Hétfői Hírek, 1975. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1975-05-19 / 20. szám

Pesti nyár V5 „Tűzparádé” a jégen, Revü Berlinből, „Fekete ritmusok” Maliból Érdekesnek, színesnek, változatosnak ígérkezik Bu­dapest nyári kulturális prog­ramja. Hazai művészek mel­lett világhírű külföldi elő­adók és együttesek lépnek fel a szabadtéri színpadokon. A szigeti színpad idei mű­sorának gerincét két opera alkotja. Július 13-án kerül a közönség elé Puccini „Pillan­gókisasszony” című dalműve, Békés András rendezésében, Ken-Ichiro Kobayashi, a leg­utóbbi budapesti nemzetközi karmesterverseny győztese­­ vezényletével. A címszerepet honfitársnője, Matsumoto Miwako, Pimbertont az olasz Michele Molese énekli. A szereplők között van a ko­lozsvári Kónya Lajos és a bolgár Alekszandra Micseva. Július 20-án — új szereposz­tásban — az „Aidá”-t mutat­ják be, címszerepben a spa­nyol Angeles Gulinnal. Au­gusztus 16-án — hazánkban első ízben — a 80 tagú Ar­­hangelski Állami Népi Együttes mutatkozik be. A Budai Parkszínpadon július 8-án a világhírű An­tonio Gades balettegyüttes, 16-án pedig a Mali Köztársa­ság 35 tagú folklórtársulata kezdi meg budapesti vendég­­szereplését „Fekete ritmu­sok” című műsorával. Július 24-től a győri Kisfaludy Színház vendégeskedik itt az Edith Piafról szóló „Nem bá­nok semmit sem” című mu­sicallel. Augusztus 2-ától a berlini (NDK) Friedrich­stadtpalast Hesse-revütárs il­lata lép fel. A Kisstadionban augusz­tus 9-től 24-ig — amerikai s kanadai turnéja után — a 125 tagú ukrán jégbalett vendégszerepel „Tűzparádé” című műsorával. Az Országos Rendező Iro­da nyári budapesti produk­ciói sorában a Marosvásár­helyi Állami Népi Együttes vendégjátékára május 31-én kerül sor a Fővárosi Operett­színházban. Ugyanitt június 12—21. között kabaréműsort mutatnak be a Magyarok Világszövetsége szervezésé­ben „Egy kis hazai” címmel. A Fővárosi Nagycirkusz­ban augusztus 8-tól a Szov­jet Állami Cirkusz mutatja be műsorát. Az együttes tag­jai között van Margarita Na­zarova, a világhírű tigrisido­mítónő. jutalomutazás Magyar film. Irta: Szalai Györgyi és Dárday István, Rendezte: Dárday István. A „Jutalomutazás” —Dár­day István első és minden­ben rendhagyó filmje — ör­vendetes esemény a magyar filmművészetben. Nem túl­zás, ha azt állítjuk: elsőren­dű, bravúros, igaz, élveze­tes alkotás. Dárday valósá­gunk, napjaink egy részét rögzítette filmre — ami ter­mészetesen soha, így a do­kumentálásnak és a játék­filmnek ebben a határese­tében sem jelenti magát a valóságot, hanem annak sű­rített, rendszerezett megfe­lelőjét, a filmművészet nyel­vén előadva. Dárday csu­pa „civillel” — ismeretlen polgárokkal — készítette el az életből ellesett, bár rész­leteiben nyilvánvalóan ki­talált, s Szalai Györgyivel együtt elsőrendűen megírt történetének filmváltozatát. Nincs helyünk néhány röpke sorban részletesen méltatni a nagyszerű munkát, amelyet a rendező a kitaláltnak és a szereplők spontán szövegé­nek, magatartásának szinte észrevétlen összeolvasztása érdekében elvégzett. De első­sorban talán nem is ezért jár elismerés, hanem az eredményért: a pompás fil­mért. A „Jutalomutazás” al­kotói semmit sem akartak erőszakoltan sarkítani, ki­hegyezni, gúny tárgyává ten­­­­ni — a mű sajátosan fa­nyar humora mai életünk, eredményeink feltárásából, s ugyanakkor fonákságainak,­­ fejlődési egyenetlenségeinek­­ őszinte bemutatásából fa­­­­kad.­­ A történet egyszerű. Egy­­ kisfiút szülei nem akarják f elengedni a joggal kiérde­­melt angliai jutalomutazás­­­­ra. Így hát az illetékesek­­ kénytelenek helyette — ku­tyafuttában —­ egy semmi­lyen szempontból meg nem felelő kislányt útnak indí­tani. A cselekmény, a maga aprócska valóságtényezőivel, friss szemről tanúskodó megfigyeléseivel, nem utol­sósorban pedig az amatőr szereplők ösztönös viselke­dése segítségével tárja elénk mindennapjaink tük­rét. Olyan tükröt, melybe belenézve örömmel mosoly­­gunk, de töprenkedünk, szo­­morkodunk is, olykor gond­terhelten nézve saját sze­münkbe. Minderre nemcsak lehetőséget nyújt a film — gyöngéden kényszerít is. Alakításokról itt, színészi ér­teleimben nem beszélhe­tünk. Dárday nem arra tö­rekedett, hogy tehetséges amatőr szereplőket gyűjt­sön egybe — nem is ez volt a célja —, hanem jellegze­tes köznapi embereket, típu­sokat. Választása szinte ki­vétel nélkül — telitalálat. Rajk András Egy kis előkelőség Angol film. írta: Melvin Frank és Jack Rose. Ren­dezte: Melvin Frank. Vérbeli vígjáték! S a leg­jobb értelemben vett profi­munka. Melvin Frank — a rendező, s egyben a forga­tókönyv társszerzője —szin­te patikamérleg-pontossággal adagolja a humort, az ízlé­ses pikantériát, a gúnyt és érzelmességet, a kalandot és az idillt. Két kitűnő mű­vészt választott „társalko­tónak”: George Segalt és Glenda Jacksont. A körí­tés pedig: a spanyol ten­gerpart, egy nemzetközi re­pülőtér kavargó élete és London kínai negyede. Persze, hogy vonzott a má­jus elején tartott nemzetközi könyvfesztivál meg a mellette rendezett színházi találkozó, irodalmi mini-filmszemle, az egész Párizsból ebbe az állító­lagos „földi paradicsomba” te­lepült szellemi zsivaj, tévé- és rádiófarsang, s valóban érde­kes is volt a sok szimpozion, kollokvium és egyéb tanácsko­zás, például a könyvtárostalál­kozó, amelyen 38 ország több száz kiadója vett részt. Emel­lett a legjobban az érdekelt a „sugaras, színes és gazdag Niz­za táján” (Ady, 1904), hogy mi­lyen művészi és történelmi emlékek hullámzanak még ma is a Földközi-tenger partján, az Angyalok-öble mellett. Mert emlék az van! A zsenik és hírességek, államférfiak és bohémek szinte olyan patina­pompával vonták be ezt az ősi és sokszor gazdát cserélt vá­rost, mint Párizs művész- vagy tudósnegyedeit, a Montmartre­­ot, a Montparnasse-t, a Quar­tier Latint. Még csak egy röp­ke rögtönzésben sincs helyem felsorolni, hogy ki mindenki­től ékes a „győzelem városa” (Nikaiapolisz volt a görög ne­ve), hol olyan hősök születtek, mint Masséna meg Garibaldi, olyan piktorok, mint Van Loo, ahol Hercen, Paganini, Roger Martin du Gard és Matisse nyugszik, s ahol Csehov A há­rom nővér-t írta, Verdi meg Meyerbeer pedig több híres művet szerzett. Jacques Bou­nin, a városi tanács kultúrta­­nácsnoka, volt köztársasági biztos, például egy hajdan Nietzsche lakta házban él, és hivatali tisztségéből kifolyó­lag nyakra-főre rakja ki a fa­lakra az emléktáblákat. Ott­létem alatt három házat éke­sített, többek közt azt, ahol Apollinaire lakott. Engem azonban természete­sen elsősorban a nagy magya­rok árnyai érdekeltek. Az Adyé, ki a század elején gya­korta itt innen szép, színes és szomorú tudósításokat, s hal­lotta „még a tengerzúgáson is át az aranyaknak s a fehér sze­zon parnevűinek, a nagy ezüst­pénzeknek a csúfos lármáját”. Az ő emlékét a Clemenceau su­gárút 7. szám alatti Szent György szálló falán Schaár Er­zsébet megható Ady-arcképe örökíti meg, bár, mondanom sem kell, hogy a hotelben nem tudták, ki volt... Több magyar táblát nem ta­láltam, pedig lehetne (és talán lesz is, mert Bounin városatya — kinek a felesége magyar származású — szívesen áll rendelkezésünkre), hiszen Te­leki Sándor itt töltötte az 1858 -1859-es telet Garibaldival ta­nácskozva, s tervezgetve a jö­vőt. Sokszor járt itt Justh Zsigmond is, beteg tüdejét gyógyulni remélve a Riviérán, míg Cannes-ban ki nem lehel­te lelkét. Éltek itt még Batthyányk, Károlyik, Medgyánszkyk, s járt itt Jókai, ő azért jött, hogy 1901 tavaszán meglátogassa a legjelesebb és legnépszerűbb nizzai magyart, Türr táborno­kot, aki „Azúr-országban” (Ady) élte le utolsó éveit. S ha neki szentelt emléktáblát nem is leltem, őt illetően nagy sze­rencse koronázta kutatószen­vedélyem: egy régiségkereske­dő személyében megtaláltam egyik oldalági leszármazottját. Az ő segítségével azután Pá­rizs mellett az a kivételes öröm ért, hogy Türr-festmé­­nyek, Türr-képek és -levelek „társaságában” beszélgethet­tem a nagy szabadsághősnek, Garibaldi vezérkari főnöké­nek, Nápoly kormányzójának nyolcvanéves, de még ma is friss és buzgó unokájával, Ma­dame Sellier-Türr-rel, aki, re­mélem, itt lesz az augusztusi ünnepségeken, amikor Baja városa nagy fia születésének 150. évfordulóját fogja ünne­pelni. Bajomi Lázár Endre n­izzai em­léletálláh A DOCO krónikája • A BÉCSI ünnepi heteket az idén május 24. és június 22. között rendezik meg. A nagyszabású programban Johann Strauss művei sze­repelnek, a „valcerkirály” születésének 150. évforduló­ja alkalmából. • KISGRAFIKA-KIÁLLÍTÁS nyílik csütörtökön a Csók István Galériában, melyen 60 mai magyar grafikusmű­vész alkotásait láthatja a közönség. A kiállítást Cso­­hány Kálmán nyitja meg. • SZOVJET játékfilmeket vásárolt az USA. Közöttük van a „Ruszlán és Ludmilla” és „A Verijszki-negyed me­lódiái”. Angliában a „Csen­desek a hajnalok”, „A kin­cses sziget”, „A tűz meghó­dítása” és „Az édes szó: sza­badság”, Ausztriában pedig két szovjet ifjúsági film ke­rül rövidesen a közönség elé. • A MIKROSZKÓP SZÍN­PAD társulata a héten Du­naújvárosban vendégszere­pelt. Az együttest szállító autóbuszt hazafelé egy szem­bejövő csörlős kocsi egy 8 méter mély árokba taszítot­ta. Szerencsére az árokban álló fák felfogták a zuhanást és így az utasok ijedtséggel és kisebb sérülésekkel meg­úszták a karambolt i­dón. • ÖT SZÍNÉSZ keres egy szerepet... A nyugatnémet munkaügyi hivatal jelentése szerint az NSZK-ban egy­­egy színházi, tévé-, illetve film- és rádiószerepre öt színész jut. Az NSZK-ban jelenleg ötezer „teljes” és mintegy 12—16 ezer részle­ges munkanélküli színészt tartanak nyilván. • A CSODÁLATOS MANDA­RIN — Bartók Béla és Len­gyel Menyhért táncjátéka — a Rabotnicseszko Delő je­lentése szerint a szófiai ope­raház egyik legnépszerűbb műsordarabja. A mű Aszén Gravlk­ov koreográfiájával került a közönség elé, a cím­szerepet Biszer Dejakov, a lányt Kraszink­a Koldanova táncolja. • VESZPRÉMBEN rendezik meg június 23—28. között a magyar tévéfilmek ötödik seregszemléjét, öt nap alatt 21 tévéfilm kerül a zsűri és a közönség elé, s versenyen kívül bemutatják a legújabb — képernyőre még nem ke­rült — tévéprodukciókat. • ARTUR RUBINSTEIN, a világhírű lengyel származású amerikai zongoraművész el­mondotta a Zycie Warszawy munkatársának: még ebben a hónapban ellátogat szülő­városába, Lódzba, ahol tíz évvel ezelőtt járt utoljára. A 89 éves művész részt vesz a lódzi Filharmónia fennállá­sának 60. évfordulója alkal­mából rendezett hangverse­nyen, s tervei szerint a jövő év elején újabb hangver­senyt ad Lengyelországban. • SÁNDOR JÁNOS lett a Debreceni Csokonai Színház főrendezője. Az új évadra a debreceni társulathoz szer­ződött Agárdi Ilona és Ba­logh Emese. • JÓKAI szlovákiai népsze­rűségéről közöl adatokat a Slovakpress híradása. Esze­rint a legkorábban kiadott szlovák nyelvű fordítás, „A lőcsei fehér asszony” volt. A felszabadulás óta „Az arany, ember” 3, a „Kárpáthy Zol­tán” és a „Rab Ráby” 2 ki­adásban látott napvilágot. Újabban — szlovák nyelvű fordításban — 20 000—30 000 példányban fogyott el „A ci­gánybáró”, „A fekete gyé­mántok”, „A kőszívű ember fiai”, az „Egy magyar ná­­bob”, a „Szeretve mind a vérpadig”, a „Szegény gaz­dagok” és a „Janicsárok vég­napjai”, legutóbb pedig a „Kiskirályok”. • KOCSIS ISTVÁN „Magel­­lán” című drámáját — amelynek ősbemutatója a közelmúltban volt Kecske­méten — hétfőn este mutat­ja be a Kecskeméti Katona József Színház társulata a budapesti Egyetemi Színpa­ Maina Gielgud, a világhírű angol balettprimadonna ezen a héten a Televízió stúdiójában vendégszerepelt: negyvenöt perces balettfilmet készítettek róla. Képünkön: Maina Gielgud a „Giselle”-en. Partnere: Dózsa Imre. (Dolezsál László terv.) 8­3 éves művész önálló dalestje OPERASZÖ­VEGET FORDÍT, RIMSZOTÁRT KÉSZÍT ZA­VODSZKY ZOLTÁN előtt ment nyugdíjba — de nem nyugalomba: 1961-ben — hatvankilenc éves korá­ban! — még fellépett a Trisz­tán címszerepében, és egy évvel később bravúros be­ugrása volt. Délben kérték fel, hogy ugorjon be a Mes­terdalnokok egyik főszerepé­be és este már színpadon volt, pedig — tizenhárom évvel azelőtt énekelte utol­jára ezt az operát. Az elmúlt tizenöt évet Bécsben töltötte, az ottani Zeneakadémián ta­nított. — Még ma is naponta két­­három órát korrepetálok, együttemben végigénekelek egy operát. Régebben festet­tem, szobrászkodtam is, az utóbbi években inkább írás­sal foglalkozom. Az én for­dításomban játsszák az Ope­raházban a Tannhäusert, az Aidát és a Szöktetés a sze­­rájból-t. Jelenleg a Trisztán új fordításán dolgozom. „Mellékesen” nyolcszáz dalt is lefordítottam, hozzákezd­­tem önéletrajzomhoz és egy rímszótár összeállításához. (g. t.) Örökifjú művész adott szombaton este nagy sikerű önálló dalestet a Zeneakadé­mián: az Operaház örökös tagja, a nyolcvanhárom éves Závodszky Zoltán. Schubert „A szép molnárlány” című dalciklusát mutatta be, saját, új fordításában. — Sportnyelven: rekorder­nek számítok — mondja a művész. — Tudomásom sze­rint csupán Lauri Volpi vál­lalkozott önálló dalestre nyolcvankét éves korában. Závodszky Zoltán negyven évet töltött az Operaházban. Eredetileg zeneszerzést ta­nult a Zeneakadémián, Wei­ner Leó növendékeként, majd felfedezték énekhang­ját és rövidesen ünnepelt Wagner-tenorista lett.. Re­pertoárján közel félszáz ki­­sebb-nagyobb szerep találha­tó. Huszonnyolc évvel ez- VÁLTOZATLAN ÁRON JAVÍTJUK TELEVÍZIÓJÁT, HŰTŐGÉPÉT, valamint egyéb, belföldi és importált HÁZTARTÁSI GÉPEIT. SZÖVETKEZETI IPAR­JAVÍTÓ SZOLGÁLATA: 313.313, 117.803, 126*140 Hibabejelentés hétköznap: 7.30-tól 19 óráig, tv-javítás vásár- és ünnepnapokon: 9-től 13 óráig. Műszerészeink tudják, hol a hiba. Gyors, pontos, szakszerű javítás: 313,313, 117—800, 126*140

Next