Hétfői Hírek, 1981. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1981-06-22 / 25. szám
MÉRLEG "Nyilasi Tibor 30 góljával " (egyedül többször talált, mint a Diósgyőr teljes gárdája) és az elismerésként járó aranycipővel nemzetközi érdeklődést is keltett a héten véget ért magyar labdarúgó-bajnokság. Augusztus 9-től június 17-ig csatáztak az együttesek, s az elmúlt esztendők szokásaihoz viszonyítva meglepő változások történtek. Másfél évtized múltán újra dobogós- és történetében először ezüstérmes a Tatabánya. 1957—58. évi 7. helye óta lényegében csak érmet látott V. Dózsa most 8., a legutóbb bajnokságot nyert Bp. Honvéd 5. lett, míg a fennállása alatt 47 dobogós helyezéshez (közötte 18 bajnoki címhez) jutott MTK-VM kiesett. Az első hat helyet Budapest és Vidék már testvériesen osztja, a legjobb 10 között viszont csak 4 fővárosi klub található. Csak 4. lett az első hellyel az idén is, korábban is kacérkodó Videoton, de már elgondolkoztató, hogy a reményteljes gárda az 1975—76. évi második helyet kivéve miért nem tudott egyszer sem a dobogóra állni. A győztes Ferencváros már 1980. augusztus 9-én a Dunaújváros 8-0 arányú tönkreverésével sejtette, hogy a tavalyi 6. helyénél lényegesen értékesebbet óhajt. Az előző idényhez viszonyítva 12 ponttal többet szerzett, héttel több mérkőzést nyert, 18 góllal kevesebbet kapott. A 34 fordudulóból 24-szer állt a tabella élén és csak a negyedik fordulót követően nem szerepelt az első három között. A tavaszi idényben mindössze ötször szorult a második helyre — vagyis kiérdemelte 23. bajnoki címét. Novák újjáélesztett már-már leírt játékosokat, csúcsra vitt már-már válságba jutott együttest! A 79. bajnokságot (1901-től 9 együttes lett bajnok) a 18 együttes 22 vezető edzővel és 388 játékossal küzdötte végig. A klubok 68 új NB I-es játékost avattak, belőlük több ki-tűnő csapatot lehetne kialakítani. Például Szendrei — Csuhas, Disztl L., Szikszai, Fodor — Steidl, Moldván, Rácz — Kiss M., Fecsku, Méhesi... Nemigen jött be viszont a „megváltónak vélt” igazolássorozat. Nem csinált csodát új klubjában Kuti, Kovács J. és Kovács B., Néder, Weimper, és mások. Szabó F., Gyöngyösi jött , aztán idény közben el is ment. Szepesi sem váltotta be a reményeket a Dunaújváros, a Volán és a „nyíregyházi nyár” után az Üllői úton, igazán nyereség a mintegy 60 igazolásból Kerekes, Csuhas, Fischer, Gass, Szűcs J., Szendrei és néhány társa lett. Most újra igazolás következik. Meglepő, hogy az aranycipőt hozó bajnokságban csökkent a gólok száma. A 306 mérkőzés 821 gólt eredményezett, ez jelentős visszaesés az 1979—80. évi 965-tel szemben. Amióta 18 csapat küzd az NB 1-ben, ez az idény hozta a legkevesebb gólt — és a legtöbb döntetlent, (105) amelyekből 32 gól nélküli volt. A Nyíregyháza például kilenc 0-0-ás mérkőzés szereplője volt. A bajnokság időben egy klub számára 3060 perc játékot jelentett. A szóhoz jutott 388 labdarúgóból tízen teljesítettek „nonstop" szolgálatot, vagyis egy percet sem hiányoztak. Név szerint: Judik, Nyilasi (Ferencváros), Lakatos, Kovács (Tatabánya), Gujdár, (Bp. Honvéd), Szűcs I. (Debrecen), Szűcs (Nyíregyháza), Kovács A. (Csepel), Hatvanger (Volán) és Oláh (Diósgyőr). Judik külön kiemelést érdemel: 1979. március 24-től, amikor még a Dunaújvárosban a Pécs ellen szerepelt, egyetlen percet sem hiányzott, zsinórban 81 bajnokit játszott, vagyis megszakítás nélkül 7290 percet! Boskovics Jenő A H. H. tippjei 1. Siófok—Szekszárdi Dózsa 2. Barcs—Dombóvár 1, 22 3. Kaposv. Vasas—Dunaújv. Ép. 4. Kiss J. SE—Táncsics SE 1. x 5. Szegedi VSE—Karcag 1* 2 6. Szolnoki Cukor—Szabó L. SE 7. Szentesi Víz.—1Törökszentm. 2. x 8. Esztergom—MOTIM TE 9. Tatabánya—Komáromi Olaj. 10. Soproni Postás—MÁV NTE 11. Nagyhalász-Hajdú V. 12. Kisvárda—Asztalos J. SE 13. Olefin SC—Papp J. SE Pótmérkőzések: x, x, 1, 1, x , X, 2 A keringő időszaka Figyelem, figyelem, következik az átigazolás Hírek, híresztelések, cáfolatok Megkezdődött az átigazolási időszak. Nézzük csak, milyen szóbeszéd járja. FTC Novák Dezső mondja: a Mucha Belgiumban folytatja. Mészöly bejelentette, hogy nem kíván az FTC-nél játszani, a Csepelnek írt alá. Horváth és Szepesi is elmegy. Amennyiben Zsiborás nem vonul be, akkor Hajdúra sem számíthatunk tovább. Egyik igazolásunk Szántó, a Diósgyőr válogatott jobbhátvédje lehet, cserébe az ifjúsági válogatott hátvéd Bősz és Major távozhat. Pölöskei legalább akkora kérdés, mint Szántó Kvaszta, a Borsodi Bányász jobbszélsője, Szabadi a Sellye középcsatára, Beles a Kecskemét hátvédje, Sulija, a Dunaújváros középpályása hozzánk tart VOLÁN Grosics Gyula elnök adja a felvilágosítást — Sárosi László vezetőedző elmegy tőlünk, Preiner Kálmán, a 22. Volán szakvezetője az utód. Martos megkapta az engedélyt, hogy egy belga csapathoz szerződjön. Rajta kívül Csider és Benes megy el. Seres bevonulás előtt áll. Hozzánk jön egy-két, még ismeretlen nevű fiatal reménység. HONVÉD Komora Imre, technikai vezető a búcsúzók névsorával kezdi: — Pintér megkapta a külföldi szerződés lehetőségét, de nem élhet vele sérülése miatt. Kénytelen abbahagyni a labdarúgást. Pomázon autófényező. Belgiumba megy Kocsis és Kozma. Fejes jön Tatabányáról, a Papp J. SE-ből Birkás, a BEM SE-ből Mózner. Szeretnénk megszerezni Serest, a Volán középpályását és Turnert, az MTK-VM középhátvédjét. II. DÓZSA Helya István elnök eléggé elkeseredett: — Sajnos, nem így jöttek össze a dolgok, ahogy szeretnénk. Katzirzzal tárgyaltunk, de az ügy abbamaradt. Tóth András külföldre tart, ő az egyetlen, aki tudomásom szerint, ilyen terveket sző. A Nyíregyháza szakvezetője Temesvári az új vezető edző. Pályaedző Göröcs János és Fekete Ferenc, aki korábban a DVTK-nál dolgozott. . VASAS Bundzsák Dezső vezető edző nem repes az örömtől: — Szerettünk volna kész labdarúgókat idehozni, de erre eddig nem sok a reményünk. Hogy Kovács kapus Csepelről? Jelen pillanatban erről nem beszélek. Kiadjuk Somogyit, Becseit, Tatárt és Baloghot. CSEPEL Kun Jenő, a labdarúgó-szakosztály elnöke szomorú, mert a súlyos lábtörése után felépült tehetséges jobbszélső Ozsváth visszavonult. Kovács Attila távozása szerinte pletyka. A Ferencvárosból Mészöly, a Békéscsabából Budavári, a Sellyéből Szabadi a jelöltjük. MTK-VM Csetényi Csaba technikai vezető csak július 15-ig marad ezen a poszton, mert veszi a kalapját...: — Arról nem tudok, hogy Gáspár kapus valóban a Vasasba tart. Turner tárgyal a Honvéddal, de nem adjuk ki, Turtóczky marad, akárcsak Borsó. Nagymenőt nem igazolunk. Hogy Thomann, Hidegkúti, Kovács Ferenc, vagy dr. Puskás Lajos lesz az edző? Honnan vette ezeket a neveket?! Még semmi nem biztos, én sem tudok semmit... Gyenes J. András • HÉTFŐI HÍREK Politikai hetilap Főszerkesztő: Zele Ferenc Főszerkesztő-helyettes: Várkonyi Margit Szerkesztőség: Hétköznap: IOM Budapest, Gyulai Pál utca 14. Telefon: 137—660 Vasárnap: 1085 Budapest, Somogyi Béla utca 6. Telefon: 336—130. 343—100 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Telefon: 336—130 , 343—100 Felelős kiadó: TUr Imre Igazgató Kiadóhivatal: 1085 Budapest, Blaha Lujza tér 1—3. Árusítja a Magyar Posta 81—2740. Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató Index- 25 373 HU ISSN 0437-3715 HÉTFŐI HÍREK levélcíme: 1979 Budapest S. Pf. M. K 'SSSSSSSSSSSSSSSSSSTSSSSSSSSSSSSSSSSSSSj ^JJélLöz Len ■ Hát így lett vége. Raj- tendőkre előre gondolkozva, nők a Ferencváros, pedig ta- az úttörőket, serdülőket, tfivaly ősszel sokan határozótkét is beleértve, irányítja,tan állították, hogy csak a Csakhogy annyi idő alatt Vasas lehet az, mivelhogy még a nevüket sem lehet jubileumot ünnepel. És a megtanulni, nemhogy jelképiros-kékek csak harmadiszíteni az első csapat számákok lettek: az adott körül- ra azokat, akiket a vezető menyek között ez a kudarc, edzőnek szemmel kellene A fontos azonban, hogy bot tartania. Az edzőcseréket — lányok nélküli bajnokság a példák megmutatják — volt. És milyen az élet, a megtiltani nem lehet. Viszurkoló, a szóbeszéd. Lakit szont az egyesületeknek ii olyan szemrehányó véle- mégis hosszabb távra is kerményeket—, hogy a sport velene gondolkozniuk. Ez esettetésnek kötelessége lett vol- ben pedig csak az a megna megmenteni az MTK-t. oldás, hogy papíron is men- Gondoskodni róla, hogy egyesüljenek olyan feladatok ilyen nagy múltú egyesület ellátása alól, amelyet a gyanú essék ki. Az OTSH-ban korlátban úgysem látnak el, és az MLSZ-ben — ahol tér- Ha volna kivétel, jelentkermészetesen nem nézik szűzzék, örömmel írnánk róla,kolószemmel a dolgokat —, nyilvánvalóan szintén őszin- ■ Mint ahogyan örömmel tén sajnálják, hogy kikopott regisztráljuk Nyilasi Tibor az élvonalból a magyar láb aranycipőjét, amelyet 30darúgó-történelem nagy góljával elért. A sportújság egyesületei, szerencsére ugyan eggyel kevesebbet másként gondolkoztak. Aki számolt, mert az MTK-VM elbukik, annak buknia kell. elleni gólját öngólnak minő- Sajnos, ez nem az idén két- siti. Ahány ház, annyi szedődött. Szerintem akkor, kás, mifelénk a Magyar amikor vagy egy évtizeddel Távirati Iroda gondosan ezelőtt megbuktatták Palics- szerkesztett és többszörösen köt, mert kemény fegyelmet leellenőrzött adatai a tékövetelt. Győztek a jótékonyok. A nemzetközi sportvisok, mivel ők voltak többen, lágban is, hiszen az MTI Az edző ment. Azóta több adásait a világ legjelentőhelyütt működött, soha nem sebb hírügynökségei nemvallott kudarcot. Most pél csak megkapják, hanem tudául a Haladást hozta viszpasztalataik alapján megszó az NB I-be. A szombat bízható tényként kezelik. A helyiek ősztől az élvonalban korszerű világsajtóban a hírjátszhatnak, viszont az ügynökségekre támaszkodó MTK-VMpedig az idén is jak a lapok, s nem a hírvolt edzőügye, még az elején ügynökségek a lapokra. A a Tatabányán eredményes France, Football amely az Szentmihályi Antalnak kell (anycipot adja, korszerű lett mennie) számára szokatlan környezetbe, az NB sportújság. Magyarországon is van tudósítója, aki min-Il-be szorul. Hogy mit hoz ?e" esetbe" az ,MTI jelentéseit veszi alapul, ahogy szokás. Csak az a furcsa, a jövő? ■ Igazolta kivételes ké- hogy nálunk mindig szókásességeit egy mester, akikö- scsak egészen furcsa viták, túl szintén viharok hava- Csakazértis alapon. Mintha fogtak nem is olyan régen, nem az volna a fontos, ami A Tatabánya, Lakat Károly fontos, hanem, hogy ki a vezérletével második lett, fontos, a szakember, a csaj- Mégpedig elsősorban zavarhatatlan. A többi között — ff szi jó szereplésével, vagyis a bajnokság végén erről se is amikor már az edző mmn feledkezzünk meg — ilyen kájónak gyümölcsei megér- körülmények tették lehetettek. Bizony, kell egy bizo lemné, hogy Mészöly eredeti nyos idő ahhoz, hogy valaki elképzeléseivel szemben is megvalósíthassa az elképze- egyesületi felkészülésre tüléseit Éppen ezért érthetet- maszkodhassék, és azért kellen, hogy valószínűleg edző lett áttérnie az összevonó csererekord születik most sokra. Ezek beváltak, de Annyian mennek, hogy fel- mennyivel jobban hangzana sorolni sem érdemes. Hogy összevonás helyett az összehová, azt még nem lehet fogás. Persze, csak azokkal, tudni. Csak sejteni, mert akikkel lehet. És akikkel érts szóbeszédek azért vannak, demes. Nem kevesen van- A magamfajta laikusnak nak. Annyit már sikerült ésnincs alapja eldönteni, hogy érniük, hogy végre egy ez a feltűnő jelenség húsz- olyan NB I-es bajnokságot nále majd a magyar labda- fejeztek be, ahol az első és rúgásnak, vagy az érintett az utolsó háromnak lenni íj kluboknak. Azon azért elérdem és nem „megegyen gondolkozik, hogy miként rés” szerinti a rangsor. A fi lehet a vezető edző igazán jövő évi bajnokság talán is vezető edző. Tudniillik ez már színvonalas is lesz. Íméletben az első csapat Vagy legalábbis színvonalass mestere az egész labdarúgósabb. | szakosztály munkáját, esz- Pintér István 1.\\\\\\\\\\\\\\vv\\\\v\\\\\\\\\\\\\v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v\« 2 Klubcsapatok, válogatott Felejthetetlenül középszerű pontvadászat után © D. Dózsa. A legelegánsabb magyar tréner, egész tavasszal sötét öltönyt viselt. © Békéscsaba. A Videoton után az egyik legstílusosabb együttes. ¤ Pécs. Válogatott játékosok mellett szürke legénység. Rába. Kedvetlen társaság, pedig azért tudnak. Csepel. Piros-kék az újonc csapat színe, de játékából hiányzott a szín. © Zalaegerszeg. Csalódást keltett a csapat, játékosainak nagy része elmaradt tudásától. © Volán. Szerencsés tagja az NB I-nek. © Diósgyőr. Rövid idő alatt a mélyponton, sorsa egy hajszálon (ponton) múlott. Kaposvár. Együttes, csapat nélkül. MTK-VM. Kiesett. Dunaújváros. Az edzőcsere sem segített. Szabó Ferenc Módosított filmcímmel Indulva: a bajnokság lezárult, ne felejtse el. Senki sem teheti, mert olyannyira felemás volt a pontvadászat, hogy mindenképpen tanulságos. Az a régi tétel, hogy a bajnokság színvonala meghatározza a válogatott játékát, most nem érvényesült A nemzeti tizenegy öt tavaszi mérkőzésén (Spanyolország 3-0, Svájc 2-2, Románia 1-0, Norvégia 2-1, Anglia 1-3) várakozáson felül teljesített, ugyanakkor egész sor bágyasztó bajnoki mérkőzésen „edződtek” a játékosok. Szerencsére, a szakvezetés felfedezte, hogy a válogatottal is úgy kell foglalkozni, mint egy reményteljes klubcsapattal, sok volt az összetartás, s emiatt, leszámítva az angolok elleni ijedt nyuszi tempójú találkozót, megvolt az eredmény. Remélhető, sőt elvárható, hogy az őszi folytatás még sikeresebb lesz. A bajnokságban azonban a klubcsapatok játszottak és a sorozat minősítésére talán jellemző, hogy az MLSZ főtitkára csupán két mérkőzést talált kifogástalannak, pedig igazán sok találkozót tekintett meg. Persze, azért akadt ittott színvonalas, erőteljes, a korszerű futballt idéző összejövetel is, de általában a bajnoki mérkőzések színvonala nagyon is átlagos volt. Még pontosabban: középszerű. Következik egy röpke felmérés az együttesek teljesítményéről. O Ferencváros. Szereplése a címerében feltüntetett három „E”-betű alapján zajlott: erkölcs, erő, egyetértés. © Tatabánya. Ezüstérme játékosanyagát és Tutó tanár úr (dr. Lakat Károly) képességeit dicséri. O Vasas. Lehetett volna jobb is, ferrt Videoton. Megalkuvástól taít mentesen, de időnként a képességek alatt. © Honvéd. Kispest legszomorúbb embere Tichy Lajos, tavalyi bajnoki cím után ötödik hely. © Debrecen. Tavaszi meglepetéscsapat, mutatós erényekkel. O Nyíregyháza. Újoncegyüttes, plusz pedagógus tréner, egyenlő, nagyszerű bemutatkozás. Ferencváros: tolongás az ünnepi fotózáshoz , ' ... < > V.S V « Dr. Lakat Károly VIDEOTON Útközben szórakoztat,informál, ajtórakó ZSIGULIHOZ