvonó és a szemétledobó akna ér le a talaj szintjéig. Az egyik épület első eme­letén cipőáruház lesz, a má­sikban pedig zenés eszpresz­­szót rendeznek be. Újpestre úszik a Metro földje Hatósági helyszíni szemlét tartottak a földalatti vasút alagútjaiban, amelyek építé­se a mechanikus pajzs bein­dításával jelentősen meg­gyorsult. Rövid idő alatt nagymennyiségű kitermelt földet kell majd elszállítani. A Földalatti Vasút Vállalat engedélyt kapott, hogy az alagutakból felszínre hozott földet az alsó-Duna-partra szállítsa és onnan uszályok­kal vigyék Újpest környé­kére. Nem való a Belvárosba! Szénvizsgáló alt­ás a Váci utcában - Lakásokat foglal el a hivatal, a raktár és a munkásszálló - Elkészült ’’j­ó­l a városrendezést megelőző felmérés A Belváros rendezési ter­vének végrehajtásához, a Fővárosi Tanács városren­dezési és igazgatási osztá­lya elkészítette a Kossuth Lajos utca és a József At­tila utca között elterülő vá­rosrész sajátos „térképét”, amelyből kitűnik, hol mű­ködnek olyan üzletek, iro­dák, intézmények, amelyek számára nem indokolt a belvárosi telephely. A fel­mérés során kiderült, hogy a Belvárosból számos léte­sítmény kitelepíthető anél­kül, hogy ez az illető léte­sítmény munkájában fenn­akadást okozna. Ilyen például a TÜKER szénvizsgáló laboratóriuma a Váci utca 22. szám alatt. A Petőfi Sándor utca 2. első emeletén jelenleg munkás­­szállás, a Petőfi Sándor ut­ca 3-ban a Baromfiipari Or­szágos Vállalat jogügyi osz­tálya működik. A Városház utca 6. szám alatt az Iroda­­géptechnikai Vállalat­­ az ipari tanulóit képzi. A Haris köz 1-ben a Kő- és Kavics­ipari Tröszt irodái, ugyanitt a 4. és 6. szám alatt pedig egy sóderfuvarozási vállalat irodái helyezkednek el. Valamennyi itt felsorolt iroda és létesítmény he­lyén lakásokat lehetne létesíteni, hiszen ezek a helyiségek ré­gebben is, lakások voltak.­­ A harmadik ötéves terv idején ki kell telepíteni a Belváros magjából az olyan irodákat, raktárakat és egyéb létesítményeket is, amelyek helyén lakás ugyan nem lé­tesíthető, de nem valók a Belvárosba — mondotta ifr. Katona Géza, a Fővárosi Ta­nács igazgatási osztályának vezetője. — Az áttelepítés üteme attól függ, hogy mikor tudunk megfelelő helyi­ségeket biztosítani ré­szükre a város más pontján. Például: Nem való a Bel­városba az Alkalmi Áruház két raktára, a Petőfi Sándor utca 15. és a Párisi utca 5. szám alatt, és nem valók ide a Földművesszövetkezeti Könyvterjesztő Vállalat Pe­tőfi Sándor utca 3-ban lakás céljaira használható helyisé­gekben működő irodái, illet­ve a Népművészeti-Háziipa­ri Kisipari Szövetkezet rak­tárai a Váci utca 11-ben. — Egy-két minisztérium folytatja dr. Katona — fel­ismerte a belvárosi központ „megtisztításának” szüksé­gességét, és segít is, ahol tud. Például: az Építésügyi Minisztérium elhatározta: megszünteti és saját hatás­körében máshol helyezi el a 31. sz. Építőipari Vállalat földszinti, utcai helyiségeit (ahol jelenleg iroda és étte­rem van), és azok helyébe porcelánbemutató termet lé­tesít. Célszerű lenne, ha a többi minisztérium és országos hatóság is segí­tene a Fővárosi Tanács­nak a belvárosi üzletköz­pont megvalósításában. A Fővárosi Tanács igazga­tási osztályának vezetője el­mondotta még a HH-nak­: sok gondot okoz a Belváros képének egyéb korszerűsíté­se is. A következő években sorra kerülő szanálás ér­dekében mintegy 50 üz­letet kell majd megszün­tetni. Ezeknek az épületeknek a helyére megfelelő létesítmé­nyeket építenek majd —ter­mészetesen a Belvárosba il­lő üzlethelyiségekkel. A le­bontásra ítélt épületek közé tartozik többek között a Vá­ci utca 16—20. alatti föld­szintes üzletsor is. Hangoz­tatták azonban a tanácsnál, hogy a lebontás csak akkor kezdődhet meg, ha előbb új helyiséget biztosíta­nak, akár állami, szövetkezeti, akár magántulajdonos hasz­nálja a helyiséget. Fahidy József Házgyári kapta az első házgyárit A takaros kétszobás lakás minden része gyárban ké­szült. Tavasszal szerelték össze alkatrészeit a helyszí­nen, és az utolsó szöget szom­baton „lőtte be” a vasbeton­­falba a szögpisztollyal a ház­­felügyelő. Az első házgyári lakó Kelenföldön, az Etele út 17/a-ban: Győri Pál 34 éves vasbetonszerelő. — Október közepén ért az örömhír, hogy megkaptuk a lakást — mondja a fiatalasz­­szony. — Öt évvel ezelőtt ad­tuk be a kérvényt a tanács­hoz. — Addig? — A Szív utca 14-ben szo­rengtünk egy szűk, nedves udvari szobában. A bútorokat frissiben vet­ték OTP-hitellevélre. Az első házgyári lakás berendezésé­hez, a kecses ülőbútorokhoz a kényelmes fekhelyekhez, asztalhoz, székekhez az Etele úti lakáskiállítás szervezői adtak tanácsot. Győri­éknek két fiúik van: egy 12 és egy 3 éves. A papa nincs otthon: a szentendrei gyárban éjszakázik. A ház­gyárban. Ott dolgozik, ahol a lakása készült. Vállalta a vasárnapi műszakot, az éj­szakai túlórákat, tudja, má­sok is alig várják már, hogy új lakásba köitözhessenek. Toronyóra óriás A híres debre­ceni Nagytemp­lom tornyában van az ország leg­nagyobb to­ronyórája. Negy­ven éve nem javí­tották. Most befe­jezték a 170 kilós számlap átfesté­sét, megjavítot­ták a 30 kilós mu­tatókat. A m­egis­­odott óra először 1967. január 1-én, az új esztendő be­köszöntését­­ jelzi majd. Méretét egyébként jól ér­zékelteti a képün­kön mellette álló férfi. (Farka Gyuláné felv.) Szőrme a divat VALÓDI ÉS MŰ, HAZAI ÉS IMPORT Szőrme itt, szőrme ott, szőrme mindenütt Egy őszi divatbemutatón 50 női ruhát és kabátot sétáltattak meg a manökenek, a felén szőrme volt A nők szőrmét — hi­szen ez a divat — álmodnak minden új ruhadarabra, mi férfiak pedig riadtan figyel­tünk: a szőrme sehol a vilá­gon nem olcsó. A divat irányítói meg­nyugtatnak: nincs ok az ijedelemre, hiszen a szőrmé­vel borított gomb, zsebpatni, gallér anyagát az élelmes nők kibányásszák a naftali­­nos zsákok mélyéből. A ki­fakult, megkopott szőrmét a szaküzletekben — nem is drágán — újjávarázsolják. A férfiak pedig reménykednek: a divat múlandó — jövőre talán már bátran ígérhetik akár a legszebb szőrmét is, a válasz az lesz: ugyan, ki hord már ilyesmit? ★ A szőrmedivatlázat bizo­nyítják a Fővárosi Szőrme­feldolgozó és Javító Vállalat bevételei is: pesti üzleteinek forgalma rohamosan meg­nőtt ebben az évben. Havon­ta csaknem másfél millió forintos forgalmat bonyolí­tanak le — két-három éve örültek, ha félmillióra rú­gott. Idén a nyári hónapok­ban sem volt uborkaszezon­juk, a júniusi melegben is ugyanannyi szőrmét adtak el, mint novemberben. Magyarországon a legkere­settebb a bárány szőrméje: a panofix. Mindenféle szín­ben készül s különösen ke­resik a filmnyomott (mintás) panofixot, amelynek a min­tázata olyan, mint az oce­lot, a zebra, a tigris, a leo­párd. A bőrt főként Dél-Ame­rikából és Ausztráliából vá­sárolják s idehaza — ma­gyar szabadalom szerint — dolgozzák fel. A magyar ki­készítés: rugalmas, magas­fényű, könnyen formálható és festhető. Tartós: 10—15 évig is hűen szolgálja gaz­dáját. Az import miatt egye­lőre kevesebb jut a hazai üzletekbe, mint ahány nő vágyik rá. Divatos még: a róka, a gö­rény, a pézsma szőrméje. A sztár: a nerc. Már tenyésztik idehaza is. A szőrmeszakértők ellen­zik a műszőrmét , azt mondják: átfújja a szél, nem bírja az esőt, kevésbé tartós. A nők mégis kedve­lik, már csak a változatosság miatt is a teddy-beert, a krómert s a különféle szőr­meutánzatokat, amelyekből a pesti üzletekben is van választék, ha nem is mindig elegendő. A kosztümökön, az átme­neti kabátokon már ott a szőrmedíszítés. Valódi is, mű is. Mert: ez a divat. ★ Derekasan helytálltak a Vízművek dolgozói, a Váci út 74. szám előtti csőtörést, vasárnap 11 óra 30 percre megjavítot­ták és így Újpest és a Hajógyár vízellátása 11 óra 45 perc­kor újra megindulhatott. Tizenkét óra után megjelentek a sínszerelők is, hogy helyreállítsák a pályatestet, hétfőn haj­nalban pedig az útépítők érkeznek a helyszínre, hogy az ideiglenesen kövezett utat teljesen rendbehozzák. Meddig mehet szabadságra ? Tájékoztatás az „átvitel" feltételeiről — Milyen esetekben lehet átvinni az idei szabadságot a jövő évre? — tettük­ fel a szokásos év végi kérdést a Munkaügyi Minisztérium il­letékeseinek. Elmondották: az elmaradt szabadságokat — a szakszer­vezeti bizottság hozzájárulá­sával — át lehet vinni a jö­vő évre, ha a munkahely a dolgo­zónak járó szabadságot halaszthatatlan feladat elvégzése miatt ez év­ben nem adta ki, ha az illető helyettesítését az év utolsó hónapjaiban nem lehetett megoldani. Az ilyen okokból átvitt szabadságot azonban 1967. március 31-ig mindenképpen ki kel adni. — Mi a rendelkezés azok­­ra vonatkozóan, akik nem a­­ fent említett munkaszervezé­si, hanem egyéb, rajtuk kí­vülálló okból nem vehették ki időben szabadságukat? — Néhány esetben: ha a dolgozó külföldi kiküldetés, tanfolyam vagy iskolán való részvétel, illetve hosszabb ideig tartó betegség, szülési szabadság vagy tartalékos katonai szolgálat miatt nem tudta a folyó évben kivenni szabadságát, azt a következő évben az akadályoztatás megszű­nésétől számított 30 na­pon belül — az időszaki szünetet tartó..... vállalatoknál pedig a legkö­zelebbi ilyen szünet alatt­­­ ki kell adni. Vasárnap is folytatják a pozsonyi szerencsétlenség okainak felderítését Jövő héten hazaszállítják a magyar áldozatokat A tragikus pozsonyi repü­lőszeren­csétlenség akainak felderítésére vasárnap is foly­tatták­ a vizsgálatot. Drago­­mir Lozsev, a Bolgár Légifor­galmi Társaság budapesti képviselője elmondotta a HK-nak, hogy a bolgár kor­mány által kiküldött vizsgá­ló bizottság egész nap a Po­zsonytól mintegy 14—16 kilo­méterre levő hegyláncnál, a szerencsétlenség színhelyén tartózkodott. A munkát megnehezítette az időközben lehullott 35 —10 centiméteres hóré­teg. Az áldozatok személyazonos­ságát ismételten ellenőriznék és megállapították, hogy a re­pülőgép 77 utassal indult el, Pozsonyban hárman szálltak ki, s így a lezu­hant gépen 74-en lelték halálukat. A bolgár kormánybizottság és a csehszlovák szakértők vizsgálata előreláthatóan még hétfőn is tart, s a szerencsét­lenség okairól szóló jegyző­könyv legkorábban hétfőn, a késő délutáni órákban ké­szülhet el. Értesüléseink szerint a sze­rencsétlenség magyar áldoza­tainak holttestét csak a vizsgálat befejezé­se után, de mindenkép­pen a jövő héten szállít­ják haza. A Külügyminisztérium a Po­zsony mellett lezuhant dr. Pártli Imrét, a Magyar Rádió és Televízió pedig Járfás Ta­mást saját halottjának tekin­ti. A Cselgáncs Szövetség el­határozta, hogy a repülősze­rencsétlenség következtében­ meghalt válogatottjairól legközelebbi versenyeiken kegyelettel emlékezik meg. Munkában a kémelhárítás. Magyarul beszélő csehszlovák film. Főszereplő: RADE MARKOVIC Budapesten XI. 24-től a mozik műsorán Bemutató vidéken XII. 1.

Next