Hétfői Hírek, 1972. július-december (16. évfolyam, 27-52. szám)
1972-10-30 / 44. szám
IVANOVOK IGAZSÁGA j uhnyem!... Ej uhnyem!... — Saljapin hangját hozta szobámba éjjel a rádió. A fájdalmas dallam előhívta bennem a képet: hámba fogott igásemberek rongyos csoportja, az erőfeszítéstől szinte földig hajolva vontatja a súlyos volgai teherhajót... S közben, folyóiratokban lapozgattam. Elém bukkant a moszkvai Szména legutóbbi számában egy riportkép: a végtelen őszi sztyeppén helikopter emel föl fektéből és állít helyére egy sok tonnás villanyoszlopot, egyikét azoknak, amelyek az új szibériai magasfeszültségű távvezetéket tartják majd. * A volgai hajóvontatóktól a helikopter építette távvezetékig, ötvenöt esztendeje, 1917. november 7-én vált szabaddá az út. Persze nem egyik napról a másikra, s nem is könnyen. Azt a diadalittas napot is még öt évig tartó élethalál-harc követte. Mígnem, 1922 októberének utolsó napjaiban, az intervenciósok és a fehérgárdisták végső támaszpontja, Vlagyivosztok is elesett. Akkor született az amuri partizánok dala: „... és a Csendes-óceánnál véget értek a csaták.” De csak az első csaták. A neheze még hátra volt. Egykori Volga vidéki partizán, Kosztya bácsi mesélte Kujbisevben, milyenek voltak számára a béke első évei. „Naponta kellett belátnom: könynyebb egy fehérgárdista ezredet szétverni, mint egyetlen falut ruhával, s egyébbel ellátni.” A falu, amelynek ellátása fél évszázada ennek az egykori vörös partizánnak oly nagy gondot okozott, nincs többé. Tenger van a helyén: a Kujbisevi-tenger, a világ egyik legnagyobb vízi erőművének 110 Balaton-nagyságú víztárolója. Kosztya bácsi egykori földszintes falujának lakóit most épült, modern, sokemeletes városba telepítették át. S legutóbb, amikor szovjet városszociológusokkal beszélgettem, új gondokról panaszkodtak: „Nem könynyű feladat falusiakat városlakókká tenni. Az új városnak meg kell harcolnia a városi tudat kialakulásáért. Ez a küzdelem tovább tart, mint tíz város felépítése!” * Másfél évtizede, az északi sarkvidéken járván, találkoztam egy csukcs diáklánnyal. Tanítónő akart lenni és a költő. Szülei még nomád rénszarvastenyésztők voltak, maga is az örökké havas, jeges tundrán, jurtában született. Neve néhány hete ismét elém bukkant a moszkvai Lityeraturnaja Gazetában: „Megjelent az első csukcs költőnő, Anna Kimitval második verseskötete”. Az északi kis népeknek a Jeges-tenger partján húzódó ezer kilométer széles és 11 ezer kilométer hosszú tundrán 1932-ig írásuk sem volt... * Ivanov — ez a leggyakoribb név Oroszországban. Vajon hány Ivanov vehetett részt a Téli Palota ostromában? Most olvasom, hogy jelenleg csupán Moszkvában több mint 90 ezer Ivanov nevű család él. Gagarin mondta egyszer: „Én is Ivanov vagyok. Egy a kétszázmillió egyszerű szovjet ember közül. Mi dolgozunk a gyárakban, a földeken, építjük az új városokat. Fogjuk a magassági kormányt, irányítjuk az atomerőműveket.” Egyszerű szovjet emberek! Ők vívták ki 55 éve a népek első igaz barátságát a földkerekség egyhatodán. Ők készítették és készítik ember és ember kézfogását itt e földön s most már a világűrben is. Zsombor János DECEMBERBEN Indul a budapesti könyvtárautóbusz Kilenc kerületben tizenhárom megálló Decembertől menetrendszerű könyvtárbusz kezdi meg útját a fővárosban. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár egy IKARUS— 250 típusú autóbuszból olyan gurulókönyvtárat alakított ki, ■amelyben a kölcsönző helyiségen kívül egy személyzeti fülkét — ruhatárral és hűtőszekrénnyel — és egy egészségügyi fülkét létesített. A bibliobusz a főváros 9 könyvtárszegény kerületét látogatja majd, összesen 13 helyen. Megálló lesz például a Kamaraerdőben és a Csepeli Ifjúsági Park előtt is. Az elsősorban a háziasszonyok és a nyugdíjasok kedvéért létrehozott szolgáltatásról majd a megállókban elhelyezett táblákon értesülhetnek az érdeklődők. A negyedik ötéves terv folyamán a könyvtár egy további, ugyancsak mintegy háromezer kötetet fuvarozó buszt tervez. CENTRUM V-6. NETSQ Iskoljubileum Fennállásának 350. évfordulóját ünnepelte a napokban a romániai Nagyenyed magyar tannyelvű líceuma. A Bethlen Gábor fejedelem nevét viselő iskolában tanított valaha Tótfalusy Kis Miklós, Bőd Péter és Bolyai Farkas is, s a diákok között volt Sütő András író. Az ünnepségen felolvasták Nicolae Ceausescu üzenetét. Gyógyító munkahelyek Teljes értékű dolgozók lehetnek a csökkent munkaképességűek is Végleg kiválnak-e a sorból azok, akiknek baleset vagy valamilyen betegség miatt csökken a munkaképességük? Hiszen ezeknek az embereknek fájna, ha a közösség, ahova tartoztak, tovább már nem tartana igényt rájuk. Éppen ezért az üzemek többségében igyekeznek megfelelő elfoglaltságot találni számukra. Van azonban egy vállalat Budapesten, amely különösen sokat tesz értük: a 13 ezer dolgozót számláló Fővárosi Kézműipari Vállalat 3200 csökkent munkaképességű (főként nők) és további 2500 korlátozott munkaképességű (többségük ugyancsak nő) embert foglalkoztat 7 üzemegységében, illetve bedolgozóként. Otthon és üzemben A hivatalos rendelkezések szerint csökkent munkaképességűnek azt kell tekinteni, aki munkaképességének legalább 40 százalékát, korlátozott munkaképességűnek pedig, aki 10—40 százalékát vesztette el. A vállalat különböző módon igyekszik ismét munkába vonni ezeket az embereket, így például a rokkantságuk vagy szervi bajuk miatt otthonukhoz kötötteknek házhoz szállítják a munkát: a 6 ezer bedolgozó jelentős része, mintegy 2100 ember, csökkent munkaképességű. Közülük sokan magas szakmai ismereteket igénylő feladatokat oldanak meg. Exportra, illetve a hazai különleges igényeket kielégítő üzletekben történő eladásra készítenek igényes bőrdíszműveket, ruházati és más termékeket. A vállalat üzemeiben sokan együtt dolgoznak az egészségesekkel. A vezetők azt vallják: minden üzemben lehet olyan munkahelyet találni, amelyben teljes értékű munkát tud végezni a csökkent munkaképességű is. Jó példa erre a vállalat üvegtechnikai üzeme: az üvegfúvók, csiszolók mellett korlátozott munkaképességűek végzik — teljes megelégedésre — a különböző mérőmunkákat. Nagy kézügyességet igénylő műveleteket is rájuk lehet bízni. Az FKV a közelmúltban kezdte bérmunkában gyártani a Nyugaton újból nagyon keresett lószerszámokat, nyergeket: az itt dolgozó 1200 munkás közül, mintegy 400 a munkaképességéből vesztett személy. Iben már annyi bért kapnak, mint más üzemek betanított munkásai. Vidéken is Egyébként a csökkent munkaképességűek keresete megegyezik az egészségesekével , egyéni adottságaiktól függően általában 1600—2200 forintot kapnak havonta, napi 8 órai munkáért. Közvetlenül a munkaképesség-csökkenést követően pedig — amikor még nem szokott bele új munkakörébe a dolgozó, a Minisztertanács legutóbbi ülésén hozott határozata szellemében — már akár két-három évig is fizet a vállalat munkabérkiegészítő pótlékot azért, hogy ne érje meg anyagi károsodás is ezeket az embereket. A vállalat vidéken is terjeszkedik, egyre-másra nyitja fióküzemeit. Vezetői úgy döntöttek: vidéki telephelyeiken is folytatják a fővárosban bevált hasznos kezdeményezésüket. Az illetékes megyei tanácsokkal megállapodtak, hogy az új üzemekben a létszám 10 százalékáig hajlandók munkaképességükből vesztett dolgozókat alkalmazni. A csökkent munkaképességűek foglalkoztatásával kapcsolatos eddigi tapasztalatokat is sommázta az igazgató: „A sérültek vagy súlyosan megbetegedett emberek rehabilitálása ugyan a gyógyintézetekben kezdődik, de a munkahelyeken fejeződik be. Ha sikerül megfelelő munkakört találni számukra, úgy az esetek többségében rövid idő alatt teljes értékű munkaerővé válnak, s ezért azonos bért is kell kapniok”. Czippán György Tanüzem Bossányi György igazgató elmondta: vállalják a más üzemekből, munkaterületekről érkezők átképzését is. Jórészt így emelkedett két év alatt 2700-ról 3200-ra a vállalat csökkent munkaképességű dolgozóinak száma. A jövő év elején kezdi meg működését az FKV saját rehabilitációs tanüzeme, 14—30 év közötti fiatalok számára. A munkaképességükből vesztett fiatalokat teljes értékű dolgozókká képezik ki, s szakmát is adnak a kezükbe. Különös rendszer szerint választják ki számukra a legmegfelelőbb szakmát: két év alatt betanított munkássá képezik őket, mégpedig úgy, hogy az első félévben öt szakmába — szabás-varrás, kötő-szövő, cipőfelsőrész-készítő, bőrdíszműves és nyeregszíjgyártó — kóstolhatnak bele a tanulók, majd a kiválasztott szakmát a megfelelő termelőüzemben gyakorolhatják. A két év után lehetőséget biztosítanak arra is, hogy további két év alatt szakmunkás-bizonyítványt szerezzenek ezek a fiatalok. A tanulás 6. hónapját köve Tíz kosárban százféle áru. Meddig tart ezt leblokkolni? Hídvégi Józsefnének csak két perc 44 másodpercig. Ezzel minden rekordot megdöntött: ő lett a győztese a nemzetközi pénztárosversenynek. (Budapesten, a KPVDSZ Jókai téri székházában három napig versengtek a bolgár, csehszlovák, lengyel, román, NDK-beli és magyar pénztárosok. Szombaton volt az eredményhirdetés. Szegeden, a Marx téri önkiszolgáló boltban naponta 30 ezer forintot üt be a gépbe. Tíz éve, 18 éves korában ült be a kasszához. Két éve már országos bajnok volt. Azóta sokat „edzett”. A verseny más, mint a napi munka, nagyobb az izgalom. „Otthon sokkal jobb eredményeket értünk el” — mondja Hidvéginé. Hogyan lehet valaki igazán jó pénztáros? „Nagyon jól kell ismerni az árakat. Ránézésre ütni. És kedvesség: én előre szólok, kérem, hogy készítsék elő a pénzt, ne tolakodjanak , így sokkal gyorsabban haladunk." És miért álltak mezítláb a versenyen? „Mert az otthonihoz képest más helyzetben álltak a gépek ezért kényelmesebb volt a verseny cipő nélkül.” Azt mondja az ország legjobb pénztárosa: többé nem indul a versenyeken. Elérte, amit szeretett volna, hadd jöjjenek a „fiatalabbak”. BKV-munkálatok a Rákóczi úton A Rákóczi úton és a Kossuth Lajos utcában vágányjavítási, pályaépítési munkába kezdett a BKV, noha itt — mint ez már ismeretes — december 31-gyel megszűnik a villamosközlekedés. Ezután azonban 3—3 nyomsáv lesz: a gyalogjárda felőlin az autóbuszok és a taxik, a középsőn az egyéb gépjárművek, a jelenlegi villamospályán pedig a személyautók közlekednek majd. A villamospálya viszont nagyon rossz állapotban van, baleseti veszély nélkül nem használhatnák a személyautók. A gödröket tehát be kell temetni, a villamossíneket az úttesttel egy szintre kell hozni. — Mikor tüntetik el végleg a villamospályát? — kérdeztük a BKV illetékeseitől. — Ez olyan nagy munka — kaptuk a választ — amely hónapokig is eltarthat és rendkívül megnehezíti a közlekedést. A tervek szerint majd csak 1974-ben kerül rá sor. Felmerült ugyan a javaslat, hogy hozzák előre, 1973 első felére, erre vonatkozóan azonban még nem született döntés. Külföldi vásárnaptár év végéig A vásárrendező szervek befejezték a külföldre tervezett év végi magyar kiállítások előkészületeit. Csütörtökön nyílt meg Chilében a santiagói vásár, ahol Magyarország idén már 500 négyzetméteren mutatkozott be gépipari, vegyipari és orvosi készülékgyártási, termékeivel. Első ízben hivatalosan Argentínában, ahol önálló kiállítás nyílt 26-án, „Magyarország bemutatkozik” címmel. Ez hazánkat mint külkereskedelmi partnert mutatja be, gépekkel, vasúti járművekkel, kikötői berendezésekkel, könnyűipari termékekkel, gyógyszerekkel. Részt veszünk az ENSZ védnöksége alatt rendezendő és november 3-tól december 17-ig nyitva tartó harmadik ázsiai kereskedelmi vásáron is. 25 év alatt: 2 kiló 15 deka Látogatás az utolsó dunai „aranyásznál” ősi, romantikus mesterség volt a Duna mentén az aranymosás. A történészek szerint már a rómaiak idején és azt megelőzően az őskorban is űzték. A Duna zátonyait sűrűn látogatták még a közelmúltban is a szigetközi aranymosók. Lassan azonban elhervadt ez a mesterség. Ásvány, Lipót, Nagyhajós és Ács voltak a legvirágzóbb Duna menti aranymosó községek. Ásványrárón özvegy Fazekas Ferencné így mesél az ősi mesterségről: — Az én emberem is aranyász volt, meg az apja és a nagyapja is. Néha hetekig is a vizen voltak. Vittek magukkal kenyeret, szalonnát, hagymát, halat meg vadat fogtak maguknak. Szigetközben összegyűjtötték a régi aranymosó eszközöket is, amelyek a győri Xantus János-múzeumnak értékes kincsei. Az ősi mesterség titkait a néprajzosok, történészek állandóan kutatják. Ácson — a Budapest— Bécs közötti nemzetközi főútvonal és a Duna között — egy csendes utcában lakik az utolsó dunai aranymosó: Szakolczai Antal. Nyugdíjas és már inkább horgászik, mint aranyat mos. Az aranymosásra a háború előtti munkanélküliség vitte rá. Néhány aranyrögöt máig megőrzött, összesen ötven grammot. A legnagyobb darab harminc grammos. Mutatja őket a tenyerén. Lesétálunk a vízhez. Itt enyhe kanyart ír le a Duna, s ezen a kétkilométeres szakaszon mosta az aranyat az utolsó aranyász. Legnagyobb „zsákmánya” egy nap alatt három gramm arany volt Huszonöt év alatt 2 kiló IS dekát mosott. Ma is van arany a Dunában, de már nem éri meg mosni: a munkaidő többe került mint az érték. Mert a mosás nem egyszerű. A szemcsés homokot higannyal kell órákon át összegyúrni. A masszából aztán elpárologtatni a higanyt, hogy végül ott csillogjon azaranyász előtt a bűvös sárga kincs. A nehéz mesterséget meg is énekelték, Szakolczai bácsi már fújja is: „Sokat fárad a vadász, Ritkán száraz a halász, Rongyos az aranyász.” Cseresznyék István