Hétfői Hírek, 1980. július-december (24. évfolyam, 28-53. szám)
1980-11-17 / 47. szám
Temesvári edző a nyíregyházi „csodáról" Kivédi a csatárok szemét Temesvári Miklós, a Nyíregyháza labdarúgó-csapatának edzője igazán népszerű Szabolcsban. Két év alatt az NB I-be kormányozta a „Sparit”. Az első sikerek után szkeptikus megjegyzések hallatszottak: nem bírja sokáig a nyíregyházi léggömb, gyorsan kipukkad majd. A tények eddig mást mutatnak: a tizenötödik forduló után is a tabella elején tanyázik a csapat, eddig a legkevesebb gólt kapta. Már-már nyíregyházi csodáról beszélnek a szurkolók. — Nincs csoda — mondta Temesvári Miklós. — Igaz, elgondolkoztató csapatunk, amely tavaly még az NB 11- ben játszott, most ilyen előkelő helyen áll. Persze, mostani helyezésünk mögött nagyon sok gyakorlás van. Egybekovácsolódott az együttes, nincs kisebbségi érzésünk, ugyanakkor az együttes magvát továbbra is a másodosztályban bajnokságot nyert gárda alkotja. Legkevesebb kapott gól? Szisztematikusan gyakoroljuk a védekezést, jó az erőnlétünk és lelkesek vagyunk. Az egész csapat egyfolytában harmonikázik, mindenki mozog, egyegy fontosabb mérkőzés előtt alaposan kidolgozzuk a taktikát A Ferencváros elleni mérkőzés előtt Cséke külön gyakorolta a szöglet utáni helyzetben Nyilasi zavarását, az utolsó két foglalkozáson azonban nem figyelt eléggé, a találkozón Nyilasi szöglet után szerezte meg a győztes gólt.... Azaz még nagyon sok a tanulnivalónk. Főleg, ami a csatár, játékot és a góllövést illeti. A háló előtt Szendrei József kísérli meg hárítani az ellenfél lövéseit, 11 forduló alatt mindössze hat gólt kapott. Még az árnyékától is félnek a csatárok, 190 centiméter magas, csupa izom, betölti a kapu előterét. Tizenhét éves korában ismerkedett meg a labdarúgással Szolnokon, nehezen tanult meg vetődni, különösebb sikereket nem ért el, mindig a másodosztályban védett Szolnokon, illetve Szentendrén. Idén figyeltek fel rá, s igazolták le Nyíregyházára. — Egy szerencsétlen véletlen folytán kerültem a csapatba — emlékezik —, az ötödik fordulóban a Tatabánya ellen készültünk, amikor Buús öt perccel a kezdés előtt rosszul lett, összeesett a pályán. Nekem kellett beugranom. Társaim biztattak, mindent megpróbáltak tisztázni, nehogy a labda a közelembe kerüljön. Ez azóta is így van. Ezért is kaptam ilyen kevés gólt. Fluck Miklós Temesvári Miklós Szendrei József Lendületes bokszolók Kevés olyan sportszövetség akad, amelynek olyan lendületes és tevékeny utánpótlás bizottsága akad, mind a bokszolóknak. Minden eddiginél hatásosabbá kívánják tenni a fiatal tehetségek kiválasztását, a különböző tanintézetekben, a nyári (általuk szervezett) építőtáborokban, sőt már az úttörők körében is. Hogy milyen témákat érintenek összejövetelükön? Íme néhány példa a nyári tábor értékeléséből: ütésfajták, védekezési formák, reakció- és cselekvésgyorsaság, válaszgyorsaság, rizikókészség, figyelemkoncentráció, elfáradási fajták... Nemrégen Dombóváron rendezték harminc úttörő közreműködésével a „próbaolimpiát”, amelynek szakmai és élettani tapasztalataival kívánták igazolni, hogy ez a bátorságra, határozottságra nevelő küzdősportnak teljes joga legyen a legfiatalabbak sportösszejövetelén. A H. H. TIPPJEI 12. Pistoiese—Perugia 13. Spal—Genoa Pótmérkőzések: 1, 1. x. 2 x 2 2 1 x x X X, 1 x, 2 X 1, X 1 1. Bakony—MÁV DAC 2. Olajbányász—Komló 3. Sopron—Haladás 4. Sellye—Keszthely 5. MÁV Előre—Ganz-MÁVAG 6. Váci Izzó—Budafok 7. Bologna—Napoli 8. Brescia—Torino 9. Cagliari—Roma 10. Como—Fiorentina 11. Juventus—Infernazionale 1, 2, MARKA^mr MSS'! Elemmel és hálózatról is üzemeltethető STAR DE LUXE, URH sávos táskarádió kazettás magnóval. Automatikus felvételszabályozás, beépített mikrofon. Ára: 4900 Ft. OTP hitel. A FINa News, a Nemzetközi Úszó Szövetség hivatalos értesítőjének legújabb számát olvasva Stampfer Sándorra gondolhatunk. „Sinyó bácsi” az uszodák világának csalhatatlan, messze földön híres időmérője volt. Olyanynyira, hogy Európa-bajnokságaikon, sőt az olimpián is mérte az időt a legendás pontossággal. Igaz, azóta már a Gazsometer váltotta fel a kézi időmérést, de azért a versenyeken sok közreműködőre van szükség. A FINA éppen ezért adta közre az ajánlott nemzetközi indítók és versenybírók listáját. A 83 név között azonban sajnos egyetlen magyar szakembert sem találtunk. Ennek kapcsán joggal vetődhet fel a kérdés: vajon valóban nem volna a FINA ajánlására méltó magyar szakember, vagy talán figyelmetlenségben kell keresni a magyarázatot? V. D. Ír a Form-1 Köténylemez, abroncsméret Melyik fontosabb: a sebesség vagy a biztonság? Magasba csapott a Forma— 1-es háború hulláma... A múlt hónapban Párizsban rendezett kongresszuson robbant ki az eddig elfojtott ellenségeskedés a Nemzetközi Autósport Szövetség (FISA) és az F—1 konstruktőrök szervezete (FOCA) között. Előbbi minden újítási törekvésével a fokozott biztonságot vette célba, utóbbi viszont éppen ellenkezőleg: a cirkusz, a látványosság kedvéért semmilyen veszélyes manővertől sem riad vissza. Hogy konkrétan miről vitatkoznak a nemzetközi autósport dirigensei? Nos, például, az F-1 rakéták úgynevezett kötény lemezéről, amely az elmúlt esztendőkben terjedt el, használatával valóságos légpárna keletkezik a száguldó masinák alatt, és nő a sebesség. Jellemző a csatára, hogy ebben a kérdésben végül is kompromisszumos megállapodást kötöttek a szemben álló riválisok: az amerikai kontinensen sorra kerülő VB-futamokon használható a köténylemez, Európában viszont nem ... Emellett még az abroncsméretek és a különféle súlyváltoztatások váltották ki a mennydörgést. A tét rendkívüli! Hivatalos adatok szerint az egész FF1 show-t finanszírozó , világcégek évente 10 millió dollárt fektetnek a számukra is nyilván jövedelmező üzletbe (a mindenkori világbajnok kapja ennek az összegnek a 10 százalékát!). Amennyiben a FOCA beváltja fenyegetését és megrendezi a FISA hivatalos VB-jével szemben az ellenvilágbajnokságot, akkor a támogatók, a sponsorok többsége viszszalép, a versenypályák zömét bezárják, vagyis az egész F1 világ a saját hamvába hal... A legfrissebb jelentések szerint az Osztrák Autósport Szövetség mellett hat „istálló” (Renault, Ligier, Toleman, Ferrari, Alfa Romeo, Osella) hűségnyilatkozatban állt ki a FISA mellett. A csata pillanatnyilag patthelyzetben van, a kulisszák mögött zajlanak a tárgyalások, s közben a világ reménykedik jövőre is épp, úgy megkapja a Forma-1 látványosságát, mint korábban, hosszú évtizedeken keresztül... A hívek számára az sem baj, ha keskenyebbek lesznek a gumik és kisebb a száguldás sebessége... S. P. O SCHIRILLA GYÖRGY néhány évi szünet után ismét a jeges Duna átúszására készül. A 41 éves sportember rendszeresen edz, kifejezetten örül a korán beköszöntött télnek. A dunai gyakorlások mellett programjában kiadós szaunázások szerepelnek. Ü ÜGYESSÉG, KITARTÁS ÉS ERŐ a mércéje az’ NDK- ban az „ország legerősebb ipari tanulója” címért sorra kerülő versenysorozatnak. A tekintélyes hagyományokkal rendelkező mozgalom népszerűségére jellemző, hogy 1970- ben 26, 1980-ban már 420 ezren vetélkedtek, most több mint félmillió aspiránsra számítanak. A SVÉD LABDARÚGÁS rendkívül mély hullámvölgyben van. A legutóbbi VB-k 16-os döntőiben rendszeresen szóhoz jutó északi gárda most elsőként búcsúzott el a spanyolországi szereplés lehetőségétől. Jellemző a már-már katasztrofális helyzetre, hogy hat 1. ligás klubnak egyáltalán nincs edzője. O A SZOKÁSOS VERSENYSZÁMOK mellett vízilabdavezetés, gyermekúszóverseny, családi váltó és vízi rögbi is szerepel annak az uszodai sportnapnak a programjában, amelyet a VII. kerületi KISZ-bizottság rendez november 29-én a Margitszigeten. O AUCKLANDBEN bejelentették, hogy Új-Zéland januárban sorra kerülő úszóbajnoksága 10 kínai válogatott versenyző indulásával nemzetközivé bővül. A RÁTONYI GÁBOR személyében fiatal, de tapasztalt sportember lesz január 1-től az öttusasport új szakfelügyelője. Az egykori BVSC-úszó eredményesen „tusázott” a Csepel csapatában, és betegsége miatt kényszerült abbahagyni a versenyzést. Elbúcsúzik az ördöglovas Búcsúzik az „ördöglovas”, önként, sikereinek csúcsán. Magyar Zoltán moszkvai győzelme után már jelezte szándékát, hogy végleg leszáll a „nyeregből”. Nemsokára Szegeden, a mesterfokú tornászbajnokságon köszöntik. Iskolát teremtett a lólengésban — az 1973-as Európa-bajnokság óta mindent megnyert, ami csak egy sportoló álma lehetett. Többszörös olimpiai-, világ- és Európa-bajnok, Universiade- és Világ Kupa győztes. A Telepy utcai általános iskola jószemű testnevelő tanára, Harmath József irányította 1965-ben a IX. kerületi sportiskolába. Itt Vígh László vette kezelésbe a tizenhárom éves legénykét. Az első időszakban inkább szertelensége volt szembetűnő. Három év múlva ismerkedett meg közelebbről későbbi sikerszerével, a lóval, s 1971-ben már egyedülálló új elemet tanult meg, a „vándort”, amit róla neveztek el. A vándorral — sikertelenül — az 1972-es müncheni olimpián jelentkezett először, egy évvel később azonban megkezdődött a korszaka, majd újabb utánozhatatlan gyakorlatokkal kápráztatta el a világot: az orsóval, a szökkenő vándorral és az orsófordulattal. A vetélytársak csak ördöngös magyarként emlegették. Az elmúlt években elvégezte a Testnevelési Főiskola edzői szakát, s jelenleg az Állatorvostudományi Egyetemen tanul tovább. Kivételes tehetségét, sportemberi magatartását a Nemzetközi Torna Szövetség is nagyra értékelte: a Wiesbaden összejövetelen megkapta azt az emlékplakettet, amelyet csak a kivételes képességű versenyzőknek adományoznak, aplaketten ez olvasható: „Hálával és köszönettel: a Nemzetközi Torna Szövetség”. Tegyük hozzá: köszönjük a két ferencvárosi sportembernek, Magyar Zoltánnak és Vígh Lászlónak. F. M. ' '“*■ ..V. !il !' iC Ufa Magyar Zoltán, még gyakorlatozás közben Berlini gasztronómiai napok a Duna InterContinental Szálloda Rendez-Vous éttermében november 15-e és 23-a között, a berlini Hotel Metropol mesterszakácsainak közreműködésével. Tengeri halkülönlegességekkel, a német konyha hagyományait követő, népszerű ínyencségekkel, valamint hangulatos sramlizenével várjuk berlini vacsoraestjeink vendégeit. INFORMÁCIÓ ÉS ASZTALFOGLALÁS: 175-122 ÉS 184-141. Bajnok lesz a Volán? Kedden indul a jégkorongbajnokság, sorrendben a negyvennegyedik. Egészen bizonyos, hogy ez lesz az egyik legfurcsább összejövetel, hiszen mindössze három csapat indul, így aztán az erőviszonyok következtében háromesélyes a pontvadászat. Sőt, könynyen lehet, hogy vidéki együttes lesz az első. A Székesfehérvári Volán fiatal edzője a ma már nem funkcionáló BVSC egykori korongozója, Kósa Ambrus nem tiltakozik. — Bár így lenne — mondja. — A kis mezőny eleve a bizonytalanság hordozója is. A mi kis csapatunk a Volán a cég és a város támogatásával remek körülmények közepette készülhet, még 20 fokos melegben is korongozhatunk pályánkon. Leigazoltuk a BVSC- ből a legjobbakat, úgyhogy egészséges önbizalommal várjuk a találkozókat, nemcsak a hazai, hanem a külföldi öszszejöveteleket is. A bajnokság első sorozatának dátumai november 18., 20. és 22. Az őszi Kupában a Volán Újpesten is és otthonában egyaránt legyőzte az Ú. Dózsát, ez már vall valamit az erőviszonyokról, továbbra is kétséges viszont, hogy az FTC milyen erőt képvisel napjainkban. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató Index: 25 373 HU ISSN 0437 -3713 HÉTFŐI HÍREK Politikai hetilap Főszerkesztő- Zene Ferenc Főszerkesztő-helyettes: Várkonyi Margit Szerkesztőség: Hétköznap: 1085 Budapest, Gyulai Pál utca 14. Telefon: 137—360 Vasárnap: 1035 Budapest, Somogyi Béla utca 6. Telefon : 336—130. 343—100 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Till Imre igazgató Kiadóhivatal: 1083 Budapest, Blaha Julza tér 1—3. Telefon: 336-130 343—100 Arusítja a Magyar Posta 80—4900. Szikra Lapnyomda, Budapest HÉTFŐI HÍREK levélcíme: 1979 Budapest 8. Pf.