Hétfői Hírek, 1969 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1969-01-02 / 1. szám

Moszkva szuperszonikus szilvesztere sasba emelkedett , a TU 144 Szovjet vezetők újévi üzenete — FOLYTATÁS A­­L OLDALRÓL — gépeket. A tervezők vélemé­nye szerint a TU 144-nek a berendezése a próbaút alkal­mával kifogástalanul műkö­dött — több héttel megelőzve az angol—francia együtt­működéssel készülő Con­corde szuperszónikus utasszállító repülőgépet. A TU 144 százhúsz utassal ég fedélzetén, 2500 kilométe­res óránkénti sebességgel, le­szállás nélkül 6500 kilométert repül. Ez azt jelenti, hogy a Moszkva—London repülő­út időtartama másfél órára csökken. Éjfélkor a Szovjetunió ösz­szes televízió- és rádióállo­másai az SZZDP Központi Bizottságának, a Legfelsőbb Tanács elnökségének és a Szovjetunió Minisztertaná­csának újévi üdvözletét su­gározták. A Szovjetunió ve­zető testületei forrón köszön­tötték a nagy alkotó tetteket véghez vivő szovjet népet, továbbá a szocialista orszá­gok népeit, a testvéri kom­munista és munkáspártokat, az egész világ munkásosztá­lyát, a dolgozó parasztságot és a haladó értelmiséget, a fiatal nemzeti államok né­peit, mindenkit, aki harcol az imperializmus és a kolo­­nializmus ellen. A szovjet állam — húzza alá az újévi köszöntő — külpolitikájában követ­kezetesen védelmezi a Sam­hilszímvmn!­, főm a né­pek szabadságának ügyét, a népek közötti békét és barátságot, a különböző társadalmi rendszerű ál­lamok békés együttmű­ködésének elveit. A szovjet nép a jövőbe ve­tett szilárd hittel köszönti az új esztendőt. Legyen 1669 a béke, a demokrácia és a szo­cializmus erői további győ­zelmeinek éve, a kommuniz­must építő szovjet nép újabb diadalainak esztendeje — hangzik az SZKP Központi Bizottságának, a Legfelsőbb Tanács elnökségének és a szovjet kormánynak újévi üdvözlete. Hável József NÉGER LORD LONDON: Londonban köz­zétették az újévi kitünteté­sek, lovagi és főrendi cím­odaítélések listáját Erzsébet királynő ezúttal először ado­mányozott brit bárói címet néger jelöltnek: Sír Iparié Constantine 60 éves, volt kri­kettjátékosnak és diplomatá­nak, áld jelenleg a faji kap­csolatok tanácsában fejt ki társadalmi munkát Az új lord pártonkívüli lesz a fel­­sőházban, mert — mint ko­rábban mondotta — a sziget­­ország színes lakosságának érdekeit legjobban pártpoli­tikai kereteken kívül szolgál­hatja. Tavaly májusban visz­­szautasította Thorpe liberális vezér ajánlatát, hogy a párt jelöltjeként induljon egy parlamenti pótválasztáson. A visszavonhatatlan évek. Magyarul beszélő szélesvásznú, szovjet film.­­MUTATÓ: JANUÁR 2. Jel, a DNFF-lobogó! Szerda délelőtt a DNFF erői szabadon bocsátottak három amerikai hadifoglyot. A kép azt a pillanatot ábrázolja, ami­kor az amerikai és a szabadságharcos hadsereg küldöttei ta­lálkoznak a DNFF zászlajával jelzett tisztáson, dél-vietnami földön, hogy megbeszéljék a középen várakozó három ameri­­kai hadifogoly, James Brigham, Thomas Jones és Donald Smith átadásának módozatait I - e vilég tólétré­ k?► Róma legjobban kereső polgára Torlonia herceg, nagybirtokos és bankár. Jö­vedelme (bevallott jövedel­me), a városi hatóságok most közzétett listája sze­rint, az elmúlt évben 375 millió órát tett ki, ami után 54 millió líra adót vetettek ki rá. A város legnagyobb jövedelmű személyei főként a nagybirtokosok, a filmvilág vezető alakjai, a slágeréne­kesek és az építési vállalko­zók közül kerülnek ki. Torlo­­niát évi 350 millió óra kere­settel Sophia Loren követi a listán, a harmadik Loren férje, Carlo Ponti filmproducer, ő utánuk következnek a többi között Dino de Laurentiis producer, Fellini rendező, de Sica, Lollobrigida, Claudia Cardinale, Vittorio Gassman, majd a legismertebb tánc­­dalénekesek. & Callaghan belügymi­niszter bejelentése szerint a brit kormány arra gondol, hogy megváltoztassa a bün­tetőjog egyes, nőkre vonat­kozó rendelkezéseit. Egyelő­re arról lenne szó, hogy a kisebb időtartamú börtön­büntetésre ítélt gyerekes anyási részetekben, az esti órákban és a vík­end napjain, szombaton és vasárnap tölt­sék le büntetésüket. Lord Stonham belügyi államtitkár elmondotta: büntetőjogi szakértőknek és társadalom­­tudósoknak az a vélemé­nyük, hogy a család fenntar­tása és a gyerekekről törté­nő gondoskodás fontosabb, mint az, hogy a nem súlyos törvénysértést elkövető anyák egyhuzamban töltsék ki büntetésüket. A miniszoknya viselői­nek sok helyütt nehéz a sor­sa. A malgasi köztársaságban tíznapi börtönt vagy szám­űzetést kockáztatnak. Vene­zuelában, az egyház minden nagyobb városban kifüggesz­tett hirdetményei szerint egyenesen a pokol vár rá­juk. Irakban és a közel-ke­leti országok többségében, valamint Vatikánvárosban a miniszoknya viselése mind a belföldiek, mind a turisták számára szigorúan tilos. ♦ Pusztulás fenyegeti Dubrovnik központjának többszázéves történelmi mű­emlék épületeit — jelenti egy belgrádi lap híradása nyo­mán az AFP. Számos régi házon, így a Doge-palota és a Sponza-palota falain sok nagy és egyre növekvő repe­dés keletkezett. A város ve­zető testülete most egy sor intézkedést tett a műemlék épületek további rongálódá­sának megakadályozására. ♦ Londonból importáltuk: Egy skót papa december 5-én este maga köré gyűjti kis­gyerekeit, aztán kimegy a lakásból és lead egy revol­verlövést. Kisvártatva gond­terhelt arccal visszatér és szomorúan jelenti: Gyere­kek, a Mikulás öngyilkos lett és meghalt! A jugoszláv Mladinska Kinga vezetői és két francia kiadó, Daniel Boyer és Paul Chantrel megállapodtak egy közös, jugoszláv—francia képeslap kiadásában. A lap első száma Elle-One (nőne­mű­­) címmel 1969. március 8-án Ljubljanában jelenik meg. A szerkesztőségi rész anyagának 75 százalékát a francia Elle szerkesztősége, 25 százalékát, speciálisan ha­zai anyagot, a jugoszlávok szállítják. A lap szerb, szlo­vén és horvát nyelven kerül kiadásra. ❖ Valamennyi rendelke­zést, amely az apácák életét szabályozza, férfiak hozták — ezt panaszolja Margaret Rowe nővér, a bridelli kar­melita kolostor apácája a New Christian-ben megje­lent cikkében. „Hogy mikor keljünk fel reggel, mikor ét­kezzünk, milyen ruhákat vi­seljünk — mindezt férfiak határozták meg. Márpedig mindebben az apácák bizo­nyára illetékesebbek" — ír­ja Margaret nővér, majd a továbbiakban azzal vádolja az egyházat, hogy a „nőelle­­nesség utolsó bástyája”. „A Szentírásban semmi utalás nincs arra, hogy a nő nem egyenjogú a férfivel — szö­gezi le. — Ennek ellenére az érsekek és más feletteseik úgy bánnak az apácákkal, mint ahogy régebben a fér­jek bántak feleségükkel." A bridelli apáca végül leszöge­zi: semmi ok, semmi ellen­érv nem áll útjában annak, hogy nőket, apácákat is ki­nevezzenek papoknak! ❖ 93 százalékkal növeke­dett 1960 és 1966 között a „kis lopások” száma az USA nagy áruházaiban. Ez éven­ként mintegy 456 millió dol­lár kárt okoz az áruházak tulajdonosainak. Ezenkívül a „kis lopások” egyre nagyob­­bakká válnak — panaszolják a kereskedők; manapság már úgy lopják a pulóvereket és télikabátokat, mint ahogy azelőtt egy szájrúzst vagy egy töltőtollat Els a csehsz­LUPVÍIÍ SVOBODA­KI PRAGAi 1939. január el­seje óta jogilag életbe lé­pett a külön cseh és szlovák nemzeti egységekből álló csehszlovák föderáció. A cseh és szlovák nemzet ezentúl párhuzamos életet él, mind­egyikük külön-külön ura sorsának bizonyos területe­ken. Mindkét nemzet közös érdekből szuverenitása és hatásköre egy­ részét a kö­zös szövetségi államra ru­házza át. A szövetségi állam, amely­nek élén közös államfő áll, továbbra is igen erős marad és számos lényeges szektor hozzátartozik teljes egészé­ben (külügy, hadügy), má­sok pedig, mint például a belügy, a tervezés, a pénz­ügyek, a külkereskedelem és a munkaügyek részlege­sen tartoznak a szövetségi állam hatáskörébe. Ludvik Svoboda, a Cseh­szlovák Szocialista Köztár­saság elnöke 1939. január 1-én, a csehszlovák föderá­cióról szóló első alkotmá­nyos törvénynek megfele­lően, kinevezte a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság új kormányát A kormány összetétele a következő: O. Cernik, a kormány elnö­ke, P. Colotka, a kormány elnökhelyettese, S. Fab­ian, a kormány elnökhelyettese, F. VLamour, a kormány elnök­­helyettese, V. Vales, a kor­mány elnökhelyettese, M. Dzur vezérezredes, honvé­delmi miniszter, J. Marko külügyminiszter, J. Pel­­nar belügyminiszter, F. Vlascik tervezési miniszter, B. Suharda pénzügyminisz­ter, J. Tcbacek külkereske­delmi miniszter, M. Stancel munka- és szociális ügyi mi­niszter, J. Tupolt miniszter, az álü­gyi bizottság elnöke, M. Gruskovic miniszter, a műszaki és általános fejlesz­tési bizottság elnöke, J. Krej- V­­épest­i föderáció L ÖSSZE ÚJ KORMÁNYÁT ! miniszter, az ipari bizott­ság elnöke, K. Bodia minisz­ter, a Csehszlovák Tudomá­nyos Akadémia levelező tag­ja, a mezőgazdasági és élel­mezésügyi bizottság elnöke, F. Regalt miniszter, a közle­kedési bizottság elnöke, M. Smolka miniszter, a posta- és távközlési bizottság elnöke, J. Havelka miniszter, a saj­tó- és tájékoztatási bizottság elnöke, B. Kucera miniszter, J. Pauly miniszter, V. Ples­­kot külügyi államtitkár, J. Majer belügyi államtitkár, J. Kraus tervezési államtit­kár, J. Gajdosik pénzügyi ál­lamtitkár, L. Ybl külkeres­kedelmi államtitkár, V. Brabk­ova munka- és szociá­lis ügyi államtitkár. A hadügyi államtitkárt ké­sőbbi időpontban nevezik ki. (MTI) & np@M© 8. n$ £©!w飩Se£ DE HOUSTON: Az Amerikai Űrkutatási Hivatal közzétet­te az Apollo 8. űrhajósai által készített Hold-felvételek má­sodik csoportját. Az új anyag­ban található a Hold felszíné­ről készült első színes film is, valamint 11 fényképfelvétel, amelynél jobbat a szakértők véleménye­­szerint még nem készítettek a Föld égi­társá­nak felszínéről. A Hold fel­színe a képeken sűrű, fortyo­gó zabpehely-masszához ha­sonlít, tele kúpokkal és lyu­­kakkal Tíz év szabadság A kubai forradalom győ­zelmének 10. évfordulóját ünnepeljük. És ahogy leírjuk a kerek számot, egy pillanat­ra felvillan a kép, a tíz év előtti népi örömünnep sugár­zó mámora. A tíz év, amely ezóta telt el, nem volt könnyű: 90 kilo­méternyire a legerősebb és legellenségesebb imperialista nagyhatalomtól, egy elmara­dott, eltorzított gazdaságú or­szágban kezdődött meg az építőmunka, amely végül a szocialista állam létrejöttéhez vezetett. A kubai nép a Szov­jetunió és a többi szocialista ország segítségével helytállt a nehéz próbán. Nem csupán megvédte a forradalmat, de megnyitotta a kultúra, a tu­dás, a tanulás birodalmát is mindenki előtt, tíz és tízez­reknek biztosított új otthont, új életet. Felnőtt egy olyan új nemzedék, amely már a forradalom eszméin nevelke­dett. Mindez pedig az örök készenlét, az állandó fenye­getettség, a gazdasági blokád körülményei között, szünte­len nehézségekkel való ke­mény küzdelemben született meg., A forradalom tizedik, már izmos évfordulóján szívből kívánunk új sikereket a ku­bai pártnak és a kubai nép­nek, amely először fogott hozzá a szocializmus építésé­hez az amerikai kontinensen. * MOSZKVA: Leonyid Brezs­­nyev, Nyikolaj Podgornij és Alekszej Koszigin táviratban fejezték ki szívből jövő jókí­vánságaikat a kubai vezetők­nek a kubai forradalom győ­zelménél, 10. évfordulója al-­ Kaiméból. Újévi nyilatkozatok Walter Ulbricht, az NDK Államtanácsának elnöke ha­gyományos újévi üzenetében méltatta a Német Demokra­tikus Köztársaság 1968. évi gazdasági és politikai ered­ményeit. Ho Si Minh, a VDK elnöke, újévi üzenetben fordult Viet­nam lakosságához, elsősor­ban a harcolókhoz. Kifejezte reményét, hogy az új eszten­dő újabb győzelmeket hoz, és az amerikai agresszorok tö­rekvéseit teljes kudarcra kár­hoztatja. Johnson amerikai elnök Kiesinger nyugatnémet kan­cellárnak az újév alkalmá­ból üzenetet küldött, amely­ben hangsúlyozta, hogy az egyetértés és a barátság Bonn és Washington között a nyugati politika tartópillé­re. Lübke, az NSZK elnöke üzenetében azt mondotta, hogy­­kormányának célja az ellenőrzött leszerelés és az európai feszültség megszün­tetése, de ugyanakkor óva intett attól, hogy „katonai vákuum” jöjjön létre az NSZK területén. De Gaulle francia elnök hagyományos szilveszteri be­szédében állást foglalt a Ke­let és Nyugat közötti enyhü­lés és együttműködés politi­kája mellett. Ugyanakkor hangoztatta, hogy a Francia­­országban életbe léptetett gazdasági korlátozó intézke­dések mindaddig életben ma­radnak, amíg az egyensúly helyre nem áll Wilson brit miniszterelnök pártjának tagjaihoz fordulva fújt meg harci riadót: fogad­juk az 1969-es évet úgy, mint a kihívás és az új lehetősé­gek évét — hangoztatta új­évi üzenetében. Gov­on vezérőrnagy, a ni­gériai szövetségi állam veze­tője újévi üzenetében beje­lentette, hogy 1969 elején valószínűleg kénytelen lesz általános mozgósítást elren­delni — így szeretne „mi­előbb véget vetni” a másfél esztendeje dúló véres polgár­­háborúnak. Costa e Silva brazíliai el­nök — 24 órával azután, hogy kormánya tíz esztendőre megfosztott politikai jogai­tól számos ismert politikust, köztük Lacerda volt kor­mányzót , újévi üzenetében kijelentette, hogy ha nem ra­gadta volna meg a hatalmas polgárháború tört volna ki GANDHI? India kési tárgyaim Kínával ÚJ DELHI: Indira Gandhi asszony, India miniszterelnö­ke, sajtóértekezleten jelen­tette be, hogy hazája hajlan­dó tárgyalásokat kezdeni Kínával a határproblémák rendezéséről. A kínai—indiai tárgyalá­sokról szólva közölte, hogy India „nemzeti tisztességét és érdekét” szem előtt kíván­ja tartani. Nem nyilatkozott viszont arról, vajon India to­vábbra is ragaszkodik-e hoz­zá, hogy Kína fogadja el az 1962-ben Colombóban kidol­gozott javaslatokat. Megjegyezte még, India igyekszik megoldást találni Kínával támadt problémájá­nak rendezésére, de pillanat­nyilag nem tudja megmonda­ni, hogyan. Gandhi asszony jelezte, hogy India kész elfogadni Ajub Khan pakisztáni elnök legutóbbi ajánlatát a meg nem támadási szerződésre.

Next