Hétfői Hírek, 1973. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1973-06-04 / 23. szám

jelenti VINCÉRE VÁRVA Láng Vince egy időre elbú­csúzott a tévé­nézőktől: a nyolcadik folytatással félbesza­kadt az osztatlanul — s tegyük hozzá: megérdemelten — nagy­sikerű kalandfilm-sorozat, az „Egy óra múlva itt vagyok”. Mi volt az eddigi siker titka? A hiteles történelmi háttér, a logikus, kellőképpen izgalmas és fordulatos, mégis valószínű­nek tűnő történet, a gondos, látványos, jó tempójú rendezés és — nem utoljára — a­zok kö­zött két különösen nagyszerű alakítás: Harsányi Gáboré és Kállai Ferencé. A nyolcadik rész után a be­mondó szinte mentegetőzve kö­zölte velünk: legalább egy évig kell várnunk Láng Vince ka­landjainak folytatására. Nem­csak azért tartjuk kissé hosz­­szúnak ezt az időt, mert tet­szett a sorozat. Legalább any­­nyira azért is, mert félbesza­kadt a cselekmény, nem tud­hattuk meg, mi történik a há­ború további éveiben Vincével, Verával és a többi szereplő­vel, hogyan alakul az ellenál­lók sorsa, s mi lesz üldözőik­kel­­, hiszen­ 1942-ben láttuk őket utoljára. A tévé­nézők milliói nevében: nem lehetne-e megrövidíteni a várakozási időt?­ ­gy Törökőr, még egyszer Egy héttel ezelőtt megír­tuk: a KÖZÉRT XIV. kerü­leti Törökőr ABC-boltjában olyan negyedelt paradicsom­­paprikát hoztak forgalomba, aminek a szavatossága még 1971 novemberében lejárt. Örvendetes gyorsasággal in­tézkedtek, s hétfő délután már nem akadt egy üveg „elöregedett” paprika sem. Most újabb „húzásukkal” biztosítják a sajtónyilvános­ságot. A bolt este 8 órakor zár, s eddig kell — a belke­reskedelmi miniszter rendel­kezése értelmében — a beté­tes üres üvegeket visszavál­taniuk. A Törökőrben azon­ban szerdán például 19.30- kor az üvegvisszaváltónak se híre, se hamva nem volt. Három-négy ember várako­zott a pult előtt, majd az egyik eladónő felvilág­í­tot­ta őket: felesleges a várako­zás, az üres üvegeket csak akkor veszik vissza, ha visz­nek helyettük teli üvegeket. Bolti harc az antialkoho­­lizmus ellen. e­sz . ötvenéves találkozó. Vasárnap délelőtt — szombaton este volt a díszvacsora — a régi fizikaterem­ben gyűltek össze a volt Markó utcai Főgimnáziuméin 50 évvel ez­előtt érettségizettek. Sokan kül­ső­rb­ől jöttek haza a találkozóra. Tanáraik közül — sajnos — már senki nem jöhetett * * el, Így az ün­nepi beszédet a régi önképzőköri elnök, dr. Hámor Frigyes mondta. Vasárnap: • Az SZKP KB meghívá­sára Nagy Miklósnak, az MSZMP KB osztályvezetőjé­nek vezetésével pártmunkás­küldöttség utazott a Szovjet­unióba. – Ausztriai vendég­­szereplésre utazott a tatabá­nyai Bányász Színpad társu­lata. • Postavonat jár Bu­dapest—Miskolc—Ózd kö­zött vasárnaptól, a levél- és csomagküldemények keve­sebb átrakással, hamarabb jutnak el rendeltetési he­lyükre. • Ifjúsági nap volt Enyingen, Nagybátonyban, s honvédelmi napot tartottak Zalaegerszegen. • Győrött megnyitották a nemzetközi kutyakiállítást. • Budapes­ten befejeződött húsz ország négyszáz általános (körzeti) orvosának háromnapos nem­zetközi konferenciája. • Székesfehérváron befejeződ­tek az Alba Regia napok. • Felavatták az ország első Petőfi emlékkönyvtárát a Somogy megyei Görgeteg- Kuntelepen. Hétfő: • Ülést tart a Parlament­ben az országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bi­zottsága, valamint az ipari bizottság. • Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Fock Jenő, a kormány elnö­ke fogadják az indiai parla­menti küldöttséget. • Rózsa Richárd emléktábláját — ha­lálának 30. évfordulója al­kalmából — megkoszorúzzák a Mező Imre úti temetőben. • Ötvenöt új járatot indít Zala megyében a Volán: több távolságibusz-járaton bevezetik a büfészolgálatot is. • Megkezdődik az Eötvös Loránd Fizikai Társulat két­hetes nyári iskolája.­­ Bala­­tonf­enyvesen megnyitják a KISZ-vezetőképző tábort. • Debrecenben megkezdődik a magfizikusok országos ta­nácskozása. • Békegyűlés lesz Sárbogárdon, magyar­­csehszlovák barátsági nap­ Kondoroson, magyar S NDK baráti találkozó Kerecsenden. Nem okos Nagy Lajos munkást N.­­ben tanácselnökké válasz­tották. Két hónap múlva a helyi könyvesboltot Nagy Lajos íróról nevezték el. A kis ünnepi ceremónián va­laki azt mondta: — Érdekes, az elnök alig töltött valami kis időt városunkban és lám, máris boltot nyitott. — De nem okos ember ám — válaszolta a barát. — Inkább kocsmát kellett vol­na, a futballisták azt szok­ták. (s) Zalaegerszegi rekord. Zala­egerszegen, a tanácsválasztá­sok óta eltelt másfél hónap alatt minden tizedik olyan ja­vaslat megvalósult, amelyet a választók mondtak el a jelölő­gyűléseken. Eltűnt 2 éves díjnyertes Aire Dale terrier kutyám, a neve: Dá­niel. Nyomravezetőt jutalomban részesítem. Telefon:: 453—393. Ki a legügyesebb? Pincérverseny volt vasár­nap délelőtt a budapesti Gar­zon étteremben: 15 vállalat 75 fiatal — 17—30 év közötti — dolgozója mérte össze tudá­sát. Az öt-öt fős csapatokban a legügyesebb felszolgálók, szakácsok és cukrászok kap­tak helyet. Előbb elméleti vizsga volt, a tesztlapok álta­lános műveltségi és politikai kérdéseire kellett választ ad­niuk, majd a cukrászok be­mutatták süteményeiket, tor­táikat, a szakácsok pedig — a helyszínen kihúzott tétel alapján —, elkészítették a fi­nomabbnál finomabb étkeket. A felszolgálók versenyben te­rítettek, utána Gorkij fasor­ban 400 méteres távon futó­versenyen vettek részt, ke­zükben tálcával, a tálcán egy üveg borral és egy üres po­hárral. Az idei vetélkedőt a VII. kerületi Vendéglátóipari Vál­lalat szervezte. Az első helyet a Délbudai Vendéglátóipari Vállalat csa­pata szerezte meg, s ezzel az övé lett a jövő évi, országos verseny rendezésének joga is. Így kell a poharakat szakszerűen elhelyezni Két tó, két halott A csónakázás „veszélyes üzem”, ezt bizonyítja a hét vége rendőrségi krónikája: a tatai tavon csónakázott Sző­ke István 19 éves tatai hű­tésszerelő. A csónak megbil­lent, felborult, s 11 fiatalem­ber a vízbe fulladt. A So­mogy megyei latódi halasta­von Böröcz Imre 65 éves nyugdíjas csónakázott, mi­közben a­­halakat etette, egyensúlyát vesztve a vízbe esett és megfulladt. VÁSÁRNAPTÁR A rövidítések­ jelentése: orszá­gos állat- és kirakodóvásár -oák, országos sertés- és kirakóvásár -osk, országos­­állatvásár -oá, or­szágos ló- és szarvasmarha­vásár -omszmv, autóvásár -ov. Június 4: Babócsa, Doboz, Du­naújváros, Egyek, Füzesabony, Szécsény -pák, Csongrád -oá. Június 5: Beled, Kisterenye, Nagyecsed, Nagykanizsa, Sajó­­kaza -oák, Cegléd -oá, Pápa -ciszáv. Június 6: Jánosháza, Miskolc, Tömörkény -oák, Pápa -osk. Június 7: Celldömölk, Keszthely, Önöd, Putnok, Szany -oák, Vésztő, Zalakomár -oá. Jú­nius 8: Szigetvár -oák. Június 9: Vasvár, Zalalövő -oák. Június 10: Bugac, Dombóvár, Kóka -pák, Jászfényszaru, Szeged -oá, Baja, Békéscsaba, Bugac, Deb­recen, Dombóvár, Lajosmizse, Mátészalka, Miskolc, Nagykőrös, Nyíregyháza, Pécs, Siófok, Sze­ged, Szombathely, Tata, Veszp­rém, Zalaegerszeg -av. Forgalmi változások A 23-as, a 48-as, az 51-es, az 59-es, a 123-as, valamint a 20-as autóbuszok a vízcsőlektetés. Il­letve az útjavítás befejeztével ez­után ismét eredeti útvonalukon közlekednek A Jászai Mari tér— Casino—István part közötti át­kelő hajójárat péntektől meg­­osztva a Jászai Mari tér—Ca­sino, illetve a Casino—Ist­ván park között közlekedik. A 35-ös, a 35/31. a 135-ös, a 81- es, a 181-es, a 89-es és a 93-as autóbuszok június 3-án üzem­kezdettől — az Üllői útnak a Könyves Kálmán körút és a Nagyvárad tér között történt le­­zárása miatt —. Könyves Kál­mán körút—Gyáli út vonalán járnak. Nyári évad előtt Vizsgálati adatok az üdítőital-fogyasztásról Fajtahiány, szénsavszegénység gyümölcslevek valódi gyümölcsből! Nem véletlen, hogy az Al­­koholizmus Elleni Országos Bizottság is foglalkozott az üdítőitalok fogyasztását be­folyásoló tényezőkkel. Egy olyan közvéleménykutatás adataiból indultak ki, mely­nek során kiderült,­ hogy az emberek — ha mindenfajta ital kapható volna — 35 szá­zaléka valamilyen szeszes­italt tisztán vagy vízzel hí­gítva irmna, 50 százalék szén­savas üdítőitalt választana és csak 8 százalék kérne gyü­mölcslevet. Szikvizet, ás­ványvizet a megkérdezettek­nek 7 százaléka tartja a szomjúság elleni legjobb italnak. A vizsgálat adataiból — egyebek között — az is ki­tűnik, hogy az alkoholmentes italok fogyasztása tíz év alatt megkétszereződött, de az állandóan növekvő kere­settel a kínálat sem mennyiség, sem válasz­ték és minőség tekinteté­ben nem tudott lépést tartani. A gyakorlat az, hogy a bol­tokban egyidejűleg legfel­jebb 4—5 fajta szénsavas üdítőital és 3—4 fajta gyü­mölcslé kapható, de mindig mások a fajták. A vizsgálat szerint gyakori, hogy a fo­gyasztók éppen a legkedvel­tebb üdítőitalukat nem talál­ják meg. A minőségi ellenőrzések során a KERMI szerint a szénsavas üdítőitalok csak részben, vagy egyáltalán nem felelnek meg a követelmé­nyeknek. A kívánt szénsav­tartalmat például csak a cola-félék érik el, illetve ha­ladják meg. Az úgynevezett érzékszervi minősítés — íz, zamat, szín, illat — alapján adható maximális pontszám­nál is csak a colák járnak az élen. Az Alkoholizmus Elleni Bizottság tanulmánya szerint az üdítőitalok minőségét befolyásolják a primitív gyártási kö­rülmények, csak így lehet ugyanis biz­tosítani, hogy a kisüzemek is készíthessenek üdítőitalt. (Jelenleg csupán colaüzemek gépesítése, fejlesztése, auto­matizálása nevezhető korsze­rűnek és az utóbbi időben a Traubisoda gyártásával bi­zonyították be, hogy nálunk is megvalósítható az európai színvonal). Az üdítőital-fogyasztás je­lentős növeléséhez elsősor­ban a nem colafélék minősé­gét kell jelentősen javítani, többek között úgy, hogy a narancs- és citrom „ízű” szintetikus italok helyét a valódi gyümöl­csökből készített italok foglalják el. Igen fontos a sziénsavtarta­­lom biztosítása, amihez a gyártó üzemek gépeinek kor­szerűsítése szükséges. A ta­nulmány szerint lényeges feladat az automatákkal va­ló önkiszolgálásos árusítás szélesítése. A poharazó auto­maták mellett célszerű volna a vendéglátóiparban szörp­keverő félautomaták beállí­tása is. Az utóbbi években gyarapodott ugyan a hűtőgé­pek száma, a helyzet azon­ban ilyen vonatkozásban sem kielégítő. (Jelentős elő­relépés, hogy a konzervipar bevezette a gyömölcslevek utáni palackonként 10 fillé­res hűtési visszatérítést, de vajon a melegen adott gyü­mölcslevekért is megkap­ják-e ezt az összeget?) P. M. Sorozatban lopták az autóalkatrészeket Leleplezték az IBUSZ autóbuszüzem szarkáit Ilyen is ritkán fordul elő bűnügyben: az IBUSZ autó­buszüzemének néhány gépko­csivezetője „a kényszerítő kö­rülmények miatt”, sőt „a szál­lítás zavartalanságának bizto­sítása végett” kezdett­­ lop­ni. Legalábbis eleinte ezzel védekeztek, mondván, hogy sohasem kapták meg időben, s így nem tudták pótolni kocsi­jukon a hiányzó alkatrészeket. S mivel szabad bejárásuk volt az Ikarusba, onnan szerezték be. Mindebből csak az utóbbi igaz. Mi történt valójában? Az ügy úgy kezdődött, hogy a lopásokról névtelen feljelentés érkezett az IBUSZ vezérigazgatójához. Nyomban termelési értekez­letet hívtak össze, amelyen dr. Zátonyi Árpád osztályve­zető kijelentette: „Nincs szükség lopásra, az alkatré­szeket hivatalos úton kell beszerezni”. Utasította is Ba­­gi János műszaki csoportve­zetőt, hogy sürgesse az alkat­részek szállítását. Alkatrész azonban ezután is csak hébe­­hóba érkezett az Ikarustól. Tavaly márciusban Seszták József, a gépjárműközleke­dési osztály vezetője is fi­­­gyelmeztette Bagit: valaki ismét tudatta a vállalat ve­zetőségével, hogy a gépkocsivezetők az Ikarusba járnak alkat­részt lopni. Seszták és Bagi azonban, ahelyett, hogy azonnal vizs­gálatot indítottak volna, azt a kétértelmű tanácsot adták az alkatrészhiányra panasz­kodó gépkocsivezetőknek, hogy „Legyen mindenki ru­galmas, oldják meg problé­máikat úgy, ahogy tudják.” Az ettől felbátorodott so­főrök egy része folytatta a lopást, mások saját zsebükből, vagy a közös brigádpénzből vá­sároltak alkatrészeket is a vállalat kocsijaihoz. Ez utóbbiak persze zúgolód­tak, s egy Seszták által tar­tott brigádértekezleten. Sze­pesi István gépkocsivezető be is jelentette, hogy sem a sa­ját pénzéből, sem a brigád­­pénzből nem hajlandó alkat­részt vásárolni. Seszták Jó­zsef válasza: „Akkor mehet, mert van maga helyett száz jelentkező, aki hajlandó dol­gozni.” Ilyen előzmények után kezdődött a rendőrségi vizs­gálat. Hamarosan kiderült, hogy a gépkocsivezetők sok­kal több alkatrészt loptak az Ikarus-gyárból, mint ameny­­nyire szükségük volt. (Azzal védekeztek, hogy „hosszú távra” akarták magukat biz­tosítani.) A nyomozás azon­ban azt is kiderítette, hogy nemcsak sofőrök loptak, hanem szerelők és ga­rázsmesterek is és nem­csak az Ikarusból, ha­nem az IBUSZ Béke ut­cai telephelyéről is. A lopások okozta kár igen nagy. Hogy mekkora, arra csak néhány adatot ismerte­tünk a­ XIV—XVI. kerületi ügyészség vádiratából. Szabó Sándor gépkocsive­zető, tavaly áprilisban 6185 forint értékű csapszeget, kuplungkinyomót, elektro­mos lábkapcsolót, májusban pedig — egy kollégája megbí­zásából — 8128 forint ára „panhard fejet” lopott ki az Ikarusból. Augusztusban az IBUSZ telephelyét dézsmálta meg: csaknem 20 ezer fo­rint értékű alkatrészt vitt el. A legszemérmetlenebb lo­pást Császár Rudolf követ­te el: mint sofőr: 3800 forint értékű műbőrt, filcet és gu­micsövet csempészett ki az Ikarusból, majd amikor garázsmester lett az IBUSZ telephelyén, több 100 ezer fo­rint mennyiségű alkatrészt szállított a lakására. A vád­irat egyébként megállapítja, hogy a raktárban semmilyen anyagnyilvántartást nem vezettek, a bevételezést és a kiadást soha nem jegyezték fel. Az ügyet a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalja majd, tizenhatan kerülnek a vádlottak padjára. (p. s.) Új bútorokkal bővült a MINI­SQIMTOR ® áruválasztéka. Cseh gyártmányú „UNIVERSAL” SZEKRÉNYSOR elemenként kapható. Bogszolgálat OTP-ügyintézés A bútorbolt címe: Budapest V.,­­ Apáczai Csere János u. 5. (az udvarban).

Next